Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-05 / 55. szám
1992. MÁRCIUS 5. 1 Hü/iÜ kÖfkép Pénz, money, das Geld Inkább a csőd? „Fiúk! büszke vagyok rátok...” A SZOLNOKI CSATA EMLÉKÉRE Ma van az 1849. március 5-i szolnoki csata 143. évfordulója. Annak a szolnoki csatának - amely az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc menetében fordulatot jelentett, és amelytől kezdve diadalútjára indult a dicsőséges tavaszi hadjárat. Szolnok 1849-ben nemcsak Pesthez való földrajzi közelsége miatt volt fontos centruma az ország vérkeringésének, hanem azért is, mert ekkor már naponként közlekedett az 1847. szeptemberében megnyílt pest-szolnoki vasútvonalon a vonat. Ez abban az időben óriási jelentőségű volt, szinte csodaszámba ment. Érthető, hogy stratégiai szempontból is nagyjelentőségű volt a város. Az előző éjszakát a szabad ég alatt pihenéssel töltötték a magyar vitézek, s a gyönyörű tavaszi napon pompás diadalt arattak a császári csapatok fölött. Damjanich tábornok levett csákóval vonult végig saját nevelése, az immáron legendás 3.zászlóalj előtt. Ekkor mondta híres szavait: „Fiúk! büszke vagyok rátok, ti az ördögöt is megveritek, megérdemelnétek, hogy mindnyájan tisztekké legyetek!” Damjanichot is meghatotta a különböző nemzetiségű katonákból összekovácsolódott sereg összetartása, egysége, hiszen megerősödhetett nemzeti elfogultságon túlemelkedő sorsválasztásának igazában. A szolnoki csatát megelőző cibakházi szemlén, kérdésére katonái így feleltek: „Igenis, méltóságos tábornok úr, mi svábok vagyunk, de magyar svábok.” Az egység, az erő. a közös célért való harc vitte Szolnoknál a soknemzetiségű, de a magyar zászló alatt küzdő sereget a diadalra, amelyről Kossuth személyesen számolt be a kormány hivatalos lapjában, a Közlönyben. 1848. március 5, az a nap, amelyen Damjanich János és Vé- csey Károly kiverte Szolnokról az elbizakodott osztrákokat, Szolnok történetében emlékezetes dátum. Egyike azoknak, amelyek bizonyítják, hogy városunk mindig kivette részét a szabadságküzdelmekből, neve mindig felragyogott, amikor előre fordult a történelem kereke. K. Sz. Hosszú, kemény viták után lezárulni látszik egy fejezet a kormány privatizációs stratégiáját illetően, amelyhez szorosan kapcsolódik az állami tulajdon arányainak, a megmaradó vagyon kezelési módjának meghatározása is. Mindez azt is jelenti, hogy szétválik az állam tartós tulajdonában maradó és a gyorsan privatizálandó vállalkozói vagyon. Az előbbire a fejlett tőkés országok többségében különböző formában működő tulajdonosi intézetek jöttek létre, amelyek belső irányításukat, tartalmukat illetően az úgynevezett holding kategóriájába tartoznak, az esetek többségében részvénytársasági formában. Nálunk ez várhatóan az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság nevet fogja viselni. Amíg ennek létrehozása majdnem bizonyosra vehető, kevésbé határozható meg konkrétan a privatizáció lebonyolítására vonatkozó vagyonpolitikai elvek mikéntje. Jelenleg nincsenek érvényes irányelvek, s talán ez az oka, hogy sokszor, sokan kérdőjelezik meg az Állami Vagyonügynökség tevékenységét is, bár sok esetben az Á VÜ ellentmondásos munkája mögött más állami irányító szervek döntései húzódnak meg. Ilyen eset lehet a szolnoki Szol- vili is, amelynek igazgatójával, Juhász Istvánnal beszélgettünk a kisvállalat kálváriájáról, az ÁVÜ-vel vívott csatájáról. Maga a Szolvill 1983. január elsején vált ki a Gelkából, decentralizációcímén. 1986-tól tanácsi alapítású önálló kisvállalattá alakult át. A Gelka levetett műszereivel végezte lakossági szolgáltatásait, elsősorban híradástechnikai, erősáramú berendezések, antennarendszerek javítását, a közületek számára pedig főleg ipari hűtőberendezések szerelése, ipari gázszerelés, központi antennarendszerek telepítése volt a feladata. A megnövekedett költségek mind szűkebb mozgásteret engedtek meg a vállalatnak, s ez vonatkozott a szolgáltatások mennyiségére, minőségére, következésképpen a létszámra is. Jellemző eset, hogy a törökszentmiklósi részleget be kellett zárni, mert a bizonytalan helyzet miatt a munkaerő egyszeriben eltűnt onnan. Viszont sajátos pa- radoxona a helyzetnek, hogy az 1990/74-es előprivatizációs törvény nem engedi a szerviz leadását, s így az azóta is bezárva áll, de a bérleti, üzemeltetési, fenntartási költségeket fizetni kell. A törökszentmiklósi önkormányzat, minthogy övé a tulajdon, szeretné visszakapni, hasznosítani. Többször kérte is, de a törvény ezt sem teszi lehetővé. Az már más kérdés, hogy ugyanezen törvény előírja a privatizáció lebonyolításáig a szolgáltatás fenntartását, azzal a logikával, hogy egy működő üzlet mégis csak értékesebb, mint a nem működő. Itt azonban - mint jeleztük - nem a vállalat vezetőin múlik a működtetés. Egyszerűen nincsen kivel, s többek között az előprivatizációs törvény merev alkalmazása miatt. A helyzetre való tekintettel 1991. április 25-én a vállalati küldöttgyűlés határozatot hozott arról, hogy a cég alakuljon át kft-vé, majd a privatizáció után dolgozói részvétellel működne, így ebben a koncepcióban „nevesített” tulajdonosok szerepelnének. A vállalati átalakulási terv 1991 júliusára készült el. A céget átvilágították, s ennek eredményeképpen, megfelelő gazdálkodás mellett életképesnek találtatott. Július másodikán az átalakulási tervet leadták az ÁVÜ- nek. Az ÁVÜ egyébként ez időtájt kezdte kialakítani önprivatizációs modelljét. Javasolták is ezt ebben az esetben, minthogy rugalmas, több szabadságot ad a vállalat dolgozóinak. Elfogadva ezt a javaslatot, a cég szerződést kötött az ÁVÜ által is jóváhagyott 84 tanácsadó cég egyikével. Hasonlóan cselekedtek egy vagyonértékelő céggel is, amely az 1991. október 31 -i állapotnak megfelelően el is végezte a vagyonértékelést. A december 20- án megtartott vállalati értekezleten, a tanácsadó cég jelenlétében a dolgozókat tájékoztatták a vásárlás lehetőségéről, s erről a dolgozók szándéknyilatkozatot tettek. A problémát bonyolítja, hogy az egyik szerviz az előprivatizáció alá esik. A „Széchenyi” lakótelepen lévő egységre tehát mentességet kellett kérni. Ezt a tanácsadó cég 1991. november 19-én meg is tette. Válasz azóta sincs. December 31- ével az ÁVÜ lebonyolításért felelős Prímán Kft-je részére rendelkezésre bocsátották az átalakulási okirat teljes anyagát. A mentesség megadása nélkül pe- sze semmit nem lehet csinálni. Az ÁVÜ azonban azóta is hallgat, hiteget, és hivatkozik az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium előprivatizációért felelős osztályára, illetve a közösen létrehozott Koordinációs Bizottságra, miszerint azok jogosultak a mentesítés véleményezésére és megadására. A helyiek úgy vélik, az egész rendszer csak a kft. keretein belül működőképes. A „Széchenyi” egység önmagában például megfelelő raktár hiányában képtelen megélni. A jelenlegi helyzet - túl azon, hogy veszélyezteti a telep 25 ezer emberének ellátását, a garanciális kötelezettségek elvégzését, magát a vállalatot viszi esetleges csődhelyzetbe. A vállalatvezetés, legjobb szándékai ellenére is, kénytelen tehetetlenül szemlélni a cég lassú kínhalálát, dolgozóinak bizonytalan helyzetét. Nagy kérdés persze, kinek, és miért áll érdekében a jelenlegi helyzet fenntartása? Vagy talán túl mereven értelmezik a törvényeket? Vagy a dolgozók tulajdonszerzése szálka valakinek a szemében? Szolnokról erre választ nem lehet adni. Az ott dolgozók és a lakosság érdeke is, hogy ez minél előbb megszülessék. Füle István Falusi hírek Tiszasas 27 millió 369 ezer forint... Hogy ez sok vagy kevés, arról megoszlanak a vélemények. Nagyrészt attól függően, kinek a tulajdonában van ez a bizonyos összeg. Jelen esetben a tiszasasi község önkormányzatának kell ennyiből gazdálkodva kihúznia az évet. 5*5 A település egyelőre nem dúskál az ötletesebbnél ötletesebb vállakózásokban, holott a falu vezetése nyitott lenne minden kezdeményezés iránt. Persze nem szabad megfeledkezni a múlt év nyarán létrejött tápkeverő üzemről, amely szintén vállakózás formájában működik. 5*5 Szombaton délelőtt 9 órakor megválasztják az érdekegyeztető fórumot a helyi polgármesteri hivatalban. 5*5 Mint szerte a megyében és az országban, alapvető gond Tisza- sason is az egyre növekvő munkanélküliség. A lakosság jelentős része ingázó (vagy csak volt), így a gyárakban, üzemekben, vállalatoknál történt elbocsátások elsősorban őket érintik (érintették). A másik „szabadlistára” tevő cég a termelőszövetkezet, amely - talán mondani sem kell - szintén alapvető átalakulás előtt áll. A szociális segítségen kívül néhány ember számára munkahelyteremtő beruházásnak is számít a most épülő Idősek Bentlakásos Otthona, ez a maga 16 ágyával legkésőbb július 1-én nyitja meg kapuit. 5*5 Ha a munka a tervek szerint folytatódik, még ebben az esztendőben tornateremmel és tantermekkel gazdagodik az általános iskola amelynek tetőterébe szolgálati lakás kerül. 5*5 Laskai István polgármester bizakodó a falu jövőjét illetően. A természeti adottságokat szem előtt tartva - a Tiszának másfél kilométer hosszú, fürdésre alkalmas szakaszára és a közeli termálkutakra gondolva - a falusi turizmusra szeretne építeni. Egyébként ezzel kapcsolatban most küldték el pályázatukat, bízva abban, hogy az 1996-os világkiállításra már vendégeket tudnak fogadni. 5*5 Az idei költségvetésből csaknem 2 millió forintot különítettek el szociálpolitikai támogatásra. Ebből többek között 572 ezer jut rendszeres szociális segélyre, 100 ezer forint rendkívülire, 250 ezer szociális étkeztetésre, 200 közgyógyellátásra, 300 rendszeres nevelési segélyre. isért a múlt Harminchat év óta harcban az igazságért A legtöbben úgy vagyunk ma a politikával, mint régen a szocialista jelszavakkal: kiábrándultunk, elegünk van belőle. Már azon se szívesen meditálunk, mi volt ’56-ban. Túl vagyunk a „301-es parcellán”. Akkor mégis miért hozzuk fel a múltat? Azért, mert sokaknak még fáj, s amíg vannak, akik szót kémek, addig beszélni kell róla. És akkor következzék a történet! „Tisztelt Polgármester Úr! Nagyon nehéz 1956. november 4-től a mai napig tömören kifejezni azokat a meghurcoltatásokat, férjem összeverését, házkutatásokat, kilakoltatásokat, anyagi, erkölcsi pusztításokat, amiket 1956. november 4-e után egy magyar embernek, aki itt maradt e vérző hazában, el kellett szenvednie. Nem a hosszú és a megtorlás vágya beszél belőlem, csupán az fáj, hogy magyar honfitársaim tették, akiket akkor valami őrület szállott meg. Siker, karrier, pénz, különböző javakhoz illegálisan való jutás satöbbi. így váltak verőlegényekké. Verőlegény az is, aki az íróasztal mögül paragrafusokra hivatkozva, de hamisan üldöztette és üttette az ártatlant, csak mert 1956 szent szelleme vonatkozott rá. Ütés volt az is, és irtózatos, amikor 1957 és ’58 telén nem adtak tüzelőt, mert ellenforradalmár vagyok. Három kicsi gyermekemmel éheztünk, fáztunk éveken keresztül. Mivel e szomorú eset Szolnok megyében, Já- szapátin történt, ezért fordulok tisztelettel önhöz, hogy rehabilitálni szíveskedjen. Ugyanúgy kerüljön nevünk az újságokba, mint belekerült a Szolnok megyei Néplapba I960, augusztus 10-én ,A makacs Friedrichék” címmel.” (Az 1960-ban megjelent újságcikk a történetet természetesen az akkori hatalom szemszögéből tárta az olvasók elé.) Friedrich Istvánná Boros Lajoshoz, a közgyűlés elnökéhez intézett leveléből idéztünk. A Hatvanban lakó hölgyet felkerestük, s lakásán beszélgettünk a lelkileg, idegileg, testileg meggyötört asszonnyal. Az asztalon hízom iteknk, les elek Mi is történt velük valójában? A Friedrich házaspár, miután vagyonukat államosították, Jászapátin vállalt tanítói állást végzettségüknek megfelelően. A csendben letöltött évek után jött ’56, amikor is a férjet beválasztották a jászapáti Munkás-Paraszt Tanácsba. Sem vér, sem mások meghurcolása nevéhez nem tapadt, a forradalom utáni megtorlást azonban nem kerülhette el. Tette börtön- büntetést úgymond mégsem ért meg. Jászapáti Sport utca 2. szám alatt levő házukból azonban a helyi tanács kilakoltatta őket a fürdő építésének ürügyén - majd mint Friedrichné asszony elmondta, lakásukba az a személy költözött, aki a kilakoltatást elrendelte. Sem ebbe, sem férjének meghurcoltatásába, összeveretésébe belenyugodni nem tudott, igazsága elismeréséért eddig összesen 210 levelet írt különböző fórumokhoz, minisztériumokhoz, és szentül hiszi, hogy hazánk „nép által választott, első, független, demokratikus kormánya, miniszterei” - most majd igazságot szolgáltatnak neki. Lassan azonban ez a reménye is szertefoszlik, mert a nagyra becsült, szeretett honvédelmi miniszter a levelét s 1948 óta féltve őrzött dokumentumok átadását válaszra eddig nem méltatta. Amikor az oroszok által felállított jászberényi hadifogolytáborban őrzött magyar katonatisztek a táborból titkon kicsempészett leveleit, üzeneteit magához vette, megesküdött, hogy addig őrzi a tábori körülmények borzalmait ecsetelő titkos dokumentumokat, „amíg a magyar parlamentben olyan kormány nem lesz, ahol szabadon leng a magyar zászló, s ahol nincsen vörös csillag”. Ez a pillanat eljött, az értékes dokumentumokat átadta - csak éppen válasz nincs rájuk, melyet pedig olyannyira vár - a minisztertől, személyesen. Ezt az asszonyt - ahogy mondja - a IlI/IIl-as ügyosztály is be akarta szervezni, s mint meséli, ’56-os múltjával zsarolták, lakását lehallgató- és találkozóhelynek használták. Állandó rettegésben, életveszélyes fenyegetések között élte le életét, s mire jutott? Idézzük beszélgetésünk végén elmondott szavait:- A hitem nem rendült meg, mert az Istenben van, de a bizalmam kezd megrendülni. Bárhová megyek, mindenhol ugyanazok az emberek ülnek, összefonódnak, összeforrnak a gaztettek, ugyanúgy, mint eddig. Vagy még rosszabb, amit csinálnak. A III/III-as ügyosztályon megint ott vannak a régi tisztek, és nyírnak bennünket és a hozzám hasonlókat. Aki régen kommunista volt, az most függetlennek mondja magát. Végképp kicsúszott a lábam alól a talaj. Az én korosztályom a csalódás szakadékéba jutott. E honnak, e hazának, egy igaz, szent eszmének éltünk, fogadjanak el engem végre embernek ebben a rendszerben! Kátai Szilvia
