Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-29 / 51. szám

2 Hazai körkép 1992. FEBRUÁR 29. Térségi egyeztető tanácskozás Ki áll középen? (Folytatás az 1. oldalról) A középső szint azonban már nem egyértelmű. Már maga a szint elnevezés is vita tárgya volt, mert miként a főváros köz- társasági megbízottja, aki fel­ajánlotta a két régió között a ka­pocs szerepét, rámutatott, a szintről általában alá-, föléren­deltség jut az ember eszébe, ezt pedig a magyar önkormányzati rendszer nem tűri el. A különbö­ző önkormányzatoknak saját fel­adatai vannak, beleértve a me­gyéket, a megyei jogú városokat, a településeket, ezek nem kell hogy fedjék egymást, s így ha­táskörük is más. A köztársasági megbízotti rendszer lehetne a „középső szint”, de értelemsze­rűen ez is saját feladatait látja el, s nem felettese az önkormányza­toknak. A középszint tehát nehe­zen értelmezhető, s ennek kap­csán élénk vita alakult ki a ta­nácskozáson nem képviseltetett megyék szerepéről. A többség inkább a régiók mellett teszi le a voksot. A jelenlegi helyzetben - mondják - a megyei önkormány­zat egyik feladata az intézmé­nyek fenntartása, amelyek azon­ban fokozatosan kerülnek ki a megyék fennhatósága alól. A másik feladat pedig a települé­sek érdekképviselete, ehhez vi­szont nem kell apparátus. Sokan a problémák gyökerét látják abban, hogy a megyékben nem, míg a településeken végbe­ment a rendszerváltozás, s a me­gyék régi önmagukat szeretnék ma is megvalósítani. Ennek esz­köze a pénzek és információk feletti rendelkezés. Többen - a leírtak kapcsán - felvetették az önkormányzati törvény újbóli megfogalmazását, bár elismer­ték, hogy ez ma még nem aktuá­lis. Tették e javaslatot azért is, mert - amint az elhangzott - a megye funkciói gyakorlatilag ki­ürültek, magát a megyét sem képviselik mint olyat. Többen egy olyan regionális szervezet gondolatát vetették fel, amely­nek elsősorban gazdasági térfor­máló szerepe lenne, tehát ebben az értelemben nem a mai Köztár­sasági Megbízotti Hivatal szere­pét vinnék tovább. Amint azt Skultéty Sándor, megyénk köz- társasági megbízottja megfogal­mazta, a városok ebben igazi partnerek lehetnének, mert törté­nelmileg is bizonyíthatóan ők a régiók fejlődésének motorjai. A KMB és a városok várhatóan te­hát egy jövőbeni regionalitás alappillérei. A regionalitást más vonatkozásban Peták István, a Tv-2 intendánsa vetette fel. Lel- kiismeret-ébresztőnek tekintve a tv számára a jelenlegi tanácsko­zást, felvetette a tv regionális há­lózata bővítésének lehetőségét. Számukra is persze gondot okoz a régiók behatárolása, ráadásul őket az adók elhelyezkedése is köti. Kelet-Magyarországon Debrecen és Miskolc lehetne egy-egy központ 1993-tól kezd­ve. Addig is a városi televíziókra építve vihetnék be a tv rend­szerébe a régiók problémáit. Bár azt - hangsúlyozta Peták úr - fon­tos aláhúzni itt is, hogy más a funkciója egy országos, regioná­lis vagy városi televíziónak. F. I. Mindenki érdekében tiszta képet akarunk Dr. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter Jászberényben A helyben működő koalíciós pártok kezdeményezésére és rendezésében került sor arra a földdel és tulajdonnal kapcsola­tos tájájékoztatóra, melyre az ér­dekeltek zsúfolásig megtöltötték a Déryné Művelődési Központ nagytermét. Szigeti István alpol­gármester üdvözlő és bevezető szavai után Dr. Gergátz Elemér - több kormánypárti és ellenzéki honatya jelenlétében - lépett a mikrofonhoz, és szisztematiku­san felépített előadásában vála­szolt az előzetesen hozzá eljutta­tott kérdésekre. Bevezetőül az elmúlt év mérlegét ismertette. Kiemelte: tavaly sok gondunk volt, de válság nem volt, s állítá­sát tények sorával igazolta. Elis­merte, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar teljesítőképes­ségének határához érkezett, még inkább kinyílt az agrárolló, tehát változtatásokra van szükség. En­nek kulcskérdése a piacgazdaság megteremtése, mely csak a tulaj­doni viszonyok tisztázása esetén lehetséges. A továbbiakban pontról pontra részletezte a kár­pótlási törvény végrehajtásának menetét. Hangsúlyozta, hogy nemcsak az igénylők, hanem a szövetkezetek is érdekeltek a kárpótlás minél zökkenőmente- sebb lebonyolításában, melynek rendezése várhatóan az év végé­re fejeződik be. Jelenleg az úgy­nevezett fórumok létrehozása az egyik legaktuálisabb kérdés. Az ezekben való közreműködésre a Jászberényi Polgármesteri Hiva­tal adatai szerint - ahogy ez egy hozzászólásban elhangzott - ér­deklődés mutatkozik. Előadásá­nak második részében a szövet­kezetek átalakulásának kérdése­it taglalta. Az új törvények leg­fontosabb elemének a 100 szá­zalékos vagyonnevesítést tartot­ta, miszerint minden aktív és egykori tag vagy annak leszár­mazottja igazán tulajdonosa le­het a szövetkezeteknek. Az év közepére becsülte a szövetkeze­tek tisztázódásának átalakulását, akkorra várhatóan eldől, hogy mely gazdaságokból lesznek részvénytársaságok, továbbá ki­sebb vagy nagyobb szövetkeze­tek, és kik vállalják az önálló gazdálkodást. A tájékozató be­fejezéseként az érdeklődők gya­korlati problémákat érintő kér­déseire válaszolt a miniszter, s ezekhez a jelen lévő ország- gyűlési képviselők is tettek hosszabb-rövidebb kiegészíté­seket. PÁLYÁZAT Szolnok Megyei Jogú Város Bölcsődei Igazgatósága pályázatot hirdet a Szolnok, Szabadság tér 7. szám alatti (volt bölcsőde) átalakítási munkáira I. ütem: főépület: átalakítási munkái teljes belső elektromos felújítás Telekhatáron belül 2 garázs építése II. ütem: Homlokzat felújítás (főépület, kerítés) A pályázatban a vállalkozási díjat ütemenként és témakörönként megbont­va kérjük. A pályázat részletes kiírását és a műszaki terveket március 3-tól a Bölcső­dei Igazgatóság gazdasági hivatalában, Szolnok, Liget út 4. sz. alatt meg­tekinthetik, illetve (10.000 Ft -f áfa) ellenében átvehetik. Érdeklődni: Sárkány Miklósnál lehet. Telefon: 38-610 Munkaterület átadás: 1992. március 17. Igényelt befejezési határidő: 1992. április 23. A pályázat benyújtási határideje: 1992. március 10.15 óra Helye: Bölcsődei Igazgatóság gazdasági hivatala A pályázat elbírálásának határideje: 1992. március 16. *77181/1* Tájékoztató a megyeházán Hat téesznek nincs elnöke (Folytatás az 1. oldalról) Általános a vagyon kényszerű felélése, részleges üzemanyag- hiány tapasztalható, és a téeszek zöme a kritikus pénzhiány miatt egyszerűen már nem tud megfe­lelni az alapvető szakmai, terme­lési követelményeknek. Draszti­kus mértékben csökkent a mezei leltár értéke, tovább fogy az ál­latállomány, köztük a törzsállo­mány, és az átalakulás előtt álló gazdaságok jó része még nem tudja, miből fogja finanszírozni a tavaszi munkákat. Ez utóbbi­hoz ugyanis 4,5 milliárd forint forgóeszközhiteire lenne szük­ség a megyében. A pénzhiány már most determinálja az idén várható terméseredményeket. Míg tavaly 119 ezer hektárról takarítottak be őszi búzát, addig az ősszel 75 ezer hektáron került a földbe a kenyémekvaló vető­magja. Ez még talán nem is lenne baj, viszont a növények állapota egyáltalán nem ad bizakodásra okot. A vetésterület túlnyomó részén elmaradt, vagy csak kis­mértékben történt meg a táp­anyag-utánpótlás, sőt a gabona­táblák több mint egyharmadán a felszínre szórták és dolgozták be a magot, ami ugyancsak rontja az egyébként sem jó terméskilá­tásokat. Gond tehát bőven van az egykori sikerágazatban, mely még tavaly is roppant nagy arányban járult hozzá az ország devizabevételeihez. Most az át­alakulás és a kárpótlás végrehaj­tása foglalkoztatja leginkább a szövetkezeteket. Az átalakulás néhány esetben elég nehéznek tűnik, már csak azért is, mert több téeszben lemondott a veze­tőség. Hat nagyüzemnek már nincs elnöke, további három pe­dig jelezte lemondását. Mintegy 4 millió aranykorona-föld- igénnyel számolnak a megyé­ben, ez körülbelül a fele annak, ami rendelkezésre áll. A közel­jövőben öt minta jellegű árverést szándékoznak rendezni az érin­tettek. Az árverések döntő része azonban augusztusban kezdődik - mondotta dr. Gerendásiné dr. Horváth Gabriella, a megyei kárrendezési hivatal vezetője. Dr. Török István, az FM me­gyei hivatalának vezetője meg­kérdőjelezte a téeszek összesen 2,1 milliárd forintra rúgó veszte­ségét. Véleménye szerint elkép­zelhető, hogy egyes gazdasá­gokban „csúsztatások” történ­tek, a főkönyvelők manipulálták a mérlegeket. Az érdekképvise­let részéről Benedek Fülöp erre a felvetésre elmondta, hogy az új törvények értelmében a téeszek vezetőinek felelősségi viszonyai ezt nem teszik lehetővé, hisz a kulcsemberek saját vagyonuk­kal felelnek tetteikért, az APEH ellenőreiről nem is beszélve. L. Z. okon az MDF-frakció szerint MINDENKI EGY ELLEN „Szolnok önkormányzati testü­letében nagykoalíció alakult ki az MDF-frakcióval szemben’ ’ - ezzel a meglepő kijelentéssel kezdődött el tegnap az a sajtótájékoztató, amelyet a városi MDF-es frakció szervezett. A szóvivő Csala Sán­dor frakcióvezető és Kovács Gyu- láné dr. képviselő szerint az emlí­tett nagykoalíciós helyzet az utób­bi időben, a nagy volumenű kérdé­sek eldöntésénél vált nyilvánvaló­vá. Ez abban jelentkezik, hogy az MDF-frakció ellenében a közgyű­lés egyhangúan szavaz - a szakma­iságot alárendelve a politikai szempontoknak. A frakció szak­mai megfontolású kezdeményezé­sei pedig sorra-rendre egységes el­lenállásba ütköznek. Ezért - ahogy a szóvivők kifejtették - most a saj­tón keresztül egy tájékoztató for­májában kényszerülnek informá­ciót adni a frakció új helyzetéről választóiknak. A sajtó képviselői előtt Csala Sándor és Kovács Gyuláné dr. egy-egy közgyűlési napirend kap­csán konkrétan is ismertetett né­hány olyan frakcióálláspontot, amelyek a döntésnél nem tudtak érvényesülni. így például elmond­ták a frakció kifogásait a város költségvetéséről - az alig ad módot a fejlesztésre, kevés a műszaki jel­legű. a környezetvédelmi beruhá­zás, nem tartalmazza a helyi adók sorsát stb. Nem ért egyet a frakció azzal sem, hogy a város közintéz­ményeiből egymás után kerülnek ki a köztársaságcímerek. Az Al- csisziget régi problémájának meg­oldását - hogy a városhatárjelző tábla azon túl legyen - is sikertele­nül szorgalmazzák régóta. A pél­dák sorában „előre eldöntött és diszkriminációs” személyügye­ket is említettek a szóvivők. A tájékoztató végén elhangzott: az MDF-frakció ennek ellenére sem vesz fel „sündisznóállást”, építő javaslataival továbbra is konstruktív ellenzékként fog vi­selkedni. B. I. Tisztelt Utasaink! Szolnok Megyei Jogú Város önkormányzat Közgyűlésének határozata alapján 1992. március 1-jétől, a JÁSZKUN VOLÁN Vállalat Szolnok városban közlekedő helyi járatain a következő tarifák alkalmazása érvényes: 1. Menetdíjak: Díj/Ft Biztosítás/Ft vonaljegy ára 20 az egy naptári napra érvényes összvonalas napijegy ára 50 az egy naptári hétre érvényes összvonalas heti bérletjegy ára 160 1 arcképes igazolványhoz kötött egyvonalas havi bérlet ára 400 2 arcképes igazolványhoz kötött összvonalas havi bérlet ára 520 2 arcképes igazolványhoz kötött összv. tanuló, nyugdíjas havi bérlet ára 133 2 A havi bérletek árának figyelembevételével negyedéves és éves bérlet is váltható. 2. A megállapított menetdíjon felül: a. / 250 Ft helyszíni bírságot köteles fizetni, aki- kézipoggyászként nem szállítható vagy fuvarozásból kizárt tárgyat visz be az autóbuszba,- az autóbuszba bevitt kézipoggyásszal, élő állattal, ruházatával vagy más módon a járművet beszennyezi (bepiszkítja). - Az autóbusz-vezetője is bírságolhat.­b. / 500 Ft pótdíjat köteles fizetni, aki- annál a távolságnál tovább utazik, ameddig menetjegye, bérlete, utazási igazolványa érvényes,- jegy nélkül, érvénytelen jeggyel, bérlettel vagy utazási igazolvánnyal kisérli meg az utazást, illetve valamilyen kedvezményt jogtalanul vesz igénybe, c. /1000 Ft késedelmi díjatköteles fizetni - adíjon, illetőleg az a./-b./ alpontban meghatározott pótdíjon felül, aki tartozását 30 napon belül nem egyenlíti ki. d. / 50 Ft bérlet bemutatási díjat köteles fizetni, aki érvényes bérlettel rendelkezik, de azt a jegyellenőrzésnél felmutatni nem tudja, 48 órán, illetve két munkanapon belül a bérlet bemutatási díj fizetése ellenében mentesül a pótdíj fizetése alól. AZ ELLENŐRZÉSSEL kapcsolatos észrevételek a KONTROLŐR Betéti Társaságnál (Szolnok, Landler J. u. 24. sz.’Telefon: 30-111) tehetők meg. BÉRLETBEMUTATÁS: a JÁSZKUN VOLÁN Szolnok, Jubileum tér 3/a. sz. alatti szolgálati helyén hétfői, szerdai és pénteki munkanapokon 15 órától 16 óráig. FIGYELEM! A MENETJEGYCSERÉT - 15 Ft-os jegyet - MÁRCIUS 1-jétől FOLYAMATOSAN VÉGEZZÜK VALAMENNYI SZOLGÁLATI HELYÜNKÖN. A március hónapra érvényes bérletvásárlás egyenletes megoszlása érdekében elővételi pénztáraink nyitva tartása az alábbi: Február 29-én (szombaton) 6 órától 11,30 óráig- a Jubileum téren- az autóbusz-állomáson- a Vosztok úton- a Kun Béla krt.-on lévő elővételi pénztárak Március 1-jén (vasárnap) 9 órától 16 óráig- az autóbusz-állomáson lévő elővételi pénztár Február 27-től, március 6-ig munkanapokon a szokásos nyitva tartás szerint várjuk tisztelt utasaink-11. Információt a 33-085-ös közönségszolgálati telefonon, a nap bármely órájában adunk. JÁSZKUN VOLÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom