Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-06 / 82. szám
2 Hazai tükör 1992. ÁPRILIS 6. KDNP: „Nem estünk bele egyik gödörbe sem” (Folytatás az 1. oldalról) híreszteléseknek, hogy a bűnösök megfogassanak, és a tisztákról kimondassák, hogy tiszták. A múltról szólva a pártelnök elmondta, hogy a KDNP már állást foglalt ebben az ügyben; a múltat le kell zárni, a bűnösöket néven kell nevezni, és túl kell lépni már ezen a problémán. A gazdaságpolitikai helyzetet elemezve hangsúlyozta: nagyobb nemzeti érdek, hogy a termelés meginduljon, mint hogy az infláció csökkenjen. Mert - és itt a nyugdíjak példáját hozta fel dr. Surján László - ha az aktív keresők fizetése például a kétszeresére nő, akkor nő a befizetett TB- járulék is, amelyekből a nyugdíjakat biztosítják. A pártelnök, aki egyben népjóléti miniszter is, beszélt az egészségügy helyzetéről is. Az egészségügy költségvetése jelentősen nőtt az utóbbi években. Ha I989-et 100 százaléknak vesszük, akkor ehhez képest az állami költségvetés 90 százalékkal, az egészségügyi pedig 107 százalékkal nőtt. Ä biztosítási rendszerre való áttérés - amely már elkezdődött - biztonságot és nyugalmat jelent majd az egészségügyi ellátásban. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az egészségének mindenki maga a gazdája. Több felelőséggel kell élni az életünket. Beszéde végén ismét az általános politikai helyzetről szólt dr. (Folytatás az 1. oldalról) rolja. A Marbella fődarabjaira épült Terra nevű kisáruszállítót főként a vállalkozók, illetve a vállalkozni szándékozók vették szemügyre. Az ablakos és szekrényes kivitelben egyaránt megvásárolható „dobozos” autó mindenekelőtt fordulékonyságával, teherbírásával és 1,4 literes dízelmotorjával aratott tetszést. Surján László. Elmondta, hogy véleménye szerint a szélsőséges nézeteknek nincs tömegbázisa az országban. Hangsúlyozta, hogy csak az léphet előre, aki elhiszi, hogy mindenkinek joga van élni, még akkor is, ha másképp gondolkodik. Szemellenzővel ugyanis nem lehet világosan látni. Szükség van a mások szemléletére is, és ez az alapja egy valós pluralizmusnak. Ezután a jelenlévők tettek fel kérdéseket. Többek között megkérdezték, hogy mi tartozik az egészségügyi alapbiztosításba, hogy mit tett a parlament és a kormány azért, hogy akik ott maradtak az igazgatói székekben, ne rabolhassák az országot. Dr.Surján László válaszában elmondta, hogy az alapbiztosítás olyan egészségügyi szolgáltatást jelent, amelyben a szívműtéttől kezdve bármely szakorvosi ellátás benne foglaltatik, ha arra szükség van. A kiegészítő biztosítás az úgynevezett “hotelszolgáltatásokra” terjed ki, például egyágyas szobára. A rablásról szólva elmondta, hogy a mai törvényes rend elegendő ahhoz, hogy megakadályozzák. A Kereszténydemokrata Néppárt egyébként kiegészítő törvényjavaslattal is hozzá akar járulni ennek a kérdésnek a megoldásához; javasolják, hogy átfogó ellenőrzési rendszer működjék az oszágban. P.É. Természetesen a potenciális vásárlók szintén kihasználták a jó alkalmat, hogy próbaúton győződjenek meg a spanyol Volkswagenek előnyös tulajdonságairól. Arról nem tudunk, hány autó talált gazdára a hétvégén, mindenesetre az Ádám BT. 3 százalékos árkedvezménnyel igyekezett minél több vevőt megnyerni. L.Z. Fotó: K.É. Túrkevén s Uj nyelvi laboratórium Korszerű Tesla típusú nyelvi laboratóriumot helyeztek üzembe a túrkevei Kossuth Lajos Általános Iskolában. Segítségével egyszerre húsz diák tanulhatja az angol, a német vagy az orosz nyelvet. A laboratórium 1,1 millió forintos árát az iskola önálló gazdálkodása révén teremtette elő. Azzal, hogy a költségvetésben megszavazott összeggel az önkormányzat gazdasági szervezete, a „gamesz” kiiktatásával gazdálkodtak, sikerült a költségeket jelentős mértékben csökkenteni. A programozható nyelvi laboratóriumot - amelyben együttesen háromszáz tanuló oktatása folyik - szakkönyvekkel, egyéb, ismerethordozó anyagokkal is bővítik. / \ Jut eszembe! Elhunyt Kádár Jánosné. Csoda, hogy ilyen sokáig túlélte férjét. Az erős politikus árnyékában, szinte vele összenőve, ketten éltek egyetlen életet. Emlékszem, Kádár János az utolsó nyilvános szerepléseinek egyikére készült a Parlamentben. Erre meghívta a feleségét is. Délelőtt tizenegy óra tájban a kormányőrök kíséretében megjelent Kádámé Tamáska Mária. Az ülésterem folyosójának végén a testőrök útjára engedték. És akkor elindult egyedül a nyüzsgő folyosón. Sötétzöld kosztümjében olyan magára hagy a-, tott volt, hogy az ember szíve megesett rajta. Az Országház segéderői nem ismerték fel, durván rászóltak, amikor egy páholy ajtaján próbált benyitni. Aztán tisztázódott, ki is ő, attól kezdve mindenki a közelébe akart kerülni. Hosszú slepp kísérte, kinyílt előtte minden ajtó. O nem értette ezt sem, miként azt sem tudta, hol kell helyet foglalnia, ha majd a férje beszélni fog. Csoda, hogy ennyivel túlélte politikus urát.-pbV _____________J P énz nélkül az álomautókban „Vérét vettem ... s vérem adtam" Zuhatagként ömlik Sárika néniből a szó. Drámaian és zavarosan. S hogy gondolatai mégis valamelyest szabályosan guruljanak, közbe-közbeszólok, kérdezek.- Úgy november közepe táján nem látta zavartabbnak a fiát? Hisz ha valaki ilyen dolgot csinál, biztos megváltozik... legalább egy kicsit.- Nem. Nem láttam idegesnek. Semmi változást sem vettem észre rajta, úgy viselkedett, mint korábban. Én nem is hiszem el, hogy ő csinálta. Lehet, hogy volt valami köze ehhez az egészhez, de hogy teljesen az ő „műve” lenne... Nem. Az elképzelhetetlen... Higgye el, nem volt ideges, nem kapkodott, nem járkált fel s alá, nem veszekedett. Karácsonykor is olyan jó hangulatban mentünk el a BMW-vel a Dunántúlra a bátyjához. Nem értem, nem értem - ingatja a fejét. Megtörli könnyes szemeit, s csak ennyit mond: - Vagy ennyire félreismertem volna a fiamat? Nem, az lehetetlen - vágja rá szinte azonnal, mintha saját magát próbálná győzködni, és sorolni kezdi aggályait, fogalmazza kérdéseit.- Máig sem tudom, hogy hol volt a BMW november 11-től december elejéig. Merthogy a garázsban nem állt, az biztos. Ugyanis én többször lementem oda krumpliért, s ott csak azt a fehér Lada Samarát láttam, amit a fiam kölcsönkért az egyik barátjától.- Miért tetszik ezt állítani ilyen határozottan?- Tudja, abban az időben még dolgoztam, s rendszerint késő este jártam haza. Akkor csak észrevettem volna, ha a Lada kint parkíroz az utcán. Meg hát a garázshoz két kulcsunk van. Az egyik mindig a Misi zsebében lapult, a másik pedig itt volt felakasztva az előszobában - mutat a hajlított fogú fogas felé -, hogy bármikor lemehessek krumpliért. Le is mentem. Többször. Majd valamikor december elején tűnt el a kulcs. Kérdeztem is a fiamtól, hogy hová tette? Erre azt válaszolta, hogy kölcsönadta az egyik haverjának, hogy ott ösz- szerakhassa a Trabantját. így utólag, gondolom, hogy akkor jöhetett ide a BMW. De addig hol volt? Hol volt? - hajtogatja, és elmeséli, hogy nemrégiben felhívta egy ismeretlen telefonáló, aki csak annyit kérdezett: érdekli-e, hol állt a BMW, mert ő tudja, hogy egy kertes ház udvarán rostokolt, ponyvával letakarva. S mielőtt még bármit is kérdezhettem volna - folytatja a néni -, az illető lecsapta a kagylót. Hát most mondja meg, mit csináljak? - tördeli a kezét, s hi,,v ******** nm Áévi****\'*fi Boszorkányszombat Szolnokon Telt házat vonzott a Szolnoki Galériában megrendezett misztikus divatshow, az Elisa, a Carmen, az Elegant, a Kontrax és a Pex Bt., valamint Szemők Anna divatstiliszta bemutatója. A misztikumról a zene, a fényeffektusok, a koreográfia, Robin Hood bűvészmutatványai mellett egy jósnő gondoskodott. Fotó: Korányi TELJES A KÁOSZ ába próbálja hessegetni, látszik rajta, hogy a gyanú mindig vissza-visszatér belé. Mondja is, hogy egyik napról a másikra ilyen szörnyűséget nem tehetett az ő fia. Majd amikor felajzott indulata megint lelohad, újabb kérdésekkel hozakodik elő.- Hogy jutott föl azon a napon Pestre?- Vonattal - vágom rá.- O? - lepődik meg. - Akkor nem ismerte az én fiamat, hisz föl nem szállt volna a vonatra. Még tíz méterrel odébb is kocsival ment. Ki vitte föl? Biztos fedez valakit. Sok minden nem egyezik - hadarja, és próbál kibúvókat keresni, de nem talál.- Tisztában van-e vele, hogy mit vállal? - csuklik el a hangja, majd amikor megnyugszik, mint a csapra vert hordóból a bor, úgy bugyog elő ismét szájából a szó. - Hogy darabolta föl a testet, mert a garázs betonján annak semmiféle nyoma sincs. Meg ha csapkodott volna, arra biztos felfigyelnek, mert visszhangzik ez az egész panelház. Állítólag még azonosítható vémyomokat sem találtak. Hát ez meg hogy lehet? Azt sem tudom, hogy kinek az elmondása alapján készült a fantomkép, amit akkoriban - mikor eltűnt Jónás Mátyás az autójával együtt - még a televízióban is bemutattak. Itt is mindenkinek az orra alá dugták a rajzot, ám az egyáltalán nem hasonlított a Misire. Annak haja volt, a fiam viszont kopasz meg bajuszos. A rajzon lévő illetőnek meg még bajusza sem volt. Szóval teljes a káosz - sírja el magát megint az idős asszony. - Mert azt sem tudom elképzelni - cikáznak a gondolatai -, hogy miként tudta betuszkolni a fiatalember holttestét a kocsiba, hisz a Misi olyan gyenge, mint a nyári harmat. Émlékszem, amikor vagy négy évvel ezelőtt ideköltöztünk, a hurcolkodásnál alig bírt még egy fotelt is fölemelni. A néni láthatóan tovább keresi a mentségeket fia számára, ám a rideg valóság, meg a helyzet nyilvánvaló reménytelensége - fojtogatja. VE- NffV Kíváncsi vagyok a garázsra. Lemegyünk. Körbenézek. Hát itt történt meg azon a novemberi késő estén ez a szörnyűség? Alig akarom elhinni. Semmi nyom. Meg hát olyan rövid, olyan szűk ez a helyiség, hogy egy nagyob autó tán még be sem fér ide. Ez szöget üt a fejembe. Lemérem a garázst. Roppanástól koppanásig a hossza 5 méter 38 centi. Ebből ha még leszámolok csaknem fél métert - ilyen széles sávban tárolták ott ugyanis a krumplit - még akkor is marad 4 méter 95 centi. Most már csak fel kell lapoznom a svájci autókatalógust, s választ kapok arra a kérdésre, hogy Kiss Mihály a bezárt ajtó mögött, vajon ki tudta-e emelni a BMW csomagtartójából Jónás Mátyás holttestét? A vastag könyvben nagy nehezen rábukkanok a keresett autóra. Olvasom. A BMW 318 injektoros gépkocsi hossza 4435 mm, vagyis nincs négy és fél méter. Nem kell hozzá matematikai zseninek lenni, hogy gyorsan kiszámoljam: a garázsajtó meg a kocsi között - még akkor is, ha benn voltak a krumplisládák - több mint fél méter maradt. Tehát, ha nem is könnyűszerrel, de valahogy mégiscsak kierőlköd- hette a holttestet a csomagtartóból Kiss Mihály. Miután megválaszolok erre a kérdésre, nem érzek semmiféle elégedettséget vagy megnyugvást, mert máris itt kunkorodnak előttem az újabb kérdőjelek. (folytatjuk)