Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-28 / 75. szám

1992. MÁRCIUS 28. Hazai körkép 3 Riihimäki-Szolnok Kapcsolat a két város színháza között Balról jobbra: Svante Korkiakoski, mellette a tolmács és Spiró György, valamint Eeva Kokko. Fotó: K. É. Tegnap délelőtt a Szigligeti Színházban Spiró György fogadta Szolnok finnországi testvérvárosa, Riihimáki színházának igazgatóját, Svante Korki- akoskit és munkatársát, Eeva Kokkót. A szolnoki Szigligeti Színház nemzetközi kap- csolatainak fejlesztését célzó találkozás első lépése volt a tegnapi megbeszélés. A finnországi vendé­gek megtekintik a Szigligeti Színház néhány elő­adását, például Ibsen A vadkacsa című művét, majd az itt szerzett tapasztalatok alapján döntenek a továbbiakról. A finn vendégeket tegnap délután Várhegyi Attila polgármester fogadta. Virág a vesztesnek is jár Azt gondolná az em­ber, egy szépségverse­nyen, mivel termé­szetesen hölgyekről van szó, legalább a megjele­nést honorálják egy szál szegfűvel. És persze a lát­ványt, hiszen a fürdőru­hás bemutatkozást esté­lyiben pompázó bevonu­lás követte a békéscsabai Fiume Hotel nagytermé­ben, a Miss Universe Hungary ’92 előselejtező­jén. Az ötvennégy jelölt között ott izgult a maga fiatalos üdeségével a Sza- jolban élő, 23 esztendős Bokor Erika is, akit talán nem túlzás állítani: meg­aláztak a Viharsarokban. O mindenképpen így érzi. és elkeseredését az sem csillapította a verseny után, hogy a zsűriben he­lyet foglaló kisgazda Zsí­ros Géza reá adta le a vok- sát, és megértéséről bizto­sította a világosszőke für­tökkel pompázó amazont. Kezdetben ment minden, mint a karikacsapás, nevezés, vissza­igazolás, cipő- és ruhavásárlás, fodrász, kozmetika. Röviden, folyt a nagy készülődés, némi re­ménykedéstől kísérve. A bemu­tatkozás során is rendben mentek a dolgok, s miután a veszteseket elbúcsúztaták egy szál virággal va érezte magát három er­délyi hölgy miatt. Közéjük sorolta azt a Bokor Erikát is, aki ’90-ben hivatalosan áttelepült egész családjá­val, de magyar állampol­gársággal még nem rendel­kezik. A dolog pikantériája, hogy Erika a nevezési la­pon Szatmárnémetit tüntet­te fel születési helyeként, és az akkor senkinek nem szúrt szemet. Sőt, a verseny előtt a kék színű személyi igazolvány - a hivatalosan letelepedettek magyar iga­zolványa - sem volt kizáró ok, tehát jogos volt a biza- j|JÍÍ kodása. Ám a verseny után kiderült, hogy a zsűri szá­mára mégsem megfelelőek az okmányok. Ezért Erikát utólag kizárták. Vitatható döntésüket azzal tették még nyomatékosabbá, hogy sem oklevelet, de még egy szál virágot sem kaphatott. Magyarul: még a vesztesek között sem jegyezték, hol­ott ugyanúgy „végigszenvedte” a megpróbáltatásokat, mint a győztesek. Erika, mivel Romániában már értelemszerűen nem versenyez­het, hol mérettesse meg magát? Azt gondolná az ember, talán az új hazájában ... (néder) és egy oklevéllel, Erika szíve szaporábban kezdett dobogni. Jó oka volt rá, hiszen ez azt sejtette, hogy az első tizenötbe kerülve a következő fordulóban is színre léphet. Ekkor azonban hideg zu­hanyként érték Sík Ferencnek, a zsűri elnökének szavai. A Nem­zeti Színház főrendezője becsap­A távközlés nyereséges A nagyvállalat és a társaságok (Folytatás az 1. oldalól) A többi hozzászóló is megerő­sítette a felszólalónak a törvény- tervezettel kapcsolatos vélemé­nyét. Szűnjön meg az állami mo­nopólium, teremtsenek piaci vi­szonyokat, tükrözzön a jogsza­bály versenysemleges álláspon­tot, végül szülessen meg minél hamarabb a törvény - jegyezte meg. Vállalkozók, külföldi be­fektetők csak akkor jönnek - a jelenlegi telefonhelyzetet tekint­ve fehér foltnak számító területre -, ha van színvonalas kommuni­kációs lehetőség adódik. Dr. Magyar Levente, jászbe- rény polgármestere, mint a kis­városok szövetségének elnöke, bejelentette, hogy alternatív táv­közlési törvényjavaslatot ter­jesztettek az előkészítő szakem­berek elé. A továbbiakban jász­berényi példákat hozott fel annak érzékeltetésére, hogy a Magyar Távközlési Vállalat nem érde­kelt a térség telefonhálózatának fejlesztésében. Annak idején az önkormányzat pályázatot írt ki, de a jelentkezők között nem sze­repelt a Matáv neve - említette. Úgy tűnt, a nagyvállalatnak kevés támogatója akadt a jelent­kezők között. Kuncze Gábor or­szággyűlési képviselő beszédé­ből is ez derült ki. Úgy ítélte meg, hogy a távközlési törvény kon­cepciója az országos nagyválla­lat érdekeit szolgálja. Egyes szá­mítások szerint a jelenleginél jó­val alacsonyabb tarifák esetén is nyereségesek lehetnek az üze­meltetők - fűzte hozzá. Megje­gyezte, hogy a távközlés jó üzlet, számottevő nyereséget termel. A távközlési vállalat debrece­ni igazgatóságának igazgatóhe­lyettese erre válaszolva kiemel­te: csak hitelből és nyereségből nem lehet a hálózatot bővíteni. Ok is tisztában vannak azzal, hogy csak a működőtőke bevo­násával fejleszthetik. Arra pedig már csak azért is szükség van, mert az igazgatóság kezelésében lévő vonalak és technika színvo­nala az országban a legrosszab­bak közé tartozik. A megyei táv­közlési üzem vezetője a jelenlegi szabályozatlanságra kitérve el­mondta, hogy már ők is szeretné­nek tisztán látni, hisz a jogsza­bály késése újabb károkat okoz­hat. Sz. Z. Martfűn FIGYELNEK AGYEREKEK EGÉSZSÉGÉRE A Hetényi Géza Kórházban meg­alakult Audiológiai Szűrő Gmk vál­lalja a szűrővizsgálatot munkahelye­ken, iskolákban, vállalatoknál. Igaz, hogy ma még az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése nem olyan fontos kérdés Magyarországon; azért vannak, akik hajlandók némi figyelmet fordítani rá. így van ez a martfűi önkormányzatnál is, amellyel a szűrő gmk-nak jó kapcso­lata alakult ki. A hallásvizsgálatot tavaly kezdték el Martfűn az iskolá­ba lépő korosztálynál. Az önkor­mányzat a saját költségén vállalta, hogy biztosítja a gyerekek számára a szűrést. Úgy gondolták, hogy ez hozzátartozik az iskolára való felké­szüléshez. Az önkormányzat igényei tovább nőttek, és arra kérték az Áu- diológiai Szűrő Gmk-t, hogy segít­sen szemészeti és ortopédvizsgálatot is biztosítsam a gyerekek számára. Ezekre még ebben a hónapban sor kerül. Az önkormányzat a későbbi­ekben még szeretné kibővíteni a szű­rővizsgálatot, orvosokkal konzultál­va. És hogy mennyire szükség van erre a szűrésre, azt mi se bizonyítja jobban, mint hogy a tavalyi audioló­giai szűrésen a gyerekek több mint 35 százalékánál tapasztaltak valami­lyen rendellenességet. A polgármes­ter, Kozma Imre azt tartja, hogy szükség van a szűrővizsgálatokra: „Erre nem szabad sajnálni a pénzt, még akkor sem, ha a társa­dalombiztosítás jelenleg nem fi­nanszírozza. Nem olyan horribilis összeg, hogy ne bírná ki bármelyik önkormányzat. Ezeket a vizsgálatom kát meg kell csinálni még az iskola­kezdés előtt, hogy egyetlen gyerek se induljon hátránnyal. Hogy ne a második osztályban derüljön ki pél­dául, hogy némelyik nem is lát el a tábláig, vagy hogy azért rendetlen­kedik, mert nem mindig hallja, amit mondanak.” - pé ­Mostanság Arccal a boldog békeidők felé? A nemzeti történet sok „arccal” kezdőszavú mozgalmat produkált. Egykor arccal a vasút és más újjáépítendő, létfontosságú közlekedési létesítmények felé. Volt ebben a teljes arccal odafordulásban valami egészen tiszteletreméltó, hiszen 1945 és 48 között a háborús romok zöme eltűnt. Később a sarló-kalapácsos munkaversenyek során több száz százalékos teljesítmények születtek, és a nemzet vezérei büszkén mond­ták: a vas és acél országa leszünk. A munka becsület dolga volt, kinek Recsken, kinek a Lenin Kohászati Művekben. Megkezdődött a tudatfor­málás. A jócskán előttünk járó Szovjetunió példája nyomán időnként sor került az arccal a fal felé állításra is. Aztán csendesebben kezdett csor­dogálni a nemzet története. Mostanság, 1989 és 92 között pontosan idejében hagytuk abba egykori nagytestvérünk utánzását, tudniillik a derék bátyuska finoman fogalmazva átalakult. Magunkra maradtunk hirtelen a Kárpát-medence huzatos közepén, és többé senki sem akarja, hogy utánozzuk. Nem maradt más példakép, mint magunk magunknak, amit mindig megérdemlőnk. A gondok igazából itt szakadtak a nemzeti identitászavarok tudós szakértőire. Ugyanis, ha már olyannak kell lenni, amilyenek vagyunk, akkor vajon újkori történetünk mely korszakának jelmeztárát használhatjuk fel, mert az világos, hogy múltbeli gyökerek nélkül ezen a tájon semmi sem igazán legitim. Kézenfekvő lehetett volna a két világháború közti Magyarország kelléktárának felhasználása, de ez időben túl közeli, és mint közismert, gyászos végű korszak volt. Maradt tehát a boldog békeidők, a dualizmus kora. Itt minden volt, ami csak szükséges egy valamire való példa- és kelléktárban. Az egész korszak 1867-ben egy rendszerváltozással kezdődött, majd dinamikus gazdasági, kulturális fejlődés következett. A parlamentben sokat vitat­koztak, sőt néha megsértették egymást. Tisza István házelnök korában sokszor bizonyította éleslátását pisztoly- és kardpárbajokban, termé­szetesen gondosan ügyelve képviselőtársai viszonylagos testi épségére. Sok volt a politikában a gróf és a díszmagyar, de már feltűntek a derék frakkos polgárok, hogy a jövő útjait egyengessék. Akadt majd másfél millió kivándorló, de erről illetlenség lenne sokat beszélni. Mostanság sóvár tekintettel figyeljük a díszmagyart s a díszkardot. A nemesi ősök felkutatása s címereik megrajzolása már némi készpénzt is hoz a kuta­tóknak. így egyengetődik a társadalmi konszenzus útja a vékony pénz- tárcájú bölcsész és a mély gyökerei ismeretére vágyó fizetőképes kereslet között. Az újjáéledő önszerveződő közösségek, egyesületek, egyletek szintén századfordulós mintákat követtiek,. Nagyon vonzó a békebeli jelmez, a díszkard és a csillogás. Mostanság,k^zd kiderülni, hogy kicsit nagy ez a ruha, hiszen valaha egy háromszor ekkora nemzettest egyes részeit fedte. Aztán meg nem is igazi népviselet, s csupán a felső tízezerre méretezték a sok vitézkötést. Nehéz és kényelmetlen a díszkard, és főként a modem légierővel szemben haszontalan. Még visszataszítóbb ennek a vitézkötéses, sujtásos viseletnek a szellemisége, mely minden alkalommal szörnyű naftalinszagot áraszt. Miért kell mégis ez az avítt jelmez? Talán mert ruha teszi az embert, és jelmezeiről ismerhetőek fel a honi politikai kurzusok a huszadik században? Wirth István A félelem kapuja- Azt ajánlom, ne bízd el magad. Tartsd be a játékszabályokat, járj be az órákra és a szakmai gyakorlatokra. Lehet, hogy Temesvári újra meggondolja magát és mégis ki akar rúgni, ne adjál neki támadási felületet. Ami pedig a továbbiakat illeti: minél ritkábban hallunk egymásról, annál jobb mindkettőnk­nek. Na pá! Kun az előtte heverő iratokba mélyedt, jelezve, hogy a maga részéről befejezte a beszélgetést. A fiú elköszönt, ahelyett, hogy visszatért volna az osztályterembe, lefutott a lépcsőn ki az utcára. Kisietett a piacra, megkereste az őrt, és szólt neki, hogy egyelőre nem kell betenni még egy ágyat a bódéba. Bár még csak tizenegy óra felé járt, megebédelt az egyik piaci büfében, disznótorost kért két szelet kenyérrel. Lassan evett, minden falatot megforgatott a szájában, valójában most gondolta végig, hogy mi történt. Biztos volt benne, hogy Zsóka mentette meg a kicsapástól. Emlékezett rá: mikor fenn ültek az emeleten és ő megemlítette az ügyet, az asszony feljegyezte a telefon melletti írótömbre, utána nyilvánvalóan megkérte a férjét, hogy járjon közbe Temesvárinál. Nem érzett örömet vagy megkönnyebbülést, elfutotta a düh, hogy egy ilyen véletlenen, a hatalmasok egymásnak tett apró baráti szívességén múlótt az ő sorsa. Sokáig bámulta haraggal a pulton heverő zsíros papírokat és a savanyúpaprikák lerágott csutkáit - időbe tellett, amíg erőt vett magán és egy mély lélegzettel az útjára indult. Úgy gondolta, illik megköszönnie Zsókának a szolgálatait. A ritkás ködből kivilágító toronyóra még csak hármat mutatott, de az utcán már sötétedett. Néhány perc alatt odaért a leíróirodához, meglepetésére zárva találta az üzlet előtti kerítés kapuját és a kirakat fölött sem égett a „ZSÓKA” felirat. Semmiféle tájékoztató táblát nem raktak ki, Borsos feltételezte, hogy egy szünnapot fogott ki, csalódottan visszafordult. Másnap este újra próbálkozott, de most is zárt kapu fogadta, felnézett: az épület emeleti részén sem égtek a lámpák. Valószínűnek látszott, hogy Keresztesék elutaztak; a mezőszegi jól kereső értelmiségiek gyakran mentek át sítúrára Ausztriába vagy a közeli Jugoszláviába. Borsos nem tudta, hogy mikor térnek vissza, de szokásává lett, hogy minden este megjelent a környéken. Több mint egy hét telt el, míg egy alkalommal végre világosságot látott az emeleti ablakokban. A kerítéshez lépett, lenyomta a kilincset, de az most sem engedett. A ház túloldalán is nyílott egy bejárat, de Borsos úgy gondolta, illetlenség volna ott becsengetnie. Hirtelen ötlettel visszafordult, bent a városközpontban beállt egy telefonfülkébe és a névsorból kikereste Keresztesék számát. Az izgalomtól szabálytalanul dobogó szívvel tárcsázott, közben elhatározta, hogy ha nem Zsóka vészi fel a kagylót, nem fedi fel magát, hanem idegen néven mutatkozik be. A hívás hosszan kicsengett, aztán egy férfihang jelentkezett a vonal túloldalán:- Tessék, Keresztes. Borsos krákogott és lenyelte összegyűlt nyálát:- Jó estét kívánok, Tóth József vagyok. Tóth József kőművesmester.- Üdvözlöm, parancsoljon. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom