Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-06 / 82. szám
I III. évfolyam 82. szám 1992. április 6., hétfő Ára: 9.60 Ft JÁSZ-NA f; Y K U N-S Z O L IN O K MEGYEI NAPILAP KDNP: „Nem estünk be egyik gödörbe sem” Dr.Surján László a türelmet hangsúlyozza Politikai nagygyűlést rendezett szombaton Szolnokon, a megyeháza dísztermében a Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezete, amelynek nevében dr.Rusvai Antal köszöntötte a megjelenteket, majd a zsúfolásig megtelt teremben dr.Surján László,a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke mondott beszédet. Az elnök számadással kezdte mondandóját. „Most az intoleráns pluralizmus állapotában vagyunk. Mert hova jutottunk két év alatt? Egy olyan országba, ahol nemcsak egyféle nézet érvényesül. Szükséges, hogy azok, akik egyféle módon akarják megoldani a problémákat, türelemmel viseltessenek azok iránt, akik másképp gondolkodnak. Nehezen lehet elfogadni azt, hogy a különböző nézeteket valló emberek egymást bántják, ahelyett, hogy együtt keresnék a megoldást. A türelmetlenség magában hordozza a zűrzavar veszélyét. És a zűrzavart látva-hallva vajon nem születik-e az emberek fejében olyan gondolat, hogy jobb volt az egyszólamúság?” Igaz, van előrehaladás, hiszen külföldről nézve fantasztikus az eredmény, amelyet elértünk. De eredményünk csupán az, hogy nem estünk bele egyik gödörbe sem. A két sírgödör - amely a pártelnök szerint veszélyeztet bennünket - : a diktatúra és a hátra- arc - vagyis, ha visszalépünk azon az úton, amelyen már elindultunk. De miért csak külföldről nézve olyan fantasztikus ez az eredmény? Mert - ismerte el a pártelnök - a lakosság jó része nem érzi, hogy javulna az élete. És addig nem lesz megnyugvás, amíg dicsőségünk csak elméleti. Van egy réteg az országban, amely egyre gazdagabb; és van egy réteg - sokkal nagyobb -, amely egyre szegényebb lesz. A szegény emberekben súlyos kételyek támadnak a gazdagodás erkölcsi hátteréről. Annak idején olyan nagyon áhította az ország a privatizációt, és most éppen azt kérdőjelezik meg sokan, amiért az átalakulás történt. Ha külföldi vásárol meg valamit, akkor azt mondják, kiárusítjuk az országot; ha magyar vesz részt a privatizációban, azt mondják, biztos nem tisztességes ütőn szerezte a pénzét. Komolyan utána kell járni ez utóbbi (Folytatás a 2. oldalon) Felgyújtotta magát Felgyújtotta magát Tóth Ottó- né 55 éves halmajugrai, Kossuth Lajos utca 182. szám alatti lakos szombaton délután lakásának udvarán. A szerencsétlen asszony - aki korábban gyógyszerrel kísérelt meg öngyilkosságot - belehalt égési sérüléseibe. Az orvosi vélemény szerint tettét idegbetegsége válthatta ki - tájékoztatta az MTI-t a gyöngyösi Rendőrkapitányság. (MTI) Felhős ég és szél Eleinte változóan, majd többnyire erősen felhős lesz az ég, sokfelé esőre, záporesőre is számítani kell. Többfelé élénk délnyugati, főleg a Dunántúlon erős, néhol viharos északnyugati szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul. Az ötvenezredik Jubileum a szolnoki Mezőgépnél Az ország legnagyobb mező- gépipari vállalatánál, Szolnokon elkészült az 50 ezredik szalmaszecskázó berendezés a világhírű német Claas cég licence alapján - közölte Sziráki András vezér- igazgató. A vállalat 16 éve folytat eredményes együttműködést a német partnercéggel, és ez idő alatt negyedmilliárd márka értékű exportterméket szállított neki. Az elmúlt évben 20 millió márka volt az exportforgalom bálázókból, rendfelszedőkből, szalmaszecskázókból, csőtörő adapterekből és más modem, igényes termékekből. A nehezedő piaci körülmények miatt az idén várhatóan 2-3 millió márkával kevesebb lesz a kiszállítás, elsősorban a volt NDK-kapcsolatok - remélhetőleg átmeneti - rendezetlensége, illetve kiesése miatt. A német cégen kívül a szolnoki Mezőgép még több tucat országba is szállít szálastakar- mány-betakarító gépeket, géprendszereket. A hazai piacon viszont továbbra is rendkívül mérsékelt a kereslet, annak ellenére, hogy a gazdaságok gépparkja meglehetősen elhasználódott, a kétezerrel csökkent kombájnparknak is csaknem a két harmada úgynevezett nullára leírt gép. A gyár termékeinek alig egy tizede kerül a hazai mezőgazdaságba. Ezzel is magyarázható, hogy az első negyedévben a dolgozók jelentős részét kéthetes kényszerszabadságra küldték, erre az időre 80 százalék átlagbért fizettek. Az 50 ezredik gépet a következő időszakban magyar-német szimpózium keretében gépkiállítással egybekötve adják át Szolnokon. Pénz nélkül az álomautókban s / SEAT-HÉTVÉGÉ SZOLNOKON Először egy pillantás a motortérbe, azután lássuk, mit tud az aszfalton a dízel Seat Toledo Autóbolondok és műkedvelők, állandó vezetők és állandó utasok, nyugdíjasok és gyerekek, hölgyek és urak egyaránt ellátogattak a hétvégén a szolnoki Seat-autószalonba. A Volkswa- g' .-L„opor?hoz tartozó spanyol autógyár márkakereskedője, az Ádám BT. ugyanis „nyílt napokat” rendezett, ahol a közönség nem csak megnézhette, megtapogathatta a Nyugat-Európában sikeres kocsikat, hanem ki is próbálhatta. Bizony, sokan éltek ez utóbbi lehetőséggel, a Seatok több kilométert róttak a városban, mint ahány percet parkoltak. A próbaautók között a spanyol cég valamennyi típusát megtalálhatták az érdeklődők. A legtöbben a Toledo 1,9 literes, 68 lóerős dízelváltozatára voltak kíváncsiak. A kocsi hűtőfolyadékának nemigen volt ideje lehűlni, a temperamentumos limuzin szinte állandóan úton volt. A férfinép általában aToledo kezelhetőségét, stabilitását és menetteljesítményeit értékelte, míg a hölgyek a színek és szövetek harmóniáját, valamint az ülések kényelmét tanulmányozták. A tesztautók közül népszerű volt a legkisebb Seat, a jelenleg 665 ezer forintért kapható Marbella is, mely „a legtakarékosabb benzinüzemű kiskocsi” címet bito(Foly tatás a 2. oldalon) A szerkesztőség postájából (Válogatás olvasóink leveleiből) 4. oldal / Áldozatok (riportsorozatunk 3. része) 2. oldal Boszorkányszombat címmel misztikus divatsho\v-t rendeztek Szolnokon. Képeink a 2. oldalon. í SPORT] EXTRA I A hátszelet árnyékként követte a szembeszél (5. oldal) I Jó hajrával nehéz győzelem 5. oldal) I Folytatás magasabb osztályban (7. oldal) I Foci: NB I-től a megyei I. o.-ig (8-9. oldal) I A rossz példa időnként ragadós (11. oldal) lk VE0Y'®ní<W“d"'’ szeretn _ -«al