Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-16 / 115. szám
1992. MÁJUS 16. Kulturális panoráma 9 A filmszínházak műsorából Huncutka bámulatba ejt Játékos, bolondos, kellemesen szórakoztató film látható ezekben a napokban a megye egyes filmszínházaiban. Tartalmát tömören fejezi ki címe is: Huncutka. Egy 9 éves árva lány szokatlan kalandjairól, kiszámíthatatlan csínytevéseiről szól a film; olyan kalandokba keveredik a szertelen gyermek, amelyek a józanul gondolkodó embert akár a kétségbeesésbe is kergethetnék, ám az ő felnőtt kísérője, Billy, aki állandóan vele van, megérti őt teljesen. Kalandot kalandra halmoznak, hajléktalanok, ott alszanak, ahol az éjszaka éri őket. Mennek, amerre a lábuk viszi, minden város új reményt ígér, és város van bőven Amerikában. A kalandos komédiázás végül is boldog véget ér, beeveznek mindketten, Huncutka és Billy is a családi béke kikötőjébe, ugyanis Billy egy ügyvédnőben feleséget talál, Huncutka pedig ilyenképpen náluk családra lel. A fordulatos cselekményű, lendületes ritmusú film igazi felfedezése a Huncutkát játszó Alisán Porter, a zseniális kis színésznő, aki egyszerűen elbűvölő, akinek tehetsége valóban nem mindennapi. Egyébként amikor szerepéről kérdezték, azt válaszolta: - „Két okom is volt, amiért örömmel játszottam ebben a filmben. Először is nagyon megtetszett a történet. Huncutka olyan kislány, akinek mamára van szüksége, és ezt kezdetben Billy személyében találja meg. Másodszor pedig mindennap jó alaposan össze- piszkolhattam magam.” A filmet John Hughes írta, gyárttatta és rendezte, akinek a Reszkessetek, betörők! című alkotását a magyar mozik is bemutatták. (A képen Huncutka és Billy - James Belushi a film egyik jelenetében.) Harangozó-j ubileum Tv-filmmel, kazettával, Móricz a miénk Az idén szeptemberben lesz 50 éve, egészen pontosan a hónap negyedik napján, hogy a magyar széppróza XX. századi óriása, a falu, a parasztvilág, a magyar valóság igazmondó „krónikása” elköltözött az élők világából. Az évfordulóra - úgy tűnik a jelekből - megmozdult az utókor lelkiismerete: emlékbizottság alakult, országos, hogy Móricz szellemiségének felidézése nemzeti üggyé váljék. S nemes gondolat képezi alapját az emlékezésnek: tanuljunk tőle magyarságot, hűséget, erősödjék általa igazságra és a világ tiszta látására való igényünk és hitünk. ,Aki bátor kiállani az emberek elé, annak valami olyan kincset kell önmagában bírnia, ami a legritkább, s amire mindenki vágyik: a hitet. Annak hitének kell lennie, tudásának kell lennie és azt a fényt kell sugároznia, ami a legdrágább: az emberi jóság, az idealizmus, az emberi megértés fanatizmusát."- írja Móricz. Emléknapokon idézik majd fel alakját, munkásságát - Leányfalu, Budapest és Nyíregyháza lesz az események középpontja. Móricz-emlékérem készül, Rajki László szobrászművész alkotja, s kap szobrot is, egész alakosat, mely a fővárosban, a Fővámház téren állíttatik majd fel. És szerveznek vetélkedőt, szövegmondó versenyt is, fiataloknak, s a döntőknek a Nyírség fővárosa ad majd színhelyet, színháza pedig Móricz-premierrel rukkol ki aju- bileumra. A Kelet Népe emlékszámot jelenttet meg, írók nyilatkoznak, vallanak benne a hatalmas életmű jelentőségéről. Néhány kiragadott elképzelés, terv az országos eseményekből, a gazdag készülődésből, ami nemcsak megnyugtató, de ösztönző, bátorító is lehet mindazoknak, akik szívükön hordják, hogy Móricz minél közelebb kerülhessen hozzánk, illetve, hogy mi minél szorosabb kapcsolatba juthassunk a gondolatoknak és érzelmeknek ahhoz a kimeríthetetlen kincsesbányájához, amit az ő életműve jelent. Közelebb, mert bizony az utóbbi évtizedekben mintha kissé eltávolodtunk volna tőle; hatását, jelenlétét korántsem érezhettük oly módon, miképp azt megérdemelte volna. Pedig egy-egy kivételesnek számító vállalkozás, mint például a Rózsa Sándor megjelenítése a képernyőn, sorozatban, vagy a Sári bíró tévéjáték formájában, ezek hatalmas sikere is bizonyította: Móricz nem porosodó klasszikus! Mégis ritka vendég a színházakban is, s a könyvkiadás is kissé mostohán bánt vele. Ezzel persze korántsem ő lett kevesebb, mi váltunk inkább szegényebbekké. Az évforduló ezért is jó: ébresztgeti lelkiismeretünket. A miénket is, itt, Jász-Nagykun- Szolnok megyében. Mert hisz mennyi szállal kötődött ez az országjáró író-vándor ehhez a tájhoz, a mienkéhez, az Alföld népéhez! Ki tudja, hányszor ejtette útba a Kunság „birodalmát”, a Tiszának ezt a vidékét! (Egyszer talán egy tanulmány erre is pontos választ tud majd adni.) Akár céltudatosan érkezett ide, akár véletlenszerűen vetődött errefelé. A ’40-es évek eleji fenyegető, zagyvái árvíz hírére például Szolnokon terem, és a helyszínre látogat, hogy így tudósítson a természeti csapásról; de ott ül a méregkeverő tiszazugi asszonyok perén is a megyei bíróságon, hogy beszámoljon róla folyóiratában, a Nyugatban. S nem ő fedezte-e fel, s hírelte el harcos riportban a Kunság aranyát, a föld mélyében rejlő hévvizet? A harmincas évek második felében nyaranta visszatérő vendég a Zagyva-parti falucskában, a nevelt fiának helyet- családot adó Rékason. És talán elsőnek kellett volna említenem Kisújszállás városát, ahol Móricz évekig diákoskodott, s ahol „új világ nyílt meg az ifjú előtt”. Élményei, emlékei oly erősek, hogy két regény, a Forr a bor és a Bál megírására tellett belőle későbben. De nem egy elbeszélése kötődik tárgyában is ehhez a világhoz, az alföldi világhoz, amelyben oly szívesen időzött, s akit egy-egy faluban még most is úgy emlegetnek, mint azt a „nagyságos urat”, aki míg ők beszélgettek, az csak papíron írogatott. Már-már legendás, miként gyűjtötte itt az Alföldön, akár Zagyvarékason is a betyárokról szóló dalokat, történeteket a Rózsa Sándor írásának idején. De Csergheő Csuli, az Úri muri remek figurája sem születhetett volna meg a „túri élmények” nélkül. Van tehát mire és miért emlékeznünk nekünk is, itt a megyében is. Talán össze is lehetne fogni az emlékezés jegyében és érdekében a szándékokat és az erőket; mindazokat, akik lelki indíttatást éreznek a cselekvésre. Összefogni és segíteni szellemiekben és anyagiakban egyaránt, formái bőséggel lehetnének; összefogni azokat, akiknek nem közömbös, hogy Móricz Zsig- mond mennyire a miénk. Tegyük megyei üggyé is Móricz emlékét, a nélkül, hogy rásütnénk a kötelező ünneplés bélyegét, mert emlékezni igazán csak lélekből lehet. Valkó Mihály hanglemezzel Minden ember boldog akar lenni... Mindenkinek van egy álma . . . Szeretném bejárni a Földet... Sose fájjon a fejed... Mindennap, mikor eljö az este . .. Azok a szép napok ... Bizonyára kitalálták már, hogy ezeket az örökzöld számokat az elmúlt negyedszázad alatt ugyanaz az énekesnő mutatta be és vitte sikerre: Harangozó Teri, aki most ünnepli - egyelőre még csak „házi használatra” - pályafutásának negyedszázados jubileumát.- Örömmel és nem kevés aggódással! - mondja elgondolkodva. - Mostanában mind gyakrabban gondolok arra: miből fogok ezután megélni? Hiszen nem értek máshoz, mint az énekléshez. Nincs tőkém, nem tudok vállalkozni, és minden híresztelés ellenére nem sikerült minimális anyagi tartalékot sem gyűjteni. Nem panaszként mondom, de több mint tíz éven át 150 forint volt az esetenkénti fellépti díjam! Kevesebb,mintazengem kísérő zenekar tagjainak. De mindig mentem, még ezért a „zsebpénzért” is, amikor és ahová csak hívtak. Azért nincs okom panaszra, hiszen az Oroszlán jegyében, tehát szerencsés csillagzat alatt születtem, s így mindig át tudtam lendülni a szakadékokon.- Voltak nehéz periódusai?- De mennyire! 1977-ben jelent meg Lánynak születtem címmel a második és egyben utolsó nagylemezem, s amikor néhány évvel ezelőtt bementem a Hungarotonhoz, hogy szeretnék egy következő önálló korongot, azt válaszolták: „Szó se lehet róla! Magára nincs szüksége a közönségnek!” Utána hetekig nem tudtam kilépni a lakásomból, csak zokogtam! Még jó, hogy mindig újra meg újra talpra tudok állni, nagy csalódások után is, mert élni kell, élni akarok! Látja, most is éppen elégedett lehetek a sorsommal, hiszen egy évre előre betelt az előjegyzési naptáram. Sőt, rövidesen új szerepkörben is bemutatkozhatom: a Nevető bíróság című háromrészes tévésorozatban önmagamat alakítom, eléneklem a Mindenkinek van egy álma című dalomat, sőt 5-6 prózai mondatom is lesz. Rövidesen elkészül az új kazettám, az Apostol együttessel, és bízom benne, hogy nagylemez is lesz belőle.- Úgy tűnik, hogy az a műfaj, amelyet nagy sikerű dalaival képvisel, kezd kimenni a divatból.- Szó sincs róla! Bárhol lépjek is fel, elsősorban ezeket kéri tőlem a közönség. De nem álltam meg a fejlődésben! Nemcsak régi számaimat adom elő, otthonosan mozgok más műfajokban is. Gyakran kémek fel, hogy énekeljek sanzonokat, népdalokat. Legutóbb egy Mátyásesten eredeti Mátyás-korabeli virágénekeket adtam elő, Benkő Dániel lantkíséretével, és már jó néhányszor „szerepeltem” templomi miséken is, ahol az Ave Máriát énekeltem, latinul. Nabel Kaid Szolnokon élő, jemeni származású festőművész bemutatkozó kiállítása látható a Technika Házában. A fiatal művész gazdag színvilágú képein a megyeszékhely érdekességein kívül a Távol-Kelet mesés világa és még sok érdekesség tárul a látogatók elé. (Fotó: Mészáros) Színes a világ Miért nevezzük a rózsaszínt a stewardessek, a matrózok Egyébként sem vagyok válogatós: fellépek egy szál zongorakísérettel és nagyzenekarral, egyedül vagy partner társaságában.- Kik a kedvenc szerzői?- Mindenki, akitől olyan számot kapok, amely egyéniségemre szabott, amelyet át tudok élni, érezni. Mondjak neveket is? Fényes Szabolcs, Dobos Attila, Majláth Júlia a komponisták közül, és olyan szövegírók, mint Szenes Iván, Fülöp Kálmán, de még hosszan sorolhatnám azokat, akiknek szerzeményeit sikerre vittem.- Hogyan látja a jövőjét?- Optimista vagyok! Igyekszem egészséges lenni, megőrizni a hangomat, és mindent elkövetni, hogy varázslatos legyek odafenn a színpadon. g-1(MTI-Press) rózsaszínnek, amikor a rózsa színe - mármint az igazié - piros. Ha meg nem igazi, akkor tearózsának hívják. Az Óperenciás-ten- geren onnan és innen rózsaszínű az álom, a boldogság madara pedig mindenki számára kék. Akkor miért, hogy a leánycsecsemőket rózsaszínbe, a fiúkat pedig kékbe öltöztetik? Ha a fiúk színe kék, akkor miért nem ehhez a nemhez tartoznak a kékharisnyák? Aztán hogy is van az, hogy némelyeknek (nemtől függetlenül) a vére kék. (E szín rejtelmeihez még az is hozzátartozik, hogy a rendőrök, a postások, egyenruhája, valamint az ENSZ- csapatok zászlaja és sapkája is ilyen.) Szín a fehér, amelyből csak a holló ritka, és az a ló, melyért országot lehetett vásárolni. Gyolcsba pakolják a holtat, s fehérre meszelik a házfalat azokon a vidékeken, ahol a nap heve erős. Miért félünk a fekete macskától, s miért szorongunk, ha Fekete Pétert játszunk? Ez utóbbi két szín - az idei divat együtt - egyszerre játékos és egyszerre ünnepélyesen komoly. Színek. Milyen izgalmas a mindenség. Megannyi kérdés, talány; a tarka világ, amelyet olykor csak a szürke árnyalataiban látunk. A TV 2 Hármas csatornájának stábja (Seres Tamás rendező és László Jánosné szerkesztő) mindenesetre arra biztatnak bennünket, nézőket, hogy kalandozzunk velük ebben a fantasztikus birodalomban. Mindehhez remek s kipróbált „kalauzokat” választottak: Grétsy László nyelvészt, Réz András filmesztétát (az egyik részben mint a Rózsaszínű párducok szakértője szerepel), Szemadám György festőművészt, aki a képzőművészetből is hoz érdekes példákat. Mert hisz különbözik Chagall és Picasso kékje. Jankovics Marcell rajzfilmrendező a fehér szín különös szerepéről mesél - filmje, a Fehér ló fia kapcsán - melyet a magyar mondavilágban megfigyelhetünk. Ebben a részben megszólal, mint érintett szakértő, Fehér Anna színművésznő és Fehér Klára író. Az adásokban hallhatjuk Csepeli György szociálpszichológus véleményét többek között az apartheidről is. Megkérdezik Horváth Adám filmrendezőt is, miért szereti annyira a feketét, hogy szinte soha nem visel más színt. Ezenkívül - ahogy ennél a műsornál megszoktuk - sok-sok fiatal mondjad véleményét. Sok izgalmas helyszín, sok okos ember, változatos környezet, érdekes, izgalmas képi világ. Hármas csatorna a kettesen vasárnap, május 17-én, ebédidőben. Hogy miért pont akkor? Erre a műsor- készítők nem tudnak választ adni. Egy biztos: az aranysárga húsleves kanalazása közben érdemes időnként a képernyőre pillantani. J. Á.
