Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-08 / 84. szám

I 2 Hazai körkép 1992. ÁPRILIS 8. Független képviselők javaslatára beszámoltatják a kormányt (Folytatás az 1. oldalról) A Ház az önálló javaslat napi­rendre tűzését 178 szavazattal fo­gadta el, a sürgősséget azonban nem tartotta indokoltnak. A déli ebédszünetig aránylag nyugodt vitákkal folytatódott az ülés. A három privatizációs tör­vény együttes általános vitájának folytatásában először Csépe Béla (KDNP) létfontosságúnak nevezte a törvénycsomagot. (Nem árt tud­ni, hogy a KDNP igen aktív gazda­ságpolitikusa szolnoki születésű.) Szalay Gábor (SZDSZ) bírálta a törvényjavaslatot, mert az inkább az állam pozícióit védi, s a kor­mány korlátlan jogosítványait biz­tosítja a tartósan állami tulajdon­ban maradó vagyon kezelésében. Vona Ferenc (MDF) azt hangsú­lyozta, hogy évtizedes példák bi­zonyítják: az állam a legrosszabb gazda, lassú, pazarló és bürokrati­kus. Pál László (MSZP) kijelentet­te: az állam sem működtetni, sem privatizálni nem képes vagyonát. Elutasította az Állami Vagyonke­zelő Rt. létrehozásának javaslatát is. Rótt Nándor (KDNP) az állami vagyonról rendelkező két törvény- javaslattal kapcsolatban jogi kétsé­geit vetette föl. Eörsi Mátyás (SZDSZ) kifogásolta, hogy a tör­vényjavaslat az ÁV Rt.-nek kere­teit vázolja, a rábízott vagyon nagyságáról, tevékenységéről em­lítést se tesz, azt eldönteni a kor­mányt jogosítja fel. Ezzel a nyilvá­nosságot is kizárja a fontos kérdés megismeréséből. Torgyán József (10-es kisgazdafrakció) kijelentet­te, hogy a vagyonpolitikai irány­elvek hiányában a 3 privatizációs törvénytervezet nem fogadható el. Varga Zoltán (MDF) a vitázó kép­viselőket kritizálta, s a szakszerű­ségre hívta föl társai figyelmét. Ebédszünetben három sajtótájé­koztató volt a parlamentben. Az SZDSZ a költségvetés legújabb hi­ányairól, az MDF az útalapról, az önkormányzati bizottság pedig az önkormányzatok céltámogatásáról tájékoztatta a sajtót s a rádióra, té­vére figyelő hallgatóságot. Délután a szokásos napirenddel, kérdésekkel és interpellációkkal folytatódott a plenáris ülés. (Bár különösebb viták, szenvedélyes felszólalások most nem voltak, föl­tűnt, hogy a több témában is vála­szoló Kupa Mihály ingerültebb a szokásosnál, esetenként arrogan­cia is jellemezte válaszait.) Öt in­terpelláció és négy kérdés után a parlament szavazásokkal folytatta a napot. Először a második kárpót­lási törvényt szavazták meg, majd nemzetközi szerződésekről dön­töttek. Ezután folytatódott és befejező­dött a helyi önkormányzatok cím­zett és céltámogatásáról szóló tör­vénytervezet részletes vitája, ame­lyet a jövő héten követ határozat- hozatal. (SJ) r Jut eszembe! Juvena-kozmetikumok Férfi kosárlabda - rájátszás az 1-8. helyért Idegekkel is bírni kell(ene) Körmend-Hunor • Szolnoki Olajbányász 66-65 (31-38) Körmend, 1800 n., v.: Berki, Fajdt yx Körmend: Bell 16/9, Szájer 6/6, Kardos 13, Zsebe 18/3, Cse­re: Kraus 4, Érsek 9, Üódi,"Mol­nár, Szekeres, Véha. Edző: Fo­dor Péter Szolnok: Hosszú 18/12, Abel- janov 1, Tóth A. 10/6, Tóth Z., Berkics 12. Csere: Horváth 7/3, Zsarkov 11/3, Kmézic 6. Edző: Rezák László, Szalay Ferenc A tét nagyságának megfelelően mindkét együttes lendületesen, de idegesen kezdett. A hazaiak kap­kodása némileg érthető, hiszen esetleges hazai vereségük kiesésü­ket jelenthette volna. A szolnokiak nyugodtak meg hamarabb. Hosszú és Tóth A. pontjaival a 10. percben 15-22-re vezettek. Továbbra is kapkodó játék folyt, de az Olajbá­nyász tartani tudta előnyét, bár esé­lye lett volna a különbség növelé­sére. Jellemző volt erre a játékrész­re, hogy 11-szer adta el a labdát a Tisza-parti együttes. A folytatásban a hazai csapat színes bőrű játékosa, Bell három­szor talált be triplával, ez lendület­be hozta csapatát, s megjött a kö­zönség hangja is (46-46). További­akban fej fej mellett haladtak az ötösök, de 4 pontos előnyre csak az Olajbányász tudott szert tenni. A körmendiek a vendégek szigorú védekezése miatt büntetőből gyűj­tögették pontjaikat, ennek ellenére a 39. percben 59-63 volt az állás. A szolnokiak támadhattak, de az ellenfél palánkja alatt az egész mérkőzésen idegesen játszó Ber­kics támadót vétett, majd sportsze­rűtlen megjegyzés miatt jogos technikai hibát kapott. A vasiak könyörtelenül kihasználták a lehe­tőséget, sőt Kardos duplájával a mérkőzés hajrájában először átvet­ték a vezetést is. Az utolsó pilla­natban minimális, egypontos e- lőnyét tartani tudta a vendéglátó, így kiharcolta a negyedik mérkő­zés lehetőségét. Óriási lehetőséget szalasztott el az Olajbányász, amely csak magát okolhatja, hogy az adott pillana­tokban nem tudott fegyelmezetten játszani. Sajnálatos, hogy a válo­gatott Berkics meggondolatlansá­ga az utolsó percben végzetesnek bizonyult. (Kékesi) Férfi kézilabda Többen voltak a hazaiak Tegnap megkezdte termékeinek magyarországi forgalmazását a Juvena International AG. A svájci kozmetikai világcég 30 országban tevékeny­kedik, s kizárólag saját raktárhálózatából értékesíti különleges kozmeti­kumait. A cég elsősorban arról ismert, hogy gyorsan megjeleníti termékeiben a tudományos kutatások eredményeit. Bőrgyógyászati, kutatói elsősorban a sejtek regenerálódásának folyamatát vizsgálják, s az arcápolók és más kozmetikumok ennek megfelelően nemcsak szépítőszerek, hanem védik a bőrsejtek egészséges működését. , ,Széchenyisek’ ’ a Rajna partján Van abban valami igazság, hogy az egyszerű lelkű embe­rek viszolyognak a politikától. Érdekes pálfordulást figyelhe­tünk meg Torgyán József köz- szereplésében. Addig, amíg a Kisgazdapártban jól mentek a dolgok, és a koalíció kikezdhe- tetlennek látszott, a rózsadombi ügyvédnél nem volt eltökéltebb híve a koalíciós partner MDF- nek. Védte az utolsó golyóig a pártot, és az ellenzékre csípőből tüzelt, ha a kormányt valamifé­le vád érte. Tegnap felszólalá­sában már ellenzéki szerepben tetszelgett. Bírálta, gyanúsít- gatta az MDF-et, sőt homályos célzást tett arra, hogy bizonyos parlamenti bizottság összehívá­sát javasolja egynémely visszás pártügyek felderítésére. Miköz­ben a világ oly nagyot nem vál­tozott, teljesen ellenkezőjére fordult egy ember ideológiája. Lám, erre mondja Shakespeare, hogy színház az egész világ, s benne színész mind ... A Széchenyi Gimnázium NON-ROCK Diákköre németor­szági hangversenykörúton vett részt március 20-28. között. „Szép hangok, harmonikus hangzás, könnyed repertoár . . . nyújtott különös élvezetet’ ’ - írta a Rheinische Post az egyik hang­versenyükről. A három koncertet a gimnázi­ummal 2 éve partnerkapcsolat­ban lévő Korschenbroich város középiskolája szervezte a ma­gyar diákkórus részére helyben, valamint Schwalmtalban és a nagy hírű, egykor magyar zarán­dokokat fogadó aacheni koroná­zó dómban. A sikert többek között az is bizonyítja, hogy a Rajnai Mun­kás Zeneegyesület újabb hang- versenykörútra hívta meg a kó­Debreceni Dózsa-Szolnoki Olajbányász 18-17 (9-11) Debrecen, 400 n., v.: Nyári, Veszter Olajbányász: Szemenov- Grundmann. Klemán 1, Harta 2, Vozár 5 (1), Kotormán 5, rust. A feszes, de „testre sza­bott” programba Nürnberg, Bonn, Aachen, Köln és a csodá­latos Schönbrunn látnivalói fér­tek még el. Az emlékezetes uta­zás ismét megerősítette diákban- felnőttben egyaránt, hogy értel­mes, szép célokért mindig érde­mes az erőfeszítéseket is vállal­ni. K. F. J. Móré 3. Csere: Maguska, Me­zei, Rigó 1. Edző: Zsiga Gyula Kiállítás: 6, ill. 10 perc. Hét­méteresek: 7/3, ill. 5/1 A kezdet a vendégek reményei szerint alakult, hiszen Szemenov két ziccer után egy büntetőt is kitomázott, Kotormán pedig ve­zetést szerzett. Dajka gólját Kle­mán kontrázta meg, sőt Vozár 1-3-ra változtatta az állást a 9. percben. Némi megtorpanás után feljött a Dózsa, ám a félidő köze­pén Móré zörgette meg kétszer a válogatott Szatmári hálóját, 4-6. Sajnos az Olaj-lendület érthetet­len módon megtört, Vozár és Ko­tormán hetest vétett. Ez vélhető­en kissé elkeserítette az együt­test, és ettől a Debrecen 7-6-ra fordított. Örömükre kevés idő maradt, mert a szünet előtt „ló­dult” még egyet a Tisza-parti együttes. Szünet után a hajdúságiak tűn­tek idegesebbnek, ami elsősor­ban a durvaság határát súroló harcmodorban nyilvánult meg, mégis a heteseket a Szolnok el­len ítélték a bírók. Kezdett vib­rálni a levegő, mindkét oldalon akadt számos hiba. Maguska után Grundmann is kény­szerpihenőre tért, ám Móré hát­rányból is betalált (11-13). Ek­kor Vozárt parancsolták le a fél­időben felfogást változtatott síp­mesterek. Kotormán és a felja­vult Harta, valamint Rigó mé­regbejött, és gyors sorozattal 12- 16-ra írták át az eredményt. Min­denki elkönyvelte már a vendég­sikert, azonban az utolsó percek­re is maradt izgalom bőven, mert ezen az estén a nagyerdei csar­nok parkettája a feketeruhások közreműködésével legalább 45- fokos szögben lejetett Szeme­nov kapuja felé. Hozzá kell tenni azonban, hogy a vereséghez a szolnoki ziccerek elpuskázása is segített. (ni) Lefelé a lejtőn ............. „ Vérét vettem ... s vérem adtam" Minél jobban beleásom ma­gam ebbe a minden képzeletet felülmúló, borzalmas ügybe, an­nál inkább hatalmába kerít és nem hagy nyugodni a kérdés: hát tényleg ennyire félre lehet ismer­ni egy embert? Kell, igen, kell lenni valaminek, ami miatt így kibicsaklott Kiss Mihály élete. Kutatok tovább. S elhatározom, hogy megkeresem a bátyját is. Hátha többet tud mondani . . . Róla. * * * A dunántúli kisváros jókora parkjának közepén lakótelep ter­peszkedik. Az egyik épület föld­szintjén tábla igazít útba. Gyor­san megtalálom Kiss' Mihály bátyját. Becsöngetek, nyílik az ajtó, s egy magas, vékony, baju­szos fiatalember néz rám mere­ven. Éppúgy, mint amikor a va­dász vizslatja a hirtelen eléje ke­rült vadat. Elmondom, hogy mi járatban vagyok, beenged. A nappaliban kínál hellyel.- Szóval az öcsém érdekli - ül le velem szemben, s a miheztar­tás végett, rögtön hozzáteszi, hogy nem tud semmi rosszat mondani róla.- Hisz az utcában, ahol laktunk - folytatja -, heten vagy nyolcán lehettünk közel egyidős fiúk. Jó barátok voltunk, mindenhová együtt jártunk. Legtöbbet a kór­ház sportpályáján focizgattunk. Az öcsém mindig jött velünk, de nem sportolt, nem focizott. Eljár­tunk a strandra is, de Misi órák hosszat csak a kis vízben üldö­gélt, mert nem tudott úszni, és nem is tanult meg. Lejött a Tisza- partra csavarogni velünk, mivel gyerekekként sokat ott játszogat­tunk. Emlékszem - húzza össze szemöldökét -, imádta a galam­bokat és díszmadarakat tartott. Adta-vette őket a piacon. Ren­des, csendes, visszahúzódó srác volt. Mi, gyerekekként gyakran bunyózgattunk, ám az öcsém mindegyik balhéból kimaradt. Ott volt velünk, de sohasem ve­rekedett. A másik pedig, ami nagyon fontos: már kisiskolás kora óta rendőrnek készült. Nem tudom, miért, hogy tetszhetett meg neki, erről sohasem beszélt. De mégis annyira szerette a rendőri mun­kát, hogy ötödikes lehetett, ami­kor szerzett magának tányérsap­kát, derékszíját, faragott fából „gumibotot”, azt kifestette, s otthon a ház körül meg az utcá­ban is így járkált. Mindig azt mondta, hogy úgyis rendőr lesz belőle. Képes volt bemenni a vá­rosközpontba - akkor még nem volt lámpa, rendőr irányította a forgalmat -, és órákon át figyelte, hogy hadonászik az egyenruhás. Állítom, jobban tudta a karjelzé­seket, mint bármelyik más, hoz­zá hasonló korú gyerek. Aztán mindjárt a 8 általános elvégzése után be akart állni közéjük. De anyánk azt mondta, hogy először tanuljon ki egy szakmát, mert bármit hozhat a sors - esetleg nem felel meg rendőrnek -, és akkor mi lesz? így ment el dízel­mozdony-szerelőnek. Elvégezte a sulit, majd elvitték katonának. Dolgozott Szolnokon, a Centrum Áruházban, majd tényleg a rend­őrségnél kötött ki. Ennyit mond egy szuszra a fia­talember, itt elhallgat, gondolko­dik. - Nehezen tudom elhinni ­sóhajt egy jókorát -, hogy az Öcsi ilyet tett volna. Higgye el, még a vért sem nagyon bírta látni. - S elmeséli, hogy egyszer véletle­nül lecsúzlizott egy macskát, s amikor az állat elpusztult, az öccse elájult.- Tudom, nehezen hihető, de így volt. Az viszont igaz, hogy az utóbbi időben sűrűsödött már kö­rülötte a levegő. Ugyanis emlék­szem, hogy tavaly október 3-án itt voltak nálunk szüreten, s rá két hétre, amikor felhívtam édesa­nyámat, akkor mondták, hogy nagy baj van, mert ellopták Pes­ten az öcsém autóját. Még én vi­gasztaltam, hogy semmi gond, majd kifizeti a biztosító. Meg is érkezett az értesítés, hogy öt­száz-valahány ezer forint kártérí­tést kap a bordó Ladájáért. Menet közben viszont ugye kiderült, hogy nem is lopták el a kocsit, hanem eladta.- Sok mindent nem értek - in­gatja csöndesen a fejét -, mert ha tényeg értékesítette a kocsit, ak­kor miért kellett még októberben fölvennie az OTP-től 35 ezer fo­rint személyi kölcsönt? Hisz nem járt szórakozni, nem ivott, nem dohányzott, majdhogynem asz­kétaéletet élt. Nem tudom - mor­molja maga elé, s látszik rajta, ő is tisztában van vele, hogy olya­nokat kérdez, amire nincs felelet. Találgatni jper^ze ^ehetne - gondolom'r/iágarSb'ári -r,üe fölös­leges. Méri? miitfóíbl^anV dolog van a világon, amiket ha ilyen egyszerű kérdésekkel szúr meg az ember, úgy jön ki belőlük va­lami ostobaságféle, mint levegő a felfújt hólyagból. Ezért inkább másfelé kapiskálok.- Mondja, Ón látta azt a BMW-t?- Karácsony másnapján meg­látogattak bennünket. Lehozták az előző házasságomból szárma­zó gyerekeimet. Akkor a BMW- vel jöttek ide.- Nem érdeklődött, hogy hon­nan van az autó?- De igen. S akkor nekem azt válaszolta, hogy 10 ezer márká­ért vette. Mondtam is neki, ne szédíts már, hisz olvasom az új­ságban, hogy két és fél, három­millió között ugrálnak az ilyen kocsik árai.- És erre hogy reagált?- Sehogy. Elütötte valamivel, s én nem is firtattam tovább a dol­got.- Nem vett észre rajta valami­lyen változást?- Tavaly december 17-én talál­koztam vele, ugyanis akkor Szolnokon jártam. Mit mondjak: teljesen normális volt, ugyanúgy viselkedett, mint máskor. Pedig akkor már ezek szerint elkövette ezt a bűntényt. Aztán karácsony másnapján - mint említettem -, itt voltak nálunk, de akkor is nyu- godtnak látszott. Semmi jel nem utalt arra, hogy valami iszonyú tett nyomná a lelkét. Sőt, annyira jókedvű volt, hogy még kivételt is tett velem.- Hogyhogy?- Tudja, azelőtt is voltak neki autói, de sohasem engedte meg, hogy bármelyiket is vezessem. Amikor viszont a BMW-vel el­jött, kértem, gyerünk már, pró­báljuk ki, és hadd üljek a volán mögé. Magam is meglepődtem, de rögtön ideadta a slusszkul­csokat, ő meg odatelepedett mellém. Csináltunk egy kört a városban. Emlékszem, végig mosolygott, látszott rajta, örül neki, hogy ilyen szép autója van.- Amióta letartóztatták, be­szélt már vele?- Igen, január közepén jártunk nála, s már írt is nekem. S hogy szavainak nyomatékot adjon, az irattáskájából kiveszi azt a levelet, amit az öccse a dátum szerint február 23-án ve­tett papírra. Olvassa. „Sziasztok. Nem is tudom, mit írjak, még most sem tudom, hogy jutottam idáig. Nem értem, mi történt velem, csak azt, hogy egyik napról a másikra kicsú­szott a lábam alól a talaj, és megindultam a lejtőn lefelé. Persze erre nincs mentség, amit kapok, becsülettel letöltőm, és utána majd lesz valahogy. De az még nagyon messze van, ki tud­ja, hogy 2000 után mi lesz . . . Azért néha gondolj rám, várom a levelet. Sziasztok. Öcsi’ ’ (Folytatjuk) Nagy Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom