Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-02 / 283. szám

I 8 Sportextra 1991. DECEMBER 2. December 1-jétől -1992 végéig szó­ló megbízatással - új vezető edző ke­rült a Honvéd tornaszakosztályának élére: Tihanyi Endre (46) egykori sokszoros válogatott tornász, aki nemrégiben még Izraelben edzőskö­­dött. - Amint arról nemrégiben éppen az MTI-nek nyilatkoztam, úgy tűnt, hogy edzői pályafutásomat továbbra is külföldön, méghozzá Kanadában folytatom, ám a munkavállalási enge­dély körül kialakult problémák miatt erről a szándékomról letenni kény­szerültem - először is erről számolt be Tihanyi, aki korábban 15 évig a Hon­­védban dolgozott. Az angliai futballhétvége egyik leg­nagyobb meglepetése, hogy a Graham Taylor szakvezető által is figyelt vete­rán középpályás, Gordon Cowans az első ligát felcserélte a másodikkal. Taylor nem rejtette véka alá azon véle­ményét, miszerint Anglia futballválo­­gatottjának szövetségi kapitányaként esetleg a jövő évi svédországi Európa­­bajnoki döntőben is számít a 33 eszten­dős középpályásra. Nos, Cowansnak bizonyosan nehezebb lesz a helyzete, ha helyet kíván magának szorítani az albioni nemzeti válogatottban, hiszen az I. ligás Aston Villától kurtán-fur­­csán távozott. A második ligában sze­replő Blackburn vásárolta meg a labda­rúgót 200 ezer fontért. Újonc ugyan a labdarúgó NB I-ben a BVSC-MAVTRANSSPED együttese, a vezetők viszont „profi módon” irányítják a szakosztályt. A Szőnyi úti stadionban ideális munkakörülményeket biztosí­tottak az őszi szezonban, a mérkőzések után rendre sajtótájékoztatót tartottak, amelyre a vendégcsapat edzője is hivata­los volt. Sok a szponzoruk, ezek között igen jelentős a MÁVTRANSSPED, amely vasúti szállítással foglalkozik. Ez a nehezen kimondható név péntektől egy vendéglőt is „fémjelez”. A Déli pályaud­var előtti aluljáróban felújított étterem ne­ve a jövőben: „Steffl-MÁVTRANSSPED söröző”, amelyet Tóth István üzletvezető mutatott be. Vannak olyan „bűnök”, amelyek sohasem évülnek el. Ez a végzet érte utol az egykori brazil labdarúgósztárt, Pelét. A világbajnok focista egy csak­nem 30 évvel ezelőtti félrelépésére de­rített fényt egy santosi bíróság: Pelé apa lett, illetve... már eddig is az volt! Az 51 éves Pelé három évtizede ka­landba keveredett Anizia Machado ta­karítónővel, s a kapcsolatból megszü­letett a jelenleg 27 esztendős Sandra. Bár a világbajnok sportoló nem emlék­szik az esetre, a tények ellen nem tehet semmit: genetikai teszt mutatta ki, hogy ő a kislány apja. Nemrégiben a felnőtt férfi öttusa-válo­gatott élén változás történt, miután Hor­váth László szövetségi kapitány helyett dr. Török Ferenc elnök felügyeletével a volt juniorkapitány, Buzgó József szövetségi vezető edző vette kezébe az irányítást. Az utánpótlás korú versenyzők is új szakve­zető segítségével készülhetnek a jövő fel­adataira: a MOSZ elnöksége 1992 végéig Pécsi Gábort (45) bízta meg a poszt betöl­tésével. Az új juniorkapitány az UTE szak­osztályának vezető edzője, s egyben a MOSZ szakmai bizottságának vezetője is. Adódik a kérdés: lemond-e eddigi tisztsé­geiről, vagy bírja majd a helytállást három fronton is? December 20-án közgyűlésre várja a sportágban tevékenykedőket az MRSGSZ. A rövidítés mögött egy szakágból kifejlődött sportág áll, a Ma­gyar Ritmikus Sportgimnasztika Szö­vetség, amely a MOTESZ közgyűlése után vált nagykorúvá, most már elvben és gyakorlatban is önállóvá. A közgyű­lés legfontosabb dolga az MRSGSZ alapszabályának elfogadása, amely várhatóan - a mintegy 40 oldalas doku­mentum tartalmát és hosszát ismerve - nagy türelmet igényel majd - tájékoz­tatta az MTI-t dr. Szécsényi Józsefné, az rsg neves szakembere, egyike azok­nak, akik az önállósulásért igen sokat tettek. LABDARÚGÁS NB I. Váci verem Veszprémben, Honvéd-csap­da Fehérváron, Újpesten az UTE haladt Veszprém FC - Váci Izzó 0-1 (0-1) Veszprém, 3000 néző. V.: Varga L. gólszerző: Szalai (11. p.) sárga lap: Csornai (3. p.), Bánki (64.), Horváth (70.), illetve Szalai (18.), Nagy T. (62.) jók: Pál, Lantai, Perger, illetve Nagy T., Szalai, Horváth, Víg Veszprém FC: Andorka - Pál, Lantai, Csík, Szécsi - Varga (Bánki 58. p.), Cso­rnai, Perger - Kénoszt, Sülé (Horváth 58.), Lehota Váci Izzó: Koszta - Kriska, Carlos, Hahn, Szalai - Bánföldi (Rontanék 30. p.), Nagy T., Víg, Horváth - Nyilas (Ré­­pási 88.), Orosz így örültek a váciak a győztes gólnak és az őszi elsőségnek A játék képe alapján megmutatkozott a két csapat közti helyezés- és tudáskülönb­ség. Ferencváros - Diósgyőri VTK 3-2 (2-0) Üllői út, 4500 néző. V: Bay gólszerzők: Lipcsei (2. p.), Deszatnik (16.), Albert (64.), illetve Vitelki (53.), Szvisztun (78.) sárga lap: Deszatnik (26. p.), Albert (57.) jók: Albert, Szenes, Lipcsei, illetve Vi­telki, Kiser Ferencváros: Balogh T. - Telek - Si­mon, Kuznyecov - Páling, Lipcsei, Sze­nes, Rácz (Balogh G. 61. p.) - Nagy Zs., Albert, Deszatnik Diósgyőri VTK: Kiss - Bém, Nagy A. (Farkas 24. p.), Leskó, Szabó - Petcu, Parhomenko (Molnár a szünetben), Danes, Vitelki - Szvisztun, Kiser A Ferencváros fölénye még nagyobb is lehetett volna. A DVTK ugyan legfeljebb öt percig nyújtott NB I-es teljesítményt, mégis lőtt két gólt. Újpesti TE - Haladás VSE 3-1 (2-0) Megyeri út, 3000 néző. V: Bognár gólszerzők: Bácsi (32. és 34. p.) Esze­­nyi (54.), illetve Schaffer (86.) sárga lap: Balázs (73. p.), illetve Jago­­dics (11.) Szekér (56.) jók: Szőnyi, Czigan, Bácsi, illetve Illés Újpesti TE: Brockhauser - Kaspar, Szőnyi, Szabó (Véber 18.) - Miovecz, Rubold, Szlezák, Balázs - Czigan, Bácsi (Tiefenbach 59.), Eszenyi Haladás VSE: Kutasi - Szekér, Mi­kos, Nagy (Scháffer 46.), Görög - Mar­ton, Jagodics, Tóth, Topor (Berbás 70.) - Illés, Elekes Szépen, s helyenként még jól is játszott a Haladás VSE, a gólokat azonban a hely­zeteit és a kapushibákat kihasználó Újpest szerezte. Videoton-Waltham - Kispest-Honvéd FC 2-1 (1-0) Székesfehérvár, 12.000 néző. V: Hart­mann gólszerzők: Németh (4L p.), Takács (54.), illetve Németh (65. - öngól) sárga lap: Vadász (8.), Molnár (72.), Sallói (86.), illetve Kovács (29.), Negrau (34.), Bérczy (56.) jók: Németh, Vadász, Sallói, illetve Ko­vács, Negrau Videoton-Waltham: Mitring - Mol­nár, Németh, Vadász - Kuttor, László, Sallói, Bekő Salacz - Takács (Földes 71.), Horváth (Varga 88.) Kispest-Honvéd FC: Tarlósi - Plókai, Márton, Bérczy - Urbányi (Komódi a szünetben), Pisont, Kovács, Halmai (Cservenkai 73.), Csehi - Negrau, Vin­­cze A jobban játszó Videoton megtartotta hosszú ideje tartó veretlenségét, és meg­érdemelten nyert. Pécsi MSC - Siófok 1-2 (1-1) Pécs, 7000 néző. V.: Nagy L. gólszerzők: Olajos (öngól 43. p.) illetve Zare (9.), Fischer (84.) sárga lap: Kónya (68.) illetve Keszeg (33.) jók: Balog, Bódog, Jenei, Czéh illetve Bíró, Zare, Meksz, Fischer Pécsi MSC: Bodnár - Braun, Balog, Palaczky - Kónya, Ulveczki (Magyar 77.) Bódog, Jenei, Czéh - Mörtel, Be­­lansky Siófok: Bíró - Keszeg, Zare, Olajos - Máriási, Fodor (Kircmayer 58.), Meksz, Duró, Wolf (Menze 83.) - Gre­gor, Fischer A közepes iramú, küzdelmes mérkőzé­sen a vendégek győzelme szerencsésnek mondható, a játék képe alapján a PMSC legalább egy pontot érdemelt volna. Tatabánya - Vasas 1-0 (0-0) Tatabánya, 2000 néző. V.: Szilágyi gólszerzők: Szendrei (65. p.) sárga lap: Udvardi (75. p.), Váczi (80.), illetve Klink (10.), Coco-Aires (82.), Tur­­bék (88.) jók: Udvardi, Váczi, Szendrei, illetve Kecskés, Mészöly Tatabánya: Józsa - Sass, Váczi, Ud­vardi, Csima - Kiszi, Járfás, Simon - Kanyok, Klausz, Szendrei Vasas: Babócsy - Turbék, Juhász, Mészöly, Klink (Coco-Aires 58.), - Nagy Kecskés, Sirinbekov (Zvara 72.) Gala­­schek - Szilveszter, Claude Meglepően jól játszott az idényzárón a Tatabánya! Fordulás után a hazaiaknak sikerült gólt rúgniuk, s ezzel talán a felzár­kózást is megkezdték a tabellán ... Győri Rába ETO - Za­laegerszegi TE 4-2 (1-0) Győr, 2500 néző. V: Nagy n. J. gólszerzők: Urbán (15. p.), Csertői (50., 90.), Szántó (66.), illetve Czigány (64.), Fújsz (83.) sárga lap: Urbán (15. p.), Szántó (36.), illetve Horváth (50.), Németh (58.) piros lap: Urbán (53. p.), Végh (88.) jók: Bimbó, Csertői, illetve Fújsz Győri Rába ETO: Végh - Urbán, Bimbó, Sánta - Csikós, Tóth, Szántó, Virág - Csertői, Plotár, Farkas (Bordás 62. p.) Zalaegerszegi TE: Tóth - Németh, Szabó, Horváth, Halápi (Gyurkity 69. p.) - Fújsz, Czigány (Gáspár 76.), Ko­vács L., Rózsa - Kovács J., Pálcsa Alacsony színvonalú mérkőzésen a Rá­ba nagyobb akarása döntött. MTK-VM - BVSC­­MÁVTRANSSPED 2-1 (0-0) Hungária körút, 2000 néző. V.: Vágner gólszerzők: Talapa (60. p.), Keresztúri (72.), illetve Farkasházy (66.) sárga lap: Keresztúri (2. p.), Bognár (63.), Vancsa (84.), illetve Farkas (21.), Pintér (62.), Iscsak (80.) jók: Kecskés, Vancsa, Talapa, Kereszt­úri, illetve Huszák MTK-VM: Zsiborás - Talapa, Híres, Vincze, Kecskés - Bognár, Szorokin (Szabó 46. p.), Vancsa, Keresztúri - Há­mori, Morozov (Balog 46.) BVSC-MÁVTRANSSPED: Vezér - Kincses, Pintér, Nahóczky, Iscsak - Farkasházy, Huszák, Scserbakov (Ba­logh 58. p.), Cseke (Szaveljev 67.), Far­kas - Gracsov Mindkét csapat alulmúlta önmagát, kü­lönösen a gól nélküli, csapkodó első fél­időben. Táblázatok Az NB I. őszi végeredménye l.Vác 15 7 7 1 29-15 21 2.Siófok 15 9 2 4 24-16 20 3.Kispest 15 8 3 4 25-16 19 4.Videoton 15 6 7 2 20-14 19 5.UTE 15 5 8 2 23-16 IX 6.FTC 15 5 8 2 18-12 18* 7.MTK-VM 15 7 3 5 25-15 17 8.PMSC 15 6 5 4 11-9 17 9.BVSC 15 5 5 5 19-16 15 lO.Vasas 15 6 3 6 16-13 15 11.Haladás 15 5 4 6 16-17 14 12.Rába ETO 15 4 5 6 16-19 13 13.Veszprém 15 3 5 7 10-20 11* 14.Diósgyőr 15 3 4 8 12-25 10 15.Tatabánya 15 2 6 7 9-25 10 16.ZTE 15-3 12 9-34 3 * A megóvott Veszprém-Ferencváros találkozó egyelőre a pályán elért 1-0-val szerepel. NB II. Keleti csoport Ez már a vég kezdete Szolnoki MÁV MTE-Miske 0-1 (0-0) Szolnok, 600 n„ v.: Nyilas (Komáromi, Birincsik) MÁV MTE: Hatvani-Ágh-Földi S., Fo­­dor-Lajkovics, Moldván, Rostás, Bonto­­vics-Rózsavölgyi, T óth. Edző: Lódi László Miske: Jeszenovics-Jagicza, Gold Schmidt, Miskolci, Kiss-Huber, Szekeres, Pesti, Palásti-Csincsák, Szedlacsek. Edző: Gabala Ferenc Csere: Lajkovics h. Burai az 52., Rózsa­völgyi h. Horváth a 65., Kiss h. Pécsi a 70., Palásti h. Földi T. a 81. percben. Gólszerző: Szedlacsek a 88. percben. Sárga lap: Pesti a 31., Jagicza a 60., Ágh a 86. percben. Piros lap: Földi a labda elrúgásáért a 67. percben. 7. perc: Pesti szögletét Hatvani a 16-oson kívülre tenyerelte, éppen Szekeres elé, aki­nek kapáslövését jó érzékkel hárította a hazai portás. 15. perc: Szedlacsek viharzott el a bal szélen, rövid sarokra tartó beadását Kántor vágta ki a kapu torkából a gólra éhes Csin­­csák elől. 22. perc: Tóth másodszor cselezte ki az ellenfél jobb oldali védelmét, 14 méteres la­pos lövését Jeszenovics a bal alsó sarok elől mentette szép vetődéssel. 24. perc: Formás Rostás-Rózsavölgyi adogatás után az egykori válogatott középpá­lyás 12 méterről a kapust találta telibe. 33. perc: Palásti bal oldali pontrúgását Szedlacsek tiszta helyzetben az ötösről per­­dítette kapura, Hatvani csak nagy bravúrral tudott tisztázni. 50. perc: Csincsák kötött „masnit” a ha­zai védelem lábára, már a 11-es ponton járt, mikor a lövés pillanatában Moldván szerelte. 72. perc: Tóth 22 méteres szabadrúgása a keresztlécről perdült a kapu fölé. 77. perc: Horváth 13 méteres lapos lövé­sét Bontovics a gólvonal előtt lekezelte, s még mielőtt a hálóba továbbított volna, Goldschmidt kivágta a labdát. 78. perc: Rostás 20 méteres szabadrúgása a jobb kapufáról vágódott a mezőnybe. 88. perc: Csincsák keverte meg a hazaiak védelmét a jobb oldali szögletzászlónál, la­pos begurítását Szedlacsek becsúszva talpal­ta az üresen hagyott kapuba, 0-1. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, és távoli lövésekkel próbálták korán kicsi­karni a vezetést. Mivel nem sikerült, egyre nőtt soraikban a tanácstalanság és a kap­kodás, a Miske pedig nyugodtan játszotta Mezőtúr, 500 n„ v.: Szarka Gy. Mezőtúr: T üskés-Liszkai, Szabó, Hegyi, Botyánszki-Erdei, Bodó, Varga, Juhász- Bagossy, Forgács. Edző: Dávid Tibor 11. perc: Somogyi 25 méteres labdával indította Durucskót, aki kisodródva a felső kapufát találta el. 15. perc: Forgács bal oldalról ívelte be a szögletet, Erdei jól érkezett, de fejesét Plás­­tyik a gólvonalról kivágta. 51. perc: Erdei indította Forgácsot, aki lefutotta védőjét, és az elfekvő kapus mellett a hálóba helyezett, 1-0. 54. perc: Kéki átkígyózott a védőkön, a lepattanó labdát Zsombok Tüskés lába között a kapuba gurította, 1-1. kontrára épített taktikáját, némi szeren­csével. Az első félidő közepén néhány percre felélénkül a tempó, ám a hálók mindkét oldalon érintetlenül maradtak. Fordulás után a vendégek tűntek tervsze­rűbbnek, a megfogyatkozott Szolnok ugyan fölénybe került a hajrában, ám a kinyíló védelem adta lehetőséget kihasz­nálta a vendégcsapat az alig közepes szín­vonalú találkozón. Lódi László: - Tavasszal új alapokról kell indulni, ha egyáltalán csapatot akarunk. Gabala Ferenc: - Gratulálok fiaimnak a győzelemért, és remélem, az őszi bukdácso­lás ellenére leraktuk a tavaszi szezon alapja­it. (néder) 62. perc: Bal oldali hazai partdobás után Forgács kapu elé lőtt, de Bagossy közelről a kapufára fejelte a labdát. 80. perc: 35 méterről Gonda váratlanul lövésre szánta el magát, és a labda a bal felső sarokba hullt, 1-2. (Óriási potyagól!) Közel egyenlő képességű csapatok mérkő­zését láthatta a közönség. Küzdelmes mérkő­zésen a szerencsésebb csapat győzött. Jók: Botyánszki, Erdei, Bodó, ill. Kéki, Zsombok, Demjén. Dávid Tibor: - Két rövidzárlat, és a győ­zelem helyett vereség. Koltai Lajos: - Nagy küzdelemben sike­rült nyerni. A döntetlen igazságosabb lett volna. Ifi: Mezőtúr-Gyomaendrőd 0-2 Bűzi NB II. Keleti csoport őszi végered­ménye 1.Békéscsaba 15 11 2 2 39-12 24 2.NYVSC 15 9 3 2 27-11 21 3.Kaba 15 9 3 3 29-15 21 4.Hatvan 15 7 7 1 18-8 21 5.Szeged 15 8 4 3 20-9 20 ó.Szarvas 15 6 5 4 17-19 17 7.DVSC 15 4 8 3 26-10 16 8.Bag 15 6 3 6 21-22 15 9.Eger 15 3 8 4 15-21 14 lO.K.barcika 15 6 1 8 16-22 13 ll.H.nánás 15 4 4 7 12-22 12 12.Miske 15 4 3 8 15-23 11 13.KSC 15 4 3 8 15-30 11 14.Salgglass 15 3 4 8 12-20 10 15.Budafok 15 3 1 11 12-30 7 16Szolnok 15 2 3 10 7-27 7 További eredmények: Debreceni VSC-Kecskeméti SC 8-0, Békéscsaba- Bag 5-0, Nyíregyházi VSC-Szeged SC 1-1, Kaba-Budafok 2-1, Kazincbarcika- Szarvas 1 -3, Hatvan-Salgglass 2-0, Eger- Hajdúnánás 1-0 Megyei I. osztály őszi végeredménye 1 Jászapáti 15 9 4 2 37-19 22 2.K.szállás 15 9 4 2 30-12 22 3Ja.sztgyörgy 15 6 8 1 20-14 20 4.Besenyszög 15 7 3 5 30-23 17 5.KUTE 15 7 3 5 24-18 17 ó.Szászberek 15 7 3 5 15-10 17 7.Martfű 15 6 5 4 27-24 17 8.Kunhegyes 15 7 3 5 23-26 17 9.Ujszász 15 5 6 4 19-17 16 lO.Tiszafüred 15 6 4 5 24-25 16 11 .Sz. Vegyi 15 5 1 9 28-27 11 12Jászkisér 15 5 1 9 23-25 11 13.Szajol 15 3 5 7 20-29 11 14.R.újfalu 15 3 5 7 11-22 11 15.Jászladány 15 3 2 10 15-33 8 ló.Túrkeve 15 2 3 10 17-40 7 NB III. Alföldi csoport Mezőtúri AFC-Gyomaendrődi FC 1-2 (0-0) %%

Next

/
Oldalképek
Tartalom