Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-14 / 113. szám
1992. MÁJUS 14. vállalkozó L E H E T E G Y B w E B I V E L T Ö B B Sokgyermekes anyák, hogy vagytok? Valahol életünk legnagyobb vállalkozásáról van szó. Ám ha a címben foglalt kérdésre egy szóval kell válaszolni, akkor a válasz úgy hangzik, hogy a sokgyermekes anyák jól vannak. Legalábbis jobban vannak, elégedettebbek saját választásukkal, mint az egykét vagy a két gyermeket nevelők. Ki és miért akar Magyarországon kettőnél több gyermeket? A feladvány nem csupán tudományos, hiszen a népességszaporulat kulcskérdése, hogy az átlagos magyar család hajlandó-e a bővített reprodukcióhoz szükséges három gyermek vállalására. Egy országos közvélemény-kutatás, melyet a nyolcvanas években végeztek, azt mutatta, hogy az ideális gyerekszám 2,53 volt, azaz a felnőtt lakosság száz családra 253 gyereket talált volna ideálisnak. Ha azonban csak azokat a megkérdezetteket számlálták meg, akik máris kettőnél többgyermekes családanyák, akkor ez a szám lényegesen magasabb: száz családra 280 gyermek. Ezek a számok azért fontosak, mert az eszményi gyerekszám a szakértők szerint egyfajta társadalmi presszióként működik. Minél többen hiszik (márpedig a mai Magyarországon nem elegen hiszik), hogy a kettőnél több gyermek az ideális, annál többen vállalják majd az ezzel kapcsolatos döntést. A legbonyolultabb szociológiai problémák egyikéről lévén szó, senki sem vállalja annak pontos megjelölését, hogy ki miért vállal vagy nem vállal manapság gyermeket Magyarországon. Az említett, 3000 fős mintán megtartott KSH-vizsgálat azonban fényt derített néhány érdekes körülményre. Ezek közül a legfontosabb talán a tudatosság feltűnő hiánya a hazai családtervezésben. Először is tehát: a magyar csalá- dok közel negyven százaléka egyáltalán nem tervezi a gyermekek számát, amikor létrejön. Ha pedig a fennmaradó hatvan százalék körében szerzett tapasztalatokat vizsgáljuk, kiderül, hogy a családtervezést mellőző három- gyermekes családokban a negyedik gyermek érkezését 36 százalékban tulajdonítják a véletlennek. A véletlen sokféle lehet: „csak úgy lett", „ikrek jöttek", nem ismertek megfelelő védekezési módszert, nem volt pénzük abortuszra és így tovább. Valahol a véletlenszerű szaporodás kategóriájához áll közel az a többnyire vallásos motívum is, amikor a több- gyermekes anya véletlenül került másállapotba, s bűnnek találta volna a terhesség meszakítását, ahogy ez a megkérdezett sokgyermekesek 12 százalékánál történt. További 5 százalék „későn vette észre, hogy terhes", s ezzel máris 50 százalék felett van azoknak a sokgyermekes anyáknak a száma, akik véletlennek vagy majdnem véletlennek köszönhetik nagy családjukat. A családszeretetből vagy más pozitív okból gyermeket szülők és véletlenszerű nagycsaládosok kö- zött igen nagy a szóródás iskolai végzettség szerint. Meg kell mondani, hogya diplomásoknál és egész egyértelműen a cigánycsaládoknál állapítható meg, hogy az új bébit a családszeretet motiválja. Sajnos a legjellemzőbb közvélemény-kutatási adatnak azt kell tekintenünk, miszerint a sokgyermekes anyák közül mindössze 10 százalékban voltak „önkéntesek", azaz akartak kettőnél több gyermeket a házasságkötés idején. Más kérdés, hogy a háromgyermekes anyák 55 százaléka ma már azt mondja: ha újra kezdhetné, akkor is három gyermeket akarna. (Atlantic) A modern vállalkozó portréja Vállalkozási tudás és tapasztalat — gyertyába öntve Iparos különféle módon válhat az emberből. Vagy minden előzmény nélkül, önálló indíttatásból, vagy a családi hagyományokból következően. Kardosné Nagy Annamária az utóbbi kategóriába tartozik, hiszen már a nagyapja is gyertyaöntő volt.- Erről egy 1926-os oklevél is tanúskodik, amit féltve őrzök. Kifüggesztettem az üzlet falára, hogy mindenki láthassa: a Nagy famíliának már a harmadik nemzedéke űzi a gyertyaöntés szép mesterségét! A nagypapa még egy németországi iskolában tanulta, azután továbbadta tudását a mamámnak és a papámnak. Ok pedig nekem.- Ennyire egyszerű lenne az élet? Nemzedékről nemzedékre szállt a tudás? Sosem akart más szakmát választani?- Tényleg, most így visszanézve valóban ilyen egyenes volt az utam. Amióta az eszemet tudom, ez szerettem volna lenni. Úgy vélem, nem szabad veszni hagyni az ősök tudását. Tovább kell vinni. Azonkívül gyerekkorom óta imádok gyertyát önteni, az alkotás öröme, ami a legjobban izgat benne.- Ezek szerint nem szeretne nagyvállalkozó lenni, aki csak irányítja az üzletet?- Nem. Én magáért a tevékenységért készítek gyertyákat. Ha nem piszkíthatom, nem égethetem meg a kezemet saját teremtményeimmel, akkor elvész a lényeg, akkor csak rideg üzleti tevékenység lesz az egész. Az pedig engem nem vonz! Néhány évvel ezelőtt megkeresett egy osztrák gyertyagyáros, hogy fuzionáljunk. Fel akart építeni Magyarországon egy gyárat, amelyből kegyeleti gyertyák tömegét ontották volna a modern gépsorok. Egy ideig tárgyaltunk, de menet közben egyre világosabb lett számomra: ha belemegyek ebbe az üzletbe, az én kis műhelyem elveszik, mert a gyár teljes embert kíván. Úgyhogy visszaléptem!- A műhelyben manuálisan folyik a gyártás. Csaknem úgy, mint száz évvel ezelőtt. Ma, a huszadik század végén, amikor az élet minden területén a gépi sorozatgyártás produktumai vesznek körül minket, mekkora az igény a kézműves termékek iránt?- Az üzletet tíz évvel ezelőtt nyitottam, de csak '91 karácsonyán értem el, hogy a vásárlók egyás- nak adták a kilincset. Kisebb-na- gyobb forgalom mindig volt, de ekkora, most először. Ezt azoknak mondom elsősorban, akik gyors meggazdagodásra vágynak, akár a gyertyaöntésből, akár más tevékenységből. Az üzlethez idő kell, a kiváráshoz pedig türelem. Ez a két alaptulajdonság elengedhetetlen a vállalkozáshoz.- De a kivárás tőkeigényes dolog...- Ez igaz! A jövedelmet szinte teljes egészében vissza kell forgatni az üzletbe ahhoz, hogy talpon tudjon maradni az ember. Különösen az elmúlt két évre jellemző ez. Előtte sokkal több pénz jutott síelésre, nyelvtanulásra, szórakozásra... Ma sem panaszkodom, de sokkal többet tudnék termelni, ha lenne, aki megveszi. A karácsonyi csúcs után ugyanis ismét visszaesett a forgalom.- Kik a megrendelői? Vannak állandó vásárlói is?-Vannak bizony! Magánszemélyeken kívül kiskereskedők, vendéglátó-vállalatok, az Ecclesia Szövetkezet. A Kultúra Külkereskedelmi Vállalaton keresztül pedig külföldre is eljutnak a gyertyáim: eddig Csehszlovákiából, Görögországból, Németországból és az USA-ból érkezett megrendelés.- Milyen gyertyákat kértek az említett országok?- Görögországba nagyméretű gyertyákat szállítottunk. A német úrnak, aki a megrendelést leadta, az állatfigurák tetszettek... Amerikában természetesen a magyar nemzetiszínű gyertyák a kelendők. Amint láthatja, az igények meghatározzák, miket gyártsunk. A közízlés - itthon és külföldön egyaránt - hagy némi kívánnivalót maga után. Amikor kiváltottam az ipart, elhatároztam, hogy csak olyan gyertyákat készítek, amelyeket nyugodt szívvel ajánlhatok bárkinek. Semmi ízléstelenséget, semmi giccset nem leszek hajlandó kiadni a kezemből. Hát, az idő megtanított: ahhoz, hogy olyat is készíthessek, amit szeretek, azokat is meg kell csinálnom, amit megvesznek.- És miket készít legszívesebben?- Jelenleg a többszínű geometriai formákat: gömböket, kúpokat, kockákat. Egész kollekcióm van hasonló színű, de különböző formájú gyertyákból. Ezeket persze vétek meggyújtani, hiszen inkább szobadíszek, mint égetni valók!- Manapság gombamód szaporodnak a vállalkozások. Ebben a speciális szakmában is egyre többen látnak fantáziát. Figyelemmel kíséri saját konkurenciáját?- Igen, mindig észreveszem, ha új műhely nyílik a városban. Ma Budapesten legalább tízen csináljuk ugyanezt, s a nagyobb vidéki városok mindegyikében is van egy-egy gyertyakészítő. De én nem tőlük félek, hanem egyrészt a külföldi nagytőkétől, másrészt a távol-keleti olcsó tömegárutól. Nem régen hallottam a tv Felkínálom című műsorában: egy amerikai cég vállalkozna rá, hogy gyárat telepít Magyarországra. Hát, ez a „nagy hal megeszi a kis halat" tipikus esete! Melyik magyar vállalkozó tudna konkurálni a modern gépekkel felszerelt amerikai gyár tömegtermékeivel?! Ha kormányzat nem hoz sürgősen intézkedéseket a magyar ipar védelmére, megfulladunk.- Ez úgy hangzik, mint egy segélykiáltás! Nagyon elkeseredett?- Egyáltalán nem. Nagyon optimista természetem van. Folyton bizakodom, de közben tisztában vagyok a nehézségekkel. Hiszem, ha mindenki törekszik a jóra, akkor előbb-utóbb el is érjük azt.- Úgy látom, Távol Keletről nemcsak az olcsó gyertyák jöttek, hanem bizonyos életérzések is magukkal ragadták. És most már értem, nem divatból van a polcokon a Jon-Jangot, az élet harmóniáját stilizáló gyertya.- Régóta vonz a keleti eszme- rendszer, s két éve magam is rendszeresen jógázom. Csodákat művel velem: egy kétórás program után teljesen megújulok! Akármilyen fáradt voltam előtte, akár újrakezdhetem a napot. A béke és nyugalom, ami betölt általa, természetesen visszahat a munkámra, és minden egyes gyertyámban testet ölt. Domi (Ferenczy Europress) UJ DIVAT Gyűjtik a telefonkártyákat A nyilvános telefonoknak több mint fele 1995-ig már kizárólag kártyákkal fog működni Németországban, de már ma havonta egymillió kártyát adnak el. Ezért is lett új divat világszerte (már Magyarországon is) a telefon- kártyák gyűjtése, amely rövid idő alatt nagy karriert futott be. Á tarka, 45 négyzetcentiméter nagyságú kártya, a beépített mikrochippel, a legjobb úton van ahhoz, hogy a szenvedélyes gyűjtők szemében túlszárnyalja akár a jó öreg bélyegeket is. A filatélia ezért már magához is öleli a telefonkártyák gyűjtését arra hivatkozva, hogy az az emberek postai úton való érintkezésének korszerű eszköze. Mégsem ez adja a kártyák értékét, hanem az, hogy feleslegesé teszi a pénz vagy érme használatát. így már nem is érdemes a nyilvános telefonokat megrongálni vagy feltörni. Próbaképpen a Balaton melletti üdülőhelyeken is felszereltek kártyával működő telefonokat, mind a kül-, mind a belföldiek őszinte örömére. A telefonkártyákat azonban nálunk egyelőre még többen gyűjtik, mint használják.
