Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-23 / 147. szám

2 Hazai körkép 1992. JÚNIUS 23. Antall József Nürnbergbe utazik Antall József miniszterelnök szerdán a Nürnbergi Ipari és Ke­reskedelmi Kamara meghívására látogatást tesz a német városban. Előadást tart a kamara rendezvé­nyén, találkozik a német üzleti élet képviselőivel és külön talál­kozó keretében a sajtóval. Két halálhír Meghalt Li Hszien-nien volt kínai államfő, aki az utóbbi években a parlament tanácsadó testületének elnöki tisztét töltöt­te be - jelentette hétfőn az Új Kína hírügynökség. A kemény­vonalas kommunistának ismert Li Hszien-nien öt éven át, 1988- ig volt államelnök. Ezután csök­kent befolyással, de továbbra is a „nagy öregeknek’ ’ ahhoz a koré­hoz tartozott, amely a színfalak mögül irányítja a kínai politikát. Li Hszien-nien 83 éves volt. Az ÍRNA hivatalos iráni hír- ügynökség azt jelentette vasár­nap este pakisztáni forrásokra hi­vatkozva, hogy szombaton repü­lőszerencsétlenség következté­ben életét vesztette Babrak Kar­mai egykori afgán elnök és kom­munista pártfőtitkár, valamint a vele utazó Rasid Dosztam tábor­nok, az afganisztáni üzbég milí­ciák parancsnoka. Eszerint a re­pülőgép az Üzbegisztán határá­hoz közel eső Mazari-Sarif afgán városból tartott Kabul felé, ami­kor - valószínűleg merénylet kö­vetkeztében - a gép szerencsétle­nül járt. A fedélzeten tartózkodó 14 személy szörnyethalt. Szerb-magyar határhelyzet A hét végén 201 határsértőt fogtak el, de ezek közül egyiket sem a magyar-szerb határszaka­szon - mondta hétfőn az MTI érdeklődésére Krisán Attila, a határőrség helyettes szóvivője. Ugyancsak a hét végén 18-an kértek ideiglenes védelmet a dél­szláv államokból, miközben 64- en hazatértek. Az idén eddig több mint 3600-an utaztak vissza, s mintegy 500-an kértek védelmet a határőrségtől. A magyar-szerb határál­lomásokon a korábbinak a felére csökkent forgalom. Az elmúlt három nap a kiutazó majdnem 14 ezer magyar állampolgár közül mindössze húszat küldtek vissza, mert nem volt náluk elegendő külföldi fizetőeszköz. A világon elsőként: porral oltás repülőgéppel A Dromedar nem játszik a tűzzel (Folytatás az 1. oldalról) Az esemény a jászberényi vá­rosházán kezdődött, ahol rövid előadás keretében ismertették a Magyarországon újdonságnak számító repülőgépes tűzoltás al­kalmazási lehetőségeit. Kővári Endre, a háromfős magánvállal­kozás, a Top-Jep Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, amikor az év elején megvásárolták Len­gyelországban a kifejezetten tűz­oltásra kifejlesztett gépet, akkor született az ötlet: ne csak nö­vényvédő szerek és műtrágyák kijuttatásához használják a vas­madarat, hanem tűzoltásra is. Megkeresték a megyei tűzoltó­kat, akik lelkesen fogadták az öt­letet, s hamarosan megkezdőd­tek a próbabevetések. A tűzoltási kísérleteket érté­kelve Hoffmann Imre őrnagy, a megyei és Nagy István százados, a jászberényi tűzoltóság parancs­noka kiemelte, hogy a repülőgép hatékony erdő-, tarló- és avartü- zek megfékezésénél, különösen akkor, ha a tűzoltók nem tudják megközelíteni a helyszínt. A gép többféle módon képes tüzet olta­ni. A tűzoltó adapterrel fokoza­tosan vagy egyszerre, úgyneve­zett vízbombaként kijuttatható maximálisan 2500 liter víz, illet­ve más oltóanyag, de a pemtere­zéskor használt szórókerettel is szembeszállhat a lángokkal. Környezetvédelmi célra szintén bevethető a Dromedar, a halasta­vak, állóvizek oxigénnel való dúsításától kezdve egészen a nagy felületen szétterült mérge­ző anyagok közömbösítéséig. Az ezer lóerős gép további, nem elhanyagolható tulajdonsága, hogy két-három órán belül az or­szág legtávolabbi pontján is fel­veheti a harcot a tűzzel. A kísérletek eredményei tehát biztatóak, a kérdés viszont az, hogy ha „rendszerbe” állítják a Dromedart, ki fizeti majd az óránkénti 28-30 ezer forint repü­lési költséget. A Top-Jep Kft. és a tűzoltóság, mely a próbaoltá­sok során már jócskán a zsebébe nyúlt, aligha. A biztosí­tótársaságoknak azonban üzleti érdekük fűződik ahhoz, hogy a tűzoltó repülőgép állandóan be­vetésre készen álljon. Minden­esetre a biztosítók eddig még nemigen érdeklődtek a Drome- darban rejlő lehetőségek felől, a tanácskozásra ugyanis csak két biztosítócég fogadta el a tűzoltó­ság és a vállalkozók meghívását. A többi talán nem akar a tűzká­rokra évente kifizetett milliár- dokból megspórolni. .. c „ ... l.z. • f ' i’-"' : J I 1 < J',. ' J i I ' 1 . A Átadták a színházi találkozó díjait (Folytatás az 1. oldalról) Ezt követően átadta a találko­zó díjait. A legjobb rendező díjat Ascher Tamás kapta a kaposvári színház Mizantróp című előadá- sásért. A legjobb női alakításért járó díjat Börcsök Enikő - a Mi­zantrópban - és Ráckevei Anna - a Számkivetettekben - vehette át. A legjobb férfi alakításért Sinkó László - A színházcsinálóban lát­hattuk - kapott elismerést. A leg­jobb női epizodistának ítélte meg a zsűri Molnár Erikát - a Cyranó- ban játszott - és Töreky Zsuzsát, aki a Hallelujában több szerep­ben is fellépett. A legjobb férfi epizodista díjat Balogh Tamás (Sok hűhó semmiért) és Barkó György, a Halleluja öregje kapta meg. A legjobb látványért Halász Péter, A kínai című darab rende­zője és díszlettervezője vehetett át díjat, míg a legjobb jelmezter­vezőnek Dobre-Kóthay Juditot (A kopasz énekesnő) és Laczó Henriettét (Sok hűhó semmiért) találta a zsűri. A Színházművészeti Szövet­ség különdíját Stohl András A kezdet vége Barry Derrillje és A kínai című előadás nyerte el. A találkozóra díjat ajánlott fel Szolnok város és a megyei ön- kormányzet is. A város különdí­ját a Cyrano de Bergerac - a nyír­egyházi társulat előadásában -, a megyéét pedig Komis Mihály Hallelujája nyerte el a Pécsi Har­madik Színház bemutatásában. Mindkét díjat Várhegyi Attila, Szolnok megyei jogú város pol­gármestere adta át, s emellett minden társulatot megajándéko­zott a házigazda város egy, a ta­lálkozón, illetve a hozzá kapcso­lódó fesztiválon készült fotókból álló albummal. - tg ­MEGNYÍLT a bosch center . Tegnap Szolnokon, a Pozsonyi úton nyílt meg az az új szaküzlet, melyben a Bosch cég által gyártott autófelszerelési cikkeket és alkatrészeket árusítják. Az üzlethez kapcsolódó műhelyben a helyszínen vásárolt termékeket kívánságra beszerelik és javítják. Természetesen autódiagnosztikai méréseket, CO-mérést és olajcserét is végeznek. A Bécsböl három-négy hét múlva érkezű műszerek garantálják a jó minűséget. Felvételünkön az elsű vásárlók. (Fotó: Korényi) Vidra József-emlékérem Csak a legjobbak nyerhetik el (Folytatás az 1. oldalról) Ez viszont csak akkor lehetsé­ges, ha e nehéz szakma művelői naprakészek, a legújabb mód­szereket, eljárásokat ismerik, és természetesen a gyakorlatban is alkalmazzák azokat. Mi, laiku­sok ugyanis hinni szeretnénk az orvostudomány korlátlan lehető­ségeiben. Éppen ezért ma már nem gyanakvással kell(ene) fi­gyelni azokat, akik új és eddig ismeretlen módon akarnak segí­teni a betegeken. Tulajdonképpen többek kö­zött ezt a célt szolgálja a megyei Hetényi Géza Kórházban műkö­dő Egészségünkért Alapítvány, amely minden olyan dolgot föl­karol, ami valami újat hoz a me­dicinában. Mondhatnánk úgy is, hogy a diganózis felállítása mel­lett az alapítvány a receptet is felírta, vagy legalábbis igyek­szik ebben segíteni. Erre példa, hogy létrehozták a Vidra József- emlékérmet (Vidra József évti­zedeken át a kórház neves bel­gyógyász főorvosa volt). Nyil­ván azzal a céllal alapították ezt a kitüntetést, hogy erkölcsi és anyagi megbecsülést teremthes­senek az intézmény alkalmazot­tainak, azoknak, akik a megadott feltételek alapján magas szintű tevékenységükkel hozzájárul­nak a kórház jó hírének kialakí­tásához és elterjesztéséhez. Ter­mészetesen nem könnyű feladat ez, mint ahogy a cím odaítélésé­nek is kemény feltételei vannak. Három kategóriában - így az or­vosok, vegyészek, gyógyszeré­szek, az egészségügyi szakdol­gozók és egyéb diplomások, va­lamint a gazdaságiak és műsza­kiak - pályázhatnak a címre, fel­téve, ha éreznek magukban elég erőt, s tudnak újítani. Mert pél­dául a diplomások kategóriájá­ban - nyilván idetartoznak az or­vosok - a pályázati feltételek kö­zött szerepel, hogy magyar vagy külföldi szakmai folyóiratokban publikáljon az illető, ismerjen legalább egy idegen nyelvet, s abból állami nyelvvizsgája is le­gyen. S mindemellett az orvosok közül csak azok pályázhatnak eséllyel, akik már meglévő keze­lési, diagnosztikus, terápiás vagy műtéti eljárásokat magas színvonalon művelnek, a kór­házban új módszereket honosí­tottak meg, azokat eredménye­sen alkalmazzák, és az utolsó öt évben etikai vétséget nem követ­tek el. A másik két kategóriában is hasonló magasra állították a mércét. S mivel minden dolognak két oldala van, fölvetődik a kérdés, hogy milyen jogok és kedvez1 mények illetik meg azokat, akik elnyerik majd a Vidra József- emlékérmet? Nos, mint megtud­tuk, elsőbbséget élveznek a szakmai feladatokra történő ki­nevezéskor, s természetesen in­tézeti kedvezménnyel részt ve­hetnek a szakterületüknek meg­felelő tudományos rendezvénye­ken. Ami pedig az anyagiakat illeti: kategóriánként a díjjal 30 ezer forint jár nettóban. Ennek az összegnek a kétharmadát a nyer­tes készpénzben megkapja, míg egyharmada pedig saját tovább­képzése érdekében, kongresszu­sokon, szervezett tanul­mányutakon való részvételre használható fel. Először az idén október 23-án adják át a legkiválóbbaknak a Vidra József-emlékérmet, s így a pályázatokat szeptember 15-ig kell benyújtani. Persze ha valaki majd megkapja a díjat, nem érez­heti magát nyeregben, mert fe­gyelmi vagy etikai vétség elkö­vetése esetén azt el is veszítheti.- nt ­32 oldalon: szeretem, házasáig, divat, pletyka, sztárok Nyári sminkiskola Férfi, aki nő Az ár i<M kwtsö v*II»&<hó Bwwűt mtjkajtót d* &th*wtítti wi9y*t, . t»9Y Mi ftw«n. eu* tótótttó ér**# et f 4-tS. mdaii Hosszú, forró nyár r lenni AtaKftM, *33, Ennek a lánynak 17 az ára ^ Sföemes «ért tófűnk A bugyi se magánügy Ugye tudja, hogyha kedd, • • Önnek ír a Kishegyed? * Juliette Grecóról, a fran­cia sanzon királynőjé­ről * A férfiról aki nő szeretne lenni s ezért vállalná a költséges operációt is. * Arról hogy hol nyaral­nak a képviselők, mit együnk vacsorára hogy meg ne hízzunk. Meg­tudhatja hogy kivel jó együtt aludni s hogy a fehérnemű sem magán­ügy. 1 • I ’ i ■* J *1695/111* Labdarúgó Európa-bajnokság Tovább tart a dán csoda Hollandia-Dánia 2-2 (1-2, 2-2,2-2) tizenegyesekkel 6-7 Göteborg, 35.000 n„ v.: Sori­ano Aladren (spanyol) Hollandia: Van Breukelen- De Boer (Kieft), Koeman, Van Tiggelen-Wouters, Rijkaard, Witschge, Bergkamp-Gullit, Van Basten, Roy (Van’t Schip). Szöv. kap.: Rinus Mi­chels Dánia: Schmeichel—Sive- baek, Olsen, Piechnik, Ander­sen (Christiansen)-Jensen, Christofte, Larsen, Laudrup (Elstrup)-Vilfort, Povlsen. Szöv. kap.: R. Möller-Nielsen Góllövők: Larsen (6., 32.p.), Bergkamp (22. p.), Rijkaard (86. P-) Sárga lap: Andersen, Rij­kaard A hollandok kezdetben nem hitték el, hogy veszíthetnek, pe­dig Laudrup már a harmadik percben kihagyott egy ziccert. A következő támadásból aztán megszerezték a vezetést a dá­nok, Larsen befejelte a Bayem- sztár beadását, 0-1. A félidő fe­lére összeszedték magukat az esélyesebb tulipánosok, és egy mintaszerű összjátékból Berg- kamp egyenlített, 1-1. Hogy nem véletlen volt az északiak találata, fél óra után bebizonyo­sodott, ekkor Larsen újra kipú­pozta a holland hálót, 1 -2. A má­sodik félidőben ugyan nyomasz­tó fölényben játszottak a na­rancssárga mezesek, helyzeteik azonban mégis a dánoknak vol­tak. Már mindenki a bírói sípszót várta, mikor Rijkaard egy szög­let után egyenlített, 2-2. A hosszabbításban két holland helyzetecskén kívül más nem történt, a büntetőkkel pedig meglepetésre a dánok jutottak a döntőbe. * A remek Európa-bajnoki sze­replés következményeként egy csapásra kapósak lettek a svéd játékosok. Legnagyobb az ér­deklődés az együttes gólzsákja, Tomas Brolin iránt, az /i ára azonban jelenleg a csillagos égig rúg, amit csak a legtehető­sebb klubok - Milan, Inter, Sampdoria - képesek megfizetni. Ajánlatot kapott rajta kívül a ka­pus Ravelli (Blackburn Rovers), Patrik Andersson (Auxerre), Schwarz (Sampdoria), Them (Napoli) és Ekström (Luton Town) is. * Nem elképzelhetetlen, hogy Michael Laudrup után a jelen­leg dán válogatott mezben csil­logó Brian is a Barcelonához szerződik. A testvérpár alkot­ta csatársor harmadik tagja a bolgár Sztoicskov lenne. Véde­lem legyen a talpán, amelyik képes lesz majd gátat szabni ennek a triónak. * Hogy milyen képességű játé­kosok ülnek a holland válogatott kispadján, elég legyen bizo­nyítékként néhány átigazolási pletyka. Három Ajax-sztár ké­szül elhagyni egyesületét: Van’t Schip a Genoához, Winter a Lá­ziéhoz, míg a kezdő tizenegyben < szereplő Roy a Torinóhoz ké­szül. -----i < gj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom