Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-31 / 305. szám
Jász-Kun Kakas Borotvaélen... Én egész életemben olyan tyúkot ettem, amelyik aranytojást tojt volna... ». Az embrió optimista, mert tudja, hogy van kivezető út. * Meglepő felirat az alvó Csipkerózsikán: „Használat előtt felrázandó! ’ ’ * A magyar mezőgazdaság azért sajnálja, hogy nincs több évszak, csak négy, mert akkor több lenne a hivatkozási alap. * Találkoztam a nyugati életszínvonallal, de az még csak aköszönésemet se fogadta. Kópiás Sándor Hobbitanya- Mindenki a gátra! Elakadt a professzor úr BMW-jeü! 5 letek A legszömyűbb felismerés: másnak is lehet igaza. * Tegnap önmagámmal versenyeztem, és én győztem. * Egy kézműves azt nyilatkozta, hogy leginkább manuálisan nem szeret csinálni semmit. * A kacsacsőrű emlős teremtésekor valaki valamit félreértett.. . * A delfinek szerint az emberek mmajdnem olyan okosak, mint ők. * A száz év feletti életkor titka: a születési anyakönyv hiánya. * Van, aki azért lepődik meg, ha tükörbe néz, mert jobbra számított. * Az abszolút embergyűlölő önmagát is igyekszik messzire elkerülni. / * Pavlov kutyája még meg sem született, amikor a déli harangszó már rég megindította az emberekben a gyomorsavtermelést. * Van olyan vendég, akinek kétszer örülünk. * Egy ősember mérgclődése a csiszolt kőkorszakban: bosszantó, hogy az előző nemzedékek már mindent feltaláltak! * Nem születhetett volna meg Ágnes asszony balladája, ha már annak idején is lett volna enzimes mosópor . . . K.S. Róka, a ravasz A róka rettentően unta már a vele kapcsolatban elterjedt pletykákat, azt ugyanis, hogy mindenki ravasz gazembernek tartja. Az előítéletekkel szemben úgy általában is előítéletei voltak. Náluk ez az asszony reszortja, ő tartotta kegyetlennek a farkast, dölyfösnek az oroszlánt, gyávának a nyulat és tyúkeszűnek a tyúkot. A róka ezzel természetesen nem értett egyet, de azért elnézte neki, hiszen egy dolog, amit másokról gondolunk, s egy másik, hogy ők miként vélekednek rólunk... Szóval a hamis róka elhatározta, ha törik, ha szakad, megváltoztatja a róla kialakult hamis képet. Úgy gondolta: körbejárja az egész állatvilágot, s kollégáit egyenként meggyőzi mindennek az ellenkezőjéről. Felesége megpróbálta ugyan lebeszélni, mondván, ez borzasztóan nagy strapa, meg mindenfelé sok a vadász, ő pedig nehezen bírja az egyedüllétet, ám a róka hajthatatlan maradt. Eltökélte: minden áldozatra hajlandó lesz a jó híréért. Legelőször a kegyetlen farkast akarta megkeresni, ám amikor fölhívta, jól ismert vérszomjas hangját csak az üzenetrögzítő magnószalagjáról hallhatta: „Kiveszőfélben vagyok, ezért pillanatnyilag véglegesen nem tartózkodom itthon. Rövidesen egy sípjelet hallasz, ezután egy percig beszélhetsz!” Csakhogy a dörzsölt róka, ahelyett, hogy illendően megrendült volna, azt gondolta: dehogyis fecsérli ő hiába az idejét a farkas fekete dobozára. Aki nincs, az ugyebár már nem is lehet előítélettel. És rohant tovább az állatok királyához. Áz oroszlán a Noéról elnevezett rezervátumban dölyfösködött, a jó emberek a rossz emberek elől oda menekítették. Unottan hallgatta a róka fecsegését, közben a farkával hessegette a legyeket. Később kifejtette, hogy ő itt ugyan kissé elszigetelten él, ám a rádióból meg a televízióból úgy értesült, hogy manapság az ügyeskedőké a világ, és nem érti a ravaszdit, amiért zavarja, hogy ravaszdi. » A nyúlhoz vitt ezután a róka útja. Ám a nyuszi, úgy látszik, bedőlt a sok mendemondának, mert idejekorán kereket oldott, lévén a valóságban is pont olyan gyáva, akár a mesében. Mivel megalkuvó is egyben, hátrahagyott egy nyilatkozatot, melyben reszkető kézzel kijelenti: neki semmi követelése a rókával szemben, és csak a manapság feltétlenül szükséges mértékben tartja őt ravasznak, ezért azonban még föl is néz rá, sőt a gyermekeit ilyen szellemben fogja nevélni. A nyilatkozatot a simlis róka a kalapja mellé tűzte, így indult a baromfiudvarba. Nos, a tyúkólat is üresen találta, tyúkeszű gazdája külföldön vállalt állást, minthogy egy szépségversenyről szóló fényképes riportból arra következtetett: ismét emelkedett a pipihús világpiaci ára. Mire hősünk hazaért, már jól benn jártak a délutánban. Egy levelet talált az asztalon, melyben az állt, hogy rendes körülmények között hűséges neje ezúttal megszökött egy másik rókával. Otthagyta a mosogatnivalót és a telefonszámlát, viszont az autót, a grillsütőt, a betétkönyvet, a briliánsokat, szeretett férje életbiztosítását meg a gyerekeket magával vitte, a tartásdíjért pedig bírósághoz fordul.- Ravasz! - csettintett elismerően a róka, és egyszer csak azon kapta magát, hogy már neki is előítéletei vannak. Münz András- Látod, rögtön emlékezett rá, hogy ő javította meg a tetőt a nagy tavaszi esőzéskor. 10 Jász-Kun Kakas s O, a Balaton Évek óta a Balatonnál igyekszem kipihenni az egész évi munka fáradalmait. Ha nyár van, akkor én a Balatonra megyek két hétre - ez már olyan természetes, mint ahogy a meleg évszak a napsütést is meghozza. Noha az édes semmittevést nem kifejezetten nekem találták ki, mégis; minden nyáron várom már, mert úgy érzem, hogy ott, a tűző napon, a hűs habokban igazán kipihenem magam. Az utóbbi időben azonban némi üröm is vegyült az örömbe. Gondtalan nyaralásom egén tavaly kezdtek gyülekezni az első felhők ... Egy forró júliusi napon bepakoltunk az autóba. Kismagnó, nagymagnó, gumimatrac, strandpapucs, Lambada napkrém és más egyéb elengedhetetlenül fontos tartozék társaságában nekivágtunk az útnak. Siófok előtt 15 kilométerrel balesetet szenvedtünk. A kocsi totálkáros lett, nekem összevarrták a térdemet. így érkeztünk meg az üdülőbe; az autómentő hozta az autót, az autómentős meg a csomagjaimat, mert én bizony még a frissen varrt lábamat is alig bírtam fölemelni. Két hétig úgy voltam a Balatonnál, hogy a vízbe csak egyetlenegyszer, az utolsó napon mehettem be, akkor is csak tíz percre. A szabadságom után ,.természetesen '' táppénzre kelleti mennem. Valamikor október táján mondhattam el magamról, hogy most már jól vagyok. . . Az idén előrelátóbbak voltunk. Otthon hagytuk az autót, mondván, hogy vonaton utazni igazán a legjobb. Meg is érkeztünk szerencsésen, a vonat nem karambolozott. Hétágra sütött a nap, az idő gyönyörű volt, a víz hűvös és simogató. Csak az keltett némi gyanakvást bennem, hogy olykor döglött angolnákat sodornak mellénk a hullámok. No de sebaj, hát ezer meg ezer ember lubickol a vízben, és nincs semmi bajuk . . . Nekem lett. Torokfájás, láz, rosszullét . . . Örültem, hogy az üdülés végére annyira összeszedtem magam, hogy haza tudtam jönni. A szabadságom után ,,természetesen” táppénzre kellett mennem. Valamikor október táján mondhattam el magamról, hogy most már jól vagyok . . . Most azon tűnődöm, hogy a következő nyáron talán nem is megyek a Balatonra . . . Paulina Éva Pápa az emberek között Máriapócs, a pápalátogatás napján. A közel százezres tömegre megfelelő nagyságrendű biztonsági szolgálat vigyáz. A szentatya helikopteren közeleg a légtérben, valahol távol le is száll, de még az utcát sem lehet megközelíteni persze, ahol földet ér. A pápát ezoterikus magasságokba emeli a rendcsinálók eufórikus buzgalma. Még a kordonon kívül vagyok, mondhatni egy az utca népéből, és stratégiát készítek éppen a bejutásra. Mások példájából látom, hogy nem lesz könnyű, hisz barátcsuhába öltözött szerzetesek, kikeményített főkötős apácák peregnek le a Szolgálat kőkemény faláról. Tűnődöm hát, amikor . . . no nézd csak, hát ez mi? Jó karnyújtásnyira tőlem feltűnik a pápamobil. A kocka alakú plasztikbúra ajtaja elhúzva, benn II. János Pál áll diszkrétéi támaszkodva. Megfáradt, idős ember itt és ekkor, semmi több. Ha majd valamikor égi magasságokba emeli az emlékezet, ezt az arcát mindenképp meg kell őrizni. Úgy érzem, egy villanásra még a tekintetünk is találkozik. Hirtelen felkapom a fényképezőgépet, és „tüzelek”. A géppé:!- A látomás eltűnik, majd kínos tortúra után bebocsátást nyerek az ég kupolájával boltozott templomba. Egy-kéthárom biztonsági zsilipen verekszem át magam, miközben mind a fényképezőgépemet, mind a magnómat ízekre szedik. A hangrögzítőmnek azóta is hiányzik egy porcikája. Akkor, amikor már jó kétszáz méternél jobban nem tudom megközelíteni őszentségét, olajozottan dolgozik a rendszer. Beosztottak, főnökök és egészen magas sarzsijú őrzők villantják össze a tekintetüket: „Oké, rendben!” De volt az a pillanat - akkor bizony beigazolódott, hogy a mennybe akkreditált földi követ látogatását emberek szervezték. Palágvi Béla Számomra mi volt az év eseménye? Annyi minden történt, hogy felsorolni is sok, hát még átélni. Például: szépen cseperedik a lányom, már lassan kilencéves lesz, szüleim korukhoz mérten egészségesek, nagymamám úgyszintén jól van, bár már elmúlt nyolcvan, rokonságom teljes létszámú, barátnőmmel jól megértjük egymást, van munkahelyem, igaz, nincs kocsim, lakásom és vagyónom, de elkerült az infarktus, no meg a lottó ötös is. De mi ez ahhoz képest, amikor megláttam őt egy éve! Megszűnt köröttem a világ, csakőérdekelt. Lenyűgözött. Eleganciája, komolysága, vonalai? Maga a remekmű! Igaz, kicsit képmutató volt, de ha csak tehettem, róla álmodtam, ő volt a legnagyobb Szolnokon ... Az utóbbi időben párja nem volt az országban, állítom. Micsoda ritka jelenség! Bevallom, gyűjtöttem rá a pénzt. Arra vágytam, hátha én is megkapom őt egyszer. Azok a „kezelőszervek”, azok az idomok! Éjszakákat akartam vele eltölteni! Tudtam, éreztem, kitöltené az életem. Már látványa is maga volt az élvezet. Tombolhatott körülöttem a szegénység, a kukár zók száma megsokszorozódhatott, mit bántam én ezt. Mohón vágytam rá. Aztán egyszer csak megszűnt számomra létezni. Az álmom „meghalt”. Micsoda csapás! Soha nem látom már! Elkelt ugyanis Szolnokon, a Centrum áruházi Philips shopban levő különleges, hatalmas képernyőjű színes tévé. Megvette karácsony előtt egy Balaton környéki úriember, miután körbetelefonálta az összes Philips boltot az országban, és örömmel tudta meg, hogy Szolnokon még kapható. Eljött érte, és csak úgy elvitte. Potom 245 ezer forintért. Tragédia. Hát nem? Tóth András István mint Sanyi Egy élmény, ha nem is a legnagyobbak, viszont a kellemetlenek közül: Többször készítettünk interjút dr. Skultéty Sándor köztársasági megbízottal, sőt tudósítottunk olyan eseményekről, amikor a címzetes államtitkárjelen volt, felszólalt, elmondta gondolatait cgy-egy kérdésről, hogy úgy mondjam, exponálta magát. Volt alkalmam vele együtt tárgyalni, megismertetni őt üzleti, szerkesztőségi elképzeléseinkről, sőt sajtótájékoztatóján is részt vettem. Nevét többször olvashatták újságunkban, neve tehát többször megjelent, sajnos ugyancsak hasonló gyakorisággal helytelenül, váltakozva hol „i”-vel, hol „y”-nal a végén. Ha legalább következetesek lettünk volna - de ismétlem, váltakozva e két betűvel. Még jó, hogy az i-nek nincs valami módosult, neoritikusabb változata a magyar nyelvben. Egy alkalommal, amikor találkoztam dr. Skultéty Sándorral, annyira elbontotta fejem az „i” és az „y” váltakozó rigmusa, hogy úgy köszöntem el tőle: hát, szervusz, István! S talán még csak nem is így mondtam, hanem úgy, hogy: Szervusz, Ystván. Mire ő tapintatosan figyelmeztetett: „Sándor. Egy nappal a tiéd előtt van a nevem napja!” A dolog annyira kellemetlenül hatott, hogy azon sem csodálkoznék, ha most így küldenék üdvözletei neki: Szeretettel kíván minden jót Yózsy, azaz ‘ * i , Hajnal József 7
