Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-13 / 139. szám

1992. JÚNIUS 13. 7 Riport Emberek! Mindenkit c vár a börtön? Bizalmi beosztásban A kabinetfőnök é a kormányfő A múlt héten a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Főiskolán az államvizsga-bizottság elnöke volt dr. Marinovich Endre, Antall József kabinetfőnökenp!7 A Közgazdasági Egyetemen végzett, 1967-ben írta meg dok­tori disszertációját. Szakterülete az emberi, üzleti kapcsolatokkal foglalkozó tudományág, a Public Relation volt; szakcikkeket, egyetemi és főiskolai jegyzete­ket készített. A ’70-es években a marketingtevékenységgel fog­lalkozott - ezért a szolnoki meg­hívás is. Éveken keresztül a Külkeres­kedelmi Minisztérium Sajtóosz­tályán dolgozott. A kabinetiroda a Parlament épületében található, 50 alkal­mazottat foglalkoztatnak, akik - teljesen érthető módon - Antall József szomszédságában dol­goznak, csak egy emelet választ­ja el őket tőle. Bár a kormányszó­vivők is az irodához tartoznak, a tanácsadók igazából a háttérben maradnak. Munkájuk - a külpo­litikai, belpolitikai, gazdaságpo­litikai és tájékoztatáspolitikai te­rületen - a kormányfő közéleti tevékenységén keresztül válik érzékelhetővé.- Vázolná, mi a kabinetfőnök és az ön által irányított szervezet feladata?- Röviden úgy foglalhatnám össze, hogy a miniszterelnök munkáját kell a legtágabb érte­lemben segítenem. Előkészítjük a döntéseket, ezekhez informáci­ókat szerzünk, értékeljük őket; javaslatokat teszünk. A döntés- hozatal után pedig közreműkö­dünk a végrehajtásukban. Mind­ez nagyban különbözik a ’90 e- lőtti gyakorlattól, hisz akkor a döntéselőkészítés nem kormány­zati szinten, annak tényleges meghozatala pedig nem ebben az épületben történt, hanem a párt­központban.- Ez jelentheti a minisztériu­mok egyfajta alárendeltségét?- Nem. Nekik önálló felelős­ségük van, bár a kormányzati fe­lelősség a miniszterelnöké. Ez­zel együtt nem lenne helyes köz­vetlen utasításokat adni az állam- igazgatás bármely részterületé­nek. Bizonyos esetekben előfor­dulhat, hogy a miniszterelnök nem látja pontosan a döntések hatását. Ekkor rajtunk keresztül rákérdez ezekre. Ez sem több, mint a minisztériumok munkájá­nak egyszerű figyelemmel kísé­rése.- Miként lehet egy olyan bizal­mi beosztásba jutni, mint az öné?- Többször felteszik ezt a kér­dést, valljuk be: a sajtó egyik kedvenc témája, hogy ki, mikor, milyen posztra kerül. Ezzel együtt úgy gondolom, teljesen természetes az, hogy bizonyos munkakörökben a bizalomnak - a szakmai ismeret és tapasz­talatok mellett - nagy szerepe van. Nem titkoltam soha: a mi­niszterelnököt 36 éve ismerem. Diákja voltam az Eötvös Gimná­ziumban. 1956 októberében sze­rencsém volt mellette lenni.- Mennyi időt tölt együtt a mi­niszterelnök és tanácsadója? '- Ezt nem lehet pontosan be­mérni, de mondanék példát a szélső értékekre. Általában együtt ebédelünk a parlamenti „menzán”. Szorosan igazodom az ő időbeosztásához. Lényegé­ben munkaebédről van szó. A napközben felvetődő legfonto­sabb kérdéseket ilyenkor beszél­jük meg. Van úgy, hogy csak erre a fél órára találkozhatunk. Más­kor, az úgynevezett postázási időszakban - a Tv-híradó előtt vagy után -, az ügyek mennyisé­gétől függően egy-másfél óráig, vagy ennél valamivel hosszabb ideig tárgyalunk. Végül, különö­sen jól kihasználható egy hosz- szabb vidéki út.- Mennyit dolgozik Antall Jó­zsef?- Önmaga számára nem ír elő korlátokat. Körülbelül reggel 9- kor kezd, és éjfél felé fejezi be a munkát, de tudomásom szerint jelentős mennyiségű iratot visz haza. Hadd tegyem hozzá, hiva­talba lépése óta, azaz két éve nem volt szabadságon.- Jelenleg milyen az egészségi állapota?- Erről pontosan tájékoztatnak a kiadott közelmények. Egész­ségi állapota megfelelő, ezt na­ponta a tévében is látni lehet. Időszakonként kezelést kap. Ha ez és egy hosszabb külföldi út időpontja egybeesik, akkor nem vállalja az utazást.- Ha különösen jelentős témá­ban foglal állást Antall József, akkor kinek a véleményét kéri ki elsősorban?- Előkészítő anyagokat, infor­mációkat kér. Egy nagyobb ese­ményre való felkészülés sok em­ber munkáját veszi igénybe. Nemcsak a kabinetirodát, hanem a minisztériumi szakembereket is bevonják ilyenkor. Nekem az a megtiszteltető szerep jut, hogy én vagyok a végső szűrő, én ol­vasom át az anyagokat. Beszéd­írói viszont nincsenek, mint ahogy cikkírói sem. Hangsúlyo­zom, alapanyagokat kap.- A kabinetirodának négy fő tevékenysége van. Ki lehet-e emelni valamelyik részleg mun­káját?- Nehéz lenne rangsorolni őket. Úgy gondolom, elég jól működik a külpolitikai csoport. Legutóbb a brit miniszterelnök látogatásának előkészítését An­tall József példaértékűnek ítélte meg.- A külföldi tudósításokban gyakran olvasni „kormányhoz közel álló körökből kiszivár­gott” kifejezést. Innen „szivá­rognak-e ki hírek?”- Jómagam is találkoztam ilyennel a közelmúltban a bősi ügyekkel kapcsolatban, amikor „magát megnevezni nem kívánó kormánytisztviselőre” hivat­koztak. Nem túl gyakran, de elő­fordul hasonló eset.- Döntéselőkészítéssel foglal­kozik. Előfordul, hogy a politiku­sok nem azt a megoldást választ­ják, amellyel egy feladat a leg­jobban valósítható meg?- Esetünkben a koalíciós pár­tok alapkoncepciója az, amely meghatározza a kormányzati döntéseket. Amikor a politikai érdek és a szakmai érdek ellent­mondanak egymásnak - ahogy szokták mondani -, keressük az összhangot.- Vannak pártok, amelyek hiá­nyolják a kormányból a szakem­bereket.- Mit jelent a szakember ebben az esetben? Érdemes lenne ala­posabban foglalkozni ezzel. Ké­szítettem egyszer egy kimutatást a Németh- és az Antall-kormány minisztereiről. Szempontjaim voltak: az iskolai végzettség, a szakmai gyakorlat, a nyelvtudás, a nemzetközi tapasztalatok. Nem hinném, hogy az előbbi ismérvek alapján szégyellnivalónk lenne. Sz. Z. Nem tudom, van-e barátságo­sabb börtönparancsnok, mint Doktor Károly a Szolnoki Bün­tetés-végrehajtási Intézetben. Mégis, ahányszor bekattan mö­göttem az elektromos ajtó, kép­telen vagyok az ő vendégének érezni magam. Persze, a jól fej­lett klausztrofóbiám is ludas ab­ban, hogy mást sem figyelek, mint azt, miként szabdalják dara­bokra a szabadságot az egymás­ból nyíló automata nyílászárók. Itten kemény az élet, na! Nem lehet az elítéltnek vagy a tárgya­lásra várónak kiugrani egy krigli sörre, az uszodába egy csukafe­jesre, netán hazatérni a várva várt családlátogatásra. Áltathatja ma­gát az ember bármivel, a vasalt tölgyfaajtón csak a szabadulás­kor van kibocsátás. Addig pedig a meditáció újra és újra: megér­te-e? A legutóbbi börtön látogatá­som apropóját Nádudvari Zsig- mond levele adta. Emberi méltó­ságában érezte magát megsértve, mivel neve megjelent lapunk 07 jelenti rovatában, melyhez ő nem adta hozzájárulását. A dolgot egy kézlegyintéssel is elintézhet­nénk, ám az indulata annyira őszinte volt, és az érvei oly meg­győzően hatottak, hogy termé­szetesen meghallgattatott a má­sik fél is. Ülünk hát a védőügyvédek számára fenntartott beszélőben, és az ablakon kipillantva elme­rengünk azon, vajon mitől van olyan fene jó kedvük a négy- szögletes udvarban körbe-körbe- sétáló farmeres, színes inges fia­taloknak? így délidőben nem le­hetne ugyanezt a sétát a Tisza- parton megejteni, netán egy kis­lány társaságában? Esetleg a já­tékautomatát nyaggatni valame­lyik pénznyelő intézményben? És ha már itt benn a szabadság, és csakis a szabadság a téma. Nádudvari Zsigmondot is arról kérdem: ugyan mondja már, mi­lyen árért dobta oda a szabad­ságát? A villanyszerelő kicsit filozo­fikus alkat, így mielőtt válaszol­na, tűnődik egy sort.- Uram, engem az bántott, hogy a cikk arrqj szólt, miszerint engem, oroszlányi lakost a be- senyszögiek riuht valami hülyét tetten értek. Hát azért idáig még nem jutottam . . . íme a törté­netem: a feleségem besenyszögi, az anyja ma is ott lakik. Mi 1979- ben elváltunk, és engem fillér nélkül tettek az utcára. Szolnok­ra jöttem, de amíg Besenyszögön a téeszben dolgoztam, hazate- pertem a pénzt az anyósomék- nak. Elmentem Oroszlányba dol­gozni a bányába, ott voltam 1981-ig. Hogy miért jöttem on­nan vissza Szolnokra? Az az il­lúzió éltetett, hogy talán új életet kezdhetek. A volt feleségemmel meg a gyerekemmel. Albérlet­ben laktunk, a havi fizetésem az ÁÉV-nál 4200 forint volt, alig negyede annak, amit Oroszlány­ban kerestem.- Melyik volt az első bűncselek­ménye?- A dolog inkább egy jó hecc­nek tűnt: eladtam egy halom megpucolt téglát, balszeren­csémre annak a férfinak a szom­szédja vette meg, aki a bontásból kimentette ezeket az építőanya­gokat. Ehhez jött egy magánlak­sértés, ez pedig úgy történt, hogy az egyik hölgyismerősöm rosz- szul lett, telefonálni akartam a szomszédból, de nem engedték. Micsoda, ilyen is van! - felment bennem a pumpa, és egy virág- cseréppel bedobtam az ablakot. Nemcsak a mentők jöttek, ha­nem a rendőrség is.- Mi volt a legnagyobb fogása?-1983-ban úgy 118 ezer forin­tot csíptem meg. Ez akkor még nagy pénz volt, de másfél hónap alatt elment. Berendezkedtünk, ruházkodtunk, szórakoztunk - aztán leültem. Mind ez ideig hat­szor voltam már büntetve.- Mondja, mi az, ami sértette az önérzetét lapunk inkriminált cik­kében?- Mint mondtam, a feleségem családjától üres zsebbel tettek az utcára, holott úgy éreztem, tar­toznak nekem. Azon a márciusi napon kölcsönkértem egy gép­kocsit, és elindultam Beseny- szögre, hogy megbeszélem az anyósommal a tartozást, ami sze­rény számításom szerint 25-30 ezer forintot tett ki. Nem volt otthon, az ajtón két hatalmas la­katot találtam. Kértem a szom­szédtól egy csákányt, és elkezd­tem feszegetni a zárat. Úgy vél­tem, a gázpalack meg néhány in­góság kiteszi azt a tartozást, amit magam számoltam. És ekkor úgymond tetten értek. Hát kér­dem én, egy rutinos ember déli egy órakor indul el kirámolni egy lakást autóval, színjózanul? Csa­ládi ügy volt, amihez semmi kö­ze a hatóságnak. Arról nem is beszélve, hogy ha az anyósom otthon van, most nem ülök itt, mert megbeszéltük volna a dol­got.-Mit mondjak, valóban peches exvő ön, Nádudvari úr! Tanulság pedig: egy anyós lehetőleg min­dig legyen otthon. Egyébként mi­ért volt önnek égetően szüksége a pénzre?- Nézze, februárban szabadul­tam a hatodik börtönbüntetésem­ből.- Stop, itt álljunk meg! Csinál­junk egy kasszát, mennyiért ér­demes tehát feladni az istenál­dotta szabadságot?- Börtönbe kerülni semennyi­ért nem érdemes. Még milliókért sem, százmilliókért sem. Hogy mégis ide kerül az ember? A kényszerítő körülmény az, ami­kor a gyereknek azt kell monda­ni: nincs. Én éhezhetek két na­pot, hármat, de a családdal ezt már nem tehetem meg!- Nézze, én el tudok képzelni egy Nádudvarit, aki nyakkendő­sen, kézen fogva vonul a temp­lomba a családjával. Aztán most itt ül velem szemben egy borostás férfi, akit őszintén szólva kinéze­te után nem tartok bűnözőnek. Hol az a határ, amikor a nyak- kendős templomjáróból - a rab- ruhás fogoly lesz?- Ez a határ ma már szinte jel­képes. Jön a szükség szorító kényszere, és az ember számolni kezd: megpróbálom ezt meg ezt a bulit, hátha sikerül. Aztán aki balszerencsés, az ide jut. Mit gondol, hányán sétálnak most a szolnoki főutcán olyanok, akiket tőlem sokkal jobban a kegyébe fogadott a szerencse istennője. Uram, én azt mondhatom: ma mindenkit vár a börtön! Nádudvari Zsigmond, az egy­kori sikeres oroszlányi bányász az élet veszélyes mezsgyéjén egyensúlyozott. Igazán nekike­serednék, ha valóban igaza len­ne: valamennyiünk számára csak egyetlen lehetőség van, a tör­vény megkísérlése. Azért úgy vélem, százezrek vannak, akik szorult helyzetükben is kapasz­kodnak a tisztesség szalmaszálá­ba. Adja isten, hogy kitartsanak, míg életük valóban jobbra for­dul. Palágyi Béla •Tűzzománc-kerámia festmények [ JRpptTQiin 1 WK f: ; . SÍ m Hu*** ■--'■i Kesztyűs Ferenc grafikus- és festőművész kiállítása látható Szolnokon a Technika Házá­ban. Két társával ö dolgozta ki a tűzzománc-kerámia festészet alapjait, amely az egyetemes képzőművészetnek teljesen új műfaja. Festményei mellett ezen új technikával készült ké­pei láthatók Szolnokon június 24-ig. (Fotó: Mészáros)

Next

/
Oldalképek
Tartalom