Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-07 / 83. szám

~T Hírek—információk—érdekességek 1992. április 7., kedd, Herman napja. Napkelte 6.11 órakor, napnyugta 19.22 órakor. Holdkelte 8.07 órakor, holdnyugta másnap 0.35 órakor. Az évszakhoz képest hűvös idő Keleten is hűvösebbre fordul az idő, esőre is kell számítani. A Dunántúlon több lesz a napsütés, kissé megerősödik a nappali felmelegedés. Északnyugaton változóan, délkeleten erősen fel­hős égre lehet számítani, elsősorban a déli és keleti megyékben lesz még eső. Később északnyugat felől egyre hosszabb idősza­kokra szakadozik fel a felhőzet, délkeleten lassan megszűnik az eső. A gyakran élénk északnyugati, északi szél időnként megerő­södik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7-12 fok között lesz. (MTI) Eseménynaptár Egészségügyi világnap (április 7.). 1948. április 7-én az ENSZ szakosított intézményeként megkezdte működését az Egész­ségügyi Világszervezet (WHO) - hatályba lépett az 1946-ban elfogadott Alapokmány. A világszervezet célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása, továbbá tevé­keny részvétel a környezet védelmében. Kulturális program Színház A Szigligeti Színház színházter­mében 19 órakor Légy ostoba - Ho­bo és Márta István József Attila-est­Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Cape fear - A rettegés foka. A Tallinnban fél 6-kor és fél 8-kor Börtöncsapda. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor és fél 9-kor Trükkös halál 2., fél 7-kor Anavigátor(filmklub). ATiszamozi videotermében fél 5-kor Amerikai nindzsa IV., fél 7-kor és fél 9-kor Szexterminátor (18). Jászberényben a Lehelben 6-kor és 8-kor Éjszaka a Földön. Török- szentmiklóson a Dózsában 5-kor és 7-kor The Doors. Mezőtúron a Sza­badságban Dirty Dancing. Szánnapos a túrkevei Korda Sán­dor, a kunszentmártoni Körös, a tó­szegi Petőfi, a kunhegyesi Szabad­ság, a tiszafüredi Tisza, a rákóczifal- vi Rákóczi, a karcagi Déryné, a martfűi Tisza mozi. Városi Művelődési Központ A képzőművészeti teremben 5- 7-ig a citerakör programja, 4-től 5,30-ig a színházteremben nép­tánciskola. Minden könyv fél áron Szolnok. Idén már második alkalommal tart 50 százalékos áron könyvvásárt a Művelt Nép Szigligeti könyvesboltja. A városköz­pontban található boltban hétfőtől minden könyvet féláron adnak, a nyelvkönyvek és a szótárak a kivételével. A vásárlók ezzel az akci­óval másfél millió forint értékű könyvhöz juthatnak, összesen 750 ezer forintért. SZOLNOKON EXTRA KILÓSRUHA-VÁSÁR! A Helyőrségi Klubban (a színház mellett). Nyitva: április 7-8. (kedd-szerda) 9-18 óráig. *80133/1* Nyugdíj utalványok kézbesítése A január-február-március havi nyugdíjemeléseket tartalmazó nyugdíjutalványok kifizetését vi­déken április 7-én kezdik meg - közölte a Magyar Posta. Az utalvá­nyok kézbesítésére április végéig, de legkésőbb május 5-ig sort kerí- lenek. (MTI) __________________ I gazolványiroda nyílik Szolnok. A betegbiztosítási igazolványokkal kapcsolatban iroda kezdte meg működését hétfőn a megyei társada­lombiztosítási igazgatóság székházában (Kossuth tér 5./a) a 3. emelet 311 -es számú szobá­jában. Az iroda telefonszáma: 41-055/40. Az iroda az igazol­ványok hibás adatainak javítá­sát végzi, valamint felvilágosí­tást ad az igazolványok haszná­latáról. A munkáltatók a napok­ban részletes tájékoztatót kap­nak feladataikról. És még valami. A családi pót­lék ügyintézése hétfőtől a Sza­badság tér 3. számú épület föld­szintjén lesz! Lezárják a tiszaugi uszályhidat! Ma 19 órától a tiszaugi uszályhí- don a Tisza magas vízállása miatt a közlekedés határozatlan ideig szünetel. Aki a Tiszán akar átkelni, annak a javasolt útvonal a csongrá­di vagy a szolnoki Tisza-híd. Madárkalendárium Kerti rozsdafarkú Veréb nagyságú, de annál kar­csúbbnak tűnő madár. Ritkábban kerül szem elé, mint az ismer­tebb házi rozsdafarkú. A hím szí­nesebb. Hátoldala és feje pala­szürke, homloka fehér, begye fe­kete, melle narancsvörös színű. A farok fajra jellemzően élénk rozsdavörös. Hazánkban gyako­ri fészkelő az erdővel borított te­rületeken. Megtelepszik parkok­ban, sőt városi kertekben is. A telet Kelet-Afrikában tölti. Fész­két odvakba, épületek réseibe rakja. A kívülről laza szerkezetű fészkét belül tollal és szőrrel bé­leli ki. Tojásait május elején rak­ja le, számuk 4-6 között változik. Védett! Ezen a napon érkezik még a hantmadár, a kis békász- sas, a kis lile és a kis kárókatona. Innen - onnan Szolnok. Tíztagú küldöttség érkezett vasárnap Svédország­ból a megyeszékhelyre a megyei pedagógiai intézet meghívására. A korábbi szakmai kapcsolat alapján létrejött látogatás során a svéd vendégek ellátogatnak több iskolába, óvodába, művelődési intézménybe, valamint tapasz­talatcserére Jászberénybe utaz­nak. Többnapos megyebeli tar­tózkodás után Budapesten szak- szervezeti témákban cserélnek véleményt. Jászberény. Öt napon át tartó bentlakásos intenzív felnőttokta­tási szemináriumot rendeznek a héten a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán. A 7-7 tagú, részben főiskolai oktatókból, részint a Fővárosi Munkaügyi Központ munkatársaiból álló szemináriu­mi csoportok a munkanélküliek átképzését segítő svájci módsze­rekkel ismerkednek meg, többek között két svájci szakember irá­nyításával. A résztvevők a sze­mináriumokon szerzett ismere­teiket részint az iskolai és az is­kolán kívüli oktatómunkájukban kívánják hasznosítani, részint a munkanélküliekkel történő fog­lalkozások során. Indul a vidék híradója Új műsort indít a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiója: április 6-tól minden hétköznap 17 óra 45 perctől 17 óra 55 percig a TV 2-es csatornáján jelentkezik a vidék híradójával. Sokrétű, elsősorban az események mögé néző, hírmagyarázó, ob­jektív és pártatlan hírműsort szándékoznak adni a Dél-Alföld életéről. Abban akarnak versenyre kelni az országos híradóval, hogy a térség­ből a lehető legtöbb kulturális, politikai, gazdasági és sport- eseményről számolnak be. Az adás szerkesztői rendszeresen vendé­gül látják majd a térség prominens személyiségeit egy-egy aktuális téma megvitatására. Még lehet jelentkezni Ma és csütörtökön az Országos Szórakoztatózenei Központ szak­vizsgát tart Szolnokon. Mindazok akik a vizsgán a követelmények­nek megfelelnek, végleges működési engedélyt kapnak. Jelentkezés az OSZK megyei kirendeltségén, a Szolnok ispán körút 3.-ban. * Április 20-ig lehet levélben jelentkezni a Dyslexia Egyesületbe a Liget Úti Általános Iskola címén, ami: 5000 Szolnok, Liget u. 6. A 07 jelenti Szórakozva loptak 78 ezret Mezőtúr. Pénteken este a Fa­zekas italboltban ismeretlen sze­mély egy szórakozó vendég mun­káskabátjának zsebéből 78 ezer forint készpénzt lopott el. Szajol. Szombaton délután a4- es számú főúton egy török állam­polgár által vezetett, holland rendszámú kamion előzés köz­ben összeütközött a vele szemben közlekedő személygépkocsival. Ennek vezetője a kórházba szállí­tás után meghalt. ■©■A S T R A©­SZUPEREXPRESSZ MICRlMDILISrEU/ilil \ JÁSZBERÉNYI 2 MARKAKERESKIDESNEL 5100. JflSZBERÉnV, VRSRR TÍR 1-3. TEL. 57/12-383; 12-166 FRX.: 57/11-770 ERTEKE5ITE5 + 6VRRI SZERVIZ □PEL^al 2 DB magyaitarka, 7 hóna­pos vemhes üsző eladó. Be- senyszög, Bem út 29. *80341/1* SORSJEGY árusítására ter­jesztők jelentkezését várom a megye egész területéről. Érdeklődni: 56/31-710-cs telefonon 8-14 óráig. *80336/1* GRECO Bt munkalehető­séget biztosít mindenki szá­mára. Megbeszélés helye: Szolnok, MMIK-ben 1992. április 7-én 19 órakor, az 1- es klubteremben. *80447/1 20 ÓRÁS AGYKONT- ROLL-TANFOLYA- MOK indulnak 8-14 éves korú gyerekeknek, 1992. április 13-tóL Jelentkezés az áprilisi és májusi tanfolya­mokra : 1992. áprlis 9-10-én 13-18 óráig, 11 -én 9-14 órá­ig Szolnokon, a Tompa Mi­hály út 7. II/42-ben. Tele­fon: 56/41-833. A tanfo­lyam díja: 2.800 Ft/fő. *80465/1* VARRÓNŐKET keresek vászon munkára. Szolnok, Kun Béla krt. 7. fsz. 6. Telo- fon: 56/40-015. *80473/1* A CSALÁD minden tagja kereshet! Külföldi munka, tájékoztató 200 Ft + válasz- boríték, személyesen min­dennap. Juhász Sándor, Abony, Szolnoki út 127. *80486/1* SZÁNTÁST, talajmarást /rotálást/ vállalok. Ambrus. Telefon: 56/33-333, 19-21 óráig 56/40-040. *80488/1 POZSONYI úton garázst bérelnék. Érdeklődni: nap­közben 56/30-727, este 56/38-316. *804%/1* 11 ÉVES 1300-as Lada 70.000 Ft-éit eladó. Érdek­lődni: Szolnok, Kulich Gy. 5. n/6., 18 óra után. *80501/ PROFI-LAK Kft. rövid határidőn belül vállal: víz- gáz-központifütés szere­lést /vízóra felszerelést/ to­vábbá üvegezést helyszí­nen. Rendelés felvétel: Szolnok, dr. Csanády krt 2-4. fsz^ illetve telefonon a 41-459számon. *80503/1 * ELVESZETT kávé színű kaukázusi kan kutyám. Al­lergiás kezelés alatt áll. Megtalálója jutalomban ré­szesül. Telefon: 56/34-349. *80506/1* LADA 1500 S 30.000 km-t futott, igényesnek eladó. Telefon: 56/33-335, 18 óra után. *80508/1* _________ KÉ REK 200.000 Ft-ot4 hó- napra, kamat megbeszélés szerint! „Pontosság” jeligé­re a kiadóba. *80525/1* MENTHOL-AJÁNLAT: Isztambul: április 11 -cnköl- tőpénzzel. Trieszt-Tarvisió: április 10-én. Jelentkezés: Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. Telefon: 56/30-297. *80549/1* A STÍLUS bemutatóterem­ben színvonalas fürdőszo­ba- felszerelések, burkoló­lapok megtekinthetők és megrendelhetők. Szolnok, Móricz Zs. u. 12. Telefon: 56/30-862 *80558/1* 50 ÉVES hölgy barátot ke­res. „45-55 évesig” jeligére akiadóba. *80570/1* Közélet Készülődés a tüntetésre Szolnok. Az FKGP helyi szerve­zete holnap 16.30 órától gyűlést tart a Kossuth téri irodaház III. emeletén. Napirenden szerepel az április 25-én Budapesten tartandó tüntetésre való felkészülés.- A Kereszténydemokrata Nép­párt minden kedden 17 órától tag­gyűlést, minden szerdán 17 órától ingyenes jogi tanácsadást tart a Ba­ross utca 1 .-ben. Az Ausztria Lottó nyereményjegyzéke A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 14. játékhéten 1 fogadó­nak volt 6 találatos szelvénye, erre 12.497.438 schillinget fizetnek. a 12 darab 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 347.150.- a 333 darab 5 találatos szelvényre egyenként 18.765.- a 17.284 darab 4 találatos szel­vényre egyenként 482.- a 318.446 darab 3 találatos szel­vényre egyenként 32.- schillinget fizetnek. A két telitalálatos dzsókerszel vényre egyenként 1.886.781 schil­linget fizetnek. (MTI) Vízállás A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 596 centiméter, duzzasztott, Kisköre- felsőnél 695 centiméter, duzzasztott (a víz 9,2 fokos), Szolnoknál 437 centi­méter, áradó (a víz 9 fokos). A Hármas- Körös Kunszentmártonnál 322 centi­méter, áradó. A Zagyva Jászteleknél 200 centiméter, apadó. A Tiszán elindult árhullám hatására az alsóbb hullámtéri területek elöntésére lehet számítani! Szolnok Városi Televízió Kísérleti adós: 21.00: Butaságom tör­ténete (fekete-fehér, magyar filmvígjá­ték 185' ^Quintett • ÁRUHÁZ Vásároljon húsvétra nálunk üdítőket és egyebet Coca - cola 11 32 Ft/I+ ü 12 leseién 31Ft/l+ü 21 Cota, Sprite, Fanta 95 Ft/ü 1/21 paradicsomital, mexikói saláta Szerdától melegszendvics-krémek, sa­vanyúságok, konzervek, löncshúsok, szappanok reklámáron kaphatók! Címünk: Szolnok, Kossuth tér 5. /Volt Múzeum étterem/. Telefon: 56/38-210. *80564/ 1" 1992. ÁPRILIS 7. Befejeződött a véleményezés A Pedagógusok Szakszerveze­te megyei szervezete a napokban fejezte be a közoktatási törvény kodifikált változatának vélemé­nyezését. Megállapították, hogy a koráb­bi; egymást követő koncepciók­hoz fűzött szakszervezeti véle­mények közül több beépült a je­lenlegi változatba. Most a figyel­met elsősorban arra irányították, hogy a jogi átdolgozás nem ered- ményezett-e munkavállalói érde­ket sértő megfogalmazást. A rendelkezésre álló rendkívül rövid idő ellenére a megyei szol­gáltatóiroda igyekezett minél szélesebb körből véleményt gyűjteni. Összefogás a Tisza-tó biztonságáért A JNK-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kezde­ményezésére a hét végén ösz- szeültek a Tisza-tó bizton­ságáért érdekelt intézmények vezetői és képviselői. A nya­ranta lakosságának többszörö­sére duzzadó Abádszalókon tartott találkozón nem új, de jó ötletnek bizonyult, hogy a résztvevők - a rendőrség, az idegenforgalmi hivatalok, vala- mint az alakuló polgár­őrszervezetek képviselői - kö­zösen gondolkodjanak a bűn- megelőzés lehetőségeiről. A felmerült javaslatok, elképzelé­sek, konkrét tervek nyomán a helyi rendőrség szolgálatszer­vezését, a polgárőrség megala­kulását, a közös megelőzési propagandamunkát és az érde­keltek közötti további folyama­tos információcserét érintő megállapodások születtek. Mai lapszámunkat szerkesztette: Bistey András és Budai Mátyás Tipográfia: T. Katona László és Bódi Béla A híroldal összeállításában közreműkö­dött Tóth András, akivel információk a 33- 104-es telefonszámon közölhetők. Szerkesztőségünk éjszaka is hívható a 37-404-es telefonszámú üzenetrögzítőn. Új Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. 1. Sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, Tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Kft., Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 Ügyvezető igazgató: Gombkötő Béla Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; igazgató: dr. Kovács József) Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítóknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál ( HELIR) Buda­pest XIII., Lehel u. 10/A., közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-9863602102799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245,-Ft, negyedévre 735,- Ft, fél évre 1470,- Ft, egy évre 2.940,- Ft, áruspéldányok ára: 9,60 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevétele­ket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9I5X

Next

/
Oldalképek
Tartalom