Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-06 / 4. szám

Megyei körkép 1992. JANUÁR 6. KOTTAFEJEK RÁNTVA Szórakoztató zene alacsony hangerővel A szolnoki Tisza Szállóban es­ténként megszólal egy sör-, borízű hang. Magas is tud lenni és mély is. - A négy oktávot bármikor be­mutatom - mondja Piki. - Engem mint énekest ismernek jobban - fű­zi hozzá az ismert, Távolodom cí­mű sláger szerzője, akinek a sze­mélyigazolványába egyszerűen csak a Kerekes József nevet je­gyezték be. Most a gitár nyakát fogja, de korábban dobolt. Gazdag múlt áll mögötte. Tizenhárom éves kora óta zenél. Játszott többek kö­zött az East együttes ősében, az Angyalokban, azután a szolnoki Fantomban. Jelenleg a szálloda alkalmazza. Nem tudja ő sem, mit hoz a jövő. Lesz-e még olyan szórakozóhely a megyeszékhelyen, ahol igényt tar­tanak az élő muzsikára. Ha igen, ő ott lesz.- Pedig most jön újból divatba a régi zene - jegyzi meg. - Kedveltek az ötvenes, de még a húszas évek dalai is. Kár a zenészeknek pa­naszkodni arra, hogy nincs közön­ségük. A pénz kevés a szórakozás­ra! A vendéglátásnak erre a hagyo­mányos módjára igenis van igény. Mást ne mondjak, ebből élnek meg a „lagzisok ” is, akik a régi nótákat újítják fel. Én elfogadok minden stílust és műfajt. Meg lehet szeret­tetni a kevésbé színvonalas szerze­ményt is, csak jól kell játszani. Egyébként meg az sem mindegy, hogy miként mutatják be a dalo­kat. Azokat elő is kell adni. Ha úgy hozza a helyzet, színészkedni kell, uram bocsá’, bohóckodni. Lehet ugyanis, hogy ezt „veszi” a nép. Talán nem is figyelnének arra, ha melléfognék a húrnak. Nincs szabad szilveszter Sok dal kottáját nehéz megkap­ni nálunk. Sokszor magnetofonról „szedik le” a számokat, szövegei­ket Svájcból vagy Németország­ból szerzik. Főként angol és - a vendégek miatt - német slágerek szerepelnek a repertoárjukon. A hazai zene egyre kevésbé kell. Másrészt hol vannak már a magyar vendégek? A muzsikus áll a pódiumon, s tudja, mikor kerül a figyelem köz­pontjába, vagy mikor kell könnyű háttérzenét adnia. Ebéd vagy va­csora közben nem szerencsés a produkciót olyan vehemenciával előadni, hogy kilötyögjön a kanál­ból a leves. Azután, amikor már emelkedik a hangulat, akkor csap­nak a húrokba.- Reggel jövök, és hajnalban érek haza - tér ki Piki saját időbe­osztására. - Délelőtt írjuk a nótá­kat, ugyanis rengeteget kell tanul­nunk ahhoz, hogy jók lehessünk. Egy dal „kiírása” nem kis dolog. A vendéglátószakmában megta­nultam, hogy minimum négy szó­lamban hangozzék a vokál, de há­rom énekes legalább kell. Fontos, hogy a közönség úgy érezze, az eredetit hallja. Nemcsak a hű után­zás a lényeges, fontos, hogy le­gyen egyéni íze, sőt, ajánlatos be­leszőni a számokba improvizatív elemeket is. Az éjszakázás természetes vele­járója ennek a szakmának. Kere­kes József majd harminc éve éli ezt az életet. Ez idő alatt nem volt szabad szilvesztere.- Ha ezért a melóért nem kapnék pénzt, akkor is játszanék - váltunk egy fontos témára. - Ez nem mun­ka számomra. Szeretem a zenét. A saját szerelésem áll a színpadon. Nem olcsó mulatság a hangszervá­sárlás. Van úgy, hogy fizetést nem is adok haza. Legutóbb például vettem egy hegedűt, most azon akarok tanulni. Tóth László négy éve hagyta abba a vendéglátós zenét, most egy hangszerüzlet tulajdonosa. Nem véletlenül hangsúlyozza mi­nőségüket. Ő „csak” gitáron ját­szott, de - mint volt kollégái mon­dották - azon igen jól.- Valószínű nem vagyok egye­dül, az éttermi szórakoztató zene hallatán egyfajta ,,lagzis-kocs- más” stílusra gondolok. Vélemé­nye szerint így van-e a valóságban, illetve mindez minősítheti-e a színvonalat? - kérdeztem a fiatal­embertől. Jönnek az új hangzások- Közhely ugyan, de csak azt tudom mondani, amit kollégáim is mondanának. Ezt is lehet jól, sőt kiválóan művelni. Játszottam rockzenét is, de az inkább hobbi volt számomra. Ha összehasonlí­tom a kettőt, akkor úgy látom, hogy a vendéglátós zene attól is különbözik a rocktól, hogy össze­tettebb, hisz ugyanúgy kell ismer­ni a cigányzenét, mint az örökzöld számokat, vagy például az ismer­tebb dzsesszszerzeményeket. A színvonalat persze meghatározza - pontosabban így lenne jó -, hogy hol lép fel az ember: egy előkelő helyen vagy a kocsmában. Más ott és itt is a közönség. Rengeteg múlik a hangszerek minőségén, másként fogalmazva - azok árán. Valamikor ez nem volt ilyen lényeges. Egy igazán jó mi­nőségű elektromos hangszer vagy szintetizátor rengeteget javít a hangzáson. Tóth László rokon pályára tért át- Zenész szemmel ki lehet-e je­lölni, meg lehet-e különböztetni ízlés- vagy közönségtípusokat?- Annyi bizonyos, éjfél után csökkennek, megszűnnek a kü­lönbségek. Akkor ugyanúgy tán­col az asztalon a doktor úr, mint a munkás. Én nem állítottam fel ka­tegóriákat. Rengeteg műfajt kell felvonultatni ebben a munkában, és nem sorolnám egyiket-másikat társadalmi csoportokhoz. Ha már itt járunk, hadd jegyezzem meg: létezik egy olyan réteg, amely megengedhetné magának - és sze­retné is, ha lenne lehetősége rá -, hogy zenés szórakozóhelyekre jár­jon. Egy ujjon meg lehet azonban számolni, hogy hol játszanak ní­vós zenét Szolnokon. Megjelentek azok a technikai csodák, melyekről úgy ítélhet a kí­vülálló, hogy helyettesíthetik a ze­nekarokat. Azok megszólaltatóit hallgatva kiderül, ők nem így vé­lekednének az effajta gépesítés fe­lől. Az eltűnőben lévő vendéglátó­zenélés komoly játék. Olyan, mint egy kártyaparti, több ember kell hozzá. Mindebből még meg is le­hetne élni.- El sem tudtam volna képzelni, hogy így megváltozzon a világ - gondol vissza a kezdésre, a hatva­nas évekre Somosi Vilmos szak­szofonos. A városszerte ismert ze­nész jelenleg az Utasellátónál dol­gozik. Több mint harminc év mun­ka után keserű érzéssel kénytelen tudomásul venni, hogy Szolnokon - többek szerint a megyére is igaz az állítás - az éttermekből kihalt az a fajta zene, amit ő oly szívesen játszott. Vannak zenészkollégái, akik valamikor szinte „körbejár­ták” a megyeszékhely éttermeit. Neki 1960-tól ez a negyedik mun­kahelye. Zenekarok hűlt helyei- Úgy tíz-tizenöt éve kezdődött el az a folyamat, melynek vége az, hogy ma csak a Tisza Szállóba me­hetnek el azok, akik szalonzenét, bárzenét szeretnének hallgatni - emlékezik vissza a zenei leépülési folyamat kezdetére. Előtte szinte Somosi Vilmos évtizedeket töltött a vendéglátóiparban minden jelentősebb helyen játszott zenekar. Délután 3-tól hajnal 5-ig mindenki találhatott magának megfelelő zenés éttermet, presz- szót. A vendéglősök most nem foglalkoznak ezzel, pedig lenné­nek olyanok, akik szívesen láto­gatnák az ilyen szolgáltatást nyúj­tó szórakozóhelyeket. Amikor a Múzeum étteremben lépett fel társaival, a forgalom dup­lájára emelkedett. Úgy látta azon­ban, hogy akkor sem a zenészek munkájának tudták be a vezetők a látogatottság növekedését. Hozzá­teszi azonban: - A csillagot is le lehet muzsikálni az égről, ha gyen­ge a vendéglátóhely, ahol fellép­nek. Elválaszthatatlan kapcsolat­ban van minden alkalmazott a konyhai dolgozótól, a felszolgálón át a zenészig. A vendéglátós zené­léshez azonban nem értenek a mai éttermi vezetők. Elmosódnak előt­tük a különbségek a színvonalas és a gyenge produkciók között. A mostani pangás okait nemcsak az árak növekedésében kell keresni - mondja. - Békés megyében példá­ul továbbra is népszerű maradt ez a szórakoztatási forma. Nálunk, Szolnokon közben megszűnt a ze­ne a Szolnok étteremben, az Ár­kádban, a Pelikánban, a Nemzeti étteremben, a Múzeumban és a Bástyában. A gépzene - mint az nevében is benne van - nem élő muzsika, nem illeszkedik a vendé­gek hangulatához. A repertoárt mi mindig a vendégek összetételéhez, ízléséhez alakítottuk. A zenész és a közönség között kapcsolat te­remtődött. Azt a hangulatot auto­matába dobott pénzzel nem lehet megteremteni. Annyi bizonyos, a zenét - mint minden tevékenységet -, ha azt színvonalasan akarjuk művelni, akkor keményen tanulni kell. Somosi úr asztalán szakmai fo­lyóiratok. A legutóbbi számban je­lentették meg szakszervezetük egyik levelét: „. . . a tendencia gyakorlatilag egy szakma eltűnése irányába hat, amely természetesen a vendéglátóiparnak sem lehet ér­deke, hiszen az élő szórakoztató zene nélkül jelentősen csökken an­nak vonzereje, bevétele is.” Szurmay Zoltán Piki penget Véget ért a vakáció Tegnap, az utolsó szün­idei napon meglepően keve­sen voltak Szolnokon a sza­badban. Igaz, az idő is meg­enyhült, olvadni kezdett a hó. Amit láttunk, mindeneset­re megörökítettük kame­ránkkal. A felvételek a Széchenyi- lakótelepen, a Várkonyi téri szánkózódombnál, a Zagy­va-gáton készültek.- nzs -

Next

/
Oldalképek
Tartalom