Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-16 / 115. szám

8 Irodalom—művészet 1992. MÁJUS 16. IJ úszónkét év után egyszere lett elegük az egészből. Sós kegyetlen gúnnyal dörgölte a felesége orra alá, hogy öregszik, s bűnként hánytorgatta fel, hogy legalább tíz kilóval nehezebb lett az utóbbi időben. Minduntalan elfeledkezett arról, hogy ő maga ötvenkét esztendős, hogy ő is elnehezedett, asztmásán lélegzik, és haja, bajusza erősen szürkül. Mint egy hűtőgépjavító vállalat mű­szerésze sok lakásban megfordult, és nem mulasztotta el, hogy beszámoljon a feleségének azokról a csinos asszonyok­ról, akik egyik-másik helyen fogadták. A beszámolást belső harag fűtötte alá, amiatt, hogy neki Julival kell megelé­gednie, s hogy ő csakis pénzért, vagy ajándékokért kaphatna szép, fiatal nő­ket. Költekezni pedig nem akart, minden fillértől fájt volna megválnia. Feleségével is a pénz miatt veszeke­dett a legtöbbször. Az asszony az elő nem adott borravalókat emlegette, Sós meg a felesége silánynak csúfolt kerese­tét. A pénz körüli harcokba untak bele mind a ketten, s ezen keresztül utálták meg egymást. Ez a párviadal azonban nem befolyá­solta éjszakai életüket. Csupán annyiban módosította, hogy kiszikkadt belőle minden kedvesség, és a szavakban, kedvébresztő játékokban jelentkező vágy. A szerelem hetenként kétszer szükséges, de némán gyakorolt műve­letté vált, s utána megkönnyebbülten, de hála nélkül gördültek vissza a helyükre, és háttal fordultak egymásnak. Amikor megállapodtak abban, hogy megszüntetik az együttélést, egyikük sem tett említést a válásról. A végleges döntést bizonytalan időre elhalasztották, már csak azért is, mert nem akarták vi­selni a bontóper költségeit. Sósné visszaköltözött az anyjához, azzal a kárörömmel, hogy az ura ezután kénytelen lesz többet költeni a kényel­mére, az otthonára, az étkezésre, mint eddig. Hiszen hiányozni fog neki a meg­szokott pontos kiszolgálás, és azt a mun­kát, amit ő cselédként elvégzett, most meg kell fizetnie, s az idegen helyettes­sel nem lehet filléreskedni. Sós az első napokban nagyon jól érezte magát. Megszűntek az óránként kitörő veszekedések, és az ezek nyomá­ban fellépő szívtáji szorítások, a kínzó fejfájások, s nem kellett a felesége mo­gorva arcát néznie. Nemsokára a szük­ség, meg a mindig is benne motozó kí­vánság arra ösztökélte, hogy egy nőt, méghozzá egy fiatal nőt keressen magá­nak. A huszonnyolc éves Gizivel egy kisvendéglőben ismerkedett meg, ahová sört inni és körülnézni tért be. A nagy keblű, formás elvált asszony mindjárt megtetszett neki, felhívó és ígérő moso­lya arra biztatta, hogy odaülhet az aszta­lához. Amint megtudta, hogy külön él az urától, mindjárt két korsó sört rendelt. A következő kettőnél már meg is egyeztek.- Egyedül él? - kérdezte Gizi, amint körülnézett a férfi lakásában.- Hála’istennek, egyedül - mondta Sós. Magához rántotta, és megszoron­gatta az asszonyt. - Vetkezz már, minek húzzuk az időt. Gizi odaadó volt és szófogadó, Sós­nak régen nem volt hasonló élménye. De nemcsak a vágy tüzelte, hanem az a ter­mészete szerint mindig érvényesített igény is, hogy a pénzéért bőven megkap­ja az ellenértéket. Meglepetésére a fiatal nő akkor sem akart elmenni, amikor már fölöslegessé vált, azt mondta, szívesen maradna reggelig. Később pedig, ami­kor Sós már pihenni és aludni kívánt volna, hízelegve hozzátapadt, mintha új­ra akarná kezdeni a dolgot, és ezt suttog­ta, miközben ujjaival a férfi arcát, mellét becézte: A haszon- Az a nyomorult uram nem fizet tartásdíjat. A lakás is az övé maradt, engem kidobott, a testvéremnél lakok harmadmagammal egy szobában. De jó lenne itt élni veled... Minthogy Sós már megkapta, amit akart, felajzottsága elmúlt, és így ponto­san felfogta a zsebe és otthona ellen indított támadást. Lehűtötte, hogy nem önmagáért szeretik. S bár nagyon jó volt Gizivel együtt lenni, gyanakvóvá és óvatossá vált. Annál is inkább, mert mi­előtt becsukta volna mögötte az ajtót, a fiatalasszony kedveskedő csókok között ismét megjegyezte:- Szívesen ellaknék itt veled... Gizit még kétszer hívta el Sós. De mert kiszámította, hogy havonként mennyibe kerülne a szerelem, még ak­kor is, ha a heti egyik éjszakát megtaka­rítaná, véglegesen szakított vele. Belátta azt is, hogy szép, fiatal nőt csak pénzál­dozat árán kaphat. A szerelem az ő ko­rában már kemény anyagi ügylet, ráadá­sul még a lakása is veszélybe kerülhet. Ezért nem is kérte meg Gizit, hogy taka­rítson, mossa ki a szennyes ruhát és mo­sogassa el a piszkos edényeket, nehogy túlságosan is otthon érezze magát. A lemondás azonban már nemsokára gonddá tette a férfiszükséglet kielégíté­sét. Új fiatal nővel meg - aki szintén nála akarna maradni - nem akart kezdeni. Néhány napi töprengés után új, kigon­dolt terve szerint írt a feleségének, hogy elviheti az osztozkodás után bosszantá­sul visszatartott holmikat. Az asszony a kitűzött nap estéjén meg is jelent, és látható elégedettséggel nézte az asztallapon végighúzott tenye­rén a port, aa köröskörül megbomlott rendet, az összegyűlt piszkos edényeket.- Mondanék én neked valamit - kezd­te Sós, miután figyelmesen végignézte, hogyan helyezi el az átengedett tárgya­kat nagy szatyrában a felesége -, vagyis ajánlatot teszek, olyat, amivel te se jár­nál rosszul. - Hogy megfelelő hullám­hosszra hangolja a feleségét, s hogy ér­zékeltesse az ajánlat természetét, félre- döntött fejjel kacsintott. - gyere ide he­tenként kétszer éjszakára, tudom, neked is jót tenne. Sósné rideg arcán végigfutott a győ­zelem, a diadalmas elégtétel mosolya. Hát mégis csak hiányzik az urának, szüksége van rá. Igaz, ilyen tekintetben neki is hiányzik az ura, de nem lesz bolond, hogy ezt bevallja. A győzelem még keményebbé, biztosabbá tette. Né­hány pillanatig némán nézett az ura vá­rakozó arcába, csak azután szólalt meg:- Ingyen?- Hát hiszen még a feleségem vagy - próbálkozott Sós.- Ha nem tudnád, külön élünk. Én már nem vagyok köteles téged kielégí­teni. De ha éjszakánként háromszáz fo­rintot adsz, rendelkezésedre állok. Sós elnézett a levegőbe, számolt, és felmérte a viszontajánlatból származó hasznot. Hiszen idegen nővel ennél jó­val többe kerülne a szerelem, és Juli azáltal, hogy meghatározott összegért vállalta el a szolgáltatást, semmiféle egyéb jogot nem szerzett. De a haszon még ennél is több lehet. Most ő tekintett mereven a felesége szemébe:- Jól van, megadom, amit kértél. Av­val a feltétellel, hogy ki is takarítasz, a konyhát is rendbeteszed, és kimosod amit kell. A X JL. z asszony is számolt, s úgy döntött, hogy belemegy a dologba, a ráfor­dítás és a nyereség kiegyenlíti egymást. Mindenesetre jól jön egy kis mellékes, amit majd feljebb is lehet nyomni, és rá­adásul mint nőnek sem kell nélkülöznie. Már indult is kifelé a konyhába, másfél óra alatt nagyjából kinn és benn rendet terem­tett, azután megágyazott.- Legközelebb mosni fogok - mondta az urának. És mint akit az eddigi mun­kaütem további hajt, gyorsan kikapcsol­ta és lehúzta derekáról a szoknyát, hogy kilépjen belőle, miközben odaszólt az urának, és állával az ágy felé intett:- Vetkezzél. f Böröndi Lajos: Aztán a semmi mintha enyhülne egy kicsit hogy aztán nehezebb legyen minden csupa ragyogás és minden csupa szerelem aztán megint egy csavar és a könnyed is kijön meg egy kis simogatás s megint egy kis öröm így szalad föl le mindenben a láz és a hideglelés: így egészek a csodák! aztán a semmi a zuhanás hogy utána megint hinni tudd föl lehet állni van tovább! Pardi Anna: Nincs szerencséd Nincs szerencséd, nem volt, nem is lesz. Félkarú természet ölelt, félérzéssel féleszű jövendölések. S titkos parkettán ha recsegett lépted, fájt talpadnak sok zónájával a reális enyészet. I___________ Tetszik, nem tetszik, a nem dudás is itt pokolra száll, s tisztítótüzeli a dudakamevált. S a nehéz szíven, mi hol kő, hol seb, hol tűzláng átelektronizálódik a profán örökkévalóság. E folyamat halálra szán és kiéget. Ez lesz szerencséd, teljességed. Eltűnt ifjúságod tünteti öregséged, s ragyog, ami bánt. Ragyog fényességgel. Sárándi József: Jelentéstan Mikor azt írom Rólad: gyönyörű, nem jelent semmit. Új szótárt kell kitalálnom, hogy ráhibázzak rezzenéseidre. Nekem Lángocska vagy, a legspirituálisabb egyed. Start előtt Zászlaink trikolórja fakulóban. Selymüket nap szívta volna ki? Savas esők marása ártott meg nekik'! Lelkűnkben apadtak el a színeket éltető enzimek, s fulladoznak start előtt a rosszul betájolt érdekek. ______________________________y S zepesi Attila: Harakiri Nem jön a 142-es busz. Ágnes lányom pedig kijelentette, hogy ez a kedvenc autóbusza. Mert a Hajógyári Sziget, ahová ez a rozoga járgány visz, majdnem olyan szép, mint Mallorca szigete, ahol nemrég járt a nagymamával. Majdnem olyan szép, de - érdekesebb. Mert sirály és cica volt maliorcán is, de a hajógyári Szigeten még sün és rózsabogár is látható. A jégmadárról nem is beszélve. Szóval nem akármilyen busz ez a 142-es. Csak épp nem jön. Nos, addig is csinálni kell valamit. Elkezdünk Volkswagen-kutya-versenyt játsza­ni. Ami annyit jelent, kisorsoljuk, kié a bogárhátú autó, kié a kutya. És számolunk. Piros Volkswa­gen: egy-null. Spániel: egy-egy. Aki előbb jut el tizenkettőig, fagyit kap. Persze a vesztes is kap. így igazságos. Dehogy igazságos. így történik. Csavargatom a fejem, hogy legalább egy kurta­lábú tacskót megpillantsak valahol, mert rosszul áll a szénám, amikor Ágnes megszólal:- Hallottad, hogy Géza hazajött?- Hogy-hogy hazajött?- Megszökött. Géza, Ágnes unokabátyja, tavasszal tűnt el ha­zulról. Hátrahagyott egy levelet, amiben elmondja: elege volt az egyetemből, a latin filoszkodásból, mindenből. Beáll idegenlégiósnak. Túl hamar rév­be jutott az élete. Hiányzik neki a nagy kaland, amire majd emlékezni érdemes. Punktum. így dön­tött húszévesen. Majd ír vagy telefonál. Édesany­jának feltűnt, hogy esténként lejár futni a térre. Nyilván edzette magát a felvételire. Sikerült.- Beszéltél vele?- Anyu beszélt, telefonon. És képzeld, elmond­ta, hogy sok magyar volt ott. És nagyon szerették egymást. Amikor például reggeltől estig futniuk kellett, puskával meg teli hátizsákkal, és egy ma­gyar összeesett, megálltak és támogatták. Elvették a csomagját, így segítettek neki. A németek nem. ha kidőlt közülük valaki, otthagyták és továbbfu­tottak. És azt is mesélte, hogy a románokat először nem szerették, de aztán igen, mert rendesek voltak. Az arabok meg mindig ügyeskedtek, nem akartak semmit se csinálni. És a franciák nagyképűsköd- tek...- Nem is vesznek fel franciákat - vetem közbe.- De igen. Azt mondják rájuk, hogy belgák meg svájciak, és felveszik. És volt ott egy lengyel bácsi, akiről azt mesélték, hogy gyilkos. És amikor meg­kérdezték, igaz-e, azt felelte, hogy nem tudja. Mert beleszúrta a kést a barátjába, de elszaladt, és nem tudja, meghalt-e vagy sem. És nagyon rendes volt. És nagyon rendes volt a finn betörő is, meg a török kábítószercsempész. Csak az őrmester volt gorom­ba. Egy Tahitibe való bácsi. Mikor Géza megnyerte a szellemi vetélkedőt, mert ilyen is volt ott, 19 pontot ért el 20-ból, a tahiti bácsi meg kettőt, szóval akkor nagyon megverte Gézát, azt kiabálta, hogy rohadt értelmiségi, és összetörte a szemüvegét... Mindezt már a Hajógyári Szigeten hallgatom. Mert közben befutott a busz, le is szálltunk, de ez most nem érdekes. Csetlünk-botlunk a fűben, de még a szegfűgombák is elbújtak. Alig találok be­lőlük egyet-egyet.- ...és képzeld, egy japán bácsi hara... izé: szóval felvágta a hasát és meghalt. Egy litván meg lelőtte magát a pisztolyával. O is meghalt. És azt is mesél­te Géza, hogy aki akart, más nevet vehetett fel, mint ami az övé. Égy csehet Mohamednek, egy horvátot Szabónak kereszteltek el. Egy magyar orvost meg Kovaliknak, ami lengyelül harkályt jelent, mert nagy volt az orra. Állítólag ő is gyilkos volt, de ez nem biztos. És mindenki csodálkozott, hogy Géza nem akar új nevet felvenni. Mondták pedig neki, hogy legyen Liu vagy Sancho. És amikor levelet kaptak otthonról, az őrmester csak akkor adta oda, ha csináltak negyven fekvőtámaszt. És Géza egy­szer három levelet kapott, de kiváltotta mindet, csak nagyon elfáradt. Éjszaka pedig nem bírt el­aludni, sírt az ágyában. És hallotta, hogy egy bolgár bácsi is sír, pedig az csak egy levelet kapott. A kínai pedig nem tudott negyven fekvőtámaszt csinálni, és nem kapta meg a levelét. Ez a kínai hegedült, Gézának meg trombitálnia kellett...-Nem is tud trombitálni.- Nem tud. De adtak neki egyet, és azt mondták, te leszel a zenekarban a trombitás. Belefújt, de nem jött hang belőle. Aztán már jött valami nyekergés. És kellett vennie kottaállványt a zsoldjából, ezért egy hónapig nem tudott levelet írni haza. Mert drága volt az állvány, és nem maradt pénze papírra meg bélyegre...- Öt óra - mondom elszoruló torokkal. Mert ötkor Ágnesnek inzulint kell kapnia. Cukorbeteg. Öt óra tíz van már, igazság szerint, de halogattam a dolgot. Napi négy adagot kap. Magának adja be az injekciókat. Leül, kipakol a hátizsákjából. Fer­tőtlenítő spray, vatta, injekcióstű. Szinte észre sem veszi, úgy megszokta. Én nem tudom megszokni. Ilyenkor mindig bolondozni szoktam, hogy meg­nevettessem. De ő nem zavartatja magát. Magasba emeli a fecskendőt, kicsit kispriccel rajta próbaképpen a; ég felé, és mondja tovább:- Ketten szöktek meg. A magyarok tudták, hog\ meg akarnak lógni, és adtak nekik vonatjegyrt pénzt, meg összegyűjtöttek néhány ruhadarabot Nadrágot, inget. És Gézáék bementek egy kapualj ba, mikor kimenőjük volt, átöltöztek: a légiósruhá a kukába dobták. Csak a sapkájukat hozták el. Szé[ fehér sapka. Géza most már bánja, hogy nem hozt: el a többit is. De nem merte. Aztán elutaztak Pá rizsba, és bementek a követségre. Ott azt hazudták hogy elvesztették az útlevelüket. Mindenki neve tett. Ők is. De ezt kellett hazudni. Kaptak áztál jegyet egy repülőgépre, és hazajöttek. De végij féltek. És képzeld, az volt a legérdekesebb, hog; másnap Géza kiment Rákosligetre, mert egy barát ja üzent a légióból a szüleinek, hogy jól van. Szó val kiment, becsöngetett, és a barátja nyitott ajtót Ő is megszökött. Ezen aztán jót nevettek, és sol bort ittak... Nagyot csekken egy zöldharkály a tölgyön Ágnes már rég elpakolta a spray-t, a vattát, a injekcióstűt. Figyeli a bolondos madarat, ahogy a a fatörzsön felfelé kúszik. Olykor rikkant egyet Eltűnik, majd kibukkan újra. Zöld a háta. Piros sapkája meg a feneke. Suhog az öreg tölgy. Vele az egész liget. Horvátországban hárorú van. A Keleti pályaud varon cigányok alusznak a kövön. A kukákba öregemberek guberálnak. A szomszéd lakásba teg nap betörtek. Éjszaka alig tudok aludni, mert újr meg újra megszólal az utcán az autók biztonság szirénája. És arra gondolok, milyen kár, hogy ez sziget olyan apró, és nem lehet idemenekíteni ei az egész felbolydult, zavarodott századvégi vilá got.

Next

/
Oldalképek
Tartalom