Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-27 / 151. szám
Halkirály és alattvalója az Esther-házban Vajon akad-e „kérő” a delfinen lovagló kislányra is? Nagy István szobrászművész munka közben A „magyar Uncle Sam”, a hajdani állam bácsi volt, „akinek” egyéb elfoglaltsága mellett túlontúl sok ideje jutott arra, hogy beleszóljon a kultúra dolgaiba. Tűrt, tiltott, támogatott alkotókat, nem feltétlenül (sót!) a tehetség szerint. S amikor fogytán lett a pénz efféle „fé»y- űzésre”, mint a kultúra, hivatalosan „szocialista szerződés” címmel valósággal rálőcsölt a vállalatokra egy-egy művészt. Mindez már a múlté, a kultúrában is egyre inkább a piac igazgat, minden jó és rossz vonzatúval együtt. Hiszen a közízlés olyan, amilyen, kinek a pap, kinek a papné alapon működik, de az igazán nagy művet és művészt aligha kell félteni a piacon való megmérettetéstől. E talán kissé hosszúra nyúlt alkalmi elmélkedés Nagy István szobrászművész, a Szolnoki Művésztelep alkotója műtermében jutott eszembe, amikor szinte nem tudtam levenni a szemem bűbájos állatszobrairól, a kedvességet, szeretetet sugárzó mackóról, a sünfiókról, a hosszú nyakú zsiráfról, a vakaródzó puliról, a, simogatásra ingerlő delfinről. Jóllehet a kritika már Nagy István pályája elején elsősorban állatszobrainak egyéni varázsát méltatta, nem lenne igaz az alkotó munkásságát ennyire behatárolni, hiszen készít portrékat, másfajta kompozíciókat is. A műterem egyik ékessége a Dör- gicsei Madonna, vagy egy most készülő mű, az Isten kezében vagyunk, amely egy óvó tenyérben ábrázolja a földgolyót. Nagy István bevallja, hogy ő maga ugyan nem vallásos, de tiszteli mindenkinek a meggyőződését, hitét. S hogy ő miben hisz? Bizonyára nem érzi senki nagyképűségnek egy hetvenen túli szobrásztól, amikor azt mondja, a tehetségében.- Visszatérve az állatszobrokhoz, honnan ez az erős vonzalom az állatokhoz? - kérdezem.- Szeretem az állatokat, s azok is engem. Kétszer is megtörtént velem, hogy késő este - mindkét alkalommal egy hölggyel sétálgattam - hozzám szaladt egy kóbor macska. Azt hiszem, az állatok nagyon jól megérzik, ki szereti őket.- E kis műtermi „háztűznéző’ ’ után beszélgessünk a halakról, amelyek nem régóta az Esther- ház auláját ékesítik.- Pályám során - nem számítva természetesen a kisebb műveket - először kaptam megrendelést magánembertől nagyobb alkotásra. A két halat egy álló napig forgattam, rakosgattam ide- oda, de sehogysem tetszett. Másnap, amikor újra elővettem, szinte magától összeállt a Halkirály és alattvalója kompozíció, amely ugyanúgy körüljárható, s más-más oldalról is élvezhető. Erre egyébként mindig különös gondot fordítottam. Az 1 méter 20 centis bronzszoborban rövid séta után már a szolnoki buszpályaudvar szomszédságában lévő Esther-házban gyönyörködhetünk. Az üzletházba betérők nem kis megrökönyödésére megfoghatjuk, simogathatjuk a két nagysága ellenére is kedves „halacskát”.- Hiába, hozzá vagyunk szokva „a műtárgyakat megérinteni tilos!” felszólításhoz - állapítjuk meg közösen a tulajdonossal, Kékesi Lászlóval. A fiatal vállalkozó röviden vázolja életútját, a munkásszállótól, az albérleten át az Esther-há- zig. A szinte regénybe illő történet külön cikk A Halkiraly és alattvalója témája lehetne, mégis inkább arról faggatom, hogyan lett „mecénás”, hiszen szinte minden vállalkozó csupa panasz a törvényekre, az adóhivatalokra stb. A válaszból kiderül, hogy Kékesi László sok minden egyéb mellett különböző művészeti ágakban is megpróbálta megvalósítani önmagát. Fotózott, festett, készített kisplasztikákat, szitanyomatokat - ez utóbbira másokat is megtanított -. s még mielőtt elterjedtek volna nálunk is a videoklipek, ő előbb „feltalálta”. Az élete végül is a vállalkozás felé vitte - az üzletházban egyébként húsz embernek ad munkalehetőséKékesi László alighanem az első újkori mecénás get -, a művészetek iránti rajongás nem múlt el. S ha van miből, hát miért ne segítsen egy alkotót, de a szoborral vonzóbbá, szebbé tette az üzletházat is. S ez utóbbi nagyon fontos, hiszen nem a saját lakását díszíti vele, hanem az épület közterét, ahova bárki beléphet, s vásárlás előtt vagy után megcsodálhatja a Halkirályt. Tál Gizella Foglalkozása: cserép- kályha-készítő Az egy ik remek darab a szoba sarkúban, elölte a mester Bizonyos, hovatovább ez a szakma annyira ritkának számít, akár a fehér holló. Egyetlen kéz ujjai is bőven elegendőek ahhoz, hogy számba vegyük, hányán is folytatják szűkebb hazánkban, a mi megyénkben ezt a valamikor irigyeltnek, szépnek minősített foglalatosságot. Közéjük tartozik a most harmincnyolc éves Szántó Menyhért is, aki mindössze néhány esztendeje él Ti- szabőn. Felesége meg ő is eredetileg miskolci, és ott is laktak. Talán tízéves lehetett, amikor a lakásukban egy öreg mester cserépkályhát épített. Kerekre meresztett szemekkel figyelte a munkálatokat, ami igazi művészet, hiszen egy kályhát ki tudja, hányféleképpen lehet összeállítani, összerakni. Szívébe zárta a látottakat, és ettől kezdve a mi leszel, ha felnősz kérdésre egyetlen válasz érkezett tőle: cserépkályhás. Következetes ember lévén, az is lett. Kitanulta a szakma csínját-bínját; legyen szó berakott vagy hordozható csempekályháról. Sőt nem egy kemencét meg kandallót is elkészített a Miskolc környéki hétvégi házakba, nyaralókba. A kandallóról az a véleménye: fapocsékoló, de a cserépkályha egészen más. Fele tüzelőt sem „eszik”, mint amennyi a központi fűtéshez szükséges, ráadásul másnap délelőttig, délig tartja a meleget. Egyszóval végtelenül gazdaságos: nem beszélve arról, ha szép, még mutatós bútordarabként is felfogható. Eddig Ti szabó környékén szinte nem is dolgozott, hiszen a vízműveknél telepőrként alkalmazták. Igen ám. de július elsejétől munkanélküli lesz, és most azt fontolgatja: ismét szeretne a szakmájából megélni. Bármelyik községbe, városba szívesen elmenne, ahová hívják, ahol cserépkályhával szeretnének melegíteni. elvégre egy jó kályha egy Ebből is cserépkályha lesz életre szól. Igaz, tíz-tizenöt évenként át kell rakni, mert a belsőrész, a samott kiég belőle, és ezeket pótolni szükséges. Jelenleg sem tétlenkedik: a lakásában egy újabb helyiséget alakít ki, ahová természetesen berakott cserépkályha kerül. Azon egyszerű oknál fogva, hogy most ráér, és noha néhány hónapig még felülről fűtik a környéket, de a régiek tapasztalata azt igazolja: a nagy hőséget általában kiadós zimankó követi. És akkor, ugye, nem felesleges egy jó kemcHec vagy mondjuk kályha, különösen ha cserépből készült ... I). Sz. M. (Fotó: M. J.)
