Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01 / 27. szám
1992. FEBRUAR 1. 9 Magazin—irodalom Olvasta-e? „Vannak az istenségek legáldottabbikának, a szerelem istenének különös kegyében született nők. Nem az istenségek vagy az ö hibájuk, hogy az a drága ajándék, amit a szív hordhat, hogy a vérük mohóbb és buzgóbb, sokat és nagyon tudjanak szeretni, átokká is válhat. Az ilyen nők számára a vágy drágalátos varázsló, de könyörtelen orgyilkos is egyben, aszerint, hogy az útján járnak, vagy ellene cselekszenek.” Ilyen nő volt a félig orosz, félig osztrák Sa, azaz Natasa Grigorjevna Gajdarova, a nevelőből lett kokott. Körülményeinek s talán még inkább hajlamainak hatására prostituálódott ugyan, de a társadalom perifériájára szorulva is több szívbeli jóságról és állhatatosabb szerelemről tett tanúbizonyságot, mint magát erkölcsösnek mondó környezete. A képlet - ismerős. Tersánszki persze nem írt érzelgős perditaregényt; a szeretetteljes távolságtartás, no meg a ,,melleslegességek’' elhagyása érdekében Natasa elbeszélését félbe-félbeszakítja a megértőén ironikus újságíró, Nagy Ferenc narrá- ciója. így bontakozik ki az első világháború komor díszletei között játszódó történet: Sa élete egyetlen igaz, síron túl is tartó, ám soha be nem teljesedhetett szerelmének tragikomikus története. Hetyke életszeretet és a konvenciók derűs semmibevevése sugárzik. A margarétás dal-ból, az, amit Ady így fogalmazott meg: „ez a ,föl a fejjel’, ha gránát vagy téboly fogja mindjárt leszedni - ez szép”. (Szépirodalmi Könyvkiadó) Milyen nő volt Sa? csak azt mutatja, hogy az efféle egyes- egyedül vérealkat kérdése. Sa már a középiskolában, az intézetből egy vakációra jövet elbukott. Azt mondja erről Sa, hogy még csak azt sem tudja, hogy az illető, aki első csókjával dicsekedhet, tetszett-e neki? Egy fiatal, távoli rokonuk volt az illető,-a Sa apjának a családjáMert csak egy kérdést. Száraz statisztika, hogy jelen társadalmunkban nő kétszer, sőtháromszorany- nyi van, mint férfi. Mármost azt kérdem a mai berendezkedésünk helyeslőitől, nem is szólva a szerelmi kilengések és a prostitúció dühös ellenzőiről, ami mégiscsak valami kényszeredett és gyáva megoldás, azt kérdem tőlük, mi történjék a társadalomnak ezzel a fölöslegével, hacsak a kasztrálásra vagy a radikális kínai módszerre, a csecsemőirtásra nem gondolnak? Hisz itten egyszerűen fölöslegesen szenvedő tömegekről van szó, amelyeknek semmi helyeselt módjuk nincsen beleilleszkedni a mai társadalom keretébe a világon senkinek sem ártó vágyaik kielégítésével. Igen, ez a legcsudálatosabb! Amíg a társadalmunk minden másra igyekszik is, tud is jóindulatú és enyhítő megoldásokat találni, ezzel a kérdéssel szemben csak vaskalapja vagy gúnykacaja van. Egyáltalán úgy viselkedik minden intézményünk a nemi ügyekkel szemben, mint egy kapkodó idegbeteg. Valóban nem tetszik véletlennek, hogy az egész mai kultúránk önfertőzők, epilepsziások és flagellánsok, stiliták tömegjárványának felléptétől számítja kezdetét, mely a derűs, hedonista, álszemérmektől mentes klasszikus kor romjain kezdett hiénavonításába. A mai felfogásunk, a szerelmi ügyeket illetőleg, valami érthetetlen mazochizmu- son alapszik, mely a kielégítetlenség gyötrelmeit nevezi ki főerényévé. Az egészséges ösztön csak emögött bujkál, ahogy és értésre akad, míg a nemi nyomorban sínylődő ember csak kacajt vagy fenyegető megvetést arathat.” Szóval Ohranyin egy ifjú világjavító volt. Többek között természetesen a szabad szerelem dühös híve. Most jön a legjobb vicc. Mikor megkérdeztem Sától, hogy hát természetesen ő is az Ohranyin elveit vallotta a szabad szerelemről, sőt talán az Ohranyin elvei tántorították le az erkölcs útjáról, Sa valóságos pulykaméreggel csattant föl:- Hogy gondolhat ilyen marhaságot?- Hát hogyan? - kérdeztem tényleg kíváncsian. Mire aztán Sa ilyenféleképp pattogott:- Azt hiszi, én nem mondtam meg Oh- ranyinnak a szemébe is, hogy egy emeletes hülye? Hogyan gondolja ő, hogy minden tisztességes nő és minden tisztességes család elkezdjen az ő nagy szája szerint összevissza viszonyba kezdeni, akinek akivel tetszik? Talán nem akarja az egész világot megváltoztatni? Mit akar a tisztességes emberektől? Hát ha ostobák, legyenek ostobák. Otet nem bántják, és engem sem bántanak, ha azt teszem, ami nekem tetszik. Sejtik, hogy erre a beszédre egészen elhűltem. Lefeküdtem a díványra, és úgy röhögtem aztán.- Mit röhög ezen? - indignálódott Sa.- Nahát - próbáltam megmagyarázni neki viselkedésem indokát -, ez csak különös, nem? Hogy valaki, mint maga is, elvben gyűlöli azt, amit in praxi űz. Erre Sa azzal felelt, hogy: - Minek gyűZöld legényke koromban egy öreg barátom, a magyar piktúra egyik atyamestere, azt mondotta nekem: - Ferikém, jegyezd meg magadnak, ezer nő közül csak száz van, aki után érdemes megfordulni. E között a száz között csak tíz van, aki után érdemes utána is menni. Aztán a tíz közt van egy, aki után mész, mint a maszlagos hal a kosárnak, ha akarsz, ha nem. Ez az igazság! Vannak az istenségek legáldottabbikának, a szerelem istenének különös kegyében született nők. Nem az istenségek vagy az ő hibájuk, hogy az a drága ajándék, amit a szív hordhat, hogy a vérük mohóbb és buzgóbb, sokat és nagyon tudjanak szeretni, átokká is válhat. Az ilyen nők számára a vágy drágalátos varázsló, de könyörtelen orgyilkos is egyben, aszerint, hogy az útján járnak, vagy ellene cselekszenek. Ez a nő volt Sa. Ez a nő csupa jóság volt és csupa játékos kedély. De fekete, kissé mongolos vágású szemeiben olyan fény viliódzott, mint a lázbetegekében. A neme gyöngesé- gének tékozló, édes, korlátok előtt vak láza. Sa sötétpiros szája mindig nedves volt, és a két arcán is ennél alig halványabab piros folt égett, mint a sorvadásosokén. Sa pedig soha életében nem volt sem tüdő-, sem egyéb beteg. A termete ugyan közepesnél kisebb volt és szikár, de a mellkasa és a vállai szinte fiús arányúak voltak, és Sa egész gyönyörű vonalú testén valami olyan meleg érzett, mint aki hacsak szerelmes vágyban nem reszketett, fagyban sohasem. Bánom is én! Mondjuk, hogy Sa egész mivolta kokottos volt. Ez tényleg rá a leghelyesebb megjelölés. Pedig érdekes, hogy Sa sohasem használt rúzst vagy púdert az " , ára. Mégis, ő maga mondta nekem, i már gyermeklányka korában is olyannak tűnt az arca, mint egy kifestett, éjszakázó kokotté. Arra is emlékezett Sa, hogy még mint egész pici lányka, mindig furcsa lángot látott a férfiak szemében, ha őt figyelték, és remegést észlelt a férfiak kezén, ha ölükbe vették és megsimogatták. És ez az érzés kölcsönös volt benne is, minden férfi iránt. Sa maga ezt szó szerint így mondta: - Tudja, én i idhatom magának, hogy egész picike koromtól fogva előttem nem volt utálatos férfi. Még a vén szénhordó ember sem. És nem tehettem róla, hogy akármelyik mellett mindig valami disznó- ság járt az eszemben. A Sa családja föltétlen tisztességes, sőt félig-meddig előkelő népség volt. A Sa tömör elbeszélése szerint:- Papa orosz volt, mamám német. Mert papa előbb külföldi követségen volt hivatalban, és ott vette el mamám. Mi is ott születtünk, én és két nővérem Bécsben, és már nagyok voltunk, mikor visszatértünk Oroszországba. Én meg két nővérem sokáig jobban tudtunk németül, mint oroszul. Oroszországban az iskolában is németnek csúfoltak. Apuska meghalt aztán, és attól fogva mama Oroszországban is inkább két vagy három német családdal érintkezett. Úgy is volt, hogy Németországba költözünk. De aztán mégis Oroszországban maradtunk. A lényeges az, hogy Natasáékra édesapjuk nem hagyott vagyont, és Natasának nővéreivel tanulniok kellett. Erről az időről még csak annyit tudok Natasától, hogy az édesanyai fegyelem nem volt fölötte szigorú. Hogy ennek dacára a Sa nővéreinek se elvben, sem in praxi nem jutott eszükbe részt ütni a polgári tisztesség falain, ez Tersánszky Józsi Jenő: A margarétás dal ból. Arról volt szó csupán, hogy ezzel a fiatalemberrel Sa ellenőrizetlen lehetett együtt egy kisebb fürdőhelyen. Egy meleg, nyári éjjel Sa nővéreivel és a fiatalemberrel együtt a réteken csatangolt. A Sa két nővére a sötétben elmaradt, és Sa meg a fiatalember a fűben hemperegtek és kiabáltak utánuk. Eközben lett vakmerő a fiatalember, és Sa, azt mondja, alig ellenkezett vele. Egyáltalán, azt állítja Sa, hogy alig volt tisztában az eset jelentőségével. A nővérei nemsokára visszaérkeztek, és aztán éppúgy hancú- roztak tovább a réten, mintha mi sem történt volna. Sem azután nem volt semmi érzelmeskedés Sa és első szerelme közt. Se levelezés, se titkolózás, se találkák. Natasáék a fiatalember szüleinek vendégei voltak, és az eset után két nap múlva hazautaztak. Sa első valóságos szerelme vagy hát szeretője egy Ohranyin nevű fiatal filo- zopter volt. Sa akkor nem volt még egészen tizennyolc éves. Az egyetemre járt egy fél évig, aztán kimaradt. Ez alatt a fél év alatt Ohranyin kosztban és kvártélyban volt Natasáék házában. A Natasa egyik nővére férjhez ment. A másik nevelőkisasszony lett vidéken. A Sa édesanyja, mint mondja, nemcsak nagyon lágyszívű, kijátszható nő volt, hanem, hogy a Sa szavait idézzem édesanyjára:- Őneki az esze ágában sem volt az. hogy egyáltalán lehet tisztességes úrilánynak egy férfival viszonya. Azért mama tulajdonképp nem is ügyelt rám. és nem is féltett. Ohrannyinnal Sa együtt tanult naponta a házukban, s nyugodtan járt be az Ohranyin szobájába. Még akkor, egyetemi hallgató korában írt Ohranyin egy kisebb munkát az emberi berendezkedés ferdeségeiről. Natasa ennek a kis munkának a neki dedikált egyik példányát rendelkezésemre bocsátotta. Hát persze, sok fantasztikus marhaság van benne. De úgy mint írásmű, okvetlen érdekes. Nem különös, hogy a munkából pont az a hely van aláhúzva vörös ceruzával, ahol ez a fiatal világtatarozó a szerelemmel foglalkozik? Lemásolom ide ezt a részt. Akinek unalmas, az lapozza tovább olvasatlan. „Ebben a tekintetben - (úgymond Oh- rannyin) - nemcsak ostoba, csökönyös, de nevetséges és szánalmas a mi társadalmunk fölfogása. (Mármint a nemi ügyekben.) Elvégre, hogy ebből fogan a legtöbb testi és lelki nyomorúság és tragédia, ez csak azt jelenti, hogy ennél az emberi vágykielégülésnél egyszerűen kigyógyításra váró lelki betegségek állanak őrt. Semmi egyebek. Nem gazdasági kényszerek és korlátok. Egyszerűen a mai emberi lélek hamis irányú fölfektetettsége, amely úrrá hagyta lenni magán a beteges szeméremérzést, gyávaságot és a poltro- honság leg szükségtelenebb érzéseit, az önmagáért való féltékenységet és irigységet. (részlet) megbocsátó humorral teszi túl magát megcsalt férjek és más ügyesebb kalandocskák hőseinek ügyein. De kérdem, minek nem nézni komolyan és egyszerűen ennek a kérdésnek a szemébe? Hát nem az egyetlen cél, hogy az emberi boldogság felé keressünk helyes utakat? Ám hogyan történik ez, igazán érdemes a megfigyelésre. Csak egy nagyon eklatáns példát. A rendből való kihágók szenvedéseinek enyhítésére például már a kereszteken és kínpadokon át eljutottunk az irgalmas villanyszékig. Ezzel szemben a házasságnak nevezett önfertőzési procedúrákban és az ifjaknak és szüzeknek egészségtelen és utódokra kiható kényszerű önmegtartóz- tatási gyötrelmeit illetőleg hátrább vagyunk az Ószövetségnél. Szóval szinte őrjítően mulatságos, hogy emberi problémának a halál felé való út fontosabb, mint az élet felé való. Negatívumok a pozitívumoknál. De beszéljünk másról is. Az alkohol élvei például, amelyek hatásukban ki- mondhatóan rombolóak, korcsosítóak, er- nyesztőek, voltaképp béklyókat sem ismernek. Mondjuk, ez mindegy. De hát minek nyögi a korlátozások ezer vétóját még csak az egészséges szerelmi kielégülés is, nemhogy a kicsapongás, holott ez nem letargizáló, hanem akcióra késztő szenvedély? Még csak munkára is alkalmasabb a nemileg kielégült egyén. És mégis úgy van, az éhes, sőt az italra, narkotikumra szomjas egyén nyugodtan hangoztathatja vágya jogát, ezer szánalomra lölöm én azt? Nem! De ha valaki ilyesmit nem lát természetesnek, az csak olyan fél- kótya, mint Ohranyin.- Meg mint én, köszönöm - felejtem.- Igen - hagyta helyben Sa. - Én csak azokat a frázisokat utálom gyomromból, meg azokat, akik ezeket szavalják. Tegye meg valaki, amit akar, és fogja be a pofáját. Csak nem akarhatta tőlem olyan hülye, mint Ohranyin, hogy menjek a mamához és a professzorhoz, és mondjam nekik, hogy én vele akarok aludni, mert nemileg érett vagyok, és szidjam le a húgomat, amiért gyónni jár a pópához, és nem engedi meg se csókolni magát a vőlegényétől, pedig már ő is nemileg érett? Mert Ohranyin szerint ezt így kellett volna az egész világon. Micsoda marhaság ez? Úgy látszik, maga éppúgy nem akarja ezt érteni. Ilyenkor volt Sa a legdrágább előttem. Ahogy méreg gyötörte, hogy szavaival nem tudja plauzibilissé tenni a szavak csődjét és haszontalanságát a valósággal szemben, a ténnyel szemben, tehát az igazsággal szemben. (Ha ez igaz!) Egyébként ugyanezen beszélgetés alatt, azt mondhatnám, Ohranyin személyén át, szemléltetőleg levezette és megindokolta Sa egészen furcsa konzervativizmusának helyességét:- Na és mit gondol? - mesélte. - Én már másnap a lecke alatt hozzádűltem, s megszorítottam az Ohranyin kezét. Azt hiszi, valami? Semmi. Azt már ismeri az ember maguknál. Mintha valósággal megijedt volna tőlem, hogy le akarom fogni. Hebegett. És aztán papolt, szavalt, mindezekről, amiket itt írt meg. Már bementem a szobájába. Leültem a díványra úgy, hogy direkt jó helyet adjak neki. Se a cseléd, se mama nem volt otthon. Azt hiszi, elértem valamit? Láttam, hogy reszket. A szeme forog. Erre mi jön? Megint szaval és szaval Ohranyin. Tudja, hogy milyen dühös voltam? Majdnem sírtam. Sírtam is, akkor este, mama mellett az ágyban. Mit akar hát tőlem ez a szerencsétlen állat? Nem tetszem neki? ... Nahát, azt tudtam, hogy ez nem az oka. Láttam, hogy majd kiesik a szeme, ahol meglát. Én, az egyszer biztos, hogy már első nap megutáltam volna Ohranyint, ha nem lett volna különben egész szép ember, és ott nem lakott volna nálunk, ahol egy nap tíz alkalom volt, hogy azt tegyünk, amit akarunk. De hát ez így fog szavalni nekem a világ végéig, amíg megőrülök ... Nahát, aztán, végül, egy este, az utcán, mikor az egyesületből jöttünk, ott kezdte velem, hogy mert végre beszélni legalább. Akkor nem hebegett, és nem reszketett, hanem először folyvást röhögött. Ha nem láttam volna már, hogy milyen gyáva, hát szinte azt hittem volna, hogy kínozni akar, és csak szemtelenkedni velem. Azt mondta legelőször, hogy vajon ő konveniál-e nekem, műit férfi? így mondta, konveniál. Erre emlékszem. Itt aztán már mert. Én persze nem mondhattam neki rögtön, így nyíltan, hogy meg akarok őrülni érte. Mert azok után már tényleg majdnem utáltam néha ... Na aztán: hogy ő szerelmes belém, hogy ő szenved, hogy . . . szóval, hogy nem kaphat meg és így tovább. Elkezdte azon, hogy feleségül nem vehet, mert inkább agyonlövi magát, semhogy föladja az elveit. Végül: legyek okos. Ne gyötörjem őt. És erre a papolás, a társadalmi berendezkedés . . . Élég az hozzá, hogy a lépcső tetején összecsókolt végre . . . Én már nem is emlékszem. Nem nagyon, de egy kissé persze ellenkeztem. Csak úgy, hogy: nem tudom, én félek, és hogyan gondolja? . v. Nahát, mit tegyek vele ott, a lépcsőn? És én mondjam neki nyíltan, hogy én a szeretője akarok lenni? Mert ezt követelte majdnem tőlem. Hogy ő csak saját, független elhatározásom alapján kíván engem. Ő a nőket egyenjo- gúnak tartja a férfiakkal és a többi. Szavalj, Ohranyin! . . . Elhiszi maga, hogy nem is sejti, milyen rettenetesen ostoba férfiak vannak?... Azért közben volt néha nagyon kedves is. Ahogy hízelkedett és szerelmet vallott, mikor már belejött. És később, mikor már viszonyunk volt, persze más lett... De ahogy aztán elmondta, hogy neki már négy szeretője volt, parasztnők, akiket nehezen csábított el, hát nem mondtam neki, de gondoltam: na ugyan, ha téged nem akar egy nő magának, akkor a csábításod felől:.. .• ojjé! ... Szóval csak azt akarom mondani - zárta be Sa visszaemlékezéseit -, hogy az ilyen hülye, mint Ohrannyin, aki ezekkel a frázisokkal akarja fölszabadítani a nőket, hogy viszonyba kezdjenek, akikkel akarnak, hát így néz ki! Én például, mondhatom magának, első nap el voltam készülve mindenre, mikor bementem a szobájába, de abból, amit ebben ahíres könyvében írt, és ameny- nyit szavalt nekem Ohranyin, ma sem érdekel egy szó sem. Ohranyint aztán elcsípték a detektívek valami titkos társaság gyűlésén. Ugyanez a tény rekeszti be Sa német és francia szakos tanárnői pályáját az egyetemen. A detektívek természetesen Óhra- nyin szobáját is felkutatták Natasáék lakásán, és Natasát és anyját is előállították s kihallgatták Ohranyin üzelmei felől. Natasa anyja holtra rémült, és ennek lett az eredménye, hogy az egyetemre sem engedte többé Sát. Nagyon érdekes, amit Natasa az Ohra- nyin-féle összeesküvésről mondott. Ezeknek a fickóknak sejtelmük sem volt róla, hogy mikor ők a cár abszolutizmusa és rendőrkormánya ellen tevékenykedtek, hát tulajdonképp egy pénzeszsák ügyét segítették lebonyolítani. Egy nagy gyárvállalat konkurensének ügynökei akartak zendülést szítani a gyárvállalat munkásai közt, egy nagy szállítás előtt. A legjobb pedig az a dologban, hogy a konkurens vállalatban magának a cári család tagjainak is voltak részvényei. Ohranyint éppen akkor fülelték le társaival és a munkások közt elterjesztésre szánt nyomtatványokkal, mikor Ohranyin neszét vette valahonnan az egész ügynek, és titkos gyűlésükön szóvá akarta tenni. Sa is onnan tudott az egészről, hogy Ohranyin előző nap fölháborodva fejtegette előtte az egész cselszövényt. Mindez persze nem mentette meg Ohranyint kétévi kényszermunkától. S aztán mégsem szakított egészen az egyetemmel. Ázaz öszeköttetésben maradt az egyetem egy másik ifjú tagjával. A neve, azt hiszem, Pjotr volt. Már Oh- ranyinnal való barátsága idején féltékeny- ségi jelentei voltak Sának Ohranyinnal Pjotr miatt. Csak azért tartom mulatságosnak a megemlítését, mert Sa hozta föl az esetet, a saját életfölfogásának helyessége mellett, az Ohranyinéval szemben újólag. Ugyanis, mikor Ohranyin féltékeny- kedni kezdett Pjotrra, Natasa Ohranyin saját nézeteit citálta az Ohranyin fejére, a vágyak szabad jogáról. Szóval Pjotr teljes hódítása csak technikai akadályokba ütközött, míg Ohranyin Natasáéknál lakott. Nagyon komplikált dolog lett volna Sának Pjotrral kezdeni komoly viszonyba. Ezért maradt ez a viszony Pjotrral az Ohranyin bekóterezése utánra. Pjotr nem írt és nem szavalt. Táncolni, korcsolyázni és italozásokra jártak Natasával. Azonkívül Sa és Pjotr elhatározták, hogy a színi pályára lépnek. Sa valameddig iskoláztatta is a hangját egy énektanámál, és valami zug-színiis- kolafélébe is jártak Pjotrral, Sa édesanyjának tudtán kívül. Itt Sa énekelt vagy táncolt, vagy mind a kettőt művelte. De aztán a dolog abba maradt valamiképp. Máskülönben Sa Pjotrral kisebb szállókban találkozott. Mert anyja az Ohra- nyin-eset óta nem akart több egyetemi ifjat látni; és így Pjotrt nem merte Sa fölhozni lakásukba. Pjotmak pedig három szobatársa volt. Az egész ügyet azonban Sa újra bizonyos paradox megállapítással zárta el:- Undok volt Ohranyin azzal a folytonos papolásával. De legalább befogta a száját. Ez a piszkos Pjotr, tudja, eldicsekedett vele, hogy megkapott engem. A húgom is meghallotta egy lánytól és mama is. Szerencsém, hogy mama nem hitte el.
