Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-03 / 28. szám

4 1992. FEBRUÁR 3. A szerkesztőség postájából Az utas szíves elnézését kérik ✓ Állampolgári kezdeményezés egy ingatlanért Január 20-23 között körülbe­lül kétszáz helyi lakos írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben a já­szárokszállási Keresz­tényszociális Munkás Egyesület működésének újraindítását hatá­rozták el. Elhatározásukat a KDNP, az MSZP és az MDF he­lyi szervezete is támogatja. Az említett egyesületet Boros Ala­jos alapította 1907-ben. Jóté­konysági feladataik között szere­pelt, hogy kubikos szerszámok, tüzelő, élelmiszer nagy tételben való beszerzésével segítették a szegény sorsú tagtársaikat. Alap­szabályukat XIII. Leó pápa 1891. május 15-én kelt Rerum novarum című, a munkások helyzetéről szóló enciklikájának szellemében fogalmazták meg. Az egyesület zászlaját 1912-ben Gieszwein Sándor szentelte fel, taglétszámuk 1907 és 1950 kö­zött négyszáz körül mozgott. Bo­ros Alajos 1913-ban telket szer­zett, amelyen egyesületi helyisé­get rendeztek be. (Az alapító az első világháború alatt elhunyt.) A tagság - saját költségén -, 1927-28 folyamán átalakította a Deák F. u. 9. számú ingatlant, többek között színpadot épített az amatőr színjátszókörök szá­mára, és Aczél József apátplébá­nos szervezésében folytak az is­meretterjesztő előadások. Az egyesületek felszámolásakor, 1950-ben véget ért a munkáskor aranykora. 1961-ben az akkori nagyközségi vezetés Gagarin If­Megdöbbenéssel olvastam a ja­nuár 17-i számban, a Drágulnak a szolnoki tejtermékek cím alatt, hogy szűkebb pátriánkban is számottevő mértékben csökkent a tejelő tehénállomány. A Szolnoki Tejipari Vállalat többek között az­zal próbál véget vetni ennek a jövőt illetően komoly következmények­kel járó folyamatnak, hogy néhány hónap alatt két alkalommal is meg­emelte az extra minőségű és az első osztályú tej felvásárlási árát.” Hát kérem szépen, ezt meg kell cáfolnom, mert nekünk, tehéntar­tóknak sem tavaly, sem az idén nem fizettek többet, pedig azok kö­zé tartozunk, akik első osztályú te­jet termelnek. Ezt tejkönyvvel is igazolhatjuk. Mi 1975 óta vagyunk tehéntartók, jelenleg öt tehenünk van, ebből hármat fejünk, és na­ponta mintegy 25 liter tejet adunk le a szolnoki, Mártírok úti átvevő- helyre. De azt is elmondhatjuk, hogy a tej zsírfoka 3,7-3,9-nél kevesebb még nem volt. Ennek dacára 13.80 Ft-ot fizettek érte literenként - ta­valy, a szerződésen felüli tejért pe­dig átlagban 10 Ft-ot. Az idén, januárban ugyanez volt a helyzet. Ezért érthetetlen, hogy mire alapozzák azt a kijelentésü­ket, hogy néhány hónap alatt két­szer is emelték a tej felvásárlási árát? Balázs Béláné júsági Ház néven kezdte el üze­meltetni az ingatlant; a hetvenes években a Hűtőgépgyár mun­kásklubja néven folytatta műkö­dését. Az ingatlan végül is, hogy, hogy nem, a Jászberényi Hűtő­gépgyár tulajdonába került - ma már nehezen tisztázható módon. Ugyanis a Jászberényi Földhiva­tal nyilvántartásában nem talál­ható a tulajdoni lap. A Hűtőgép­gyár eladása után az Állami Va­gyonügynökség a helyi önkor­mányzat részére - az ingatlan tel­kének értékeként - 149 ezer fo­rintot állapított meg. Az állampolgári kezdemé­nyezés aláírói kérik a város ön- kormányzatát, hogy az évtize­dekkel ezelőtt minden kártala­nítás nélkül elvett munkásköri épületet adják az újraalakuló egyesület használatába. A je­lenkor gazdasági átalakulásában a legtöbb terhet viselő és önhibá­ján kívül legkiszolgáltatottabb bérmunkásság részére is alanyi jogon jár az egyesületalapítási lehetőség. Az 1991-ben elfoga­dott kárpótlási törvény egyelőre csak természetes személyekre vonatkozik, de az igazságérzet Banka Emánuel önkormányzati képviselőt az állampolgári kez­deményezés felkarolására kész­tette, és a település említett há­rom pártjának támogatásával fo­lyik az aláírásgyűjtés. Wirth István Jászárokszállás * * * Olvasónk kérdésére a vállalat igazgatójától kértünk választ, mely a következő: Kedves tejtermelőink! A felvá­sárlási áremelés a mikrobiológiai vizsgálat szerint minősített tejre vonatkozott. Sajnálatos, hogy az ilyen tejet a kistermelők csak igen kis százalékban tudják elérni. Ezen kívánunk most változtatni - többféleképpen segítve a kister­melőket. így például az Alcsired és a vállalat szakembereinek szakta­nácsadásával; a korszerű, higiéni­kus tejtermeléshez lízingben fe­jőgépeket adunk a kistermelők­nek. S mielőbb szektorsemleges árral szeretnénk átvenni a tejet, ami a kistermelőknek is biztosítja a nagy gazdaságok korszerűen ter­melt tejével azonos árat. Azokkal, akik felkészültek rá, azonnal szer­ződést kötünk. (A korábbi fél év helyett egyéves haladékot is adunk.) Szeretnénk, ha csírasze­gény tejjel látnának el bennünket, mert minden jó minőségű, és a pi­acon eladható tejre szükségünk van. Ezért is költöttünk tavaly - a negyedik negyedévben és az idén -130 mFt körüli többletköltséget a felvásárlási ár emelésére. Minden kistermelőnket szeret­nénk megtartani, de a tejért minő­sége szerint tudunk fizetni. Dr.Petri Tibor igazgató „Némi vita után szánhattunk fel a buszra” címmel közölték január 13-án utasunk, tisztelt Kolláth László panaszát. Az ab­ban foglaltakat az illetékes állo­másfőnökségünk kivizsgálta, és a járatszemélyzet körében intéz­kedett. Az érintett gépkocsiveze­tőnket utolsó írásbeli figyelmez­tetésben részesítettük, és felhív­tuk a figyelmét, hogy hasonló esetben a legszigorúbb felelős­Mint tudott, megyénk számos települése bekapcsolódott a köz­vetlenül hívható telefonhálózat­ba, és ezek közé tartozik nagykö­zségünk, Újszász is. A távközlé­si üzem telefonkötvényeket bo­csátott ki, s akinek módjában állt, vagy nélkülözhetett 20 ezer forintot, az váltott, de sajnos ke­vesen tudtak élni ezzel a lehető­séggel, így a mi családunk sem. Ugyanakkor érdeklődtünk, hogy miképp juthatunk majd mégis te­lefonhoz, melyre az volt a vá­lasz: adjuk be az igényünket, mert a kötvényesek után - a be­érkezés sorrendjében - ka­punk telefonvonalat. Négy év­vel ezelőtt nyújtottuk be a kérel­münket, a 38/1988-as számon vissza is igazolták - várható idő­pont megjelölése nélkül. Tudo­másom szerint egy kormányren­delet alapján kötelezték a táv­közlési üzemeket: a bent lévő igényeket oly módon igazolják vissza, hogy abból kiderüljön, az illető mikor számíthat a telefon- bekötésre. Ennek értelmében kaptunk mi is egy értesítést, hogy a 4-es kör­zetbe soroltak, a telefonbekötés várható időpontját viszont ebben sem közölték. (A számítógépes feldolgozásnál a 3. helyre kerül­tünk.) Türelmesen vártunk, mi­közben az előttünk lévő, majd a ségre vonást alkalmazzuk vele szemben. Utasunk az eset napján személyesen is elmondta a tör­ténteket a szolnoki autóbuszállo­más vezetőjének, aki a szükséges eljárást már annak alapján meg­indította. A kellemetlenségért kedves utasunktól szíves elnézést ké­rünk. Szabó István a Jászkun Volán igazgatója jóval utánunk álló, 88-as sorszá­mú várakozókhoz bekötötték a telefont. Reklamálásomra azt az ígéretet kaptuk, hogy ez év de­cember 31-ig lesz telefonunk. Megjegyzem, a helyi polgármes­teri hivatal tárgyalásokat folytat egy részvénytársasággal a köz­ség telefonnal való ellátásáról. Talán ennek köszönhető, hogy a távközlési üzem január 9-én kelt levelében arról tájékoztat, hol, milyen összegért adnak vonalat. E levélnek az a szépséghibája, hogy a megadott tarifa, a 23- 45.000 Ft nem tükrözi, iker vagy fővonalról van szó. Mert állító­lag a körzetünkben nincs másra lehetőség.(?) Néhányan kaptak olyan leve­let, amelyben a középső összeg 12.500 Ft, s ez önálló vonalat jelent. Ezek után szeretném fel­hívni a távközlési üzem vezető­ségének a figyelmét a január 18- án megjelent Magyar Közlöny 4. számára, melyben a 12/1991. Korm.sz. rendelet 4. paragrafusa szerint „az igénybejelentéseket a beérkezés sorrendjében kell tel­jesíteni”. Ha ezt betartották vol­na, nekem és több társamnak - körülbelül egy évvel ezelőtt - fele költséggel telefonvonalam lenne. Simon Müiályné Újszász Polgárné Szabó Katalin Kedves Karnagy Asszony! Tízegynéhányan voltunk azon a havas-esős február 2-án a váro­si könyvtárban, 1982-ben, ami­kor a délutáni debreceni vonattól érkezve beköszönt. (Abban az időben a városi férfikar ott tartot­ta próbáit.) Két héttel később ott voltunk diplomahangversenyén, majd néhány hét múlva közön­ség elé vitte a kórust, és az elmúlt esztendőkben közel százszor. Azóta néha engedetlenül, több­ször engedelmesen elfogadtuk karmesterünknek, tanárunknak. Megtanított, megszólaltatott ve­lünk - kottát nem ismerő felnőt­tekkel - hetven-nyolcvan dara­bot. Rövidesen vállalta a kórus bemutatását, megméretését a megye zenei életében. „Először minősült a tiszafüredi férfikar, amely a fiatal és tehetséges Sza­bó Katalin irányításával adta elő műsorát és bronz fokozatot ért el ...”- írta a KÓTA c. szakfolyói­rat, 1984-ben. Három esztendő elteltével Hohenwichelm nyolc­száz éves gótikus templomában, ahol a lelkész szerint magyar kó­rus addig még nem énekelt, ha­zai szerzők dallamait szólaltat­hattuk meg. Tapasztalhattuk tü­relmét, fáradhatatlanságát a hal­lás utáni tanításban, a nem éppen népszerű hangképzési gyakorla­énektanár-karnagynak tok végeztetésében. Ha igazán jó kedve volt, néha énekelt a kórus­nak népdalt: felvidékit, székelyt, csángót. Néha szomorú volt, ha úgy tűnt, elfogy a kórus. Mégis felkészítette a csoportot újabb minősítésre, új koncertekre. Tíz esztendő nem rövid idő egy közösség életében, különö­sen, ha szerte a megyében olyan hangversenyeken adódik szerep­lési lehetőség, ahol több évtizede működő, nagy létszámú, képzett kórusok énekelnek. Tudjuk, hogy 1990-ben Szombathelyen, a nemzetközi karvezető verse­nyen ötödik helyezést ért el; hogy a nyári hónapokban más kórusok, karnagyok munkáját segíti hazai és külföldi koncerte­ken, dalosünnepeken. Munkásságának tizedik év­fordulóján szeretettel köszönt­jük, fáradozásait köszönjük. Kí­vánjuk, hogy tanári, kamagyi pályafutásának további évtize­deit kísérje gyermek és felnőtt tanítványainak szorgalma, a jól végzett munka öröme. Kívánjuk, hogy a kórusmuzsikát kedvelő tiszafüredi közönség sok éven át legyen tanúja sikereinek, tehet­ségének. A Tiszafüredi Énekegylet ne­vében: Gaál Sándor Egy félnapos óvodai csoport tapasztalataiból ,,Ma tanulom, felnőtt fejjel majd megtudom, mit jelent az a fogalom, hogy CSALÁD” Szürke, bérházaktól telezsú­folt városrészen, a szolnoki Szé­chenyi-lakótelep kilenccsopor- tos (Barta I. úti) óvodájában dol­gozom, ahol tavaly szeptember óta egy csoport félnapos. Reggel 6-tól 12 óráig egy óvónő és egy dajka felügyelete alatt vannak Cáfol a tehéntartó Telefon, telefon (ikertelefon)! „Kis falunk érdekében” Mi, tiszaderzsiek 1989-ben lótottunk-futottunk, hogy végre az előragozást a „társ”szót el tudjuk hagyni. Hál’istennek, sikerült. Önállóak lettünk. Ugye kiabáltuk, hogy mindent elvisz Abádszalók?; hogy semmi nem épül szeretett kis falunkban, le vagyunk maradva. Igen ám, de nézzünk szét magunk körül, hiszen 1990január elsejével önálló község lettünk. Ha egyesek szerint nem is úgy alakult minden, ahogyan szerettük volna, azért történt valami: a kb. 6 km hosszú sáros utcák megszűntek; iskola, iparcikkbolt épül, ez utóbbi emeletére az önkormányzat költözik. Lassan megy minden, no de milyen a gaz­dasági helyzet, erre is gondoljunk. És gondolkodjunk el azon is, hogy a postahivatal hányszor vándorolt az egyik piszkos helyről a másikra. Végre van egy szépen berendezett hivatalunk. Sajnos rongálják a telefonfülkét, bele piszkolnak, majd a telefonkönyvvel leplezik; há­rom lyukat fúrtak a falába - feltehetően bicskával, és megkezdték a postaláda felbontását, leszerelését is... Kedves vandál „barátom”! Nem gondol arra, hogy Ön is lehet beteg, éghet a háza, s akkor hogyan hív segítséget? Elhiszem, hogy Önben az erő megsokszorozódik, de nézzen szembe önmagával és a kagylóval; ébredjen fel Csipkerózsika álmából, mert „magunkon is segítünk, ha másokon segítünk!” S akkor hallhatja: megbocsátunk bűneidnek barátom: olvasd el Isten Tízparancsolatát és nyújtom jobb kezem - kis falunk érdekében. Richter Lajos Tiszaderzs r En a vonaton dühöngök Egy ingerült hangú levél érkezett, no nem a mi címünkre, hanem Antall József miniszterelnök úrnak. Talán nem is kellene beleokvetetlenkedni a válaszba, de van néhány dolog, amit nem állhatok meg szó nélkül, jóllehet nem vagyok az a mindenáron kormánypárti elkötelezett. Belányiné V. Katalin Újszászról a vasutasság nevében emel szót. Azt mondja, a havi 13 ezer forint bruttó fizetése mellett legalább azt ne várják tőle, hogy még türelmes is legyen. Márpedig a miniszterelnök szívesen venné, ha a vasutastársadalom éppen most nem ágálna a kis fizetés miatt. A levélírónak ötlete is van arra, miként lehetne rendezni a vasutasok bérét. Csökkenteni kellene a kormány reprezentációs keretét, felére venni a képviselők havi fizetését („még így is marad nekik elég arra, hogy ezért a pénzért a parlamentben bohóckodjanak, aludjanak és újságot olvassanak”). Nem kell a nép rovására Expo. Már hallom is, hogy a válaszom végeztével ezt mondja: az újságírók bérét meg egyenesen negyedelni kellene, de én akkor is leírom. Nem ragadott magával az Ön demagóg programja. Már csak azért sem, mert magam is voltam vasutas, és bizony 1957- ben havi 880 forintért tekertem a féket. Aztán pedagógus is voltam, ettől alig kétszáz forinttal magasabb járandóságért, de ekkor már diplomásként kerestem ezt a bért. Áztán hallgattam. Vártam soromra. Pedig nem voltam meggyőződve arról, hogy ha annak a kormányzatnak pénze lenne, engem találna el a fizetés- emelés szándékával. így is történt, mint utólag kiderült, jutott is minden francra, csak éppen jómagam, s pedagógustársaim dol­goztunk éhbérért. És még mindezt megírni sem lehetett. Próbálta volna csak papírra vetni az ember, s elküldeni az akkori kormányfőhöz. Aligha lett volna gondja a továbbiakban fűtésre^ étkezésre, ru­házkodásra... Hát most legalább meg lehet írni. És ez is valami. De azért, ha vasutas lennék, nem ezt a pillanatot választanám panaszkodásra, mivel mi, utasok - akik azért csak többen va­gyunk, mint a szárnyas kerék elkötelezettjei -, ha jól tudom, február 1-től fizetünk ismételten vastagabb tarifát. Azokon a vonatokon, ahol ebben a pillanatban koszban, hidegben, koszos vécékben találja magát a kedves utas. Egyszóval, panaszkodni lehet, követelni is, de talán akkor kellene előállni ezzel, amikor éppen Önök mellé áll a közhangulat. Mert ez a február elseje ­azok a gyerekek, huszonhatan, akiknek az édesanyja jelenleg gyeden, gyesen vagy munka nél­kül van. Ez a körülmény új hely­zet elé állította a szülőt, óvodát egyaránt. Ugyanis eddig minden gyerek, aki óvodai felvételt nyert, egésznapos ellátásban ré­szesült. Két hónapon keresztül (múlt év szeptember-októberben) a gyerekek szabadon tevékeny­kedtek - az édesanya biztonságot nyújtó jelenléte mellett, óvónői játékirányítással: szülő, gyerek, óvónő az asztalnál, a szőnyegen - miközben konkrét helyzeteket beszéltünk meg szeretetteljesen. Szépek voltak ezek a délelőttök. Több szülő talán először, e példa hatására próbálgatta gyermek­ével a közös játék örömét. A gye­rek és édesanya egyformán érzé­keny az új helyzetekre, ezért arra törekedtem, minél több pozitív élményük legyen, hiszen az első benyomásuk alapvetően befo­lyásolja a későbbi munka ered­ményességét. Próbáltam megis­merni a szülőt úgy, ahogy a gye­reket, majd megtalálni azt a po­zitívumot, amit kiemelhetek, tu­datosíthatok - a gyerek érdeké­ben. Ebben nagy jelentősége van a napi rendszeres kapcsolattar­tásnak, a véleményezésnek. Né­hány hónap után minden szüli kapott egy kérdőívet, s az abba leírt észrevételeikből emelek k néhányat: önállóbb, nyitottabl lett gyermekem; magatartás változott, nyugodtabb; ismerete beszédkészsége bővült; töb időm van megismerni az óvoda ban folyó nevelőmunkát, arr számomra sokat jelent; az óvc nőhöz, szülőhöz egyaránt szőre sabb a gyerek kötődése; mive több időt tölt együtt a csalác türelmesebb, nem féltékeny k sebb testvérére. Tájékozódásom és több mii huszonötéves óvónői munkái alapján nyugodt lelkiismeretű mondhatom, hogy a félnapé óvodáztatás lenne az ideális gyerekek számára. Ahol igény e lehetőség van rá, jó lenne létre hozni az ilyen óvodai csoporté kát. Természetesen ehhez szén léletváltásra is szükség van, h szén akadt egy-két szülő, aki sz vesebben venné, ha reggeltől e: tig óvodában lehetne gyermek mert úgy érzi, az óvoda több tud nyújtani. Pedig a csaláe légkör melegét, a családba alakuló kapcsolatokat ebbe az életszakaszban egyetlen ii tézmény sem pótolhatja. Kiss Lászlóné óvodapedagógus Gödi telephelyükön ö ven embernek teremte új munkahelyet Bedn: Ágnes és Tóth Endre vá lalkozó. Tetszetős farmi ruhákat varrnak, és má kajelül a híres versenyl Kincsem nevét választc ták. Termékeikkel - mely* egyelőre hazai piacé kaphatók - versenyre sz retnének kelni a nagy ki földi cégekkel is. Amint kép mutatja, lehet, ho; sikerrel. (MTI-fotó: K rekes Tamás) Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom