Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-14 / 113. szám
vállalkozó 8 Modem 1992. MÁJUS 14. Személycserékről, deficitről. konvertibilitásról Beszélgetés Pulai Miklóssal, a Bankszövetség főtitkárával a bankár közgazda szemével Pulai Miklós (67) szakmai karrierje rendhagyóan indult: alig négy évvel közgazdász-diplomája átvétele után már pénzügyminiszter-helyettes. 1956- ban azonban megtörik a meredek pályaív; politikai szerepvállalása miatt '57 elején fölmentik és elbocsátják a Pénzügyminisztériumból. Fél évtizeden át OTP-tisztviselő; innen a Nemzeti Bankba kerül, s 1968-tól - tizenkét éven át - a jegybank első elnökhelyettese. Később az Országos Tervhivatal elnökhelyetteseként dolgozik. A hetvenes évek második felétől számos kormányszintű szakmai bizottság vezető tisztségviselője, s egyik szervezője és irányítója a fölerősödött reformfolyamatoknak. 1989 óta a bankok érdek-képviseleti szerve, a Magyar Bankszövetség főtitkára. * * *- Ön egyike a keveseknek, akik az elmúlt évtizedekben megjárták a gazdasági élet szinte minden jelentősebb területét, s otthonosan mozognak a pénzvilág hazai és nemzetközi kulisszái között is. Tapasztalatai szerint a mi gazdasági szakembereink, kivált bankáraink felkészültségben, tehetségben állják-e a versenyt nyugati kollégáikkal és partnereikkel?- Nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni. Már csak azért sem, mert sajátos, bizonyos értelemben öntörvényű terrénum a pénz- és bankvilág, kapuit nemigen lehet egyetlen huszáros rohammal bevenni. Legbelső és legfelsőbb nemzetközi köreibe csak az nyer bebocsátást - legyen szó akár pénzintézetről, akár magas beosztású reprezentánsáról -, aki szakmai teljesítményével, jó partneri kapcsolataival és megbízhatóságával elismerést, bizalmat vívott ki magának. Ebben az egyébként óriási befolyással rendelkező körben a hazai „mezőny" tagjai közül - érthető okokból - még mindig a Magyar Nemzeti Bank a legismertebb. De már vannak szakembereink az úgynevezett második-harmadik vonalból, akiknek külföldön is jól cseng a nevük, van reputációjuk. S ez nem csekélység, hiszen - ahogy utaltam rá - ezen a pályán a nexusok gyakran a szó szoros értelmében aranyat érnek ... Ilyen szempontból külön is fontosak számunkra az olyan rangos események, mint például az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank minapi közgyűlése, amely - ahogy Kupa Mihály fogalmazta - néhány napra Budapestet Európa pénzügyi fővárosává tette. A magyar bankszektor nemzetközi elfogadtatásának és „beilleszkedésének" útját érzékelhetően egyengeti az a körülmény is, hogy jó néhány vegyes bank jött létre hazánkban - fölöttébb tekintélyes külföldi pénzintézetek részvételével. A magyar bankárgárda véleményem szerint nemzetközi mércével mérve is versenyképes. Sok olyan negyvenes éveiben járó szakemberünk van, aki nyelveket beszél, rendelkezik a szükséges szakismeretekkel - egyszóval minden adottsága megvan ahhoz, hogy belátható időn belül elismert, teljes jogú állampolgára legyen a nemzetközi pénzvilágnak. S ahhoz is, hogy - megismerve a világ élvonalába tartozó nagybankok üzletpolitikáját, információs rendszerét, az üzletmenet automatizálásában elért eredményeit - a honi bankélet továbbfejlesztésében vezető szerepet vállaljon.- Fölröppent a hír, hogy „a hatalom megkezdte a pénzintézetek ostromát”, azaz saját embereit akarja beültetni a banki szektor kulcspozícióiba. S ugye, nem zörög a ha- raszt . . .- Feltételezések, latolgatások mindig voltak és lesznek. Azt azért tudni kell, hogy a bankfelügyelet nem magyar specialitás. A fejlett országokban mindenütt működnek, s hozzáteszem: rendeltetésüknél fogva igen-igen kemény és szigorú ellenőrző szervezetekként. A szigorra szükség is van, hiszen a bankszakma veszélyes üzemág, mert általában tizenötször, hússzor annyi pénzzel dolgozik, mint amennyi a saját tőkéje. Amikor tehát hiteleket nyújt és egyéb pénzügyi tranzakciókat folytat, elsősorban nem a saját, hanem a betétesek pénzét kockáztatja. A bankok kezére bízott összegek felhasználását szigorú szabályokkal körülbástyázó s az előírások betartását konzekvensen ellenőrző szervezetnek nagy a felelőssége. Végső soron neki kell ügyelnie arra, hogy a pénzügyi kockázat mindig józan, ésszerű keretek között maradjon; a betétesek pénze biztos helyen legyen, s ha föl akarják venni, bármikor hozzájuthassanak. A bankfelügyeletnek ez a szerepe semmilyen összefüggésben nincs azzal a jelenlegi - s minden bizonnyal időszakos - hazai sajátossággal, hogy a legnagyobb magyar bankokban jelentékeny az állami tulajdon. Ez az átmeneti állapot a banktörvény megszületésével egyidejűleg egészen biztosan megváltozik. A kormány egyébként bármikor adhat ki bank- felügyeleti rendelkezést, ami kötelező érvényű - de azt előzetesen meg kell beszélnie a bankfelügyeleti bizottsággal. E bizottság tagjai között, a Pénzügyminisztérium képviselőjén kívül ott van a Nemzeti Bank, a takarékszövetkezetek és - személyemben - a Bankszövetség képviselője, valamint a miniszterelnök által kinevezett három független szakértő is. Ami most már tágabb értelemben a politikai hatalom és a banki szféra kapcsolatát illeti: mély meggyőződésem, hogy rossz vért szül, távlatilag roppant nagy károkat okoz, ha a pillanatnyi érdek, a napi politika beleszól a pénzintézetek ügyeibe, beleértve a személyi kérdéseket is. Rövid távon ugyan hozhat valamit a hatalom konyhájára, de ennél sokszorta nagyobb az ár, amit a későbbiekben fizetni kell érte. Én egyébként úgy tapasztalom, hogy ha a bankok élén végrehajtott személy- cserék hátterében politikai motívumok álltak vagy állhatták is, az utódlás a szakmai szempontok figyelembevételével zajlott le. Más szóval olyanok kezébe került a stafétabot, akik képzettségük, tudásuk révén már nevet szereztek maguknak a szakmában. Nagyobb mozgás inkább az igazgatóságok és a felügyelőbizottságok „környékén" tapasztalható, de egészében a pénzintézetekben nincs szó ostromállapotról. A személyi változások pedig - éppen az előbb említett ok miatt - eddig szakmai megrázkódtatásokkal nem jártak. • - Mostanában elég gyakran hallani arról, hogy napirenden van a forint konvertibilissé válása. Autentikus pénzügyi vezetők még bizonyos - nem távoli - dátumokat is emlegetnek. Önnek mi a prognózisa?- Jómagam csak helyeselni tudom, hogy a pénzügyi kormányzat a konvertibilitást illetően nem szánta el magát látványos és radikális lépésekre - pedig ilyenekre néhány környező országban sor került. A tapasztalat és a józan ész ugyanis ennek épp az ellenkezőjét sugallja: előbb de facto legyenek meg a konvertibilitás feltételei, s azután jöjjön a „dobpergés" . . . Könnyen hiteltelen, rossz pozícióba kerülhet az, aki fölcseréli a sorrendet. Mert a konvertibilitás, ha nincs kellően előkészítve, olyan, mint a bajnoki cím: nehéz megszerezni, de még nehezebb megtartani. Annyit azért a kötelező óvatosság mellett is meg lehet állapítani, hogy az utóbbi években jó irányú, kedvező változások részesei és tanúi vagyunk. Az első lépéseket tulajdonképp már 1987-ben megtettük a kereskedelem liberalizálásának megkezdésével. Tovább haladtunk - a Valutaalappal, a Világbankkal egyeztetve - a Németh-kormány idején, s a kereskedelemben, a pénzmozgásban zajló jól szervezett folyamatok immár elérhető közelségbe hozzák a célt. A múlt év végén megkezdődött a szervező, előkészítő munka, hogy létrejöjjön a bankok közötti devizapiac, ami szintén fontos feltétele a konvertibilis fizetőeszköz megteremtésének. Mindehhez jó hátteret jelent, hogy az ország fizetési mérlege kedvezően alakul, megfelelő tartalékok állnak rendelkezésre. Ha pedig sikerül fordulatot elérni - amire látok esélyt - a pénzromlás elleni harcban, s most már az infláció nem növekedni, hanem csökkenni fog, akkor . . . nos, akkor lehetségesnek tartom, s nem is az évezred végén a konvertibilitást. Gyorsan hozzáteszem: ez az első időben a lakosság ellátásában, a turizmusban persze korlátozottan, a kereskedelmi szférában viszont teljesen vagy csaknem teljesen fog érvényesülni. Megint csak sporthasonlattal élve: ha a fizetési mérleg stabilizálódik és az inflációs folyamatban fordulat következik be, akkor összegyűjtöttünk annyi kor- nert, amennyiért a grundfociban tizenegyes jár. S bár a tizenegyes még nem gól, de ha jól rúgják ...- A költségvetési deficit kapcsán sokan szemére vetik a pénzügyi kormányzatnak, hogy saját portáján nem söpör: igencsak gyors ütemben emelkednek az államigazgatás kiadásai. S nem érvényesül az az elv, hogy a bevételekhez igazodjanak a kiadások, ne pedig fordítva.- Az elv megnyerő és rokonszenves, de - lehet, megköveznek érte, mégis kimondom - a realitások nem igazolják. A fáraók kora óta mindig és mindenütt a kiadásokhoz igazítják a bevételt - legfeljebb van, aki tagadja, van, aki bevallja. Ha csakugyan a bevétel lenne a meghatározó, akkor aligha lenne például az Egyesült Államok költségvetésének akkora hiánya, amekkora köztudottan van ... És akár tetszik, akár nem, tudomásul kell venni, hogy a kiadásokat általában sehol sem tudják arra a szintre leszorítani, ahol a bevételek vannak. Azok a bírálatok azonban „ülnek", amelyek az állami kiadások növekedését kifogásolják. Valóban, kiáltó a kontraszt mondjuk az oktatás, az egészségügy és az államigazgatás, valamint az ahhoz közvetlenül tartozó területek helyzete között. Ez utóbbiaknál enyhén szólva nem tapasztalható olyan mérvű takarékosság és megszorítás, mint az előbbieknél. Érthetetlennek és súlyos hibának tartom az államháztartási törvény körüli huzavonát és késedelmeskedést, már csak azért is, mert a törvényjavaslat már 2-3 évvel ezelőtt nagyrészt kész állapotban volt. Márpedig csak ennek a jogszabálynak a tükrében lehetne hitelesen és komplex módon képet alkotni az állam szerepéről - és esetleges szereptévesztéséről -, s lenyesegetve a fölösleges kinövéseket a saját portán is ugyanolyan szigorú gazdálkodási rendet teremteni, mint másutt. Bajnok Zsolt (Ferenczy Europress) (-------------------------------------------------------------------------Adózás— részletre Az adótörvény egyik sarkalatos pontja kimondja, hogy az adót a törvényben előírt időpontig ki kell fizetni. Magánszemélyek esetében ez a kitűzött időpont március 20. Aki eddig az időpontig nem fizeti be jövedelmi adóját az államnak, késedelmi díjat fizet, továbbá kockáztatja, hogy vagyona lefoglalásával hajtják be rajta tartozását. S noha olyan esetekről nemigen hallottunk, hogy valakinek elvitték a televízióját, mert nem fizetett adót, a fenyegetés valóságos. A kérdés most már csak az, hogy mit tehet az, aki ilyen vagy olyan családi vagy üzleti okból képtelen leszurkolni azt a pénzt, mely adóívének utolsó rubrikájában megjelenik? Nos, a törvény szigorú, de nem méltánytalan vagy kegyetlen. Részletfizetési lehetőséget, halasztási lehetőséget nyújt, s tulajdonképpen azt is lehetővé teszi, hogy méltányosságból csökkentsék az adóterhet. E kedvezményekhez persze csak akkor juthat hozzá a megszorult helyzetben lévő honfitárs, ha időben figyelmezteti a hivatalt szorult helyzetéről. Ez ugyan belekerül újabb 300 forintjába (ennyi a panaszoslevél illetéke), de az elsőfokú adóhatóság, azaz az adóhivatal megyei vagy városi kirendeltsége a megfelelő időben, azaz március 20 előtt benyújtott részletfizetési kérelmet automatikusan teljesíti, ha a törvény erre lehetőséget ad. Ilyen lehetőség akkor van, ha a magánszemély valamiképpen igazolni tudja, hogy a rá kirótt adótartozás kiegyenlítése családi vagy egyéb okokból lehetetlen, illetve meghaladja erejét. A fizetésképtelenség elbírálása - különösen abban az esetben, ha a részletfizetési vagy halasztási kérelmet a befizetési határidő után nyújtották be - meglehetősen körülményes, ha úgy tetszik, skrupulózus folyamat, melynek során a kérelmező háztartásában vagy vele egy háztartásban élő személyek száma és jövedelme is mérlegelésre kerül. Idős, alacsony nyugdíjukból élő emberek, kiskorúak jelenléte a családban, vagy a gyerekek építkezése lehetnek olyan körülmények, melyek ilyen esetekben is megpuhíthatják a szőrösszívű adóhatóságot. Általánosságban a részletfizetés vagy a halasztás olyankor érhető el, ha az adóköteles bizonyítani tudja, hogy családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el a minimálbér szintjét. Más kérdés, fogas kérdés, hogy érde- mes-e adófizetést halasztani vagy részletfizetést kérni, mely egyébként a törvény szerint legfeljebb 12 hónapra szólhat. Úgy tűnik, ebben az évben még igen, mert az idei adóelszámolásnál érvényes jogszabály nem ír elő késedelmi pótlékot. 1992-től kezdve azonban már a halasztás és a részletfizetés is csak késedelmi pótlékkal engedélyezhető. Van egy kivételes eset - a méltányosság -, amikor nem halasztásról, hanem az adó összegének mérsékléséről vagy teljes elengedéséről van szó. Ilyen döntést az adóhatóság abban az esetben hozhat, ha a kifietés vagy behajtás súlyosan megkérdőjelezi az adófizető polgár megélhetését. Ezt az önkormányzat szociálpolitikai szakértőinek kell megállapítani. Rékássy Zoltán-----------------------------------------------------------------------------
