Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-28 / 125. szám

Határainkon túli magyar színházak Kisvárdán CSILLAGSZINHAZAK _______________________________ A z idén negyedik alkalommal ad otthont a Kisvárdai Vár­színház a határokon túli magyar színházak fesztiváljának. A rangos seregszemlét május 29-én nyitják meg. S még aznap este két előadásra is várják a közönséget. A komáromi Jókai Színház Háy Gyula Mohács című történelmi drámájával mutatkozik be a Várszínházban. Ugyanebben az időben a Városi Művelődési Központban Göncz Árpád Rácsok című színművét adja elő a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház társulata. Aki mind­két darabra kíváncsi lenne, nem kell választania, hiszen mind­kettőt később megismétlik. így Göncz Árpád színművét május 30-án este fél hatkor és fél kilenckor is megnézheti a közönség. S igaz, más szereposztásban, s valószínűleg más rendezői fel­fogásban a Mohácsot is láthatják a színház barátai, méghozzá június 2-án a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatá­nak előadásában. Május 31-én Illyés Gyula Dupla vagy semmi című színművét a Szatmári Északi Színház mutatja be. Kárpátalját a Beregszászi Népszínház képviseli a fesztiválon. A társulat Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című drámájával lép fel június 3-án. Június 4-én a Sepsiszentgyörgyi Állami Színház Tamási Áron Tagozata Móricz Zsigmond Sári bíró című zenés komédiá­ját adja elő a városi művelődési központban délelőtt 11 és délután 14 órakor. Ugyanaznap este ugyancsak a művelődési központban Tenessee Williams világhírű drámájával, A vágy villamosával szerepel a fesztiválon a Kassai Thália Színház. Másnap, június 5-én az Újvidéki Színház előadására várják a közönséget. A társulat alighanem nem minden célzatosság nélkül tűzte műsorára a polgárháború sújtotta Jugoszláviában Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című, a háború összes borzalmát, tragédiáját elutasító drámáját, amellyel a kisvárdai fesztiválon is szerepelnek. Július 6-án ismét két előadást tartanak a rangos találkozón. A Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia Szentgyörgyi Ist­ván Tagozata Dürrenmatt Play Strindberg című drámájával lép fel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozata pe­dig Gabriel Garda Marquez Száz év magányát viszi színre. A rendezők a gyerekekre is gondoltak, amikor műsorra tűzték Romhányi József-Fényes Szabolcs Hamupipőke című mese­játékát a Szatmári Északi Színház előadásában június 1-jén. A marosvásárhelyi színészek pedig Tamási Áron Csalóka szivár­vány című mesejátékával szórakoztatják a gyerekeket június 5-én. A fesztivál zárónapján, június 7-én Lajubsbisa Ristic-Sziveri János Sz. J. élet és idő című drámájával lép fel a Szabadkai Népszínház, s a sepsiszentgyörgyiek újra eljátsszák a Sári bírót. Majd ezt követően tartják meg a záróünnepséget, s adják át a fesztivál díjait. j A kisvárdai bemutatkozás mellett a társulatok a fesztiválra benevezett, illetve más darabokkal vendégszerepeinek a kör­nyező településeken is. így például a kassai társulat június 2-án Sárospatakon szerepel A vágy villamosával. A marosvásárhe­lyiek Fehérgyarmaton is bemutatják a Száz év magányt június 4-én. A sepsiszentgyörgyi színház többek között Nyíregyhá­zán, Vásárosnaményben és Nagykállón is eljátssza a Sári bírót. A temesvári színészek pedig a Kék rókával vendégszerepeinek Fehérgyarmaton, Tiszavasváriban, Mándokon és Tokajban. Ä Jászság fővárosának idei nyá­ri programjában idén is a legjelen­tősebb eseménynek ígérkezik a csáftgő fesztivál és konferencia, amelynek immár második alka­lomnál házigazdája is a kezdemé­nyező jászság Néptánc Együttes s a város. A fesztiválon augusztus 7-9- ig erdélyi, felvidéki, moldvai, vaj­daság^ kárpátaljai, burgenlandi hagyományőrző népművészek mutatkoznak be. Ezzel egyidejűleg népművészeti kirakodóvásár is várja áz érdeklődőket. Csángó fesztivál ~W S E S E Pillanatkép a tavaly J ászberenyben csángófesztiváirói A komolyzene barátainak a figyelmé­be ajánljuk június 9-én az Ifjúsági Ház­ban a jászberényi Áfész Kórus és vendé­ge, a müncheni vegyes kar közös hang­versenyét. Június 15-én a MÁV Szimfoni­kusok koncerteznek a Déryné Művelő­dési Központban. Az együttes Gál Tamás vezényletével Verdi Requiemjét szólaltatja meg. Június 16-án Kádár T. Tibor festőmű­vész képeiből nyílik kiállítás az Ifjúsági Házban, Kolozsvár kövei címmel. Az alko­tót Hajdú Demeter, az Erdély Művé­szetéért Alapítvány kuratóriumának el­nöke mutatja be a közönségnek, majd Cseke Péterrel, a Korunk című folyóirat szerkesztőjével tartanak író-olvasó talál­kozót, amelyen közreműködik Boér Fe­renc, a kolozsvári színház színművésze. A Déryné Művelődési Központ Élet­reform Klubja az idén is szervez tábort a természetgyógyászat iránt érdeklődők­nek, kezdőknek és haladóknak. Az álta­lános iskolásokat pedig a társastánctá­borba várják, amelyet július 6-17-ig ren­deznek. CSILLAGSZ,ÍNHÁZAK A Kabaré Miskolctapolcán — Légy jó mindhalálig Diósgyőrben Miskolcra nemcsak a bükki kirándulás, a lillafüredi csóna­kázás, a tapolcai fürdőzés miatt érdemes ellátogatni. Számta­lan kulturális rendezvény színhelye lesz ezen a nyáron is a borsodi megyeszékhely. Hagyomány már, hogy június 21-én, a zene ünnepén kezdő­dik a Miskolci nyár elnevezésű rendezvénysorozat. Minden éVben nagyon sok vendéget vonz a városba a Nemzetközi Dixieland Fesztivál. A rendezvény házigazdája, a Benkó Dixieland Band ezen a nyáron június 28-ára várja a diósgyőri várba a műfaj kedvelőit. Ugyancsak a diósgyőri várban rende­zik meg'július 11-én és 12-én a Kaláka Nemzetközi Folkfeszti- vált. A színházi előadások helyszíne a tapolcai Akropolisz Sza­badtéri Színpad. A tervek szerint az első bemutató egy vendég­játék lesz. A budapesti Vidám Színpad művészei Török Rezső: Ki gyereke vagyok én? című vígjátékával szórakoztatják a közönséget. Június 26-tól kezdve tíz este Paudits Béla és Psota Irén főszereplésével a Kabaré című musicalt mutatják be Tas- nádi Márton rétidezésében. Július 10-től ugyancsak tíz napig az Ön is lehet gyilkos című komédiát játsszák a tapolcai szín­padon. A főbb‘szerepekben Straub Dezsőt, Nyertes Zsuzsát, Böröndi Tamást íáthatjuk. A kicsiket vidám gyermekműsorok­kal várják. Lesz utcaszínházi, játszótéri bemutató, július 20-től augusztus 10-ig a fapolcai strandon a Csodamalom Bábszínház tart előadásokat. Az elmúlt évekhez hasonlóan gazdag zenei programot ter­veztek Miskolcon erre a nyárra is. Az avasi műemléktemplom­ban a Collégium Musicum sorozat köretében orgonaesteket, az ortodox templomban barokkzenei esteket rendeznek, július 3-án-a diósgyőri várban, július 10-én pedig a minorita temp­lomban lesz zenekari hangverseny. A Miskolci nyár kiemelkedő eseményének ígérkezik a Rock­színház augusztusi vendégszereplése. Négy alkalommal, au­gusztus 20-án kétszer, valamint augusztus 21- én és 22-én mutatják be a diósgyőri vár színpa­dán Szinetár Dóra fő­szereplésével a Légy jó mindhalálig című dara­bot. Az idén is megtartják a diósgyőri várban a Kaláka Nemzetközi Folkfesztivált. Felvételünkön a tavalyi, fesztivál közönsége A barokk művészeti napok megnyitójá­nak színhelye a Dobó tér. Háttérben a vár, az . előtérben Stróbl Alajos 1906-ban készült, Dobó Istvánt ábrázoló szobra Barokk művészeti napok Egerben A legnagyobb helyi idegenforgalmi „attrakciónak" szánjaik Egerben a július 3-tól 30-ig tartó barokk művészeti napokat. Mir it az előjelekből kitűnik, Eger nem szeretne felsorakozni Budai­pest mellé, sem a Tavaszi Fesztivál, sem más országos program társrendezőjeként. Önálló idegenforgalmi arcát keresi most, sí a szervezők úgy vélik, talán ezzel az új vállalkozással meg is találja. A kulturális kínálatot a polgármesteri hivatal művelődési és sportirodája, nagyobb részben a Megyei Művelődési Központ állította össze. Historikus szellemben - nívós vendégművészek szereplésével -, tudományos tanácskozásokkal kívánják felejt­hetetlenné tenni ezt a négy hetet. Az előzetes tervekből már annyit tudni lehet: július 3-án a Dobó téren olasz zászlóforga­tók felvonulásával, fanfárszó mellett nyitják meg a barokk művészeti napokat. Július 4-től barokk zenei fesztivál is lesz: kamarazenészek, kórusok szórakoztatják a helybelieket és a turistákat. Többek között a Tomkins énekegyüttes, osztrák szimfo­nikusok, a vorarlbergi Dornbirnbol, a nagybátonyi kamarazenekar, valamint Déri András és Bódi Imre orgonaművész szerepel a meghívottak között. Több szabadtéri színházi előadást is terveznek, s a kiállítá­sok is kapcsolódnak a barokk korhoz. A ferencesek altemplo­mában egyházi kincsek bemutatóját láthatjuk május 18-ától. A Bródy Sándor Megyei Könyvtárban fotóművészeti tárlat is lesz, melynek ezúttal a barokk kori építészet a tárgya. Június 17-18-án Barokk építészet Egerben címmel tudományos ta­nácskozást tartanak az MMK-ban. Ennek keretében mutatko­zik be az Egyházi Építészet című folyóirat is. A míves mesterek bemutatója és szabadtéri vására a Dobó téren július 3-án, 4-én és 5-én csalogatja a turistákat. (jámbor)

Next

/
Oldalképek
Tartalom