Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-03 / 2. szám
2 Hazai tükör 1992. JANUÁR 3. Harc a talpon maradásért Az év első munkanapján telt ház volt a szolnoki munkaügyi központban (Folytatás az 1. oldalról) mentüzem gazdasági társasággá történő átszervezését. Van feladat bőven! Bizonyára élénkítő- leg hathat a Henkel-beruházás keretében átadásra kerülő új csomagológép. Jászberényi üzemek Jászberényben nagyon sok gazdálkodószervezetnél csak január 6-án kezdik az új évet. Azok viszont, amelyek tegnap munkához láttak, a következőkről tájékoztattak. Az Agrárszövetkezettől kapott információk közül a létszámra vonatkozó közlés volt a legmegnyugtatóbb: ugyanaz a 90 dolgozó vette fel a munkát, aki december 31 -én is állományban volt. Közvetlen terveik között szerepel a kedvezőtlen időjárás következtében elmaradt őszi vetések pótlása. Ennek megoldásában azonban a piaci információk hiánya is gátolja őket, nem tudják igazán, mit lenne érdemes a földbe tenni, minek lesz megfelelő haszna - mondta Mészáros Ferenc elnök. Egyébként nagyon várják az új szövetkezeti törvényt, akárcsak a Mi- coop Műszeripari Szövetkezetben, ahol Nagy János né főkönyvelő úgy tájékoztatott, az elmúlt évben megtették a stabilizációhoz szükséges legfontosabb lépéseket. Nyolc önálló érdekeltségű kft. alakult, a központ holdingszerű tevékenységet végez a vagyonkezelés, a kötelezettségek rendezése és a szolgáltatások biztosítása terén. 1992-ben ugyanazzal a 270 fős állománnyal kezdenek, elegendő megrendelésük van, összességében biztatóbb előjelekkel kezdik az új évet, mint a tavalyit. A nemrégiben alakult Mak- ro-Trade Kft. életében a Dózsa György úti Mérleg patika megnyitása volt a legnagyobb esemény. A forgalom adatai egyértelműen mutatják, hogy a lakosság megkedvelte az új gyógyszertárat. A kereskedelmi szolgáltatási tevékenység további bővítését tervezik, újabb hiányt pótló egységet kívánnak létesíteni a városban - fejezte be nyilatkozatát Lengyel Tibor ügyvezető. Hollósi Kft., Túrkeve A túrkevei Hollósi Kft. aggodalommal tekint az év elé - kezdte Hollósi Imre, a kft. vezetője. A gazdasági és pénzügyi rendelkezések ismeretében ilyen borúlátó. Nem segítik kellően a vállalkozásokat a központi és helyi adók; a társadalombiztosítási rendelet módosítása, a betegszabadság bevezetése miatt várhatóan 30 százalékkal emelkednek kiadásaik. A bevételeknél semmiképpen nem várható ilyen emelkedés, hiszen az árakban már nem tudják érvényesíteni ezeket a kiadásokat. 1992-ben várhatóan tovább csökkennek a megrendelések. Erre az évre van elegendő lekötött munkájuk, építőipari kapacitáslekötöttséZsolt) gük jelenleg közel 80 százalékos. Megítélése szerint túlzottan sokan vállalkoznak kereskedelmi tevékenységre, sok esetben kereskedelemhez, vevőkhöz méltatlan körülmények között. Ez további színvonalromlást eredményez. Alföldi Téglaipari Vállalat A mezőtúri Alföldi Téglaipari Vállalatnál a szokásos téli nagyjavítási munkákat végezték tegnap, miközben az 1992-es évre tervezett átalakításokon is dolgoznak. A vállalat vezetősége még a múlt év végén elkészítette a vállalat gazdasági társasággá való átalakításáról és privatizációjáról szóló tervét, melyet december 18-án nyújtott be az Ipari Minisztériumnak és az Állami Vagyonügynökségnek. A vállalat január 1-től közvetlen kapcsolatban van az Ipari Minisztériummal, mivel a tröszt átalakult vállalattá. A fent említett tervet vállalati kezdeményezésű átalakításként tervezik végrehajtani. Míg 1990-ben 279 millió téglát gyártottak, és termelésük jelentős részét befogadta a piac, addig tavaly egész évben problémák mutatkoztak, mivel nagy arányban csökkent a lakossági építkezések, az állami és szövetkezeti építőipar felvevőpiaca. Tavaly már mintegy 78-79 millió téglával gyártottak kevesebbet a korábbi évhez viszonyítva. A kapacitások kihasználatlansága miatt a termelés szüneteltetésére kényszerültek, majd öt-hét gyár leállítására került sor. Év végére a foglalkoztatottak létszáma 35-40 százalékkal csökkent. Mivel a tégla iránti kereslet a következő néhány évben előreláthatólag nem fog nőni, szükségesnek tartják a vállalat mielőbbi átalakítását, melyet több lépésben kívánnak megoldani. A vállalat először átalakul ál- lami tulajdonú részvénytársasággá, majd ezt követően kerülhet sor a helyi önkormányzatok és a munkavállalók tulajdonhoz juttatására. Ezután az egyes gyárak önálóbb társaságokká történő átalakítása, valamint egyenkénti értékesítése, vagy vegyes társasággá való átszervezése következne. A vállalati központ egyes funkcióinak megszüntetését is tervbe vették. Az új társaság megalakulását ez év június 30-ára tervezik. Tisza Cipőgyár A Tisza Cipőgyárban is folyik a részvénytársaságon belüli szervezeti korszerűsítés, melynek egyik eleme, hogy hat új divíziót hoznak létre. Á mezőtúri gyáregység a sportdivízió keretében dolgozik. A gyár vezetőségének fő célja a munkaerő megtartása, melyre minden remény megvan, hiszen - legalábbis az első félévre - van elegendő munka - tájékoztatott Kiss Kálmán igazgató. H. T. Az év helycserével kezdődött az Ideál Kft.-nél. A műszaki bolt a méteráru helyére költözik, a méteráru pedig visszakerül régi helyére. A csere oka: a műszaki bolt kinőtte magát, míg a méterárunak nagy volt a régi helyiség. Az új helyen január 6-án nyit mindkét bolt. Jelenleg még az átalakítás folyik. Csendes nap volt az IBUSZ szolnoki irodájában, míg az OTP megyei igazgatóságán már az első napon is nagy a forgalom. (Fotó: Nagy Mit akarnak a lengyelek? Az apa szerint Farkas Helgát lánykereskedők rabolták el A lengyelek 51 százaléka szeretné az ország kapitalista átalakulásának felgyorsítását, 11 százalék a szocialista rendszer visszaállításának örülne, 37 százaléknak pedig már kívánni sincs kedve - állapították meg a Gazeta Wyborcza című lap felkérésére végzett közvélemény-kutatás során. A régi rendszert leginkább a parasztok és a segédmunkások (22 százalék) kívánják vissza, a szakmunkásoknak már csak 13, a szellemi dolgozóknak 10 százaléka. A korcsoport szerinti megoszlásban leginkább a negyvenesek szimpatizálnak a szocializmussal (16 százalék), szemben a 18-24 évesekkel (4 százalék). A népköztársaságot az általános iskolai végzettségűek 22, a szakképzettek 13, a közép- és felsőfokú végzettségűek 7 százaléka kívánná vissza. Néhány nappal ezelőtt Farkas Imre telefonszámok közreadását kérte az MTI-től azzal a céllal, hogy ezeknek a számoknak tárcsázásával bárki meghallgathassa a zsaroló hangját. A fél évvel ezelőtt elrabolt szegedi Farkas Helga szülei abban reménykedtek, hogy valaki felismeri a hangot, és talán segít megtalálni Helgát. A számokat azóta igen sokan hívták, de egyéb fejleményről az apa nem tudott beszámolni, viszont ezúttal eltűnt fiatal lányok szüleihez fordul. Az MTI munkatársának elmondta, hogy nyomozása során tudomására jutott: nemcsak az ő lánya tűnt el. Sok szülő hiába várja vissza 16-18 éves lányát. Nem véletlen, hogy éppen Szegeden rabolták el Helgát - állítja az apa -, hiszen ez a város Európa Bangkokja, virágzik a leánykereskedelem. Maffiák csalnak, rabolnak el lányokat, egy ideig fogva tartják, megtörik őket, majd vágy a nagyvárosi éjszakában foglalkoztatják Vagy külföldre eladják a szerencsétleneket. Farkas Imre azt kéri az eltűnt lányok szüleitől, hívják fel őt, s mondják el, jelentkezett-e zsaroló, esetleg suttogó hangon. Hasonló kéréssel fórul mindenkihez, aki munkája során kapcsolatba került telefonáló zsarolóval erőszakkal fogva tartott vagy dolgoztatott lányok ügyében. Ettől az újabb akciótól azt várja az apa, hogy rábukkannak néhány, leánykereskedelemmel foglalkozó bandára. Köztük talán arra is, amelyik Helgát rabolta el. Nem tartja ugyanis kizártnak Farkas Imre, hogy a lányát is eladták. A Farkas család telefonszáma: 62/22-005, 62/23-624, illetve 62/51-433. Szikvízkészítő Boldogon Kihalófélben lévő „mesterség” a szik vízkészítés, amit a Heves megyei Boldog községben Laczkó János művel. A „korona I.” típusú töltőkészüléke már ipartörténeti emléknek számít, óránként 280 üveget tölthet meg a saját maga készített 70 méteres kútból. Képünkön: Az idősebbek ma is szívesen veszik a szódát. MTI-fotó: H. Szabó Sándor ÍGY szavaztak A KÉPVISELŐINK A Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselők a következőképpen szavaztak (vagy nem szavaztak) a gépjárműadóról szóló törvény elfogadásakor: Molnár István (5. választókerület) igen Dr. Szabó Lajos (7. választókerület) igen Dr. Tóth Albert (6. választókerület) igen Halász István (3. választókerület) igen Dr. Körösi Imre MDF megyei lista nem szavazott Petronyák László (4. választókerület) igen Dr. Szabó János (8. választókerület) nem szavazott Fodor Tamás SZDSZ megyei lista nem Dr. Kiss Zoltán (1. választókerület) nem szavazott Dr. Mizsei Béla (2. választókerület) igen Vincze Kálmán FKGP megyei lista nem szavazott Hámori Csaba MSZP megyei lista nem szavazott Varga Mihály Fidesz országos lista nem Belga tulajdonban Ma tudjuk meg a benzin új árát (Folytatás az 1. oldalról) A Szovjetunió felbomlott, ez pedig növeli az oroszországi olaj- szállítások bizonytalanságát. A környező országokban meg lehet ugyan vásárolni az üzemanyagot, mégpedig korlátlan mennyiségben, ám lényegesen drágábban, mintha azt kőolajból a hazai finomítókban állítanák elő. Ezért nehéz megjósolni, hogy a kőolaj alacsony világpiaci ára mikorra „gyűrűzik be” Magyarországra. Már tegnaptól megdrágult számos fogyasztási cikk. Főként a vegyi árukért kell többet fizetni, mert a Caola gyár megemelte árait. így például a BIP öblítő 31,30 helyett 40 forintba kerül, az 500 grammos mosókrémet pedig 69 helyett 83 forintért árulják. Megdrágultak az Ultra mosóporok, egyes habfürdők, szappanok, fogkrémek, samponok és hajlakkok is. Az áremelés több száz kozmetikai és háztartási terméket érint. Néhány százalékkal többet kell fizetni például a Szobi szörpökért. Egyes tokaji borok jelentős mértékben, 40-50 százalékkal megdrágultak. Hamarosan újabb áremelések várhatók, miután megszűnt a tej és a vaj fogyasztói ártámogatása. Egyelőre azonban nem ismeretes, hogy a tejipar milyen mértékben növeli a tej és a tejtermékek árait. Az Állami Vagyonügynökség a belga Amylum N. V. cégnek, a CST csoport tagjának adta el 1991. december 30-án a Szabadegyházi Szolgáltató és Vagyonkezelő Kft. üzletrészeinek 100 százalékát - tájékoztatta az ÁVÜ illetékese tegnap az MTI-t. A Szabadegyházi Szolgáltató és Vagyonkezelő Kft.-t a közelmúltban alakította meg a; Állami Vagyonügynökség i Szabadegyházi Szeszipari Vál lalatból. Az Amylum, amelynek fi profilja a keményítő és gabon; alapú édesítőszerek gyártása,: jövőben a magyar cég termeié sében elsősorban a kukorica szirup és a keményítő gyártásé kívánja fejleszteni.