Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-02 / 103. szám

1992. MÁJUS 2. Hazai körkép 3 Muzsikus vendégek Reutlingenből Kutya a kútban 1. A zene közös nyelvén A németországbeli Reutlin­genből érkeztek kedves vendé­gek egy hete a megyeszékhely Bartók Béla Zeneiskolájába. Reutlingen Szolnok testvérváro­sa - illendő volt tehát, hogy az egyéb irányú kapcsolatok mel­lett a két város muzsikusai és zenészpalántái is ismeretséget kössenek egymással. Annak ér­dekében, hogy a német fiatalok minél jobban megismerjék a vendégszerető szolnokiakat, az iskolavezetés kérésére arra vál­keinek segítségével, akik hang­versenyükkel őszinte elismerés­re ragadtatták a vendégeket. Kedden délután az országos hegedűverseny győztese: a ti­zennégy éves Horváth Dezső, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fő­iskola növendéke, és egy, a Nyír­egyházi Zeneművészeti Szakkö­zépiskolában tanuló zongorista ikerpár: Tóth Anikó és Marica adtak nagy sikerű hangversenyt az iskola aulájában. A koncertet a Jennesses Musicales magyar­alábbiakban foglalta össze a lá­togatás tapasztalatait: „A csere­látogatás gondolata akkor vető­dött fel bennünk, amikor rájöt­tünk, mindkét testvérvárosnak van zeneiskolája, mely intézmé­nyek feltehetően érdeklődnek egymás munkája iránt. Habár vi­deokazetták cseréje révén már kölcsönösen betekintést nyerhet­tünk a másik fél boszorkány- konyhájába, mégis vallom: a kultúra cseréje csakis emberi A vendégek a polgármesteri hivatalban lalkozó növendékek és azok csa­ládjai fogadták őket itt-tartózko- dásuk ideje alatt. A vendégeket dús program várta: vasárnap a főváros neve­zetességeit tekintették meg, hét­főn pedig a megyeszékhellyel is­merkedtek. Ugyancsak hétfőn került sor a program egyik legne­vezetesebb eseményére: a Bar­tók Béla Zeneiskolában folyó oktató-nevelő munkát muttatta be Nagy Katalin, az intézmény igazgatónője az iskola növendé­országi szervezete támogatta. Ezt követően került sor a reut- lingeni vendégek hangver­senyére. Fellépett egy zongora­duó, egy gitártrió és két együttes, melyek tanáraik vezetésével Eu­rópa és Amerika népeinek zené­jéből - kedveskedésként magyar dallamokból is - állították össze műsorukat. A vendégek hang­versenye osztatlan sikert, nagy tapsot aratott. A reutlingeni zeneiskola igaz­gatója, Hansjörg Hummel az közvetítéssel lehetséges. Megta­nultuk azt is, hogyan lehet szá­munkra ismeretlen emberekkel - gyerekekkel, családtagjaikkal és tanárokkal - pillanatok alatt kon­taktust teremteni.” A folytatás: a Bartók Béla Ze­neiskola tanárai és növendékei a közeljövőben Reutlingenbe láto­gatnak - és reméljük, hogy onnan ugyanolyan kellemes emlékek­kel térnek majd haza, mint ami­lyeneket a német vendégek vit­tek tarsolyukban Szolnokról. Anya: Nyakó Júlia „Szolnokon a rendezők krémjével dolgozhatok” A Cseresznyéskert tegnapi elő­adásán a Szigligetiben Ljubov Andrejevna kisebbik lányának, Anyának szerepét már Nyakó Júlia játszotta a megbetegedett Kiss Andrea helyett. Második „beugrá­sa” ez Szolnokon, a Szeget szeg- gelben nemrég Meszléry Judit he­lyett lépett színre. Külsőként ho­gyan került kapcsolatba a Sziglige­ti társulatával? - kérdeztük a mű­vésznőt.- Amikor hat-hét éve Fodor Ta­más Szolnokra szerződöttt, hívott a Szigligetibe, én azonban Pesten akartam maradni. Később mégis Győrbe szerződtem, ahonnan már rég el akartam jönni. A párom, Ká- konyi Tibor erre az évadra Szol­nokra szegődött, és mert Győr na­gyon messze van, az utazgatás pe­dig megöli a kapcsolatot, hát októ­berben én is ideköltöztem. Úgy gondoltam, inkább kibírom társu­lat nélkül ezt az egy évet, és a következő szezonra megpróbálok én is ideszerződni. Hál’istennek ez sikerült is, Spiró György hívott a Szigligetibe... Ez a két beugrás is nagyon hiányzott már, kilenc hó­napja nem voltam színpadon.- Anyáé egy naivaszerep. Mennyire áll közel Nyakó Julihoz?- Ez tényleg nem a kedvenc sze­repköröm, de nagyon örülök neki. Győrben játszottam a Sirály Másá- ját - azt nagyon szerettem, hogy úgy monŐjr^n,4„profán vágott’!., t ' Ánya szerepc^pekze nekem kicsit 5 N nehéz, "magánemberként nem tu­dom ilyen felhőtlenül, kislányosan szemlélni a világot. A rendező, Fo- dpr Tamás,azonban nagyon jó inst­rukciókat, ad, és az is nagy köny- nyebbség, hogy már eddig is sokat és mindig szívesen dolgoztam ve­le.- Mennyi idő alatt kell egy ilyen beugráskor megtanulni a szere­pet?- Nem a szereptanulás a gond, szerencsére még fog az agyam. De az első előadásig csak két próbám volt, nem volt idő kipróbálni, hogy apró hangocskák, mozdulatok vál­toztatásával mit tudnék még kihoz­ni a szerepből, hogyan tehetném igazán a magamévá. Kísérletezge­téseimmel nem bonthatok fel egy „bejáratott” darabot.- A kővetkező évadra Szolnokra szerződik. Milyen szerepekre szá­mít?- Á, szerepekről még nem volt szó, nem tudjuk, kire miben számí­tanak. Szerepálmaim amúgy sin­csenek, amit rám osztanak, abból akarom a maximálisát kihozni. Azt hiszem, nem is a színésznek kell eldöntenie, mi neki való, hogy jó lehet-e egy szerepben. Bennem sajnos túl erős „önkritika” műkö­dik: úgy érzem, ezt én biztos nem tudom megcsinálni. Pedig biztos meg tudnám, csak bebeszélem ma­gamnak, hogy pem... És végül is az a jó. ha színészt bármilyen s/erép- «c kl>M Uusauiálnk­„Nem én döntöm el, miben le­hetek jó”- Ha így van, akkor a Szigligeti helyett bármelyik társulatot vá­laszthatta volna...- Nézze, én már régebben is sze­rettem volna Szolnokra jönni, de akkor azt mondták, túl sok a szí­nésznő. Mindig tetszett a társulat, mert nagyon sok jó rendező ren­dez, olyanok, akik - azt hiszem - tudnak úgy „használni”, hogy én is jól érezzem magam a színpadon. Szolnokon a rendezők „krémjé­vel”, Fodor Tamással, Csiszár Im­rével, Ács Jánossal, Szikora Já­nossal dolgozhatok talán együtt - vés ez a lényeg. V.SzJ. A Nagy Ismeretlenek Kutya a kútban - vagyis mindig történik körülöttünk valami szokatlan. Kéthetenként ezzel a feleimmel megjelenő jegyzetsoro­zatunkban igyekszünk szép gondolatokon át mindezekre felhívni olvasóink figyelmét. Az ilyen szép tavaszi napokon, amikor a nőkről illene, kedvenc klasszikusommal szólva, szárnyas szép szavakat keresgélni, nekem egyfolytában az ufók járnak az eszemben. Nagykörű, Ecsegfalva és sok-sok más település után mos­tanában végre szülővárosomban, Karcagon is láttak azonosítatlan idegen testeket. A hír mélyen felkavart és töpren­gésre késztetett. Rájöttem, hogy én már láttam ilyen titokzatos, az Uni­verzum ki tudja melyik sarkából ide küldött lényeket, akiket, min­den szakszerűséget mellőzve, hadd nevezzek itt most egyszerűen csak ufóknak. Rájöttem, nem csupán láttam őket, de elég sok ufóval, mondjuk úgy, kapcsolatba is kerül­tem, s most, ezen a ponton, csip­pentsük össze szemünket amúgy cinkosan, sőt sokat sejtetően. Nos, eme kellemes típusú találkozások következtében, talán némi megen­gedhető nagyzolással, én már-már valóságos ufológusnak érzem ma­gam. Tudni vélem például, milye­nek az ufók: titokzatosak, kiismer­hetetlenek, szerintem meglehetős külsejűek, sőt számosán kifejezet­ten szépek, vonzóak, bár ugyanak­kor, mi tagadás, némi félelmet is ébresztenek a hozzám hasonló megfigyeltekben . . . Igen, megfi- gyeltekben, igaza van a könyvtári szakirodalomnak, az ufók valóban megfigyelnek bennünket, sokszor észre sem vesszük. Különös el­őszeretettel vizslatják például más ufókhoz való viszonyunkat, s a pénz is mintha kitüntetett figyel­müket élvezné. Abban is igazuk van például az immár országosan elhíresedett nagykörűi ufológiai szaktekintélyeknek, hogy amikor ezek a titokzatos lények már ott állnak az ember ágyánál, akkor tö­kéletesen blokkolják az akaratun­kat. Én például ilyenkor mindig el­feledem, hogy keveset keresek, hogy Horvátországban, mondhat­ni, itt, a kertek alján háború dúl, hogy másnap dolgoznom kell, elfe­lejtek mindent, a világot, a világhá­borúkat, a világbékét, a világ pro­letárjait, csak az egyesülés jár az eszemben, és nem gondolok sem­mi egyébre, csak az én kis ufómra. Időnként anélkül távozik egy-egy ilyen titokzatos lény, hogy meg­kérdeztem volna a nevét. Hát igen, a blokkolás! Az ilyeneket nevezi a tudományos szakirodalom azono­sítatlan idegen testeknek. Beval­lom, jó néhány azonosítatlan ide­gen testnek adtam önkényesen, ta­lán megengedhetetlen merészség­gel valamilyen nevet. így lett az egyik (megjegyzem: futó) kelle­mes típusú találkozásom főszerep­lőjéből Lilla, természetesen Cso­konai Vitéz Mihály nyomán, aki úttörő kutatásokat végzett az ufók érzelmi világát illetően. Egy másik azonosítatlan idegen testet Júliá­nak neveztem el Balassi Bálint, az egyik legnagyobb ufológus tiszte­letére. Emlegethetném Laurát, Gi- nát, Lédát és még seregnyi nevet, de legyen elég annyi, hogy a név­adással mindig az ufológiatörténet kiemelkedő alakjainak igyekeztem emléket állítani. Minél többnek. Az ufók ufólagos engedelmével most nem is vesztegetnék több szót az azonosítatlan idegen testekre, ugyanis meg kell említenem az azonosítottakat is, akik leginkább abban különböznek az előbbiektől, hogy hosszabb időt kívánnak az ember mellett eltölteni, némelyik olyan kitartó, mint az ecsegfalvi gömbvillám, mások még ezeken is túltesznek, és egy életen át nem tágítanak a megfigyelt mellől. Az azonosítottnak tehát van ideje fel­fedni kilétét, megnevezni magát, ám ettől még továbbra is ugyan­olyan talányos, titokzatos marad, mint azonosítatlan társa. Sőt, ha az ember meglátja az ágya mellett, ugyanúgy leblokkol az akarata, mintha életében először látna ufót, elfeledi e porba, sárba, vérbe ful­ladt planétát, s csak arra gondol, hogy most, eme azonosított avagy azonosítatlan idegen test jóvoltá­ból mélyen behatolhat a Nagy Is­meretlenbe, megsejthet valamit a Világegyetem isteni törvényei kö­zül, hiszen aki csak egy kicsit is töpreng az ilyen szép tavaszi napo­kon a nőkről való ékesszólás he­lyett, az megérti, hogy a Minden- ség üzenetét az ufók hozzák ne­künk, esendő statisztáknak, a szü­letésről és a halálról. Körmendi Lajos A félelem kapuja nálam a kéziratot. Mit hozott? Tanulmányt, novellát vagy valamilyen dokumentumot?- Nem, verseket. Az asszony átvette a dossziét:- Remélem, van belőle másodpéldánya is, mert nem tudom garantálni, hogy visszakapja a kéziratát.- Értem, rendben van, de ha lehetne, szeretnék személyesen is beszélni Martin elvtárssal - Borsos észrevette, hogy erre a szóra egy mosoly fut végig az asszony arcán, elbizonytalanodva folytatta -, érdekelne a véleménye a verseimről.- Rendben van, majd szólok neki.- Köszönöm.- Ó, ez semmit nem jelent, nem én osztom be az idejét - az asszony belenézett a dossziéba -_, úgy látom, nem írta ide a nevét.- Azt hittem, így kevésbé veszélyes, de ha kell... > . i, .- Egyáltalán nem szükséges, maga dönti el, hogy mennyit vállal önmagából. De ha választ kér, adjon valamilyen címet vagy telefonszáhiöt, ahol megtalálhatjuk, mert azért annyi kevés, hogy „Monsieur Inconnu", Magyaror­szág. A fiú tétovázott, ki akart térni az asszony szándéka elől:- És mi volna, ha én jelentkeznék telefonon?- Ne higgye, hog úgy biztonságosabb, a mi telefonunkról minden szó magnóra megy. Borsos belátta, hogy előzetes elhatározása ellenére fel kell fednie magát, egy papírra felírta a nevét és a munkásszálló telefonszámát. Az asszony megnézte:- A bemutatkozásnál mintha más nevet mondott volna.- Itt volt az a férfi, nem tudtam, hogy lehet-e beszélni előtte.- Rendben van. Mikor lehet hívni magát?- Napközben dolgozom és másodállásom is van, nem biztos, hogy meg lehet találni. Az volna jó, ha Martin úr hagyna egy üzenetet: neki hol és mikor volna megfelelő a találkozás és én alkalmazkodni fogok hozzá, ha kell, kiveszek egy nap szabadságot. Körülbelül mikorra várhatom az értesítést?- Mondtam már, hogy nem beszélhetek az ő nevében, de azt hiszem, egy-két hét múlva. Egyébként jelent már meg írása valahol? Borsos attól félt, hogy ha bevallja az igazat, nem veszik komolyan a jelentkezését, bizonytalan mozdulatot tett:- Otthon a megyei lapban már közölték néhány versemet, de tulajdonképpen kezdő vagyok. Ezért is érdekelne Martin úr véleménye írásaimról.- Ha módjában áll, bizonyára segíteni fog magának. És az ó ítéletében megbízhat, jól képzett és biztos ízlése van. Martinné elhallgatott és-egy .kényszeredett félmösollyal Borsosra nézett, jelezve, hogy a maga részéről bef^ezté'a> beszélgetésit. JA fiú fel fogfa a' helyzetet, 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom