Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-28 / 125. szám

CSILLAGSZINHAZAK Debrecenbe (is) kéne menni Debrecen történelmi helyeivel, híres épületeivel az év minden évszakában megérdemel egy kirándulást. Nyáron pedig különösen el „kéne menni” a „cí­vis városba", hiszen a látnivalók mellett számos érdeklődésre számot tartó ren­dezvény teszi még vonzóbbá a Tiszántúl legnagyobb szellemi és kulturális köz­pontját. A Déri Múzeumban Délibábok hazája címmel nemrégiben nyílt kiállítás várja a festészet barátait. A zene rajongóinak többször is érdemes lesz átruccanni a szomszédos megye székhelyére a nyá­ron. így például június 13-án a Debreceni Filharmonikus Zenekar hangver­senyére, a Kölcsey Művelődési Központ­ba. Az esten Paganini h-moll hegedűver­senyét és Stravinszky Le Sacre du Prin- tens című művét szólaltatja meg a zene­kar Karolos Trikolidis vezényletével. A hagyományos, immár tizenötödik, Bar­tók Béláról elnevezett nemzetközi kórus- hangversenynek ezúttal július 6-11-ig ad otthont a város. Az idén ünnepeljük Lajtha László születésének centenáriu­mát. Ebből az alkalomból emlékhang­versenyt rendeznek július 9-én, amelyen felcsendül Lajtha László Mise című mű­ve is. Augusztus 3-án a svájci Rosewitha Hácler ad orgonahangversenyt a híres Református Nagytemplomban, augusz­tus 19-én pedig ismét a debreceni filhar­monikusok és a Kodály Kórus lép a kö­zönség elé. S végül már egy szeptemberi programajánlat a jazz rajongóinak! A hu­szonegyedik Debreceni Jazznapokat szeptember 25. és 27. között tartják meg. Debrecen egy egyetemi városhoz mél­tóan több nyári akadémiának, tábornak is házigazdája lesz az idén. így többek között július 12-én nyitja meg kapuit a Debreceni Nyári Egyetem, a második Magyarságismereti Tábor július 20-tól augusztus 2-ig tart a Kölcsey Ferenc Ta­nítóképző Főiskolán. Ugyancsak július­A képen látható félelmetes szörnyek közelről korántsem olyan rémisztőek, hanem gyönyörű színesek, illatosak, hiszen virágból készültek a tavalyi virágkarneválra. Debrecenben az idén is megtartják az immár huszonharmadik virágkarnevált augusztus 20-án ban erdélyi-magyar fafaragó tábor nyílik fiataloknak, az Ady Endre Akadémiának a Kossuth Lajos Tudományegyetem ad otthon augusztus 9-23-ig, a Debreceni Művelődéstörténeti Népfőiskolát ugyancsak augusztusban, 10-én nyitják meg, s a város lesz a házigazdája a „Híd” családsegítő szolgálat nemzetközi tanfo­lyamának is. Ez utóbbi helyszíne a Refor­mátus Kollégium, időpontja július 11-17- ig. Majd a határainkon túli magyar taní­tók továbbképző tanfolyama zárja a sort augusztus 21-28-ig. A legtöbben persze augusztus 20-án utaznak Debrecenbe, a híres virágkarne­válra. Az idén huszonharmadszor vo­nulnak végig a városon egészen a Nagy­erdőig a szebbnél-szebb, fantáziadús vi­rágkocsik. A virágkarneválon megszom- jazókat szívesen látják a sörkarneválon, a veterán autó-motor találkozón, az esti tűzijátékon, majd a fürdőbálon is. S ugyancsak érdekesnek ígérkezik az a néprajzi kiállítás, amely augusztus 20-án nyílik a Déri Múzeumban Debreceni sü­tőmesterségek címmel.-tg* / \ Nyírbátori zenei napok Évtizedek óta rangos eseménye a magyar zenei életnek a nyírbátori zenei napok. Ilyenkor persze nemcsak a zenét ünnepük az oda látogató érdeklődők, hanem megismerkedhetnek a település és környezete történelmi, néprajzi emlé­keivel, hagyományaival. Néhány ajánlat a több hétig tartó programból: Július 19-én a nyírbátori református templomban Webber Requiem című művét adja elő a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, valamint a nyíregyházi vegyes kar. Vezényel: Murgu Dorell. Augusztus elsején ugyanitt Webber Oberon nyitá­nyát, valamint Mozart d-moll zongoraversenyét, Kodály Psalmus Hungaricus című művét hallgathatják meg az érdeklődők Kovács László karmester dirigálá­sával. Augusztus 20-án a református templomban Brahms Akadémiai ünnepi nyitá­nya szólal meg a Szatmárnémeti Filharmonikus Zenekar előadásában, Murgu Dorell vezényletével. Ezek természetesen a legszűkebben vett zenei események, mert hagyomány szerint a környező települések templomaiban számtalan koncert hangzik majd el. A rendezvénysorozatról hamarosan gazdag műsorfüzet jelenik meg. K_____________________________________________________________________________________________________^ i CSILLAGSZÍNHÁZAK Hold-udvar a megyeszékhelyen, A megye- székhelyen immár második alkalommal tartják meg a Fesztivál Szolnokért című rendezvény- sorozatot, amelynek védnöke dr. Dörnbach Alajos, az Országgyűlés alelnöke. Június 6-án a megyeszékhely néptánccsoportjai szórakoztatják a közönséget. Képünkön a Tisza Táncegyüttes Az egyhetes programot május 31-én a Kodály Zoltán Általános Iskola majoret­te csoportja és a Szolnoki Fúvósegyüttes felvonulása nyitja meg. A majorettek a Tisza-hídtól a Galériáig vonulnak fel dél­után öt órától. Ezt követően a nagybá­nyai kortárs képzőművészek és az Opusz Művészeti Együttes munkáiból nyílik kiállítás a Galériában. Ugyanaznap a Városi Művelődési Központban egy tárlat nyílik Vass István, Orvos András és Semsay Ildikó munkáiból. S ugyanezen a napon mutatja be új pro­dukcióját a Szolnoki Híd Színház. Az együttes Pirandello: A férfi, aki virágot hord a szájában című művét adja elő este 8-tól a Szapáry kávéházban. Ugyancsak a kávéházban mutatja be Váry Károly, a Szigligeti Színház művé­sze James Joyce A bohóc című művét, amellyel nemrégiben Londonban egy nemzetközi monodráma-fesztivál kü- löndíját nyerte el. A fesztivál gazdag programjából még a Massimo de Mattia olasz jazz-quartett vendégszereplését a Galériában (június 4-én), a genfi avantgarde képzőművé­szeti kiállítást (június 5-én) a Technika Házában, a Switzerland rockestet (június 6-án) a Ságvári Művelődési Házban, va­lamint ugyanaznap a tiszaligeti sport- és ügyességi versenyeket ajánljuk olvasó­ink figyelmébe. A fesztivállal egy időben persze más rendezvények között is válogathatnak a szolnokiak. Június 2-án a Lassus ének- együttes ad hangversenyt a Belvárosi nagytemplomban Lorenz Dávid gitármű­vész közreműködésével. Június 3-án a Trio Midnight jazzkoncertjére várják a műfaj kedvelőit a Városi Művelődési Központba. Június 6-án a város néptáncegyüttesei tartanak bemutatót a művelődési köz­pontban, 12-én a Széchenyi körúti iskola tornatermében pedig az Abonyi Fúvós- zenekar és a majorette-csoport lép fel. A Hold-udvar június 19-én nyitja meg kapuit az idén a Derűre is derű című szó­rakoztató műsorral, amelyben többek között Csala Zsuzsa és Ihos József is fellép. Június 26-án operettgála lesz a Hold-ud­varban neves művészek, Oszvald Marika, Zsadon Andrea, Szombathy Gyula közre­működésével. Július 3-án a Mini Mik­roszkóp műsorra várják a közönséget a Hold-udvarba, 10-én pedig magyarnóta- estre, amelyen Bojtorlmre, Urbán Katalin, Béres Ferenc és Fehérváry Márta énekel. Augusztus 17-én Gregor József ad hangversenyt a Belvárosi nagytemplom­ban, 27-én pedig ugyanott a szolnoki szimfonikusok koncerteznek, Kovács Endre orgonaművész közreműködésé­vel. A nyár folyamán néhány tanácsko­zást is tartanak a megyeszékhelyen. így például június 4-én a környezetvédelem­ről lesz eszmecsere a Városi Művelődési Központban, s ugyanaznap rendeznek fórumot a Szülők és Hallássérült Gyer­mekekért Alapítvány tagjai is. * Június 5-én ugyancsak a Városi Műve­lődési Központban Az állam kultúrájától a város kultúrájáig címmel tartanak tanács­kozást, amelynek vendégei Magyar Bá­lint szociológus és Rajk László építész. A házigazda tisztét Fodor Tamás látja el. Jú­nius 7-én pedig Ki viszi át a kultúrát a túlsó partra? címmel rendeznek társadalmi vi­tát a Városi Művelődési Központban. A szolnoki gyerekek figyelmét Huzella Péter: Garabonciás Péter című műsorára hívjuk fel, amelyet június 1-jén tart a Her­mann Ottó és Rigó János iskolában. S természetesen egész nyáron nyitva áll a Napsugár Gyermekház, amely a tavalyi­hoz hasonló stúdiókat - repülőmodelle­ző, szabás-varrás, színjátszó, kézműves, csillagász, tűzzománc stb. - indít külön­böző turnusokban. fesztivál Szolnokért

Next

/
Oldalképek
Tartalom