Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-19 / 42. szám

1991. FEBRUAR 19. m Áfész - extra Az átmenet csak kezdete egy új korszaknak Hogyan tanul meg a tagság tényleg tulajdonosként gondolkodni? A Szolnok és Vidéke Áfész gazdaságilag és pénzügyileg sta­bil, és ez biztos alapot ad az új szövetkezeti törvénnyel induló korszak megkezdéséhez. A sta­bilitásról okkal beszél nem kis büszkeséggel Guba Kálmánná elnök, hiszen a jelenlegi igen ke­mény gazdasági körülmények között vállalatok, szervezetek sora megy tönkre, mert vagy gaz­dasági hatékonysága nem bírja a mostani „piacosodó” időszakot, vagy pedig eddigi tevékenységi köre bizonyul ma életképtelen­nek. A szövetkezet 1991-es árbevé­tele 2,3 milliárd forint volt. Ez az összeg valamivel szerényebb is, mint az év elején elérni tervez­tek, a 41 millió forintnál több nyereséget így csak a gazdálko­dást javítva érhették el. Nagyon lényeges - emelte ki az elnök asszony, hogy Szandasző- lősön és Tiszajenőn még tavaly is nyitni tudtak egy-egy új ABC- áruházat, az ott élő tagok régi vágyát sikerült ezzel teljesíteni.- A vásárlóerő a múlt esztendő­ben jelentősen csökkent, ez külör nősen érzékenyen érinthette a megyeszékhelyen is sok üzletet működtető áfészt.- A konkurenciaharc a mai kö­rülmények között egyre erősö­dik, de ez a mi szövetkezetünk­nek nem mostani újdonság. Mi­vel Szolnokon dolgoztunk, meg­szoktuk, hogy az állami kereske­delemmel szoros piacon kell megélnünk. Most persze megje­lent a magánkereskedelem is, amely adózásban, beszerzésben stb. más feltételek között dolgo­zik mint a hagyományos ver­senytársak. Mindenesetre egyre inkább rá kell ébrednünk a tava­lyi amerikai tanulmányúton hal­lott mondás igazságára: „A vevő a nagyfőnök, mert nála van a pénz”! Mindent el kell követni boltjainknak, hogy mind többen, de elsősorban tagjaink, renszere- sen nálunk vásároljanak. A for­galmazás jelenti ugyanis a gaz­dálkodás legfontosabb alappillé­rét. A Szolnok és Vidéke Áfész a kiskereskedelmen kívül foglal­kozik felvásárlással (sertés, nyúl, méz). A szövetkezethez hét saját alapítású társaság is kapcsoló­dik. A Zöldért Leányvállalatnak a megye zöldség- és gyü­mölcsfelvásárlásában meghatá­rozó szerepe van. Egy másik tár­saság pedig külkereskedelem­mel foglalkozik. A szövetkezet külföldi társsal 50-50 százalékos tőkerészesedéssel rész­vénytársaságot is alapított. Ipari tevékenységünket pedig kft.-for- mában végezzük.- Két évvel ezelőtt a társaságok alapítója a tőkebevonást szol­gálta. Az ezután várható gazda­sági környezetben miként illesz­kedhetnek az ilyen társaságok és nem kifejezetten kiskereskedelmi tevkenységek a szövetkezethez?- Az áfészek most egy megúju­lási kényszer és egy megújulási lehetőség előtt állnak. A szolno­ki áfészhez az előbb említett tár­saságokon kívül mintegy hatvan vállalkozó kapcsolódik: szövet­kezeti vagyonként megmaradt vendéglátó üzleteinket például ők üzemeltetik bérlőként. Meg­újulási készségünk tehát mindig is megvolt, én úgy gondolom, most csak a szövetkezeti törvény kijelölte új pályára kell rááll- nunk.- Mit kell ehhez tenniük?- Mindenekelőtt azt hadd mondjam el, a szövetkezeti tör­vény elismeri az áfészek gazda­sági létjogosultságát. De hogy a törvény, pontosabban a két tör­vény előírta teendőkkel folytas­sam: igen szoros határidőre, jú­nius végére be kell fejezni az üz­letrészek nevesítését. Az igazga­tóságunk a törvénnyel kapcsola­tos teendőket megtárgyalta, a most kezdődő részközgyűlése­ken tájékoztatjuk a tagokat a tör­vény és a nevesítések alapelvei­ről. Nagyon szeretném hangsú­lyozni, nem csak tájékoztatni akarunk, hanem a tagok vélemé­nyét is szeretnénk megismerni, tanácsokat is várunk. Annál is inkább, mert ebben a pillanatban a „nevesítés” egy technikai problémának látszik, ám rövide­sen tartalmi változásokat kell hoznia. Nem mindegy, hogy - e törvényben rögzített elveket be­tartva - ki mekkora üzletrésznek lesz tulajdonosa. Véleményem szerint a törvény e tekintetben a kelleténél jobban megköti ke­zünket, amikor 100 ezer forint­ban korlátozza az egy tagnak ma­ximálisan juttatható üzletrészt: ilyen szűk határok között nehéz megfelelően differenciálni. Mintha a törvényalkotók - né­hány nagy port felvert országos példa alapján - nem hitték volna, hogy a szövetkezeti tagság elég bölcs, és önmagának is megfele­lő kereteket tud kialakítani. Mind a három szempontot - a tagsági időt, a személyes közre­működést, valamint a vagyoni hozzájárulást - érvényesíteni egy ilyen nagy vagyon nevesítése so­rán meglehetősen nehéz lesz.- A nevesítések után a szövet­kezeti tagnak végre kézzelfogha­tó haszna az eddig is övének mondott vagyonból - osztalékot kap üzletrésze után...- Éppen ez a nagy kérdés. Mi­lyen szövetkezetét akar majd a tagság? Osztalékot akar vagy in­kább vásárlási kedvezményt, esetleg a kettő valamilyen kom­binációját? No, és hogy tud-e, akar-e majd tulajdonosként gon­dolkodni? A „saját” boltjában vásárol-e majd? - hisz annak be­vétele lehet az alapja az ő oszta­lékának.- E témakörben az igazán iz­galmas kérdés azonban valószí­nűleg az lesz, hogy a nyereséget osztalékként kivéve akarja tulaj­donrészét kamatoztatni a tag, vagy hosszabb távra gondolko­dik és a szövetkezet gyarapítását, résztulajdonának növelését is fontosnak tartja majd...- Ezt a jövő dönti el. Hogy mi lesz a tag érdeke, azon is múlik, hogy a forgatható, értékesíthető üzletrészeknek milyen lesz az ár­folyama? Biztos, hogy áfészen- ként különböző lesz majd, mint a részvényeknél. De ennél is több múlik azon, hogy az áfész mennyire lesz képes tagjai ellá­tásához, fogyasztói, esetleg ter­melői szükségletei kielégítésé­Kínálat a Skálában Az elmúlt év végén Szandaszőlőson átadott korszerű ABC A tiszajenői új ABC eddigi forgalma bizonyította, hogy mennyire hiányzott az ott élőknek hez másoknál kedvezőbb feltéte­lekkel, rugalmasabban hozzájá­rulni. Ha ezt meg tudja csinálni, a tagok érdemesnek tartják majd a nyereséget a szövetkezet fej­lesztésére fordítani. Meg kell majd találni azokat a módszere­ket is, melyekkel tagjainkat e- lőnyben részesíthetjük a többi vásárlóval szemben. Besenyszö- gön most kísérletezünk azzal, hogy a folyamatos vásárlás során is adunk néhány százalékos ked­vezményt. A kereskedelemből származó nyereségből persze vi­szonylag kevés ilyen közvetle­nül forintokban mérhető előnyt tudunk biztosítani a tagoknak. De tulajdonosi reform és a ma­gyar gazdasági rendszer teljes át­alakulása után kínálkoznak más lehetőségek. Külföldi fogyasztá­si szövetkezeteknél szerzett ta­pasztalatok szerint nem a keres­kedelem hozza nekik igazán a hasznot, hanem egyéb pénzügyi, gazdasági műveletek. Biztos, hogy nekünk is lépnünk kell a vagyon mobilizálásának irányá­ba. A tagság ugyanis dönthet majd úgy, hogy a kevéssé rentá­bilisan működtethető vagyon­tárgyakat adjuk el és ellenérté­kűket értékpapírokba fektessük, esetleg tőzsdei ügyletek révén gyarapítsuk hozamunkat. Azt hiszem, a most esedékes válto­zások csak kezdetét jelentik sok­sok újdonságot és „leckét’ ’ hozó új korszaknak. Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ részközgyűlései A községekben Február 19. 18.00 óra Tiszavárkony művelődési ház Február 20. 17.00 “ Rákócziújfalu mozi Február 20. 18.00 Várkonyiszőlő kultúrház Február 21. 18.00 “ Vezseny kul túrház Február 21. 18.00 “ Csataszög vendéglő Február 24. 18.00 “ Besenyszög kultúrház Február 24. 18.00 “ Tószeg kultúrház Február 24. 18.00 “ Nagykörű vendéglő Február 25. 18.00 “ Szajol vasutaskor Február 25. 18.00 “ Besenyszög kultúrház Február 25. 18.00 “ Tószeg Kucorgó Február 25. 18.00 “ Tiszasüly kultúrház Február 26. 18.00 “ Szajol kultúrház Február 26. 17.30 “ Rákóczifalva Mészáros Iskola Február 26. 18.00 “ Tiszajenő kultúrház Február 27. 18.00 “ Szajol kultúrház Február 27. 18.00 “ Kőtelek Ált. Iskola tornaterem Február 28. 18.00 “ Hunyadfalva iskola Március 2. 18.00 “ Zagyvarékas kultúrház Március 2. 18.00 “ Nagykörű kultúrház Március 3. 17.30 “ Rákóczifalva bisztró (Nádas) Március 3. 18.00 “ Zagyvarékas kultúrház Március 5. 17-30 “ Rákóczifalva mozi Március 9. 18.00 “ Szászberek kultúrház Szolnokon Február 24. 18.00 óra Ostor u. kultúrterem Február 26. 17.30 “ Szandaszőlős kultúrház Február 28. 17.30 “ Kertváros kultúrház Március 2. 18.00 “ Tallinn úti iskola Március 2. 18.00 “ Kereskedelmi Szakközépiskola Március 3. 18.00 “ Student Szálló Március 3. 17.30 “ Csanádi körúti iskola Március 4. 18.00 “ Tallinn úti iskola Március 4. 17.30 “ Szandaszőlős kultúrház Március 4. 17.30 “ Abonyi úti iskola Március 4. 17.30 “ Ostor u. Kultúrterem Március 5. 18.00 “ Student Szálló Március 5. 18.00 “ Ságvári körúti iskola Március 5. 17.30 “ Ostor úti kultúrterem Március 6. 17.30 “ Kertváros Kultúrház Március 6. 18.00 “ Újvárosi Iskola Március 9. 18.00 “ Kereskedelmi Szakközépiskola Március 9. 17.30 “ Széchenyi, Zöld Iskola Március 10. 17.30 “ Ostor úti kultúrterem Március 10. 17.30 “ Csanádi körúti iskola Március 10. 17.30 “ Széchenyi Zöld Iskola Március 11. 17.30 “ Szandaszőlős kultúrház Március 11. 18.00 “ Ostor úti kultúrterem Március 12. 18.00 “ Ságvári körúti iskola Március 12. 18.00 “ Ostor úti kultúrterem \

Next

/
Oldalképek
Tartalom