Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-06 / 82. szám
1992. ÁPRILIS 6.-f— Hazai tükör 3 Kisiparosaink közérzetéről Barátságos arcot kérek! Kedvezőbb hitelek vállalkozóknak Még mindig várja azoknak a vállalkozóknak a jelentkezését az Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Iroda (OKFI), akik már igényeltek külföldi forrású hitelt, de a bankok valami miatt elutasították kérelmüket. Az OKFI maguktól a vállalkozóktól kért véleményt a külföldi hitelek feltételeinek javítási lehetőségeiről. Az iroda kérdőíves felmérést kíván végezni a vállalkozók körében. A március elején meghirdetett akcióra nagyon sok vállalkozó jelentkezett, ám közülük sokan úgy gondolták, hogy magától az irodától kérhetnek hitelt. Azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy az OKFI javaslatot tesz kormányzatnak a hitelfeltételek javítására, és ehhez kéri a vállalkozók segítségét. Továbbra is várja tehát azoknak a vállalkozóknak a jelentkezését, akiknek hitelkérelmét elutasították, illetőleg akik ismerik a hitelkonstrukciót - de éppen a magas kamat miatt - nem is próbálkoztak a kölcsönökhöz hozzájutni. Az iroda munkatársai személyesen keresik fel azokat a vállalkozókat, akik nevüket, címüket eljuttatják az OKFI címére (1364 Budapest, Pf: 279.) (MTI) V _______________J M ezőtúron az „Ildi fotó’ ’ műteremben Uzsoki Jánosné fényképész kisiparos nem szívesen kezdi mesélni a történetét.- Három éve csinálom, teljesen egyedül. 1982 óta dolgoztunk együtt a férjemmel, hát elég szomorú, de három éve elhunyt, azóta egyedül... Mi mindig fényképészek voltunk, a szövetkezetben dolgoztunk. ’82-ben a szövetkezetben „reformdolgok” történtek, központosítás stb., s akkor úgy döntöttünk, hogy talán jobb, ha kiváltjuk az iparengedélyt, Mi már csináltuk akkor a színest is, mondhatnám, profi szinten, főleg a férjem.- Tehát kisiparosként van egy évtizedes tapasztalatuk. Hogyan alakult a szakma innen, a fotó- műt eremből nézve?- Hát tulajdonképpen megélünk. Azért nehéz válaszolnom az ilyen kérdésekre, mert nekem most három kemény évem volt. Együtt kezdtük a férjemmel, és ez nem egyszemélyes munka. Ketten sokkal többre jutottunk. Most már egyedül csinálgatom, de azt hiszem, még mindig megéri. Mi elég szép rangot vívtunk ki magunknak a városban, akkor is voltunk valakik, és ez kamatozik nekem most így is, hogy egyedül maradtam. Kisiparos fényképész a városban más nincs, konkurenciát csak a szövetkezet és ez az új kanadai üzletvállalat itteni üzlete jelenthet.- Nem tetszett arra gondolni, hogy felvesz még valakit társnak?- Hát a fiamat. Két fiam van, a nagyobbik húszéves, atléta, jelenleg Pesten van, a szakmát igaz, hogy tanulja, de a sportkarrierje egyelőre Pesthez köti, mert országos rangú atléta, távolugró.- Uzsoki János! Hát persze, hogy hallottam róla...- Biztos a férjemről is hallott, hiszen ő filmezett.- Csak öt éve vágyók Magyar- országon, azelőtt Erdélyben éltem...^- O is erdélyi, a férjem, Ko- mandón született.- Kicsi a világ, és tele van erdélyiekkel... Szóval, a fiát egyelőre nem lehet beszervezni az üzletbe?- De, be fogom. Előbb hagyom, hogy ugorjon jó nagyokat, és amikor hazajön, akkor keményen beszáll. Mi ezt a házat úgy vettük, hogy majd építkezünk, minden fotósnak vágya, hogy műteremben dolgozzon. Itt a nappali szobát alakítottuk át műteremmé, és egyelőre így maradtunk. De közben a portánkon hozzáfogtunk építkezni, ott már áll a műterem, gondolom, a fiam majd befejezi. Az már komolyabb műterem lesz. 1985-ben fogtunk neki, de közbejött a férjemnek egy szívműtétje, és három éve... nem azt mondom, hogy egy helyben állunk, de nem olyan könnyű két gyerekkel. Van még egy 12 éves iskolás fiam.- Az utóbbi három évben visszaesett a forgalom ?■- Igen, romlott olyan értelemben, hogy az embereknek kevesebb a pénzük, kevesebb jut fényképkészíttetésre, mi mégis csak luxusnak számítunk. A kötelező dolgokat még megcsináltatják, de jó nagy esküvői fotókat már ritkábban csináltatnak. Nem beszélve a vállalatokról, ezek csaknem teljes egészében leáll- • tak. Volt itt négy-öt olyan vállalat a városban, amelyeknek nagyon sokat dolgoztunk, a termékeik fényképezését rendelték meg nálunk, ezek lényegében most mind felszámolás előtt állnak, nagyon keveset rendelnek. De ettől függetlenül még nem olyan vészes a helyzet.- Ezek a vállalati megrendelések milyen arányt képviseltek a munkájukban?- Hát valamikor a felét. Most ez szinte semmit nem jelent. Maradt a magánszemélyeknek az igazolványkép-készítés, esküvői felvételek, ballagási képek...- Nem gondoltak a szakmán belül valamilyen továbblépésre, „modernizálásra”.példáula videózásra?- De igen. Viszont egyedül nekem ez nehéz. Be van kalkulálva úgy, hogy ha befogom a fiamat, akkor őt már a videózásra állítjuk rá. O már ilyen dolgokat csinálgat, és bízom benne, hogy amikor hazajön, már sok minden újat tudunk csinálni, és akkor lényegében már ketten dolgozunk.- Annyi munka most is lenne, amihez két ember kellene?- Lenne. A munkánkról ismernek és elismernek minket az emberek. Hozzám nem csak úgy jönnek be, hogy megyek fényképet csináltatni, hanem eljövök Ildikéhez, beszélgetünk egy jót, és közben csinálunk egy fényképet is. Tehát, ez ilyen családias jellegű... Pedig féltem, amikor egyedül maradtam. Hogy nagyon őszinte legyek, tulajdonképpen a férjem volt a vállalkozásunkban is a lényeg. Én is fotós voltam, de itt inkább üzletasszonyként működtem mellette, én vettem fel a megrendelést, adminisztráltam, sok mindent csináltam, a férjem viszont laborált, ő profi fotós volt. Aztán ő elég keményen megtanított engem dolgozni, ’85-ben volt egy szívműtétje, utána még három évig sikerült neki élni, és azalatt nagyon komolyan megtanított. Amikor őt elvesztettük, én már legalább olyan szinten tudtam, mint ő. Különben kevesen vannak a megyében, akik a teljes folyamatot, tehát a fényképezéstől a kész képig úgy csinálják... Én hívok, la- borálok, mindent én csinálok. Tudnám én csinálni a videót is, de nekem ez a két gyermek mellett nem megy. Nagyon nagy tervekkel indultunk, de hát... ez van...- Az adózással ki van bekül - ve?- Az SZTK-val nem vagyok kibékülve. Azt tartom nagyon magasnak. Eldöntötték, hogy havi 8000 az alap, ez után SZTK- zunk. Ebből nincs semmi gond, mert én viszonylag becsületes adóbevalló vagyok. De még mi sem mindig keressük meg a havi nyolcat, például télen. Ki a csoda jön fényképezni, amikor jó komoly tél van...- Az utóbbi években Önöknél volt jelentősebb árnövekedés?- Ahhoz képest, hogy többet kell adózni, többe kerül az alapanyag, nagyobb lényegesen a rezsi, minimális árnövekedés van. Mások lehet, hogy hamar meg akarják szedni magukat, és egykét év múlva továbbállnak, de én még 15-20 év múlva is itt akarok dolgozni. Az egy nagyon szép, látványos dolog, hogy ingyen osztogatják a filmeket, de hát ez szerintem csak időszakos. Nekem hosszú távra kell gondolkodnom. Ezért is van az, hogy nálam rugalmas a nyitva tartás, az ismerősök akkor is bejönnek, amikor nem lenne nyitva az üzlet, és megcsinálom akkor is a sürgős rendelést.- há KIS PÉLDÁNYSZÁM - NAGY ESÉLY A NYERÉSRE! A félelem kapuja- Nem tudom, hogy imádnak-e. Valaha voltak emberek, akiknek én jelentettem a legtöbbet az egész világon. Ez megvigasztalja magát?-Igen. Lépések közeledtek a ház hátsó bejárata felől, Borsos felkapta a fejét, de a nő megnyugtatólag intett:- Maradjon nyugodtan, a férjem jött meg. Keresztes mosolyogva lépett be a szobába, homlokon csókolta a feleségét:- Hogy múlt el a napod? Van valami újság?- „Nincs semmi újság és ez a legjobb újság." Borsos attól tartott, hogy jelenléte zavarja a házigazdát, felállt és ürügyet keresett, hogy elköszönhessen. Meglepődött, mikor a férfi szívélyesen üdvözölte, átfutott rajta a gondolat, hogy Keresztes talán nem szívesen maradna kettesben a feleségével.- Ne siessen annyira, mert a végén még azt hiszem, hogy udvarolt a feleségemnek, csak én megzavartam az együttlétet. Üljön vissza egy pár percre, hadd ihassak meg én is egy pohár bort - férfitársaságban.- Ezt úgy kell érteni, hogy nőkkel töltötted a napodat? - kérdezte Zsóka. Keresztes az égnek emelte a kezét:- Boldogok a némák, mert nem tudják félremagyarázni a szavaikat - töltött magának, kezében a fonatos üveggel a feleségéhez fordult -, kérsz te is egy kortyot?- Tudod, hogy nem szabad.- Nem kellene annyira komolyan venned.- Az ember vagy elfogadja, amit mondanak az orvosok, vagy nem csinálja. Hit nélkül nem lehet meggyógyulni. Még több hit kellene és kevesebb orvosság.- Te jobban tudod, te vagy az orvos-lány. Keresztes koccintott Borsossal:- Egészségünkre. És előre is boldog ünnepeket kívánok. Zsóka is a fiúra nézett:- Hazamegy karácsonyra?- Nincs hová. Itt maradok a kollégiumban.- Azt mondta, van egy vidéki házuk.- Az már rég tönkrement, apám le akarta bontani, télen anyám is egy ismerősnél lakik. Egyébként is végig dolgozom, fenyőfát árulok kint a piacon.- Jöjjön át hozzánk ebédre az ünnep másnapján.- Nem akarok zavarni.- Nem zavar, csak úgy magunkban leszünk. „Kettecskén bús öregek..." A fiú bizonytalanul vállat vont:- Köszönöm, ha mégis közbejönne valami, akkor telefonálok.- Ne jöjjön közbe semmi. Borsos elköszönt az asszonytól, úgy érezte, kezet kellene csókolnia, de még 39
