Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-18 / 93. szám
2 Hazai tükör 1992. ÁPRILIS 18. Csökkenő infláció, csökkenő kamatok Fotómodell-palyazat A szépek szépei Szolnokon A Reform és a Nők Lapja exkluzív fotómodell-pályázatára mintegy ezerötszáz szép vagy önmagát szépnek valló, vállalkozó kedvű lány jelentkezett. Többszöri létszámcsökkentő vizsga, megméretés után már csak a legvonzóbbnak találtatott huszonöt kiválasztott verseng a különböző címekért. Az ügyeletes, miközben két szép közka- tonára vigyáz ______________________ V alamennyien döntősök, és május 8-án a fővárosi Maximban kiderül a végső sorrend. Tavaly ősz óta Diós Katalin, az egykori neves manöken pallérozza őket, tanítja a helyes, szép mozgás ismereteire a Vácról, Ceglédről, Székesfehérvárról, Sopronból, Budapestről verbuválódott mutatós sereget. A döntőbe jutott lányok arca rendkívül fotogén, és a cél az, hogy kivétel nélkül révbe jussanak. Közülük tizenegy a minap Szolnokon vendégeskedett: helikopterrel érkeztek a repülőtérre, megtekintették az ottani múzeumot, a szanda- szőlősi repülőbemutatót, majd ugyancsak egy tágas gépmadárral távoztak. Mondanunk sem kell, hogy a laktanyában a vonzó ármáda nagyobb sikert aratott, mint a hétvégi kimenő. Az a honvéd, aki pedig a szerencsés véletlenek során Tasi Rózsától is kapott egy puszit, egyenesen a fellegekben érezte magát. Mindaddig, amíg az ügyeletes őrmester elvonulást nem rendelt a sorköteles állománynak. Rövidre fogva a szót, bemutatjuk a szép sereg szolnoki tartózkodásának néhány mozzanatát. Ha majd később esetleg valaki eme ifjú hölgyek közül felismer néhányat a hetilapok, színes kiadványok címlapján, belső oldalain, annak már most elárulom, ez nem tekinthető a véletlen művének. D. Sz. M. Fotó: Nagy Zs. Tasi Rózsa nemcsak szépségkirálvnő (kinézetű), de szolnoki is Ezt a repülőt egykoron nők vezették Szolnoki agglomeráció Markáns ellenzékiek Nincs változás az SZDSZ-nél Huszonegy polgármester kapott meghívást - hatan mentek el - a szolnoki agglomerációból arra a találkozóra, melyet ma rendeztek a megyeszékhelyen. A házigazda Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere, illetve Lakatos István, a megyei önkormányzat irodavezetője volt. A megnyitó után Tóth József profesz- szor, a térséget kutató csoport vezetője ismertette 450 oldalas tanulmányuk lényegét, melyben a fő hangsúlyt a szolgáltásokra és a szellemi tőkefelhalmozásra helyezték. A találkozón ismét fölmerült egy esetleges „Közép-szolnoki Kistérségi Szövetség” szükségessége. A Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsának keletmagyarországi tagjai tanácskoztak csütörtökön a megyeszékhelyen. Az SZDSZ szolnoki szervezete nevében König László köszöntötte a régió megyéiből érkezett tagokat. A megbeszélésen Bauer Tamás, az OT elnökségének tagja tartott tájékoztatót. Ismertette az ügyvivőtestület és a párt országgyűlési képviselőcsoportjában létrejött Liberális Koalíció közötti megállapodás előzményeit, a két fél, a platformok kapcsolatának alapvető szabályait. E dokumentum másfél hónapos tárgyalássorozat eredménye - mondotta Bauer Tamás. Válasz arra a helyzetre, amely a novemberi küldöttgyűlés nyomán alakult ki. A korábbi vitáknak és nézeteltéréseknek is vannak előzményei - fűzte hozzá. Az SZDSZ tagsága és különösen a közvélemény elégedetlen volt a párt politikai teljesítményével. Felismerték, hogy ha ismét dinamikusan növekvő párttá kívánnak válni, akkor célszerű világosan meghatározni az együttműködési készséget és annak módját. Megerősítette a megállapodásban rögzített szándékot, miszerint az SZDSZ azokat az értékeket és politikai célokat követi, mint korábban. Ez azért nagyon lényeges - emelte ki -, mert e tekintetben többen elbizonytalanodtak. Utalt egy nemrég napvilágot látott közvélemény-kutatásra, amely azt bizonyítja, hogy a választók szemében kormányképes az SZDSZ - legalább annyira, mint bármelyik kormánypárt. Visszatérve a liberális koalíció (Szabadelvű Kör, Konzervatív-Liberális Unió) és az ügyvivőtestület közötti egyezségre, leszögezte: nincs változás az SZDSZ felállásában, olyan markáns ellenzéki párttá kell válnia, mint volt. Ha ezt egyértelművé teszi a következő hónapokban, akkor visszaszerezheti, természetesen a Fidesz előretörését és megszerzett pozícióit figyelembe véve, korábbi tekintélyét - jegyezte meg. A tanácskozás második felében az országos tanács jelen lévő tagjai mondták el véleményüket a megállapodásról, amelyet a közeljövőben a testület együttes ülésen vitatnak meg. Sz. Z. (Folytatás az 1. oldalról) a fogyasztók ezután közvetlenül a gyártót perelhetik kártérítésért. A kormány felhatalmazta a közlekedési minisztert az Európai Beruházási Bankkal folytatandó hiteltárgyalásokra. Az 50 millió ECU-s hitel, amelyet Magyarország augusztus végéig szeretne megkapni, az ország úthálózatának felújítására és a közutak településeket elkerülő szakaszainak kiépítésére szolgálna. A közigazgatás korszerűsítésének középtávú feladattervét csütörtöki ülésén szintén elfogadta a kabinet. Verebélyi Imre belügyminisztériumi államtitkár az alapelveket ismertetve elmondta: a közigazgatásnak a társadalmi önszervező folyamatokat kell segítenie, azoknak keretet adnia; valamint megteremtenie a szükség szerinti minimális integrációt. A közigazgatási szervezet felépítését a feladatokhoz igazítják, a szervezeten belül növelik a hatékonyságot. Ugyanakkor modem, szakmailag megfelelő, a mindenkori kormányhoz lojális apparátust szerveznek; a stabil közigazgatási állomány egyúttal a folyamatosságot is biztosítja. Megváltoztatta a kabinet a külföldieknek adható általános forgalmi adó visszatérítésének feltételeit. Az áfatörvény módosításáig érvényes rendeletben aktualizálta azt a terméklistát, amelynek alapján a külföldi dip(Foly tatás az 7. oldalról) resett menedéket az ENSZ kabuli épületében. A Reuter ENSZ-forrásokból úgy értesült, a BT több tagja, köztük Oroszország tart attól, hogy különböző afgán gerillacsoportok esetleg támogatnák az ország szétesését és egyfajta egyesülést a volt szovjet közép-ázsiai tagköztársaságokkal. Benőn Sevan, az ENSZ afganisztáni különmegbízottja tegnap Kabulban tárgyalásokat kezdett az ország új vezetőivel. A megbeszélések elsődleges célja, hogy Molomaták és vállalkozók adóigénylésre jogosultak. Míg korábban nem járt visszatérítés, ha a termék egyedi értéke nem érte el a 25 ezerforintos termékhatárt, ezentúl az egyedi érték helyett a mennyiséget veszik alapul a számításnál. Miután az Országgyűlés felkérte a kormányt, hogy tegyen javaslatot a központi igazgatási kiadások 1,2 milliárd forintos csökkentésére, a kabinet megtárgyalta ennek lehetőségeit. Ám összesen a kért összeg felét ítélte lefaraghatónak. Úgy határozott, hogy a minisztériumoknak előirányzott összeget 4, az országos hatáskörű szerveknek szánt pénzt pedig 1 százalékkal csökkenti. Döntött továbbá arról, hogy le kell választani a nem közvetlen igazgatási kereteket, s a jóléti intézmények - mint például az üdülők - támogatását 50, az ellátó szervekét pedig - köztük az éttermekét - 4 százalékkal szükséges csökkenteni. Végezetül Cinkotai János kormányfőtanácsos a KSH legfrissebb adatai alapján kifejtette: az infláció az előrejelzések szerint alakult. Márciusban a fogyasztói árindex 1,9 százalékkal nőtt a februárihoz viszonyítva, s a növekedés üteme lassul. Míg az elmúlt 12 hónapban 34,5 százalékos volt, most 24,7 százalék az infláció. Megkésve, de végre megkezdődött a kamatok csökkenése. hammed Nadzsibullah elnök lemondása után elkerüljék a hatalmi űr kialakulását, a további vérontást az országban. Farid Ahmad Mazdak, a kormányzó Vatan Párt egyik erős embere - aki egyes jelzések szerint átveszi majd a szervezet irányítását - felhívást tett közzé, és abban sürgette, hogy a kabuli hatóságok jussanak egyetértésire a főváros felé közeledő gerillaszervezetek parancsnokaival. Farid Ahmad Mazdak szerint ennek Nadzsibullah távozásával immár nincs akadálya. Nadzsibullahot megfosztották hatalmától „Nem ember, állat az ilyen” A főváros hatodik kerületének egyik forgalmas utcájában - az Oktogontól nem messzire - áll az a háromemeletes, valaha jobb napokat látott régi épület, melynek egyik tágas földszinti lakásában él a Jónás család. Az ajtón meg az ablakokon vasrácsok feszülnek. Becsöngetek. Pár pillanat múlva kulcs fordul a zárban, s egy magas jói szituált, ötven év körüli, szemüveges férfi nyit ajtót. Bemutatkozom, már várt rám. Beljebb tessékel az előszobába, s alig lépem át a küszöböt, a lakás távolabbi zugából egy kisírt szemű, talpig feketébe öltözött, kicsi, szőke asszony, Jónás Mátyás édesanyja és a húga kerül elő. Elkérik az igazolványaimat, s miután megnézik, megnyugodnak.- Félünk - mondják szinte egyszerre. S arra gondolok, hogy érthető a bizalmatlanságuk, hisz egy- szem fiuk is saját jóhiszeműségének áldozata lett. A nappaliban körbeüljük a nagy asztalt. Nehezen jöh a számra a szó. Hisz itt olyan sűrű a keserűség, a bánat meg a gyász, hogy szinte tapintható. Hallgatunk, aztán a férfi töri meg a csendet.- Lehet, hogy mi szülők elfogultak vagyunk a fiunkkal szemben, de nekünk ő volt a szemünk fénye. Megkérdezheti a munkahelyén, ahol utoljára gépkocsivezetőként dolgozott, hogy mennyire meg voltak elégedve vele.- Most legutóbb is kapott fizetésemelést - sírja el magát az édesanya.- Egyedül tudott angolul a cégnél - néz rám a férfi -, most járt németre - teszi hozzá még.- Jó gyerek volt - szedi össze magát az asszony -, az iskolában sohasem verekedett. 1984-ben érettségizett, nem ivott, nem dohányzott, nem járt sehová. Még kávézni sem kávézott. Nem volt kicsapongó, nem diszkózott. Az autó meg a motor volt a mindene.- Korengedménnyel, tizenhét évesen szerezte meg a jogosítványát - mondja az édesapa -, s letette a gépjárműoktatói vizsgát is. Az elsők között kezdett el magántaxizni. Aztán mikor megszaporodtak a támadások a taxisok ellen, mi beszéltük rá, hogy hagyja abba ... Nagyon féltettük, de most már hiába - csóválja a fejét a férfi, mintha még most sem akarná elhinni, hogy fia milyen szörnyű véget ért. Figyelem, ahogy beszél, s látszik, amint rettenetes lelki dúltsága kiül az arcára. Felesége is zokog. Arca sápadt, hártyaszerű, szél, nap mostanában nemigen érte.- Nem hordott magánál semmit, hogy védekezni tudott volna - törli meg szemét az asszony. - Meg hát nagyon vékony volt szegény. A 192 centis magassága ellenére sohasem érte el a hetven kilót. Az volt a baj - folytatja -, hogy egyedül volt, amikor Kiss Mihály idejött a lakásba.- Hogyhogy?- Én Japánban dolgoztam - magyarázza az apa -, zenész vagyok, s oda szólított a szerződésem. A tragédia előtt nem sokkal, tavaly október 28-án mentem ki. A feleségem a lányommal együtt a másik kis budai lakásunkban húzták meg magukat. Mert úgy gondoltuk, a fiatalokat kár lenne zavarni, ugyanis a fiunk, Matyika 1990 májusában megnősült, s azóta a feleségével, Annával ketten ebben a lakásban éltek. De a fiam neje sem volt itthon, amikor jött ez az ember.- Nem ember, állat az ilyen - vág közbe az asszony, s ideges, kapkodó mozdulatokkal egyik cigarettáról a másikra gyújt. Keményen maga elé néz, szája széleit összeszorítja. Szemmel láthatóan küszködik a sírással. Csitítgatja, nyugtatgatja a férje, aztán újból belekezd.- Elég az hozzá, hogy itt, Budapesten, a Neményi Rt.-től vásároltunk egy lagúnazöld, 318-as injektoros BMW-t, azzal a szándékkal, hogy eladjuk vagy lakásra cseréljük.- Meg is hirdettük - jegyzi meg az asszony. - Négyszer, október 25-én, 30-án, november 4-én és 8- án jelent meg az Expresszben a hirdetésünk. Mi november 7-én, csütörtökön reggel vettük át a kocsit a Neményi Rt. Könyves Kálmán úti telephelyén. Onnét elmentünk vámoltatni, majd pedig siettünk vissza, mert a fiamnak még jelentkeznie kellett a munkahelyén. S képzelje el, Kiss pontosan aznap este telefonált, hogy szeretné megnézni világosban az autót, s kérdezte, hogy hol a kocsi. A fiam megmondta. Azt persze nem árulta el, hogy vidékről érdeklődik, s a mi Matyikánk abban a hiszemben volt végig, hogy pesti az illető. Másnap, vagyis november 8-án a parkolóőr szerint délután fél kettő tájban tényleg érdeklődött egy férfi a BMW iránt. Mint elmondta, nagyon udvarias, elegáns, megnyerő modorú ember volt, és bordó bőrdzsekit viselt. Persze elég nehezen hihető, hogy így nézett ki, mert borzasztóan rossz személyleírást adott róla. Hisz a fantomképet - amely a parkolóőr elmondása alapján készült - akkoriban még a televízióban is bemutatták, de az egyáltalán nem hasonlított Kissre.- Tehát november 8-án este hat órakor - szólal meg újból az asz- szony - itt járt a lakásban Kiss Mihály, és találkozott a fiammal. Ezt azért állítom ilyen határozottan, mert a rendőrök elmondása szerint a gyanúsított „leírta”, hogy milyen ez a lakás. Onnan aztán a parkolóba mentek, mivel Kiss többször is mondta, hogy érdekelné az autó. Még ki is próbálták, csináltak egy kört a városban, s mikor visszaértek, megszólalt Kiss Mihály:- Tetszik nekem a kocsi - de még hozzátette: - Gondolkodom, spekulálok rajta, hogy megvegyem-e, mert kinéztem magamnak egy Audit is. Ennek ellenére másnapra, vagyis 1991. november 9-ére, szombat délelőtt tíz órára megbeszéltek egy újabb találkozót, s megegyeztek, ha közben mégis a BMW mellett dönt, akkor kifizeti a kocsi árát, a kétmillió-négyszázezer forintot, s viszi az autót. De még aznap este visszatelefonált Jónásékhoz Kiss Mihály, hogy nem jó a szombat délelőtt, mert vidékre kell utaznia, s javasolta, hogy rá két napra, november 11 -én hétfőn este hat órakor találkozzanak. Az ifjabb Jónás Mátyás belement. Vesztére.- Biztos már kombinálgatott - motyogja az asszony. - Hisz egyedül volt a gyerekünk, népi 'vpít mellette senki, és őt sem látták a fiunkkal.- Úgy tűnik, hogy Mátyás - vetem közbe - teljesen megbízott abban az emberben.- Hát igen, ez volt a baj - bólint a férfi, s aztán az asszony közbevág.- Az első találkozás után a fiam mondta is a feleségének, hogy nagyon jól vezetett ez az ember, és amikor Matyika megjegyezte neki, hogy a kocsit nem lehet a parkolóból kivinni, mert nincs még rajta rendszám, erre azt válaszolta Kiss, hogy nem gond, ő majd elintézi a rendőrökkel, ha megállítanák. S ebből a fiunk azt a következtetést vonta le, hogy biztos egy BM-es fickó az illető, s így még inkább megbízhatott benne. Mondta is a nejének: - Ez biztos meg tudja venni a kocsit. S eljött 1991. november 11-e. Este hat órakor elment a lakásból az ifjabb Jónás Mátyás, és utána nem látta őt senki. Mintha a föld nyelte volna el. A szülők, mint a megszállottak, keresni kezdték egyszem fiukat. Még parafenomé- nok segítségét is kérték, ám hiába . . . Egyik csalódásuk a másikat érte. Dermedt csönd ül közénk. Egyszer csak felém fordul az asszony.- Magának van gyereke? - kérdi remegő hangon.- Igen, van - felelem.- Nagyon vigyázzon rá - suttogja, mintha félne, hogy meghallja valaki. ■), , v> : • ' (Folytatjuk) , Nagy Tibor