Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-25 / 122. szám
I 1992. MÁJUS 25. Sportextra 7 Közép-magyarországi területi lovasverseny I. NIKE duatlon gála Kovács Kornél (elöl) második legjobb juniorként „áthidalta" a másfél hónapos kihagyást mind a nők, mind a férfiak hatszor-hat- szor haladtak el a Battyhány téri központi depó előtt, a nőket tíz perccel korábban indították út jukra, mondván: az erősebb nem körülbelül a táv végén éri be a hölgyek élmezőnyét. Az a tájékoztatás, hogy ne számítsunk különösebb csúcsformára, iramra, nem is igazán érthető, hiszen az élbolyban haladó férfiak futásban 3 perc/km, kerékpározásban pedig 40 km/órás teljesítményeket produkáltak. A nőknél Eszesné győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Már az első - 6 km-es - futásnál „elzáporozott” a mezőnytől, bekalkulálva, hogy nyomát jobb biciklisek, mi több Szabó Kovács Beáta személyében kerékpáros válogatott „ütik”. Közben a fiúk is nyar- galásba kezdtek a fentebb említett iramban. Barta István a négyes élboly sarkában, Kovács Kornél két lépéssel mögöttük. Aztán jött harmadik sportágként az öltözés cipő- és járgánycserével. Barta hatodikként hagyta el a depót, Kovács az első tízben. Ezalatt mintha Eszesné előnyé sem csökkent volna, s mikor elindult az újabb futásnak, nem volt kétséges, hogy övé lesz a NIKE jóvoltából a győztesnek járó 20 ezer forint, egy Pegazus cipővel, kupával és az ajándék- csomaggal. A férfiaknál Lehmann óriási iramot diktálva, minden előzetes számításnál jobb idővel (1:05.19 óra) biztosan nyert, Barta ötödik, Kovács pedig a juniorok között a második helyen végzett. Eszesné Vas Éva: - Mivel nem indult Perczel Zsófi, győzelemre számítottam, bár biztosra soha nem mehet az ember. Különösen jó formában nem éreztem még magam, hiszen edzőmmel, egyben férjemmel a június 7-i, frankfurti duatlon vb-re időzítünk. Az ottani esélyekről azonban semmit nem tudok, ugyanis a nemzetközi mezőny teljesen ismeretlen. Kovács Kornél: - Két hete edzek, ugyanis másfél hónapig beteg voltam. Az öltözést eléggé elrontottam, vagy 20 mp-et le lehetett volna faragni belőle. Az elejét lehet, hogy nem kellett volna ennyire elfutnom. Barta István: - A miskolci OB-n szinte élveztem a versenyt, most viszont meg kellett küzdeni. Jó lett volna a negyedik Bók Tomit befogni, jobb öltö- zéssel talán sikerülhetett volna. (kocsis) Női tornász Európa-bajnokság Nantes-ból jelentik A franciaországi Nantes-ban szombaton a késő esti órákban fejeződött be a 19. női tornász Európa-bajnokság ösz- szetett versenye, amelyen 31 ország 75 sportolója mérte össze tudását. Mint ismert, a sportág hazai legjobbja, Ónodi Henrietta olimpiai felkészülése miatt ezúttal kihagyta a kontinensvetélkedőt, így éremszerzési reményeink alaposan lecsökkentek. Távollétében a győzelmet az ukrán Tatjana Gucu szerezte meg két román sportolónő, Gina Gogean és Wanda Hadarean előtt. A piros-fehér- zöld színek képviselői közül Molnár Krisztina a nyolcadik helyen végzett, míg Molnár Andreának a 14. hely jutott. A harmadik magyar versenyző, Balázs Bernadett helyezéséről nem érkezett jelentés. A végeredmény - összetett Európába jnok: Tatjana Gucu (Ukrajna) 39.725 pont, 2. Gina Gogean (Románia) 39.648, 3. Wanda Hadarean (Románia) 39.412,... 8. Molnár Krisztina (Magyarország) 38.986, ... 14. Molnár Andrea (Magyarország) 38.761, ....... Balázs B ernadett (Magyarország) 38.412. Az összetett Európa-bajnok Tatjana Gucu a vasárnapi szerenkénti döntőkben is remekelt, felemáskorláton és ugrásban aranyérmet szerzett, gerendán a második, talajon pedig a harmadik helyen végzett. Eredmények - felemáskorlát, Európa-bajnok: Tatjana Gucu (Ukrajna) 9.937 pont, 2. Tatjana Liszenko (Ukrajna) 9.900, 3. Jelena Grudnyova (Oroszország) 9.875. Ugrás, Európa-bajnok: Tatjana Gucu 9.950 pont, 2. Gina Gogean (Románia) 9.943, 3. Szilvia Mitova (Bulgária) 9.906. Gerenda, Európa- bajnok: Szvetlána Boginszkaja (Fehéroroszország) 9.950 pont, 2. Tatjana Gucu 9.900,3. Ljudmilla Sztolcsataja (Ukrajna) 9.887. Talaj, Európa-bajnok: Gina Gogean 9.925 pont, 2. Melanie Legros (Franciaország) 9.900, 3. Tatjana Gucu 9.887. A jászberényi Eszesné lerázta a mezőnyt Egyik főiskolánk testnevelés tanszékén okító tanár két éve még arról faggatta triatlonos tanítványát, ugyan, árulja már el, mi az a duatlon. A sportbertkek- ben jártas diák azonban csak kitérő és bizonytalan válasszal tudott előállni. De hol van már a tavalyelőtti „hó”? Mára a futásból, kerékpározásból és ismét futásból álló „szendvicssportág” meghökkentő részvételre és népszerűségre tett szert. Amíg manapság számtalan sportágban összesen nem tudnak ötven indulót összeszedni, addig itt ezt a számot csakis és kizárólag a „krém” teszi ki, nem beszélve a más versenyeken látható és tapasztalható többezres tömegről. Aki már az előbbieket sem hiszi, járjon utána a hét végén megrendezett I. NIKE dutlon gála utózöngéi- nek, amelynek mezőnye a budai alsó rakparton koptatta a betont. Köztük volt az idei országos bajnokság női győztese, a jászberényi Eszesné Vas Éva, akitől esélyességéből fakadóan midenki győzelmet várt. A férfiak között Újszászról az OB harmadik Barta István volt érdekelt, valamint az idei első versenyén induló, tavalyi ifjúsági Eb negyedik jászberényi Kovács Kornél. Le se lehetett volna tagadni, hogy a Lábteniszezők a Szolnok Nagydíjért Az ország legjobb zsonglőréi A Szolnok Nagydíj győztese: Zoufal (balról) és Szentesi Fotó: Novák Pontosítsunk. Nem bajnokságot, hanem Szolnok Nagydíjáért rendezett szombaton országos lábteniszversenyt a Tiszaligetben a Szolnoki Testedző és Szabadidős Egyesület. Erről Túróczy Sándor ügyvezető elnök a következőket mondta:- Szolnok Nagydíjáért először rendeztük meg a versenyt, amit szeretnénk meghonosítani, hiszen Szolnok a lábtenisz egyik fellegvára. A mostani vetélkedőre az ország minden részéből huszonhárom pár nevezett. A tavalyi jól sikerült fedett pályás Európa-baj- nokságon felbuzdulva, az ősszel is rendezünk egy fedett pályás tornát. A nagydíjért két csoportban játszottak a párok. Az A-csoportban a profik, a B-ben az amatőrök küzdöttek. Hogy a kettő között mi a különbség, arról a Szolnokról elszármazott egykori röplabdás, és most már Európa-bajnok lábteniszező, Zoufal Nándor így tájékoztatott:- A profik rendszeresen edzenek, szponzorok támogatják, fedezik az útiköltséget, míg az amatőrök csak alkalomszerűen állnak össze.- Dárdaival nyert Európa-bajnokságot, most viszont már új párral játszik. Miért váltak szét?- Sajnos Dárdai megsérült, majd amikor edzésbe állt, újabb sérülés érte, ezért álltam össze Szentesivel. A szolnoki Ignácz Kálmánnak két párja volt, felváltva játszottak együtt. Amikor arról érdeklődtünk, hogy az egyik társa, Kántor, valamelyik futballista, csaknem megsértődött.- Lábteniszben futballisták szóba sem jöhetnek, itt művészek játszanak. Nálunk a híres Détári-Sallai kettős a legjobb négy közé sem jutna. Jómagam hetvenéves koromig szeretnék játszani. Az amatőröknél ismert sportolókkal is találkoztunk. Első lett az Ausztriában profis- kodó válogatott asztaliteniszező Harczi Zsolt, és jól szerepelt a Szolnoki Olajbányász kosárlabdacsapatából Szalay Ferenc edző és Tóth Zoltán csapatkapitány. A profiknál a papírforma érvényesült, bár a győztes egy vereséget is bekalkulált a keresztjátékban, ugyanis a kategóriákban a csoportelsők a csoportmásodikkal játszottak a döntőbe jutásért. A B-csoportban Kántor (Márkus), Ignácz (Szolnoki SZTE), Jablonszky, Vadász (Budai Lábtenisz Club), az A-ban Birkás, Tatár (BLC), Szentesi, Zoufal (BLC, MALÉV SC) sorrend alakult ki. A döntőben: Szentesi, Zoufal-Birkás, Tatár 2:1, a 3. helyért: Kántor, Ignácz-Jab- lonszky. Vadász 2:0. Az amatőrök végeredménye: I. Kóbor, Harczi (Cegléd), 2. Bállá, Kovács (SZTSZE), 3. Tóth Z., Szalay (SZTSZE). A helyezettek a szponzorok által felajánlott értékes díjakat kapták. (pi) Turcsányi Ildikó a lovát ugratja Fotó: Novák már minősített versenylovak vehettek részt. Milka (nem csokoládé) nyergében Nagy Csaba (Törökszentmiklós) simán vitte a 120 centiméteres akadályokat, amelyeket az előző versenyszámhoz képest tíz cm-rel magasabbra állítottak, második Horváth Róbert (Jászárokszállás), harmadik Fodor István. Az ifjúságiaknál Urbán Attila (T.mik- lós) Tárnokkal bemutatott stílusgyakorlata kapta a legtöbb pontot, míg a díjugratásban (110 cm-es akadályok) Sz. Nagy Kristóf (T.miklós) mindkét első helyet megszerezte Trilógiával és Musztafával sorrendben, a harmadikra ifj. Anka János ugratott Bálvánnyal. A fiatal lovas apja nyomdokain (pardon, nyergében ülve) hatatta az A-kategóriában. Fodor és S. Papp mögé ifj. Kormos tudott felzárkózni. Urbán Attila is folytatta előző napi jó szereplését, az ifjúságiak stílusversenyében, An- kának ezúttal is a második és harmadik hely jutott. Kellemes meglepetés volt tőle, hogy a B-kategóriában csupán a rutinos szolnoki, Fodor és Papp Bernadett tudta megelőzni, míg a szintén ifjúsági bajnoki számban Sz. Nagy hódította el előle az első és második helyezést, aki a középkategóriát is megnyerte Fodor és Horváth (Jászárokszállás) előtt. A II. fordulót június 27-28-án rendezik Miskolcon. N.I. Eszesné OB-gyözelem után, világ- bajnokság előtt bizonyított viadalt - amellett, hogy a rajthoz állóknak remek felkészülési állomás volt, némi pénzszerzési lehetőséggel egybekötve - a minél nagyobb népszerűsítésért, az érdeklődők kényét-kedvét kiszolgálva rendezték. Amellett ugyanis, hogy Több újone az dsö fordulóban Szombaton és vasárnap hosszú idő után újra „kidekorálták” a szolnoki lovaspályát abból az alkalomból, hogy a Magyar Lovasszövetség országos kiírása szerint lebonyolítsák a régió (Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Jász- Nagykun-Szolnok megye) területi versenyét. A pénteki záporeső sokat javított a pálya talaján, amely a víztől puhább és pormentesebb lett. Az alapfokú díjlovaglásban (A 1-es feladat végrehajtása emlékezetből) Mezei Orsolya (Nagykörű) Fergeteg nyergében meg sem állt a győzelemig, mögötte Urbán Tamás (Törökszentmiklós) és Hatvani Lajos (Abádszalók) végzett. A „könnyű-A- kategóriában” csak kezdő lovak indulhattak. Az oktatás S. Papp Jenő sikerét hozta (Szolnok) Nailaval, Busa Eugén (Jászágó) Borókája és Fodor István (Szolnok) Roger nevű paripája kevesebbet tudott a győztesnél. Következtek a B-osztályosok, akik már valamilyen minősítéssel bírtak, kivéve a nehézkategóriát. Itt Fodor István Bokrétával már nyerni tudott Apró József (Tar- naméra) és Papp Bernadett (Jászkisér) négylábúja előtt. A középkategóriában MAGYAR OLIMPIAI CSAPAT HIVATALOS BIZTOSÍTÓJA lad, a stílusgyakorlatokat Kicsivel is bemutatta, méghozzá a harmadik helyen zárva, ám előtte saját magát előzte meg ugyancsak Bálvánnyal. Mivel a nehéz- és a könnyűosztályú díjlovaglásra nem érkezett nevezés, a vasárnapi második „munkanap” rövidebbre sikeredett a tervezettnél. Az időnként feltámadó erős szél a hazai pálya előnyét mui