Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
1992 FEBRUÁR 22. Nézőpont - riport 7 Szombati jegyzet Kísértet a Kun Béla körúton Én félek, te félsz ő nem fél Nem akart hinni a fülének és a telefonkagylónak, ki % Rossz álomnak is tűnheI JL J|p tett volna az egész, de a L : - kezében maradt telefonkagyló árulkodó jel volt; » nem álmodott. Valóban megfenyegették. Őt, éppen őt, aki nem politikus, nem gazdag ember. Őt, aki csupán egy átlagos állampolgár, aki semmivel nem hívta föl magára a figyelmet, ha csak azzal nem, hogy megszállottként dolgozik, szívvel-lélekkel végzi hivatását. Ki hitte volna, hogy már ez is baj? Pedig az, hiszen a fenyegetés így szólt; hagyja abba, amit csinál, különben kinyírják. Őt is meg a családját is. A bíró sem akart hinni a fülének, amikor megfenyegették. A tárgyalóteremben. Hogy kinyírják, ha olyan ítéletet mer hozni, amely . . . Komolyan beszélt a vádlott, vagy csak blöffölt? Ki tudja eldönteni? Demokráciában élünk. Ezt halljuk érvként, válaszként elégedetlenségünkre, ettől visszhangzik Európa. Ezzel a szóval intenek türelemre, ha kifakadunk, hogy nem bírjuk már az inflációt, a munka- nélküliséget, a benzináremelést, a gyereknevelést - egyáltalán; az életet. De hát itt van végül is a demokrácia. A szabadság. Szabadon élhetünk, és ennek a mámoros érzésnek illene egy ideig még az asztalról hiányzó kenyeret is feledtetni. Mert végre szabadon lélegezhetünk. Azt mondhatjuk, amit gondolunk és mondani szeretnénk. Tetteinkkel a törvényességhez és nem párthoz, hatalmi szóhoz kell igazodnunk. Csak egyvalami hiányzik még; a félelemnélküliség. Amely Bibó István szerint egyenlő a demokráciával. Ademokrácia ugyanis azt jelenti: hogy többé nem félünk. Hogy úgy mehetünk ki az utcára, úgy teljesíthetjük hivatásunkat, úgy léphetünk fel az igazságtalanságokkal szemben, hogy nem kell félnünk. Ez az, ami még nem jött el. Ami nem is tudjuk már, hogy mikor jön el. Mert a múló idő egyre távolabb visz tőle, és nem közelebb, hogy a félelem - mint pártállami ócskaság, kacat - sarokba dobható legyen, és egy nemes gesztussal megfeledkezzünk róla. Igaz, hogy a szabadságot törvényekben kell először rögzíteni. Biztosítani. Hogy lássák, ehhez igazodjanak. Hogy ez szabjon most már irányt. A demokráciát is először deklarálni kell. Hogy tudatosodjék, befészkelje magát az emberek fejébe, mozgassa tetteiket. És ez meg is tette a hatását. Nyíltan ki mer itt már szembeszállni a demokráciával? A másként gondolkodókkal? A másként cselekvőkkel? Akiknek más a véleményük, és másként élnek, mint az átlag? Kire lehet itt ma már nyíltan, névvel-címmel rátelefonálni, utasítani, fenyegetni? Ki merné vállalni a nyilvánosság előtt, hogy ő ilyet tesz? Nyíltan - nem. De ne higgyük, hogy mert zászlónk új jelszavakat - demokrácia, szabadság - lobogtat, olyan könnyen belenyugszanak ebbe azok az emberek, akik soha nem tűrtek ellentmondást, nem viseltek el más véleményt. Akik meg vannak győződve a maguk igazságáról, és csak ennek érvényesülését tudják elviselni. Akik úgy gondolják, csak az a jó, amit ők tesznek, úgy gondolják, hogy csak ők gondolkodhatnak, cselekedhetnek, képviselhetnek érdekeket, érvényesülhetnek. Mindenki más - fogjabe a száját. Álljon félre az útból. Ne akadékoskodjék. Ne kérdezzen. Ne tűzzön ki célokat. Ne kiabáljon, ha gazságokról szerez tudomást. Ne próbálja kidugni a fejét a mocsárba rántó korrupcióból. Ne harcoljon. Ne gondolkodjék. Ne létezzen. Tűnjön el... Ezek az emberek most nagyon nehezen ismerhetők fel. Mert ők nem osztály vagy réteg, netán párt - hanem típus. Osztályok fölötti, rendszerek fölötti típus. Hogy örülne most Sztálin, ha látná őket! Mert bennük él tovább az ő oszlopos eszméje, a másság meg nem tűrése. És nevethetne, hogy milyen naivak is voltak ezek a kelet-európai rendszerek, amikor azt hitték, hogy egy fordulattal, egy rendszerváltással meg lehet szabadulni a sztálinizmustól! Az ő eszméitől, gondolkodásától, moráljától? Dehogyis! Hiszen berágták magukat az emberek gondolataiba, zsigereibe, indulataiba, érzéseibe. A másságot nem tűrő típus nemcsak gondolkodásában követi az elmúlt évtizedek szellemét. Tetteiben is. Mert mit lehet azzal tenni, aki mégis másként gondolkodik, cselekszik, él? Egyszerű: meg kell félemlíteni. Nem nyíltan, kiállva ország-világ elé, hanem bizonyíthatatlanul, mint ahogy annak idején az eldugott munkatáborokról, az eltűnt emberekről is csak sugdolózásokat lehetett hallani. A megfélemlítésre most alkalmas az időpont, a közeg. Minden rendszerváltás után eluralkodik a bizonytalanság, és a változások a szokásosnál több lehetőséget adnak a törlesztésre. És hová fordulhat az, akit megfenyegettek? Kitől kérhet védelmet, segítséget? Ma, amikor nappal a nyílt utcán kirabolnak embereket! Megfélemlítik hát azt, aki mégis jártatja a száját. Aki azt hiszi, hogy itt most már - mert demokrácia van meg szabadság - lehet cselekedni is, meg fellépni a korruptság, a csalás, a butaság ellen. Hát ezekkel aztán végképp le akar számolni a más véleményt nem tűrő típus. Mert felháborítja, hogy amíg ő szépen, csendben, rendszerváltást, privatizációt meg a szabadságot kihasználva építgeti a maga kis karrierjét, megszerzi pozícióját, és újra vagy végre hallatszik az ő hangja is - akkor jönnek az igazságkeresők. Akik megint feszegetik a kényes kérdéseket, akik leleplezni akarnak, vagy egyáltalán: nyíltan vállalják, hogy más táborba tartoznak. És úgy gondolják, hogy nekik is joguk van kinyitni a szájukat, és hangoztatni a véleményüket. De a másságot nem tűrő típus tudja, mit kell tenni ezekkel az emberekkel. Ezeknek az izgágáknak - nem tanultak az elmúlt negyven évből! - levelet kell írni. Persze névtelenül. Meg kell fenyegetni őket, hogy most már aztán végképp maradjanak nyugton. Fogják be a szájukat, és felejtsék el a gondolataikat, elképzeléseiket, céljaikat, harcaikat, mert különben kinyírják őket. Levél helyett megteszi a telefon is. Legyen az országgyűlési képviselő, bíró vagy átlagos állampolgár. Mindegy, hogy ki és mi a foglalkozása, egy a lényeg: útban van. De a másságot nem tűrő biztos abban, hogy ő majd elintézi ezeket az embereket. A recept egyszerű: levelet kell írni, telefonálni vagy egyszerűen szemtől-szembe megfenyegetni, és várni, hogy a félelem majd gúzsba köti a cselekedni akaró kezét. Várni, hogy a félelem majd alattomosan beszivárog az emberek fejébe, zsigereibe, gondolataiba, érzéseibe, és megbénítja, cselekvőképtelenné teszi azokat, akik másként gondolkodnak, harcolnak, élnek, akiknek más céljaik vannak. És akkor „végre” egyféle gondolkodás és morál lesz megint. Mindent elborít majd a korrupció, a gátlástalanság, a kíméletlenség, az erőszak. Akkor megint egyféle hang hallatszik majd az egész országban: a farkascsordák üvöltése. Csak azt ne higgyük, hogy Európából hallgatva ez a hang összetéveszthető a pacsirtaszóval. k rctuJLV Cl Tisztelt Gázfogyasztóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Szolnokon, a Mártírok úti gázdíjbeszedöi irodánk fogadóóráig a havi gázdíj számlázásra történő átállással megváltozik, heti két alkalom helyett négy alkalomra. Ezért kérjük Önöket, hogy a díjbeszedő által lakáson hagyott „FIZETŐI FELHÍVÁS”-ON JELÖLT IDŐPONTBAN SZÍVESKEDJENEK MEGJELNNI a fogadóórán, ugyanis a díjbeszedők váltva tartják fogadóóráikat. A fogyasztói igényeket teljesebb mértékben kielégítő új irodánk megnyitásáig, az átmeneti helyzetben szíves megértésüket kéijük. TIGÁZ SZOLNOKI ÜZEMIGAZGATÓSÁG Szolnoki Kirendeltség *75866/1* <_____________________________________y A Szolnoki Kommunális Vállalat BÉRBE ADJA Szolnok, József Attila út 85. szám alatti telephelyén 600 négyzetméter alapterületű műhely, 320 négyzetméter alapterületű iroda, a Szolnok, Nád út 1. szám alatti 135 négyzetméter gépjárműszín épületét. Érdeklődni: Telefon: (56) 36-155/32 vagy személyesen. *75929/ 1* Három éve jelent meg először Könnyeivel küszködő nő keresett fel a minap a szerkesztőségben: segítsünk rajta, mert már ő maga sem tudja, kihez forduljon. Ugyanis szolnoki, Kun Béla körúti emeletes lakását három éve kísértet látogatja: nem bír szabadulni tőle, rendszeresen visszajár. Megígértük, hogy elmegyünk hozzá, és közhírré tesszük kálváriáját. A behemót, tízemeletes szalagházba még csak be tudunk lépni, de a folyosóra már csak úgy, ha csengővel jelzünk. O nyitja ki az ajtót.- Már azt hittem, hogy elfeledkeztek rólam - fogad kissé szemrehányóan, mert mi tagadás, a bejelentés óta eltelt pár nap. Az az igazság, más munkánk is adódott, no meg úgy voltunk a kísértettel, ha évek óta visszajár, ez a kis idő már se nem oszt, se nem szoroz. A seprű a leghatásosabb Feltűnik, hogy a szépen berendezett, ízléses lakásban mindenfelé fokhagymafüzérek függenek: az ajtón, az ablakon, a konyhaszekrényen.- Állítólag elűzi a gonoszt, de mese. Nem használ ez semmit - magyarázza. Leülünk, és szomorú történetét kissé távolabb kezdi. Más megyében született, és állítása szerint az anyja boszorkány volt. Ez főleg abban nyilvánult meg, hogy ártani, de használni is tudott. Neki főleg ártott, öt testvére közül egyedül őt nem szerette. Tanyán laktak, elzárta a világtól, dolgoztatta, kisgyerekként a jószágokat kellett legeltetni a nagy kukoricatáblák mellett, az erdőszélen, az esti határban. Félt is kicsit, és sok mindent tapasztalt. Ha éjszaka felébredt, és kiment a tanya mögé pisilni, hatalmas kutyák követték. Rúgj beléjük bal lábbal, tanácsolta az anyja. És tényleg, attól kezdve elmaradtak az ebek. Nem akarta taníttatni, ezért az állam taníttatta, és 1955-re így is elvégezte az egészségügyi iskolát. Ugyanazon év decemberében költözött Szolnokra, és nyugdíjba meneteléig a kórházban dolgozott. Szüléje ki nem állhatta a hivatását, és ha nagyritkán hazautazott, mindig a fejéhez vágta: - Nővér lettél? Mondhatom, gyönyörű vagy, mert oda csak a kurvák mennek . . . Három éve vette először észre, hogy kísértet jár hozzá.- Ennek sok jele van. Például egyszer arra ébredtem, hogy zuhog az eső. Nyitva hagytam az ablakot, de csak ott esett, máshol semerre. Befolyt a víz a szobába, és lemosta a párkányt. Tudtam, a gonosz műve, ekkor raktam ki a fokhagymákat, de nem használnak.- Miképpen védekezik ellene?- Van ennél jobb módszer. Kiteszem az ajtó elé a seprűt, akkor hiába erőlködik, nem bír bejönni. Általában éjfél után érkezik. és szívja, szívja a vérem. Meg is mutatom, hol ...- Orvosnál nem volt?- Dehogynem, noha szégyellem én ezt az egészet. A doktornő adott egy beutalót, menjek az idegosztályra. Oda nem, mert tudom, hogy csak tüneti kezelést kapok.- És még mit csinál a kísértet?- Eltünteti az iratokat, elrontja a fiókok, szekrények zárait. Hiába csináltatom meg őket, beletöri a kulcsot, amíg nem vagyok itthon, a darabot meg az asztalra löki.- Gyanakszik valakire?- Egy férfi van a dologban, ezt súgja a hatodik érzékem. Egy évvel fiatalabb nálam, 63 éves, és olykor látom, hogy átellenben, szemben az ablakkal áll, miközben fölfelé figyel.- Ön teljesen egyedül él?- Semmivel nem próbálkozott?- A Szabad Földből kivágtam egy könyvhirdetést. Állítólag egy kínai orvos írta. amelyik arA fokhagyma nem használ ról szól, miképpen kell a betegséget kiűzni a szervezetből. Mert ez betegség, elhiszi?-El.- Szóval, elküldtem a szelvényt, azon az állt, legkésőbb harminc nap teltével küldik a könyvet, de bizony már háromszor harminc is elmúlt.- Sehová nem jár?- Korábban a Galéria Baráti Körébe, de egy jó hónapja oda sem. Messze van, és félek, követnek.- Mit olvas?- A Néplapra előfizetek, a Szabad Földet pedig alkalmanként megveszem. Elmenőben a lelkünkre köti: ne szerkesszük ki a nevét, de ha bírunk, segítsünk. Nem vagyunk szakemberek, és segíteni úgy tudunk, ha írunk róla. Hátha felfigyel rá mondjuk egy pszichiáter. A cím, a név nálunk található. Ahogyan lépkedünk hazafelé, arról beszélünk, hogy mennyire sajnálatra méltó ez a 64 éves asszony. Egyedül él, havi 9 ezer a nyugdíja. A világ fokozatosan kizárta magából, és cserébe ő is megtagadta a világot. Magányosságát, fájdalmait, képzeletét mázsás kőként cipeli. Noha mi nem hiszünk a kísértetekben, de Itt jött be, mutatja a- Akár az ujjam, és ide több mint egy éve a kísérteién és magukon kívül senki nem tette be a lábát. Kérem Önöket, segítsenek rajtam, mert borzasztó így élni! Hátha valaki, valami parafeno- mén, esetleg bárki megszabadítana tőle. Lassan mindenkitől félek, és már csak a boltig járok.- A szomszédok?- Ide, erre a folyosóra mindig új lakók jönnek. háziasszony amint hátranéztünk az esőáztatta szürkületben: kísértetiesen állt, bámult ránk ez a tízemeletes, csupabeton, csupapanel építészeti förmedvény. Ahol az embereket csak egy vékony fal választja el, de valahogyan mégis messzire kerültek egymástól. Annyira, hogy van, akihez már csak a kísértet jut be ... D. Szabó Miklós Fotó: Korányi Éva Bőséges a szakirodalom is
