Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-29 / 230. szám
1992. SZEPTEMBER 29. Hazai körkép %tdcíi jegyzet Kislányok az éjszakában Mostanában egyre több éjszakai „krimi” főszereplői vagy inkább áldozatai tizenéves, kiskorú lányok. No, nem a televízióban, sajnos a valóságban. Nemrégiben lapunkban is beszámoltunk egy olyan esetről, ahol egy tizenhárom.;éves kislány az életével fizetett, lehet hogy első diszkózásáért. „Csak” nemi erőszakkal végződött a késő éjszakai mulatozás egy kecskeméti tizennégy éves lánynak - olvasom a Bács-Kiskun megyei lapban, de hasonló hajmeresztő esetekről értesülhetünk más városokból is, Szombathelytől egészen Nyíregyházáig. E szomorú hírek hallatán rögtön arra gondol az ember, milyen szülő az, aki tizenhárom-tizennégy éves lányát elengedi egyedül vagy barátnőkkel a diszkóba, az éjszakába? Hogyan tud nyugodtan otthon aludni egy anya, amikor hetedik-nyolcadik osztályos korú lánya még éjfél után kettőkor sincs otthon? Lehet, hogy fel sem tűnik a gyerek vetetlen ágya? S már odáig fajult az anya, meg a lánya kapcsolata, hogy a gyerek azt csinálhat, amit akar? A másik kérdés, ami felmerül: hogyan engedhetik be a diszkóba, s más szórakozóhelyre a kislányokat, még akkor is, ha testileg esetleg nagykorúnak látszanak? Ám valójában még személyi igazolványuk sincs. Jómagam már kinőttem a diszkós korszakból - sőt, annak idején mi csak tánciskolába járhattunk -, így nem tudom, mi a szokás, lehet, hogy nem is kell a belépéshez a személyi igazolvány. Valamilyen „szűrő” azonban mégiscsak van a diszkózáshoz. Nemrégiben ugyanis tizenöt-tizenhat éves, jól öltözött szakmunkástanuló fiúk egy csapata jött be hozzám a szerkesztőségbe, s azt panaszolták, hogy nem engedték be őket az egyik szolnoki diszkóba, mert cigányok. Ez utóbbi ugyan nem hangzott el a kidobólegény szájából, de mert az egyik fiú ugyancsak kiskorú, de magyar barátnőjét beengedték volna - természetesen a fiú nélkül - ők joggal arra gondoltak, hogy származásuk a szórakozásból kirekesztettség oka. Hova menjünk, ha táncolni, szórakozni szeretnénk - kérdezték a fiúk -, hiszen a városban csak a diszkóban van erre lehetőség. Tényleg, hova menjenek? Hol szórakozzanak a tinédzserek koruknak megfelelő körülmények között a városokban, a falvakban? Hol tanulják meg a társas együttlét szabályait, normáit? A régi tánciskoláknak, illemoktatásnak, ötórai teáknak, ahova rendszerint a mama elkísérte serdülő leánykáját, már se híre, se hamva. Némelyik művelődési házban ugyan indítgatnak társas- i tánctanfolyamot, s ezek általában sikeresek is, mégis úgy tűnik,1 hogy kevés, ha nincs megfelelő lehetőség arra, hogy utána hetente, kéthetente mondjuk öttől este nyolcig kulturált körülmények között szórakozhatnának a 14-15-16 évesek. Erre a tapasztalatok szerint nemigen van alkalmuk, marad hát a diszkó, ahol a jelek szerint 13 éves kortól a huszonévesekig együtt szórakoz-'’ hatnak a kis- és nagykorúak. Az előbbiek, mint a sajnálatos esetek is igazolják, különösen nem kis veszélyek árán. T. G. Tiszafüreden most időszerű Mire jó figyelni gázbekötés előtt? (Folytatás az 1. oldalról)- Mire hívná fel a gázbekötés előtt álló polgárok figyelmét?- Először, is: egyáltalán nem kívánok hazabeszélni, szerintem a gázé a jövő! Egy köbméter gáz körülbelül 8 kilowattos villa- mosenergia-teljesítménynek felel meg. Ha durván nézzük a jelenlegi árakat, négyszeres megtakarítást jelent, ha gázt használunk.- És mi a garancia, hogy ez így is marad? A palackos gáz ára is nőtt. Előfordulhat, hogy a vezetékes gáz ára is felszökik majd. Semmin nem lepődik már meg a magyar ember!- Nemrég jártam Szolnokon. A polgármesteri hivatal szervezett ez ügyben egy tájékoztatót. A Mól Rt. és Tigáz illetékesei elmondták, hogy hazánkban a gáz ára mintegy 80 százaléka a világpiaci árnak. Ez az ár még mindig tartalmaz bizonyos állami támogatást. A cél az, hogy mi is kövessük a világpiacot. Tehát a százszázalék felé mozog majd az ár. De ezt csak fokozatosan kívánják elérni.- Ezt a 20 százalékot még ki lehetne b&rírvalahogy, de a gázbekötés nem csak 29 és 35 ezer forintokat vesz ki a füredi emberek zsebéből, hanem jóval többet. Aki fűteni akar és melegvizet használni, gnnek a duplájára számíthat. 2Kedvezőtlen esetben még jóval többre is!- Ez pontosan így van. Az első összeg a gázmérőig vonatkozik. Ettől kezdve még rengeteg a teendő. Kezdem a kéménnyel, ami inkább a családi házak (kertes) esetében érdekes inkább. „Bes- pirózott” - bélelt - kémény kell. Ez 132 mm-es átmérőjű füstcső beépítését jelenti. Ott, ahol nem felel meg a kémény mérete az előírásoknak, azt át kell építeni. Ezután jöhetnek a készülékek. És a gáz veszélyes üzem. Azt sem szabad kóklerokra bízni!- Mit ért ezen?- Gondolom, Tiszafüreden is sokan még az idén be akarják szerezni a gázbekötéshez szükséges anyagokat. Vízmelegítőt, kazánt, golyóscsapot, nyomás- csökkentőt, mérőket stb. Félnek attól, hogy jövőre, mint minden, ez is drágulni fog. Lehet persze, hogy így lesz, de akkor is azt tanácsolom, hogy várják meg a tervezőket. Kérjenek szakvéleményt, tanácsadást, felvilágosítást. Ok kiválasztják a megfelelő berendezést, és nem is kell utána szaladgálni!- Ennyire változó a helyzet ház és ház között?- De még mennyire! Teljesen más a szituáció gravitációs és cirkulációs (ejtőrendszerű és szivattyús központi) fűtés esetén. A lakótelepi lakások is külön kategóriák. Az is befolyásolhatja a döntést, hogy a fogyasztó milyen hosszú távra tervez. Nem mindegy, hogy egy berendezésre egy, két vagy hat év a garancia. Van drága, de gazdaságosabb, és van olcsóbb, de rossz hatásfokú készülék. Jelentős dolog, hogy az adott légköbméterhez a megfelelő teljesítményű apparátot válasszuk ki!- Mit tanácsolna azoknak, akik már jelentős összeget áldoztak a villanykályhára? És mit azoknak, akik hagyományosan fűiének, de nincs elegendő pénzük?- Már utaltam a gáz és a villanyáram közti különbségre. A szénnél sem más a helyzet. Egy köbméter gáz 8600 kcal fűtőértékkel bír. A megtérülés itt is gyors. Tudom azonban, hogy egyszeri beruházásnak a villanykályha is nagy pénz volt. Véleményem szerint mindenképp megéri a mérőig leágaztatni, mert később - ha mégis a gáz mellett döntenek - nagyon megnő a kiadásuk.- Milyen a választék most a gázkészülékekből és szerelvényekből?- Bőséges. Több külföldi cég képviselteti már magát Magyar- országon. Ki lehet tehát választani a legjobb lehetőséget. De még egyszer ismétlem: előbb várják meg a tervezőt, tájékozódjanak, kérjenek tanácsot! Nézelődöm. Tíz-húszezer forinttól százezres tételig van melegítő, kazán és szerelvény. A viszonylag egyszerűbbtől a hipermodernig. Ha úgy döntök, hogy beköttetem a gázt, megkeresek egy szakértőt. Feltétlen kikérem a véleményét. Ha lenne gázkészülék-bemutató és szak- tanácsadás, szívesen megnézném. Gondolom, többen vannak így Tiszafüreden.- perczeHuszonhárom millió forint a Mercedesben Ausztriába szökött, és eltűnt az autó A hét végén a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai 40 esetben fedtek fel vám- és devizajog- szabályokat sértő cselekményeket, több mint 30 millió forint értékben. A legjelentősebb bűncselekmény a hegyeshalmi vámhivatalnál történt még szeptember 25-én. A kilépésre jelentkezett E. V. B. és S. R. izraeli állampolgárok Mercedes személygépkocsival érkeztek a határra. Az ellenőrzést végző pénzügyőr az autó csomagtartójában, egy utazótáskában 23 millió forintot talált, amit a kiutazók nem jelentettek be. Amikor az eljáró pénzügyőr a csomagtartóból az utazótáskát kivette, a jármű elindult. A gépkocsivezetőt megállásra szólította fel, de az ennek nem tett eleget, hanem gázt adott, és átroboaott a határátkelőhelyen. A magyar pézügyőr azonnal értesítette osztrák kollégáit, de a gépkocsi addigra már elhagyta az osztrák határátkelő- helyet is, és nyomtalanul eltűnt. Az utazótáskában talált 23 millió forintot, valamint az S. R. névre szóló útlevelet és a gépkocsi forgalmi engedélyét a vámhivatal lefoglalta. A tettesek felderítésére a szükséges intézkedéseket megtették. (MTI) Eltelt egy hét! s Újra kedd. Ismét itt a Kiskegyed! A 26. szám tartalmából: □ Találja meg az igazit. - Húsz jó tanács - természetesen nőknek □ Bérbe adom a méhemel - őszintén a béranyaságról □ Mit tart erkölcstelennek? - Ön, a pszichiáter és néhány híres ember □ A sztároldalon Mick Jagger és a nők □ A karcsúság három pontja, kozmetika a konyhából, mit árulnak el rólunk a színek. És persze divat, szerelem, pletyka, sztárok, mindez 29 forintért az újságárusoknál. Az Országgyűlés még az idén dönt Külföldiek is vásárolhatnak ingatlant Magyarországon Termőföldet, védett természeti területeket csak kivételes esetben szerezhetnek Az Országgyűlés előre láthatólag még az idén elfogadja a földtörvény módosítását, amely többek között liberalizálja a külföldiek ingatlanhoz, illetve földhöz jutásának szabályozását - tájékoztatta Lovászy Csaba a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára hétfőn az MTI-t. A tervezet szerint termőföld és védett természeti területek kivételével bármely ingatlan tulajdonjogát megszerezhetik külföldiek. A tulajdonszerzés feltétele marad azonban a devizahatósági engedély, amelyet előre láthatólag to- vábbra is a Pénzügyminisztériumtól, illetve a Pénzintézeti Központtól kell majd beszerezni. Ez már csak azért is szükséges mert a vásárlóra kötelezőek maradnak a devizagazdálkodás szabályai, vagyis a külföldiek továbbra is csak devizáért vásárolhatnak majd ingatlant Magyarországon. E korlátozás mindaddig érvényben marad, amíg a forint nem lesz konvertibilis fizetőeszköz - mondotta Lovászy Csaba. A földtörvény-módosítás tervezete szempontjából külföldinek számítanak a nem magyar állampolgárok, kivéve az állandó tartózkodásra jogosító személyigazolvánnyal rendelkezőket, és azokat a külföldi állampolgárokat, akiket menekültnek ismer el a magyar állam. A külföldi székhelyű jogi személyiséggel rendelkező, illetve nem rendelkező szervezetek is külföldinek számítanak. A termőföld, illetve védett természeti terület tulajdonjogához egyes kivételes esetekben juthatnak csak hozzá külföldiek. Ilyen kivételes esetnek számít az öröklés, a csere valamint az eszmei közös tulajdon megosztása. (MTI) Falusi hírek Besenyszög Tegnap délután ülést tartott aí képviselő-testület. Tájékoztató hangzott el a megváltozott jogszabályokról, a kárpótlási töt- vény végrehajtásának helyi tapasztalatairól, valamint megvitatták a helyi kitüntetésekről szóló rendelettervezetet. Utóbbit 1993. január 1-től, évente rendszeresen a községért végzett kiemelkedő tevékenységért lehet majd adományozni... oizott- ságokon és a testület tagjain kívül a besenyszögi társadalmi szervezetek is benyújthatják őterjesztéseiket’ ’. Ezeket > .legelve a polgármester tes majd javaslatot arra a s n' akinek a tevékenysége' .ölcsi elismerés mellett elő: natólag harmincezer forint honorálják. * A település földrendező bizottsága október 12-én tartja árverését, előtte október 2-án (pénteken) 18 órakor tájékoztatót hallhatnak az érintetteknek a Művelődési Házban. * Elkészült a salakos kézilabdapálya. Lényeges változás, hogy a tavalyi 83 után ebben a tanévben 100 százalékra emelkedett a szakos nevelők aránya. A lehetőségek növekedésével párhuzamosan és az1 igényeknek megfelelően az orosz, valamint német nyelvoktatás az angollal egészült ki - egyelőre szakkör formájában. Bőséges a délutáni kínálat is: a gyerekek elmélyülhetnek a számítástechnika tudományában, akik pedig a délelőtti ücsörgé- sek után tagjaikat szeretnék megmozgatni, a „hagyományos” sportágak mellett a balett-tanfolyam, a karate és a néptánc közül választhatnak. A zenekedvelők számára zongoratanulási lehetőség szerepel a repertoáron. * Október 3-án (szombaton) a falu lakóinak kívánságára bátyus szüreti bált rendez a Művelődési Ház, Kadlót Karcsi, a besenyszögi születésű Dallos Gizella, Csíki Pál és Rácz László (Integrál) vendégszereplésével. Ugyancsak az ősz második hónapjától indul a szolnoki Szőlősi Zsuzsa vezetésével az aerobic, amelyre a férfiak körében is nagy éredeklődés mutatkozik. Fazekas Sándor testnevelő irányításával „Flotta” elnevezéssel ifiklubot indítanak majd, és folytatódik a gyermek-színját- szócsoport, a Pávaklub, a kertbarátkor működése, illetve a Biblia-kör, a későbbiekben pedig a Petőfi Kisszínház invitálja az érdeklődőket. Német kiadó nemzetközi vállalkozása Klímaatlasz, 130 ezer évről Nemzetközi összefogással a földtörténet legutóbbi 130 ezer évét felölelő klímaatlasz készült Németországban, amely a Gustav Fischer Kiadó gondozásában jelenik meg. Az egyedülálló vállalkozás keretében lehetővé válik a különböző klímaállapotok térképészeti feldolgozása, valamint a vegetáció és a környezet reagálásának bemutatása az éghajlati változásokra az északi féltekén. A német kutatási minisztérium 1982 óta mintegy 15 millió márkával támogatja az éghajlattörténet kutatására vonatkozó programot, amelyben külföldi tudósok, így a Magyar Tudományos Akadémia munkatársai is részt vettek. A rendelkezésre álló adatanyagból kiderül, hogy a két utolsó felmelegedési periódus az északi féltekén érezhetően melegebb és nedvesebb éghajlati viszonyokat hozott, mint a jelenlegiKivételt képez ez alól az észak-amerikai préri. A telek az utolsó interglaciális (jégkorsza- kok-közti) periódusban, mintegy 120 ezer éve, az északi félteke középső szélességi körein 2-3 fokkal, északon pedig 4-5 fokkal melegebbek voltak mint ma. Hétezer éve az akkori melegedési időszak idején az átlaghőmérsékletek 1,5-2 fokkal voltak magasabbak a mainál. A paleoklimatikus atlasz adatokat szolgáltat a hideg időszakokról is: a szárazföldi jégmező maximális kiterjedésének idején - mintegy 18 ezer évvel ezelőtt - a leghidegebb hónapok hőmérséklete például a Szahara területén tíz fokkal volt alacsonyabb a mai értékeknél. A középső szélességi körökön ez 14-16, míg az északi területeken mintegy 24 fokkal maradt alatta a mai középértékeknek. A csapadék akkoriban drasztikusan visszaesett, s így a trópusi esőerdő is csak kis területeken növekedhetett.