Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
10 Szabadidőben-családi körben 1992. AUGUSZTUS 22. Sok függ a függőónon ... Régen rossz, ha az ezermester megelégszik azzal, hogy a vízszintes csak „szinte’ ’ vízszintes, a függőleges csak majdnem függőleges. Ha kicsit is dőlt az ablaktok, a szárnyak nem csukódnak vagy becsapódnak; a ferde oszlopon a kapu kinyílik, a „hasas” falhoz nem illeszkedik a szekrény. Nincs tehát helye engedménynek: a függőlegesnek is, a vízszintesnek is hajszálpontosnak kell lennie. A függőlegesség követelményének könnyebb eleget tenni; segédeszköze, a függő, illetve a függőón évezredek óta ismert. Erős zsineg, alsó végére kötött hosszúkás, súlyos fémrúddal - ennyi a házilag is elkészíthető „szerkezet”. Manapság a fémrúd szerepét többnyire arasznyi hosszú, ujjvastagságú acélcső tölti be. Fölül, két oldalsó furatán át úgy kötik meg a zsinórt, hogy a cső tengelye pontosan a zsinór vonalának folytatása legyen. A függőt addig kell lejjebb és lejjebb engedni, míg mellette ellenőrizheti, hogy a fal, oszlop stb. pontosan függőleges-e. A zsinórt ajánlatos a vizsgált éltől 1 -2 centire oldalt tartani, mert ha közvetlenül mellette lóg, eltérítheti egy-egy kiálló sarok, szög, vakolatdarab. A megnyugodott zsinór és fal között végighúzott - éppen csak odaférő - lécdarab jól mutatja a függőlegességet. Falsarkokban egyébként ezt úgy is ellenőrizhetjük, hogy a bal felső sarokból a jobb alsóba átfeszítünk egy zsineget, és megjelöljük rajta az átló hosz- szát. Utána megcserélve „átlózunk”, s ha a két átlóhossz azonos, a sarokélek alsó-felső pontjai függőben, egymás alatt állnak (lásd az ábrát). A vízszintesség megállapítására a buborékos szintező szolgál. Legpraktikusabb az a vállfája, amelyben egy - a vízszin- tességet ellenőrző - ovális, egyik végén a függőlegesség ellenőrzésére való kerek, másik végén pedig a ferdeséget mutató, a kívánt szögbe állítható kerek szem is van. Minél hosszabb a szintező teste, annál jobban használható. Távolabbi pontok, például két szemközti fal tetejének vízszin- tességét szintezőcsővel ellenő- rizhethük. Egy hosszabb locsolótömlő két végébe bedugunk egy-egy üveg- vagy műanyag csövet (például a szódásszifon föl vezető csövét). A tömlőt megtöltjük vízzel, s a két csövet függőlegesen a mérendő helyekhez tartjuk. A légbuborékok távozása után meg- nyugvó víz a két átlátszó csőben pontosan mutatja az azonos vízszinteket. Szűcs József (Ferenczy Europress) Összeállította: Rónai Erzésbet „Memóriaklinikák’’ Ha az emlékezet már nem akar működni Szülöriadó! Amikor a kislány nagylány akar lenni... A nagymama hebehurgyasága lassan „veszélyessé” válik, sóhajt a fia, amikor az idős asszony a gázbojlernél óriási szúrólángot produkál. A lánya szemüveget ajánl az anyjának, mivel állandóan téves telefonszámokat tárcsáz. Az unoka veszekszik, mert a nagymama a játéknál mindig szabálytalankodik. Idős embereknél gyakoriak az emlékezeti zavarok. Leginkább öregedési jelenségről van szó, gyakran azonban fel nem ismert betegség első jelei ezek. Nem minden emlékezeti zavar tartozik az elmegyengeség kórképbe, ahová az Alzheimer-kór is tartozik. Gyakran az emlékezetkiesés valamilyen másik betegség vagy szociális megterhelés következménye. Az újságárusok szerint egyre népszerűbb hobbi a rejtvényfejtés: a mintegy háromtucat rejtvényújság majd mindegyikét veszik-vi- szik a vásárlók. Gyócsi Gézától, a Füles rovatvezetőjétől azt kértük, árulja el a talányok készítésének néhány műhelytitkát - hátha akadnak fejtők, akik maguk is vállalkoznak a családi rejtvényigények kielégítésére.- Tanúit kollégámat, Bednai Józsefet idézhetem: végy egy kockás lapot, ceruzát és radírt; írogass a kockákba szavakat, és amelyik nem illik oda, radírozd ki . . . ami megmarad, nos, az a keresztrejtvény.- De félretéve a tréfát: kezdőknek első próbálkozásra csak kisebb alapterületű hálót javaslok. S el kell dönteni, hogy hagyományos vagy úgynevezett skandináv Az okok felismerése céljából az USA-ban néhány évvel ezelőtt úgynevezett „memóraklini- kák”-at létesítettek, ahol tanácsokkal látják el az emlékezetzavarban szenvedőket. Itt igyekeznek rájönni, hogy mi váltja ki a „memóriazavart”, milyen gyógyszerek hatása érvényesül, hiszen idős emberek akár többfélét is szednek naponta. Egy év óta Európában is működnek memóriaklinikák. Pedagógus, pszichológus és neurológus dolgozik ezekben gerontológus vezetése alatt. A pedagógus közli a beteggel a vizsgálat menetét, beszélget vele az életéről, szokásairól, szociális kapcsolatairól. A folyamatba a hozzátartozókat is bevonják. A pszichológus különfétípusú feladványt szeretnének készíteni. Az elv mind a kettőnél ugyanaz, csak az első esetben számozva és egyben fekete kockákkal elválasztva adjuk a meghatározást, a skandináv rejtvényben pedig magából a szavakat elválasztó kockából derül ki, mire is vagyunk kíváncsiak.- Hogyan adjuk fel mondjuk azt, hogy „asztal?”- A legegyszerűbb, ha azt írjuk: bútordarab. Jóval talányosabb, ha úgy hangzik, hogy például „Artúr királyé kerek volt . . . táncoltatni szokták . . . vagy: Négy lába van, mégsem botlik meg.”- Milyen segédeszközöket érdemes használni?- Elsősorban a magyar nyelv értelmező szótárát, a szinonimaszótárt, a helységnévtárt és a különböle tesztekkel a tájékozódási képességet, a koncentráló- és beszédkészséget, valamint az emlékezetet vizsgálja. Végül orvosi vizsgálat következik összekapcsolva - a rokoni körre is kiterjedően - a betegségekre és a gyógy szereződésre vonatkozó kérdésekkel. Ez a sokoldalú bepillantás a beteg életébe lehetővé teszi a diagnózis felállítását. A megfelelő tanácsokat és kezelési javaslatokat aztán a háziorvosnak továbbítják. „Nem arról van szó, hogy a beteg hiányosságait sorolják fel, és így tovább színezzék a negatív képet. Sokkal fontosabb a még meglévő teljesítmények felismerése és fenntartása.” ző lexikonokat. A történelem- és földrajzkönyvekkel azonban csínján kell bánni: ami igaz volt tavaly, nem biztos, hogy igaz ma ...- Van-e íratlan törvénye a rejtvénykészítésnek?- Igen, az egyik például, hogy értelmes szavakat rejtsünk el a kockákba! Az értelmetlen szöveg 2-3 betűnél néni léhet több. A másik, hogy a hálóban található fekete kockák száma nem lehet több, mint az összes kocka egyhatoda.- TuldnaJe kapásból valami „cseles’,'méghatározással szolgálni?- Hogyne, ilyen mindig van raktáron ... Mi az: gyalogos katdhák dáridója, 7 betű.- ???- Bakator ... Ferenczy Europress A plakátok, hirdetések, reklámfilmek megragadják a kislányok képzeletét is. Ők is szeretnének minél hamarabb nagylányoknak látszani, és úgy gondolják, szexis ruhában, magassarkú cipőben, vörösre rúzso- zott szájjal ez sikerül is. A korunkban egyre inkább elharapózó jelenség egyáltalán nem veszélytelen - figyelmeztetnek a pszichológusok. Tény, hogy a mai gyerekek sokkal hamarabb érnek, mint anyáik, akár 20-25 évvel ezelőtt. Tízéves kislányoknak már kifejlődik a mellük, 12 évesen pedig sokan már a testi szerelembe is belekóstolnak. Ez azonban a megfelelő felvilágosultság, érettség és felelősségérzet híján nagy veszélyeket rejt magában, kisiklott életekhez vezethet. Marianne Klüver, 35 éves müncheni anyuka így mesél erről a jelenségről: „Lányom, Clara 12 éves. Reggelente töprengve áll a szekrény előtt, hogy mit vegyen föl. Többnyire a miniszoknya, a szűk, váll nélküli felsőrész és lógó, nagy fülbevaló mellett dönt, amihez természetesen a smink is hozzátartozik. Ez egyáltalán nem tetszik nekem, és állandó veszekedések forrása. De ha megtiltom, titokban csinálja.” Az illatszerboltok eladói is megerősíthetik, hogy egyre fiatalabb kislányok vásárolnak körömlakkot, rúzst, szempillaspirált és szemfestéket. Az irányzatot Amerikában már üzletileg is kihasználták: a leggyorsabban reagáló cégek már „iskolai szettet” ajánlanak 10 év alatti kislányok számára, amely pasztell árnyalatú sminkkészletet tartalmaz. Dr. Benjamin Spack gyermek- orvos véleménye elgondolkoztató a jelenségről: „Normális dolognak tartom, hogy egy kislány szeressen öltözködni és kifesse magát, amíg ez csupán játék és örömet okoz. De ha ez komoly, mindennapos rituálévá válik, akkor baj van: a kislányok elveszítik gyerekességüket, ártatlanságukat.” A pszichológus más veszélyekre is felhívja a figyelmet: „Közszemlére teszik magukat anélkül, hogy ennek veszélyéről fogalmuk lenne. Egyre fiatalabb lányokat erőszakolnak meg, és bár testileg esetleg elég fejlettek, lélekben még gyerekek, akik nem tudják feldolgozni ezt a szörnyű élményt.” Ferenczy Europess Ferenczy Europress Könnyebb megfejteni Ne csak fejtsen, készítsen is keresztrejtvényt Tudományos vizsgálat szól az anyatej meUett Intelligens csecsemők A legújabb kutatási eredmények szerint az anyatejjel táplált gyermekek intelligensebbek lesznek, mint nem anyatejjel táplált társaik. Egy, a nyolcéves gyermekek körében végzett IQ-felmérés azt mutatta, hogy több mint nyolc ponttal magasabb volt az intelligenciahányadosuk az anyatejen nevelkedett gyermekeknek. Az erre vonatkozó vizsgálatokat a közelmúltban fejezték be a Cambridge-i Táplálkozástudományi Központban. Az intézet munkatársai több mint 900, 1982 és 1985 között világra jött koraszülött csecsemő fejlődését kísérték figyelemmel. A gyermekeket különböző módon táplálták. Számba véve a gyermekek étrendjét, valamint az anyák iskolázottságát és társadalmi háttérét, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az intelligenciakülönbséget minden valószínűség szerint az anyatej valamelyik alkotóeleme okozza, vagyis nem a szülőkön múlik a dolog, ahogy korábban hitték. Háromszáz gyermek (hét és fél, valamint nyolcévesek) IQ-ját tesztelték. Kiderült, hogy az anyatejjel táplált gyermekek csoportja jelentős, összesítve 8,3 pontos előnyben van a beszédkészség és teljesítőképesség terén a másik csoporthoz képest. Más olyan tényezőket is megvizsgáltak, amelyeknek szerepe lehet a különbség kialakulásában. így azt a lehetőséget is, hogy azok az anyák, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy szoptassák kisbabájukat, motiváltabb és jobb szülők, mint a többiek. Azonban kiderült, hogy azoknak a gyermekeknek az IQ-ja sem volt jobb, akiknek anyukái szerették volna ugyan szoptatni kicsinyeiket - de nem tehették. A kutatók annak is utánajártak, van-e jelentősége magának a szopásnak. Úgy találták, hogy azoknak a gyermekeknek, akiket az ormyíláson át tápláltak anyatejjel, ugyanolyan jó volt az IQ eredményük. Egyetlen ilyen vizsgálattal persze még nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a jó IQ-t mégiscsak a szülők nevelési módszerei vagy a genetikai adottságok magyarázzák. Ugyanakkor a kutatási eredmények igazolják azt a feltevést is, hogy az anyatej jótékonyan hat az idegrendszer fejlődésére. További vizsgálatok kellenek ahhoz, hogy megállapítsák, mi okozza a jobb intelligencia értéket: a véletlenszerű genetikai adottságok, a szülők pedagógiai módszerei vagy pedig az anyatej. Egy biztos. Az első tudományos vizsgálat egyértelműen az anyatej mellett szól. Atlantic Paradicsommal Paradicsomos marhafiié Hozzávaló (4 személynek): 4 szelet marhafiié, bors, só, 2 fej hagyma, 4 evőkanál konyak, 4 evőkanál olaj, 2 dkg vaj, reszelt citromhéj, 1,5 dl húsleves (leveskockából), 2 evőkanál paradicsompüré, 3 evőkanál tejszín. A marhaszeleteket kissé ki- klopfoljuk, és borssal bekenjük. A hagymát feldaraboljuk. Az olajat felforrósítjuk, és a húst mindkét oldalán 3-3 percig sütjük. Megsózzuk, és kevés konyakkal leöntjük, majd a serpenyőből kivesszük a húst, és melegre tesszük. A vajat beletesz- szük a serpenyőbe, és a hagymát üvegesre pároljuk. Hozzáöntjük a húslevest, és beleszórjuk a citromhéjat. A paradicsompürét is belekeverjük. Lassú tűznél főzzük, végül sózzuk, és a maradék konyakkal és tejszínnel ízesítjük. Az így főtt szószt a marhaszeletekre öntjük. Mellé hasábburgonyát adunk. Paradicsomos zöldséggombóc Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg főtt burgonya, 10 dkg főtt borsó, 10 dkg sárgarépa, 8 dkg vöröshagyma, 3 dkg zsiradék, 3 gerezd fokhagyma (összenyomva), 3 dkg paradicsompüré, 3 dl tejföl, 3 gramm őrölt fahéj, 3 gramm őrölt szegfűszeg, só, bors, chilipor. Törjük össze a főtt burgonyát, sárgarépát, zöldborsót és fűszereket. Készítsünk belőle kis gombócokat, forgassuk lisztbe, és zsiradékban süssük szép aranybamára. Tegyük a vöröshagymát forró zsiradékba, és pároljuk aranybarnára. Tegyük hozzá az összenyomott fokhagymát, és kevergessük kevés víz hozzáadásával, majd tegyük bele a paradicsompürét. Az így kapott szószba tegyünk sót, borsot, chilit, és forraljuk. Tegyük bele a zöldséggombócokat, és pároljuk 15 percig a szószban. Tálalás előtt öntsük hozzá a tejfelt. Paradicsomoszöldséges gomba Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg friss gomba (megmosva és felszeletelve), 5 dkg apróra vágott vöröshagyma, 3 dkg olaj, 5 dkg joghurt, 1,5 dkg paradicsompüré, 2 szegfűszeg (őrölt), 1,5 dkg őrölt fahéj, 15 dkg vegyes zöldség (sárga- és fehérrépa), só, bors, chilipor. Forrósítsuk fel az olajat, és pároljuk meg a hagymát aranybarnára. Adjuk hozzá a paradicsompürét, és tegyük bele az őrölt szegfűszeget és fahéjat. Keverjük 4-5 percig. Öntsünk hozzá kevés vizet, tegyük bele a gombát, és pároljuk világosbarnára. Tegyük bele a joghurtot, és ka- vargassuk 3-4 percig. Végül adjuk hozzá a megtisztított és apróra vágott zöldséget (sárga- és fehérrépát), és pároljuk 25 percig. Ízesítsük sóval, borssal és chiliporral. Körítésként adjunk hozzá párolt rizst. Sertésszelet paradicsompürével Hozzávaló (4 személynek): 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1/4 kg paradicsom, 15 dkg paradicsompüré, 2 kávéskanál cukor, 1 kávéskanál bazsalikom, 1 babérlevél, 4 szelet sertéshús (karaj vagy szűzpecsenye), só, bors, 3 evőkanál olaj. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk és feldaraboljuk. Forró olajban üvegesre pároljuk. Beletesszük a feldarabolt paradicsomot, paradicsompürét, cukrot, fűszereket, és lassú tűznél 45 percig főzzük. Időnként keverjük meg. A hússzeleteket borssal megszórjuk, és forró olajban mindkét oldalán 4-4 percig átsütjük. Utólag sózzuk. Tálra tesszük, és a paradicsompürével leöntjük. Sült burgonyát vagy sós vízben főtt burgonyát adhatunk mellé. Töltött paradicsom Hozzávalók: töltelékhez: 25 dkg darált sertéshús, 13 dkg májas hurka, 1 tojás, bors, 1 csomag bazsalikom, valamint fejenként: 1 nagy vagy 2 kisebb db paradicsom, 3 dkg vaj, 25 dkg spagetti, 20 dkg reszelt sajt. A darált húst, májas hurkát, tojást, valamint a fűszereket masszává összekevetjük. A paradicsomok „sapkáját” levágjuk, és belsejét kiszedjük. A húsmasszát a paradicsomokba töltjük. Kizsírozott edénybe egymás mellé tesszük a töltött paradicsomokat, és közepes lángon 15 percig pároljuk. A spagettit kifőzzük és leszűrjük. A paradicsomok mellé a serpenyőbe tesszük, és sajttal megszórjuk, majd a paradicsom sapkáját visszatesszük, további 5 percig pároljuk.