Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-02 / 103. szám
1992. MÁJUS 2. Hazai körkép 3 Muzsikus vendégek Reutlingenből Kutya a kútban 1. A zene közös nyelvén A németországbeli Reutlingenből érkeztek kedves vendégek egy hete a megyeszékhely Bartók Béla Zeneiskolájába. Reutlingen Szolnok testvérvárosa - illendő volt tehát, hogy az egyéb irányú kapcsolatok mellett a két város muzsikusai és zenészpalántái is ismeretséget kössenek egymással. Annak érdekében, hogy a német fiatalok minél jobban megismerjék a vendégszerető szolnokiakat, az iskolavezetés kérésére arra válkeinek segítségével, akik hangversenyükkel őszinte elismerésre ragadtatták a vendégeket. Kedden délután az országos hegedűverseny győztese: a tizennégy éves Horváth Dezső, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke, és egy, a Nyíregyházi Zeneművészeti Szakközépiskolában tanuló zongorista ikerpár: Tóth Anikó és Marica adtak nagy sikerű hangversenyt az iskola aulájában. A koncertet a Jennesses Musicales magyaralábbiakban foglalta össze a látogatás tapasztalatait: „A cserelátogatás gondolata akkor vetődött fel bennünk, amikor rájöttünk, mindkét testvérvárosnak van zeneiskolája, mely intézmények feltehetően érdeklődnek egymás munkája iránt. Habár videokazetták cseréje révén már kölcsönösen betekintést nyerhettünk a másik fél boszorkány- konyhájába, mégis vallom: a kultúra cseréje csakis emberi A vendégek a polgármesteri hivatalban lalkozó növendékek és azok családjai fogadták őket itt-tartózko- dásuk ideje alatt. A vendégeket dús program várta: vasárnap a főváros nevezetességeit tekintették meg, hétfőn pedig a megyeszékhellyel ismerkedtek. Ugyancsak hétfőn került sor a program egyik legnevezetesebb eseményére: a Bartók Béla Zeneiskolában folyó oktató-nevelő munkát muttatta be Nagy Katalin, az intézmény igazgatónője az iskola növendéországi szervezete támogatta. Ezt követően került sor a reut- lingeni vendégek hangversenyére. Fellépett egy zongoraduó, egy gitártrió és két együttes, melyek tanáraik vezetésével Európa és Amerika népeinek zenéjéből - kedveskedésként magyar dallamokból is - állították össze műsorukat. A vendégek hangversenye osztatlan sikert, nagy tapsot aratott. A reutlingeni zeneiskola igazgatója, Hansjörg Hummel az közvetítéssel lehetséges. Megtanultuk azt is, hogyan lehet számunkra ismeretlen emberekkel - gyerekekkel, családtagjaikkal és tanárokkal - pillanatok alatt kontaktust teremteni.” A folytatás: a Bartók Béla Zeneiskola tanárai és növendékei a közeljövőben Reutlingenbe látogatnak - és reméljük, hogy onnan ugyanolyan kellemes emlékekkel térnek majd haza, mint amilyeneket a német vendégek vittek tarsolyukban Szolnokról. Anya: Nyakó Júlia „Szolnokon a rendezők krémjével dolgozhatok” A Cseresznyéskert tegnapi előadásán a Szigligetiben Ljubov Andrejevna kisebbik lányának, Anyának szerepét már Nyakó Júlia játszotta a megbetegedett Kiss Andrea helyett. Második „beugrása” ez Szolnokon, a Szeget szeg- gelben nemrég Meszléry Judit helyett lépett színre. Külsőként hogyan került kapcsolatba a Szigligeti társulatával? - kérdeztük a művésznőt.- Amikor hat-hét éve Fodor Tamás Szolnokra szerződöttt, hívott a Szigligetibe, én azonban Pesten akartam maradni. Később mégis Győrbe szerződtem, ahonnan már rég el akartam jönni. A párom, Ká- konyi Tibor erre az évadra Szolnokra szegődött, és mert Győr nagyon messze van, az utazgatás pedig megöli a kapcsolatot, hát októberben én is ideköltöztem. Úgy gondoltam, inkább kibírom társulat nélkül ezt az egy évet, és a következő szezonra megpróbálok én is ideszerződni. Hál’istennek ez sikerült is, Spiró György hívott a Szigligetibe... Ez a két beugrás is nagyon hiányzott már, kilenc hónapja nem voltam színpadon.- Anyáé egy naivaszerep. Mennyire áll közel Nyakó Julihoz?- Ez tényleg nem a kedvenc szerepköröm, de nagyon örülök neki. Győrben játszottam a Sirály Másá- ját - azt nagyon szerettem, hogy úgy monŐjr^n,4„profán vágott’!., t ' Ánya szerepc^pekze nekem kicsit 5 N nehéz, "magánemberként nem tudom ilyen felhőtlenül, kislányosan szemlélni a világot. A rendező, Fo- dpr Tamás,azonban nagyon jó instrukciókat, ad, és az is nagy köny- nyebbség, hogy már eddig is sokat és mindig szívesen dolgoztam vele.- Mennyi idő alatt kell egy ilyen beugráskor megtanulni a szerepet?- Nem a szereptanulás a gond, szerencsére még fog az agyam. De az első előadásig csak két próbám volt, nem volt idő kipróbálni, hogy apró hangocskák, mozdulatok változtatásával mit tudnék még kihozni a szerepből, hogyan tehetném igazán a magamévá. Kísérletezgetéseimmel nem bonthatok fel egy „bejáratott” darabot.- A kővetkező évadra Szolnokra szerződik. Milyen szerepekre számít?- Á, szerepekről még nem volt szó, nem tudjuk, kire miben számítanak. Szerepálmaim amúgy sincsenek, amit rám osztanak, abból akarom a maximálisát kihozni. Azt hiszem, nem is a színésznek kell eldöntenie, mi neki való, hogy jó lehet-e egy szerepben. Bennem sajnos túl erős „önkritika” működik: úgy érzem, ezt én biztos nem tudom megcsinálni. Pedig biztos meg tudnám, csak bebeszélem magamnak, hogy pem... És végül is az a jó. ha színészt bármilyen s/erép- «c kl>M Uusauiálnk„Nem én döntöm el, miben lehetek jó”- Ha így van, akkor a Szigligeti helyett bármelyik társulatot választhatta volna...- Nézze, én már régebben is szerettem volna Szolnokra jönni, de akkor azt mondták, túl sok a színésznő. Mindig tetszett a társulat, mert nagyon sok jó rendező rendez, olyanok, akik - azt hiszem - tudnak úgy „használni”, hogy én is jól érezzem magam a színpadon. Szolnokon a rendezők „krémjével”, Fodor Tamással, Csiszár Imrével, Ács Jánossal, Szikora Jánossal dolgozhatok talán együtt - vés ez a lényeg. V.SzJ. A Nagy Ismeretlenek Kutya a kútban - vagyis mindig történik körülöttünk valami szokatlan. Kéthetenként ezzel a feleimmel megjelenő jegyzetsorozatunkban igyekszünk szép gondolatokon át mindezekre felhívni olvasóink figyelmét. Az ilyen szép tavaszi napokon, amikor a nőkről illene, kedvenc klasszikusommal szólva, szárnyas szép szavakat keresgélni, nekem egyfolytában az ufók járnak az eszemben. Nagykörű, Ecsegfalva és sok-sok más település után mostanában végre szülővárosomban, Karcagon is láttak azonosítatlan idegen testeket. A hír mélyen felkavart és töprengésre késztetett. Rájöttem, hogy én már láttam ilyen titokzatos, az Univerzum ki tudja melyik sarkából ide küldött lényeket, akiket, minden szakszerűséget mellőzve, hadd nevezzek itt most egyszerűen csak ufóknak. Rájöttem, nem csupán láttam őket, de elég sok ufóval, mondjuk úgy, kapcsolatba is kerültem, s most, ezen a ponton, csippentsük össze szemünket amúgy cinkosan, sőt sokat sejtetően. Nos, eme kellemes típusú találkozások következtében, talán némi megengedhető nagyzolással, én már-már valóságos ufológusnak érzem magam. Tudni vélem például, milyenek az ufók: titokzatosak, kiismerhetetlenek, szerintem meglehetős külsejűek, sőt számosán kifejezetten szépek, vonzóak, bár ugyanakkor, mi tagadás, némi félelmet is ébresztenek a hozzám hasonló megfigyeltekben . . . Igen, megfi- gyeltekben, igaza van a könyvtári szakirodalomnak, az ufók valóban megfigyelnek bennünket, sokszor észre sem vesszük. Különös előszeretettel vizslatják például más ufókhoz való viszonyunkat, s a pénz is mintha kitüntetett figyelmüket élvezné. Abban is igazuk van például az immár országosan elhíresedett nagykörűi ufológiai szaktekintélyeknek, hogy amikor ezek a titokzatos lények már ott állnak az ember ágyánál, akkor tökéletesen blokkolják az akaratunkat. Én például ilyenkor mindig elfeledem, hogy keveset keresek, hogy Horvátországban, mondhatni, itt, a kertek alján háború dúl, hogy másnap dolgoznom kell, elfelejtek mindent, a világot, a világháborúkat, a világbékét, a világ proletárjait, csak az egyesülés jár az eszemben, és nem gondolok semmi egyébre, csak az én kis ufómra. Időnként anélkül távozik egy-egy ilyen titokzatos lény, hogy megkérdeztem volna a nevét. Hát igen, a blokkolás! Az ilyeneket nevezi a tudományos szakirodalom azonosítatlan idegen testeknek. Bevallom, jó néhány azonosítatlan idegen testnek adtam önkényesen, talán megengedhetetlen merészséggel valamilyen nevet. így lett az egyik (megjegyzem: futó) kellemes típusú találkozásom főszereplőjéből Lilla, természetesen Csokonai Vitéz Mihály nyomán, aki úttörő kutatásokat végzett az ufók érzelmi világát illetően. Egy másik azonosítatlan idegen testet Júliának neveztem el Balassi Bálint, az egyik legnagyobb ufológus tiszteletére. Emlegethetném Laurát, Gi- nát, Lédát és még seregnyi nevet, de legyen elég annyi, hogy a névadással mindig az ufológiatörténet kiemelkedő alakjainak igyekeztem emléket állítani. Minél többnek. Az ufók ufólagos engedelmével most nem is vesztegetnék több szót az azonosítatlan idegen testekre, ugyanis meg kell említenem az azonosítottakat is, akik leginkább abban különböznek az előbbiektől, hogy hosszabb időt kívánnak az ember mellett eltölteni, némelyik olyan kitartó, mint az ecsegfalvi gömbvillám, mások még ezeken is túltesznek, és egy életen át nem tágítanak a megfigyelt mellől. Az azonosítottnak tehát van ideje felfedni kilétét, megnevezni magát, ám ettől még továbbra is ugyanolyan talányos, titokzatos marad, mint azonosítatlan társa. Sőt, ha az ember meglátja az ágya mellett, ugyanúgy leblokkol az akarata, mintha életében először látna ufót, elfeledi e porba, sárba, vérbe fulladt planétát, s csak arra gondol, hogy most, eme azonosított avagy azonosítatlan idegen test jóvoltából mélyen behatolhat a Nagy Ismeretlenbe, megsejthet valamit a Világegyetem isteni törvényei közül, hiszen aki csak egy kicsit is töpreng az ilyen szép tavaszi napokon a nőkről való ékesszólás helyett, az megérti, hogy a Minden- ség üzenetét az ufók hozzák nekünk, esendő statisztáknak, a születésről és a halálról. Körmendi Lajos A félelem kapuja nálam a kéziratot. Mit hozott? Tanulmányt, novellát vagy valamilyen dokumentumot?- Nem, verseket. Az asszony átvette a dossziét:- Remélem, van belőle másodpéldánya is, mert nem tudom garantálni, hogy visszakapja a kéziratát.- Értem, rendben van, de ha lehetne, szeretnék személyesen is beszélni Martin elvtárssal - Borsos észrevette, hogy erre a szóra egy mosoly fut végig az asszony arcán, elbizonytalanodva folytatta -, érdekelne a véleménye a verseimről.- Rendben van, majd szólok neki.- Köszönöm.- Ó, ez semmit nem jelent, nem én osztom be az idejét - az asszony belenézett a dossziéba -_, úgy látom, nem írta ide a nevét.- Azt hittem, így kevésbé veszélyes, de ha kell... > . i, .- Egyáltalán nem szükséges, maga dönti el, hogy mennyit vállal önmagából. De ha választ kér, adjon valamilyen címet vagy telefonszáhiöt, ahol megtalálhatjuk, mert azért annyi kevés, hogy „Monsieur Inconnu", Magyarország. A fiú tétovázott, ki akart térni az asszony szándéka elől:- És mi volna, ha én jelentkeznék telefonon?- Ne higgye, hog úgy biztonságosabb, a mi telefonunkról minden szó magnóra megy. Borsos belátta, hogy előzetes elhatározása ellenére fel kell fednie magát, egy papírra felírta a nevét és a munkásszálló telefonszámát. Az asszony megnézte:- A bemutatkozásnál mintha más nevet mondott volna.- Itt volt az a férfi, nem tudtam, hogy lehet-e beszélni előtte.- Rendben van. Mikor lehet hívni magát?- Napközben dolgozom és másodállásom is van, nem biztos, hogy meg lehet találni. Az volna jó, ha Martin úr hagyna egy üzenetet: neki hol és mikor volna megfelelő a találkozás és én alkalmazkodni fogok hozzá, ha kell, kiveszek egy nap szabadságot. Körülbelül mikorra várhatom az értesítést?- Mondtam már, hogy nem beszélhetek az ő nevében, de azt hiszem, egy-két hét múlva. Egyébként jelent már meg írása valahol? Borsos attól félt, hogy ha bevallja az igazat, nem veszik komolyan a jelentkezését, bizonytalan mozdulatot tett:- Otthon a megyei lapban már közölték néhány versemet, de tulajdonképpen kezdő vagyok. Ezért is érdekelne Martin úr véleménye írásaimról.- Ha módjában áll, bizonyára segíteni fog magának. És az ó ítéletében megbízhat, jól képzett és biztos ízlése van. Martinné elhallgatott és-egy .kényszeredett félmösollyal Borsosra nézett, jelezve, hogy a maga részéről bef^ezté'a> beszélgetésit. JA fiú fel fogfa a' helyzetet, 81
