Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-30 / 127. szám

1992. MÁJUS 30. Irodalom 9 Mándi Iván: Tépett füzetlapok Mándy Iván, a modem magyar novella egyik mestere tősgyökeres pesti író. „Gyár utca. Tisza Kálmán tér. Józsefváros. Nekem ez Magyarország, ez a haza. Pontosab­ban: csak innen kiindulva tudom átfogni”, vallotta meg egyszer, s írásaiban - novelláinak színe-javát tartalmazó Tépett füzetlapok című kötetben is - ennek a Szülőföldnek a képe jelenik meg szüntelenül; a pesti utcák, terek, kapualjak, valaha volt kávéházak, kiskocsmák, ütött-kopott szállodák, „csengetős” mozik világát benépesítő, jellegzetes embereivel együtt. A régi, legendás Teleki, az Árusok tere ócskásai, ügynökök, szállodaportások, alvilági nehézfiúk a Tisza Kálmán térről, padokon háló csavargók, valamint örökké szivarozó, lapnélküli „szerkesztő úr” apja, fantasztikus griindolások és más pénzügyi manőverek bohém életű megszál­lottja és kárvallottja; ebben az emberi környezetben telt el „rémületes és bizonytalan gyerekkora’ ’, a polgári jólét és a bohém nyomorúság hullámvasútján „teli életféle­lemmel’ ’, s őket ábrázolja a könyörtelen éleslátás és megindult szeretet kettős fénytörésében, meg a csinos bölcsészlányokat, presszósnőket, s a tribünök árnyéká­ban élő, s a futballpályák szélén ácsorgó, fanatikus drukkereket, akiknek a klubhű­sége az író számára voltaképpen azonos a „hazaszeretet’ ’ fogalmával. - A pályakez­dő novellistát Schöpflin Aladár fedezte föl, s Mándy azóta is ragaszkodik írói világának anyagához és embereihez, akik „olyanok, amilyenek, de abban valódiak”. De hát ez az ő ars poeticája. „Dolgozni kell - nincs más. Meg hűnek maradni ezekhez a sokat szenvedett terekhez, utcákhoz.” Válogatott elbeszéléseinek mostani kötete a Századvég Kiadónál jelent meg - onnan vettük a Napozás közben című novellát. V ____________________________________J- Egyszer ide is ki lehet jönni, a Balázs­ba. Persze hogy más, mint a Palatínus, a szigeten, jó öreg Pala, nem is szólva a Balatonról, de majd a hét végén leguru­lunk Zamárdiba. Topercer a pénztárnál sorakozik egy öreg, szeplős hát mögött. A távolban lófa­rokfrizura, szatyrok, táskák végtelen hul­lámzása. Gizi fonott szatyrával a karján, a sor mellett. Lépésről lépésre kíséri Topercert. Olykor egy kicsit eltávolodik, aztán me­gint közelebb kerül.- Voltál már itt?- Soha, de mondták, hogy kedves kis hely. - Topercer előretolat, és közben ki­beszél a sorból. - Hidd el, még jó, hogy egyáltalán ki tudunk jönni. A nő hallgat, és ez még dühítőbb. Toper­cer valósággal kilóg a sorból, úgy magya­rázza bele a nő arcába.- A kuruc költészetet kellett felhajta­nom, és két detektívregényt... Tudod, mi az? Ma? Detektívregényt!... Még mondana valamit, de akkor szét­spriccel a sor. Egy nő valósággal kiesik, egy kisfiú a pénztár felé gurul.- Nahát, így belegázolni az emberbe!- Ki kéne tiltani az ilyeneket! Három fiú oldalról vágta át a sort, és most már vonulnak a kert felé. Az egyik szinte a melléig sodrott trikóban, barna bőre akárcsak egy széles öv. Úgy dobálja a karját, mintha táncolna. Pillanatra meg­fordul, odaint a sornak.- Miért nem váltanak bérletet? Mire Topercer a pénztárablakhoz ke­nőd ve:- Bérletét... jól adja, majd még bérletet váltok! Mert én is úgy ráérek, mint maguk! Jó, ha van egy szabad délelőttöom. - Ezt már bemondja a lyukba. Meg azt is, hogy- két kabin. Aztán karon ragadja Gizit, vonszolja a fürdő kertjén. - Csakhogy! De igazán, ilyen kis uszoda, és mennyien vannak... Az utat és a virágágyakat beárnyékolják a fák. Az öreg falakon táblák. - Lumbágó- olvassa Topercer -, Szent Balázs meg­gyógyította a lumbágómat. Gizi nézi, nézi, ahogy egy tolókocsis elgurul mellettük.- Talán nekem is jót tenne az iszappako­lás. Tudod, milyen huzatos presszóban va­gyok.- Majd ha összegyűjtünk annyi pénzt. - Topercer megszorítja Gizi karját. - Én is unom már ezt az örökös loholást. A nő hallgat. A kerek, barna válla van Topercer előtt. Szép a bőre és egyáltalán... Már nem egészen fiatal, de azért fölveszi a versenyt akárkivel. Arról nem is szólva, hogy remekül főz, és - ami szintén nem utolsó! - házasságról nem beszél. Aztán egy csattanás, és megsüketülnek. Mintha egyszerre százan és százan vetnék magukat a medencébe, mintha egyszerre százan és százan beszélnének ugyanazon az emelt hangon. Két talp száll el a meden­ce fölött, úszónadrágos fiúk rohannak To- percerék felé. Egy fehér nadrágos fiú átveszi a jegye­ket. Gizi és Topercer elszakadnak egymás­tól.- A medencénél találkozunk, az óra alatt. Topercer fölmegy az emeletre, végig a kabinsoron. Kabinsor? Inkább ajtók a gan­gon. De igazán, akár egy bérház, gondolja, ahogy lenéz a vízre. Emeletek, emeletek, és lent az udvaron a medence. Nyílnak az ajtók, és kiúsznak a lakók, odalent a mély­ben, a víz alatt a házmester. A kabinokban főznek, vasalnak, élnek... van, aki soha ki nem jön. Topercer már bent ül a kabinban és vet­kőzik. Fogas is van, na, egész rendes hely. Egyáltalán, régi uszoda, de megbízható. El lehet verni egy délelőttöt, egy jó ki dél­előttöt. Úszás, aztán heverünk a napon. Gizi bekeni a hátamat. Nincs annál jobb, mint elnyúlni ennyi rumli után. Fő, hogy megszereztem a kuruc költészetet az öreg Medvének. Azt mondják, valamikor üzle­te volt az öregnek, érti a szakmát, nem vitás. Topercer a harisnyáját nézi, mintha an­nak magyarázna. De ez a Gáti ugyan miféle alak? Igaz, hogy menő volt? Minden lehetséges, egyelőre nem sokat ért a könyvekhez. t Litikai'iirA Hanti v Iván TÉPETT FÜZET­LAPOK cnáaattáir, Egyszer látta Gizit: - Topikám, ha ilyen nőm volna... - De nincs! Nekem van ilyen nőm, és most bekeni a hátamat olajjal! Topercer kiugrik a gangra. Megpaskolja mellét, arcát, mintha föl akarná magát po­fozni.- Bezárhatja! - int a kabinosnak. A lépcső régi, ez még a török időkből van. De nemcsak a lépcsők, az egész egy darab történelem. Hol is beszélték meg? A medencénél, az óra alatt? Felpislog az órára, mintha Gizi ott csü­csülne. A vállát paskolja, elindul a víz felé. A két lába közül kipattan egy barnára sült nokedli, utána egy másik - fejes, a vízbe!- Ezek a gyerekek! - Topercer a korlát­hoz dől. - Valóságos életveszély...- Hová tegyem a szatyromat? - Gizi Topercer mögött, mint aki már régen itt van, csak éppen eddig nem szólt.- Nna - mondja Topercer. Nézi a nőt a kétrészes fekete fürdőruhában, és szinte hallja Gátit: - Topikám, hogy magának milyen szerencséje van!... Gizi a rácsra akasztja a szatyrot, sárga gumisapkát húz a fejére, és szép lassan besétál a vízbe. Mögötte Topercer. „Ezt is szeretem, ahogy mozog, sosem siet, és mindjárt mindenhol olyan otthonos.” Csakugyan. A vízben szinte várni lehet, hogy asztal merül fel előttük csészékkel, tányérokkal. Gizi megterít, aztán felüt egy kemény tojást. Úsznak. Néhány tempó után a férfi leáll.- Kifulladok. Megfogja oldalt a rácsot, onnan nézi, hogy úszik a nő. Szabályosan, nyugodtan, fél napig is bírná. No... no...! Topercer elengedi a rácsot. Buborékok pattannak Gizi körül. Vi- gyorgó fejek. Az egyik arc eltűnik, és már két talp látszik. Gizi arrébb úszik, és megint arcok buk­kannak fel mellette. Víztől csöpögő pofák kísérik. Gizi Topercerhez ér, lekapja sapkáját, megrázza fejét.- Szemtelenkedtek? - A férfi görcsösen kapaszkodik a rácsba. Most el kéne indul­ni, be a medencébe, és sorra felpofozni mindenkit. - Az ujjak valósággal a rácshoz tapadnak. A nő elmosolyodik, és Topercer már tudja, hogy nem volt semmi. Nem hát, Gizivel nem is történhet semmi olyan. - Azért kimászik a partra.- Napozzunk. A nő apró gyöngyöket ráz ki a füléből.- Biztosan locsoltak - mondja a férfi. - Azok lehettek, akik már a pénztárnál mu­riztak. A nő mosolyog, és a fülét rázza. Nem, gondolja Topercer, ezt a nőt meg sem lehet szólítani. Az eszpresszóban sem kezdenek ki vele. Van benne valami meg­semmisítő. Elhiszem, hogy Gátinak cso­rog a nyála.- De hol itt a napozó?- A nő csak megy a lépcső felé. Ezt is tudja, soha életében nem volt itt, de ezt is tudja. Lépcsők végtelen sora, nedves, agyoná­zott lépcsők. Gizi vonul a szatyrával, nem néz se jobbra, se balra. - Meztelen talpak csattogása, aztán mintha a rácson csúszná­nak le, bele egyenesen Gizi mellébe, és már csak az üvöltésük hallatszik lentről, akárcsak a fölcsapó víz. Topercer a falnál áll, nem mozdul.- Kik ezek? Gizi lustán himbálja a vállát, ahogy megy föl a toronyba. Fönt a toronyban Topercer szemébe vág a napfény. Először nem is lát semmit, az­tán akárcsak egy hajó fedélzetén. Füst go­molyog valahonnan kövéren, kényelme­sen. És Topercer a fényen és a füstön át már látja a napozók végtelen sorát. Hever­nek az ágyakon, oldalt a pádon, végig a kövön.- Sehol egy üres hely. Gizit ez nem zavarja, elindul a napozó­ágyak között. Egy férfi föláll.- Szabad? - Gizi mosolyog. A válla is mosolyog, a haja, a bőre. Mire a férfi szinte hálásan:- Hogyne, tessék. Arrébb lép, és Gizi szatyra leereszkedik a nyugágyra. Topercer leereszkedik a nő melllé. „Milyen ügyes. Aztán arról se be­szél, hogy így-úgy, csinált ám valamit.” Jön az olajozás. Mennyei érzés... ez ké­ne Gátinak! A napozó élni kezd körülöttük. Az ügy­nök már látja az arcokat, látja azt a fensé­ges bronzbabát, ahogy lassan elhalad mel­lette.- Milyen taknyosokkal van! - Topercer Bronzbaba után fordul, aki három vékony testű fiúval vonul el. - Milyen pimf alakok­kal! Gizi hallgat, napozik. Ujja lelóg a kőre, Topercer megpöccenti. Topercer behuny­ja a szemét. Az ágy lassan, mozdulatlanul úszik a forró levegőben. A férfi szeme lecsukva, de mégis látja, ahogy hatalmas, sötétzöld lábak lépked­nek az égben. Valaki megáll előtte. Alak­talanul gomolygó sötét tömeg. Óriás vagy torony? Aztán nincs semmi. A nyugágy lebeg a ház fölött, a város fölött. Megmozdul a levegő, örvénylik. Szaka­dozott, fekete alakokat vet fel az örvény. Valami hosszú deszkával a vállukon szinte belerohannak az égbe.- A nyugágyam! Hé, álljon meg...- Nincs foglalt nyugágy. Topercer fölnéz, vaksin hunyorog. Va­laki átugrik fölötte, aztán csak a kiabálást hallani.- Ellenőr! Viszik a nyugágyamat...- Nincs foglalt nyugágy, papa. Kövér férfi fújtat Topercer mellett.- Képzelje! Éppen csak zuhanyoztam... a törölközőm még rajta is volt a nyug­ágyon. És tessék! Mire visszajövök... Topercer felkönyököl. - Ott zsugáznak. Összehordják a nyugágyakat és... á, mi­csoda alakok! - Gizire néz. Gizi meg sem szólal a napszemüveg alatt. Három csattanás. Három test vágódik le szemben a nyugágyakra. Egy pillanatra fölmerülnek az arcok, aztán megint lebuk­nak. Kuncogást hallani.- Te... - fordul Topercer Gizihez -, nem ezek pimaszkodtak veled medencében? Gizi fölül egy pillanatra, de csak azért, hogy megint visszafeküdjön. Az ügynök érzi, hogy milyen nevetsé­ges az egész. Kit izgat három kamasz? A három fej láthatatlan. Csak a sustor­gás, vihogás.- Ne mondd! Elutaztak a szüleid?- Legalább egy hónapra.- A lakás?- Marad nekem. Elismerő fütty. Aztán egy fojtott hang. - És van már valaki? Tudod, akit... Nevetésbe vész a válasz. Na jó, gondolja Topercer, majd néznek az öregek, ha visszajönnek. Amilyen fel­fordulás lesz. A három arc kiemelkedik a fedezékből. Szemben Gizivel. Nézik, nézik a nőt. Lá­bak kalimpálnak a levegőben, csattognak a nyugágyak. - Az egyik fiú úgy a fogán keresztül fütyül. Le nem veszik a tekintetüket Giziről. Topercer érzi, hogy lassan elvörösödik. - Na, én mindjárt lekenek egyet. - Nem mozdul. A nyugágyak recsegése. Pimasz, alatto­mos hangok, akárcsak a fütyülés. Topercer Gizi fölé hajol, mintha így akarná fedezni. A nő teste mozdulatlan, közönyös. Topercer hirtelen oldalt kapja a fejét. A három arcot mintha visszarántották volna. Aztán az egyik kihajol, kikönyököl, mint egy erkélyre. Jöjjön velem, legyen a párom ezen a nyáron!- fütyüli, és le nem veszi tekintetét Gizi­ről. Visszacsúszik. De csak azért, hogy a következő pillanatban a másik kettővel együtt emelkedjen föl.- Ne bámulj, Csimbi!- Azt csak szabad.- Tudnál vele mit kezdeni?- Úgy rázzák a nyugágyakat, mintha így fekve akarnának Gizihez vágtatni. - Az ügynök megérinti Gizi karját. A nő felül, leveszi a napszemüvegét.- Miért? Topercer semmit sem tud mondani. A fiúk csöndesen fütyörésznek.- Miért? - kérdi újra Gizi és visszafek­szik. Topercer vállat von. - Miért?... Szemben megszólalnak a harci dobok. Lábak dobolnak, a kezek verik az ütemet.- Csimbi, kisapám!...- Csak finoman! Az egyik fiú végignyúlik a nyugágyon. Csuklik, ahogy nevet. Az ügynök végigsimít a homlokán. Úszni kéne.- Az előbb is hogy kifulladtál. - Gizi ezt csak úgy belemondja a levegőbe, de a három fej egyszerre felbukkan. Topercer nem is tudja, Gizinek mondja- e vagy annak a háromnak.- Ifjúsági bajnokságot nyertem.- Mikor?- Hát... nem tegnap volt. A fejek összehajolnak, aztán megint szétválnak, és most egész tisztán hallani:- Micsoda deltája van.- Kajakos nő...- Nna - Topercer felül -, azt hiszem, mégiscsak menjünk.- De hát mi bajod van? - Gizi is felül, és még mielőtt a férfi bármit is mondhatna. - Jó pofák. - Most néz először a fiúk felé, aztán már megint fekszik. ...fekszik és mosolyog. Vállát leengedi, karját lelógatja, lábát lelógatja. Topercer alatt ég a nyugágy. Száraz a torka, ahogy mondja:- Összeházasodhatnánk.- Itt a strandon? - Gizi felnevet. Nem úgy gondoltam. - Az ügynök visszahúzódik. Azok hárman hallgatnak és néznek.- Tudod - Topercer Gizi fölött van. De ahogy a mosolyát látja, elakad. Majd hir­telen: - Mit mosolyogsz?- Én mosolygok? - Ingerült pillantás Topercer felé, aztán újra megjelenik az a révült, álmatag mosoly. Az ügynök szíve elszorul. Féloldalasán dől a nő felé, és már nem is szól. Tombolnak a nyugágyak.- Csimbi, mi lesz? ...- Kit viszel föl?- Akad valaki, Csimbi? Csönd lesz - három árnyék hajol előre. Topercer arrébb csúszik. Butaság, talán nem is akarnak semmit, egyáltalán, mit akarhatnak? A hőségtől van az egész- állati hőség. Nem árt egy kis zuhanyozás. Megy a zuhany felé, közben-közben visszafordul. Semmi. Gizi mozdulatlan vonala az ágyon. Azok se mozdulnak ott hárman.- Á... á... ez jó, ez a friss zuhatag! Topercer valósággal körtáncot lejt a zu­hany alatt. Arcára, mellére, hátára locsolja a vizet. Egyszere csak megáll, mint aki­ben elhalt az élet. A szikrázó vízben látja, ahogy azok hárman előugranak Gizi ágyához. Elkapják - fel a levegőbe! Átro­bognak a meztelen testek fölött a magasra tartott ággyal. Egy pillanat, és nincsenek sehol. Topercer valósággal elfolyik a zuhany alatt. Akár egy kiázott úszónadrág, ahogy kijön. Szédülten bámul az égre, és közben csöpög, csöpög. Még mindig fölfelé néz, mint aki égi jelre vár.- Gizi... A nyugágy helyén áll. De mennyien vannak körülötte!- Mi a baj, papa?- Elvitték a nőt?- Nincs foglalt nyugágy.- Jó lesz utánanézni, mielőtt még... Tolják a lépcső felé. Ő meg szinte ön­tudatlanul botorkál lefelé. Nem is tudja, hogy jut a medencéhez. Olyan mozdulatot tesz, mintha függönyt akarna félrerántani. Az arcok függönyét. Ez se az... az se. Körüljárja a medencét, újra föl a napo­zóba. Égeti a forró kő. Hiába, nem lehet megállni. Elmegy a kabinok előtt, lehet, hogy oda rántották be, lehet, hogy éppen az egyikben... Csöndesek a kabinok. A női öltöző felé indul, de onnan kilö­kik.- Mit gondol!...- Én hoztam fel vidékről - mondja a fehér kötényes nőnek. Később egy napozó térdnek:- Sosem került volna Pestre, ha én... Tovább, tovább a strand körein. Aztán leroskad a medence mellett a lép­csőnél. Nem érzi, hogy az arcába locsol­nak, hogy meglökik a vállát. Azt se, hogy lassan kihűl alatta a kő. Csak bámul - bele a vízbe. Napozás közben

Next

/
Oldalképek
Tartalom