Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-24 / 301. (302.) szám

1991. DECEMBER 24. Megyei körkép----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------. A szomszédok karácsonya Amint a képekből rögtön kikövetkeztethető, nem a tv-regénv szomszédairól készült az összeállítás. Ha nem a sajátjaimról, akik a Széchenyi-lakónegyed, Ragó Antal utcájában éldegélnek. Az újságíró földhözkötöttebb, mint a tv-s regényíró, akinek viszonylag szabadon szárnyalhat a fantáziája. A riporter csak arról számolhat be, ami van, amit az élet dramaturgiája diktál. Még csak nem is válogathat szabadon a lehetséges „alanyai” között. Mert több helyre be sem engdedték, vagy ha beengedték, nem nyilatkoztak. Valami egészen kézenfekvő oknál fogva nem „vállalták a nyilvánosságot”. Csak kívánni tudok mindannyiuknak boldog, boldogabb karácsonyt. És köszönet azoknak, akik nyitottan fogadtak, és meséltek... „Tulaj donképpen az örömszerzés...” A Ragó utca tízemeletesének első két lépcsőháza tiszta átjáró­ház, állandóan költöznek. Közvet­len fölöttem január elejétől üresen állt a lakrész - nem kis örömömre - egészen augusztusig. Akkor kö­vetkezett be Gyalaiék „honfogla­lása’ ’. A fiatal házaspárnak (mind­ketten 24 évesek) egy ötesztendős fia van (igen jó erőben trappol dél­utánonként és esténként a fejem fölött). Feltételezéseim szerint a tévéjüket a fűtőtesten tarthatták, mert az én radiátorom viszont hangszóróként jelezte, mi a ked­venc néznivalójuk újdonsült szomszédaimnak: a krimi, a pornó, a zene (különösen hangosan és sű­rűn váltogatott hangerővel). Azt most tudtam meg, hogy János la­katos, Mária ápolónő, a lurkót Ró­náidnak hívják, és a tévé tíz centi távolságra van a fűtőtestől (naná, hogy meleg­szik!). Azelőtt Mária édesany­jánál laktak Rá­­kóczifalván. Nagyon rossz itt - pana­szolja Mária -, nekem a kert na­gyon hiányzik, anyukáéinál kertes ház volt. Itt be vagyunk sűrítve. Es na­gyon áthallatszik minden a szom­szédokból. A fe­lettünk lévők nagyon dübörögnek, valaki meg nagyon fúr. (Nekem mondja?) Valamelyik szomszéd meg mindig rántott húst csinál.- Van egy, amelyik nagyon ka­pocsál - teszi hozzá Ronald.- Ebben a lakásban ez lesz az első karácsonyunk - folytatja Má­ria -, ez lesz az első karácsonyfa, ami csak a mienk.- Feldíszítik, vagy az angyalka hozza?- Nem, nem, azt közösen díszít­jük fel - válaszol továbbra is a be­szédesebbnek tűnő asszonyka -. Ronald is segít, akaszgatja azt, ami nem törékeny. A vásárlás már megvolt, ez az én dolgom. Meg­vesszük az ételt és az italt disz­kontáron. Életemben először csi­nálok halászlét. Készítek többféle süteményt, egy tojásos tortát, saj­tos rudat, diós kosarat meg almás pitét...- V agy ami lesz belőle... - jegyzi meg hamiskásan János.- Ebben az általános nagy sze­génységben maguknál laposabb lesz-e az angyalka pénztárcája?- Nem. Erre spóroltunk. Lénye­gében ez az egy ünnep van az év­ben, ami jelentősebb, ilyenkor el­maradhatatlan az ajándékozás. Az is jó benne, hogy együtt van a csa­lád. Volt olyan karácsonyunk, amikor...- ...amikor közvetlen karácsony előtt halt meg az apám - fejezi be a mondatot János. - Akkor csak voltunk, de senkinek nem volt az eszében, hogy karácsony van. Ép­pen azon gondolkodtam, hogy tu­lajdonképpen az örömszerzés mi­att jó a karácsony. Ilyenkor lehet szép szolidan elbeszélgetni.- Várja-e Ronald a karácsonyt?- Nagyon, mert nem tudja, hogy megkapja-e ami a szíve vágya, mert nem a legjobb kisfiú - mondja Mária, majd János suttogva foly­tatja: - Rossz az óvodában, és azt mondtam, nem lesz autópálya. De már megvettük neki.- Lesz-e második gyerek?- Hát szeretnénk - mondja anyu­ka -, de egyszer meg kell néznünk, hogy jövünk ki anyagilag. Rá kell még jöjjünk, mibe is kerül a bent­lakás a városban. Annyival könnyebb nekünk, mint mások­nak, mert faluról jövünk, és meg­kapjuk otthonról a segítséget, az alapvető dolgokat, az élelmiszert nem kell megvásárolni. Ki sem tudnánk jönni a fizetésből, ha ez a háttér nem létezne.- Nem szeretnéd, ha az angyalka hozna egy kis tesót? - kérdem a legénykét.- Deee!...- Kislányt vagy kisfiút szeret­nél?- Kisfiúúút!...- Tudod mit? Imádkozzál most karácsonykor, amikor jön az an­gyalka, és kérjél tőle jövő kará­csonyra egy öcsikét.- Jóóó!...- Milyen nevet adnál neki?- Viktóriaaa!...- Hát ez kislánynév.- Akkor Viktóóór!... I „A gyerek másképp éli át’ ’ Közvetlen alattam a Germán család lakik. Csendes, rendes, ci­vilizált emberekként ismertem meg őket, ilyeneknek tartom most is. Germán György gépésztechni­kus, sajnos hónapok óta munka­­nélküli, de erről nem ő tehet; a felesége laborasszisztens, Nikolett lányuk tizennyolc, Csaba fiuk ti­zenöt esztendős. A bájos és okos Nikolet volt ezúttal a legközléke­nyebb:- Nálunk ez a legszebb ünnep. Ekkor van úgy együtt a család, hogy nyugodtan pihenhetünk. Jó ez a név, hogy a szeretet ünnepe, mert az emberek ilyenkor tényleg átalakulnak. Megvan még a kará­csony hagyománya, nem úgy, mint a húsvété, ami szerintem már teljesen elfajult. Én azt hiszem, a karácsonyt mindenütt megünnep­­lik. Nekem rossz karácsonyom még nem volt- És különösen jóra emlék­­szel-e?- Igen, amikor még meglepetés volt, amikor úgy tudtuk, hogy jön az angyalka, akkor nagyobb ünnep volt. De most is nagyon szeretem.- Neked mennyire fontos, hogy milyen ajándékot kapsz?- Nekem nem fontos. Én mindig is tudtam előre, hogy mit hoz, mert anyáék mindig megkérdezték, hogy mit hozzon. Szeretem, ha ka­pok valamit, de hát nem az ajándé­kozás a legfontosabb, hanem az a légkör, ami akkor van, hogy olyan ünnepélyes az egész... A gyertyák, a környezet. A karácsonyfa na­gyon fontos. Nem tudok elképzel­ni karácsonyt karácsonyfa nélkül. Akármilyen kicsi, de legyen. Na­gyon szeretem díszíteni is, ha ké­szen meglátom, az meglepetés, de ha magam is díszítem, akkor benne van, hogy másnak is csinálom, tu­lajdonképpen ez is az ajándékozás egyik formája.- Szoktatok díszeket is csinálni?- Régen csináltuk, de most már annyi van, hogy nem kell. Van egy kedvenc díszem, a bohóc, piros sapkás, az mindig olyan helyre ke­rül, hogy látszódjon, valahová a fa tetejére. Mindig nagyon várom, hogy nekikezdjünk a díszítésnek. Sötétedéskor rögtön nekilátunk, és nagyon sokáig díszítjük, mert ren­geteg dolgot kell rárakni. Régen nagyon nagy fákat csináltunk, mostanában egyre kisebbeket. Ugye, nagyobbak vagyunk, most már nem fontos, hogy nagy fa le­gyen. A másik dolog meg az, hogy drága. Rengetegbe kerül egy fa. Apu most vett egy körülbelül egy­méteres fát, majdnem kétszáz fo­rintba került. Szóval, rakjuk fel a díszeket, és közben beszélgetünk. De nem másról, csak arról, amit „Kedvenc díszem a bohóc” csinálunk. Amikor kész a fa, előbb a testvéremmel kettesben rakjuk a fa alá az ajándékokat, utána kime­gyünk, jönnek anyáék, és ők is le­rakják. Van egy csengőnk, apu még most is azzal csenget, és ak­kor megyünk be az'öcsémmel. Már égnek ilyenkor a gyertyák. Először énekelünk, mindenki kel­lemes karácsonyt kíván a másik­nak, és utána következik az aján­dékozás. Amikor már mindenki mindenkinek megmutatta, hogy mit kapott, megyünk vacsorázni.- Amikor mi gyerekek voltunk, más hangulata volt a szentesték­nek - jegyzi meg Germánná.- Mitől volt más?- Mert akkor mi voltunk gyere­kek. Ennyire egyszerű. A gyerek másképp éli át. Akkor még Jézus­ka jött. Amit imádtam: szenes kályhánk volt, a fenyő tűleveleit, meg a narancshéját rátettük a kály­hára, és annak remek illata volt. Ezt egy ilyen központi fűtéses la­kásban megcsinálni nem lehet.- A vacsora viszont lehet kará­csonyi.- Persze. Ez a vacsora nem öt percig tart, mint a többi, sokáig ülünk az asztal mellett, beszélge­tünk. Általában nem szoktam me­leget főzni, mert nem szeretek a konyában ülni ilyenkor. Legtöbb­ször hidegtálat csinálok, de most jön anyósom is, rántott csirkét ké­szítek. Nálunk természetes, hogy a teríték is ünnepi ilyenkor, az asz­talon is gyertya van.- Szegényebb lesz ez a mostani karácsony?- Az ajándékokat illetően bizto­san. A vacsorát és egyebeket te­kintve, magyar ember lévén, azt még kiszorítja talán mindenki, hogy ünnepi kaja legyen az aszta­lon... Mind általában a kará­csonnyal kapcsolatban is sok min­dent elfelejt az ember, inkább a hangulat, az érzés marad meg ben­nem. Amikor a gyerekek kicsik voltak, akkor volt számunkra nagy ünnep a karácsony, mert legalább annyira izgultunk, mint ők, hogy tényleg öröm és meglepetés le­gyen nekik az egész. Azt hiszem, az örömért, a meg­hitt hangulatért most is izgulnak. Sőt, meg is tesznek érte mindent. „És fogtuk egymás kezét ’ ’ Ha mentőorvosunk nincs is, de van gyerekgyógyászunk: dr. Ma­­tolay Ágnes. Két életrevaló gyere­két, a nyolc és fél éves Juditot és a hétéves Tamást egyedül neveli.- Hogyan készülődnek az ün­nepre?- Az idén nagyon úgy néz ki, hogy minden az utolsó percben és kapkodásban lesz meg, mert más­képp nem megy. A gyerekek sze­repelnek a pász­torjátékban, amit a Tisza-parti templomban ren­deznek, és a Ko­marov teremben lesz 24-én ez az egyházi játék. Ál­talában itthon tartjuk a kará­csonyt, mindig nagy karácsonyfával, lehetőleg plafonig érővel, mert gyerekko­romban mindig olyan volt, és ha egy mód van rá, akkor ilyet próbá­lok csinálni.- Különösebb sütés, főzés lesz-e?- Lesz. Halat sütök, kocsonyát csinálok, ez szokott a karácsonyi menü lenni. Nagybátyám vadász, ezért nálunk vadas nyúl is szokott lenni, meg töltött káposzta, illetve zserbó, ami nagyon munkaigé­nyes, és máskor nem érek rá.- És a karácsonyi hangulat mi­lyen szokott lenni? Áhítattal teli, magasztos, vagy pedig önfeledt jó kedélyű?- Nálunk a kettő közötti átmenet van, ezt szoktam meg gyerekko­romban. A gyerekeim is inkább azt lesik, hogy mi az ajándék, tehát a szent várakozás hangulatából csak annyit tudok átmenteni, hogy a vá­rakozás megvan, a Mennyből az angyal megvan lemezen, és min­dig felteszem, annak a dallamára jöhetnek be.- A doktornő kitől kap ajándé­kot?- Hát a gyerekek készítenek va­lamit, azt tudom... Öt éve vagyok özvegy. A férjem éjjel, álmában, teljesen váratlanul, egy infarktus szerű dolog... itthon, mellettem, és nem vettem észre, csak reggel...- Azóta megváltoztak a kará­csonyok?- Az első időben mindenképp, nem is voltunk itthon kará­csonykor évekig... Hazamentünk Debrecenbe, de.... Édesapámnak akkor már volt egy tartós kapcso­lata, édesanyám még hetvennégy­ben meghalt. Ez a barátnő nem volt még húszéves sem, most már össze is házasodtak, van egy két és fél éves húgom, és most jön a második gyerek, tavasszal, nálam kilenc év­vel fiatalabb a felesége... Szóval, amikor hazamentünk kará­csonykor édesapámhoz, a barátnő délutános volt a munkahelyén, dél­után kettőkor jött az angyalka. Hát nekem kettőkor nincs karácsonyi hangulatom. A következő évben már nem mentünk haza, én úgy érzem, jobban meg tudom azt a hangulatot teremteni, amit elvárok egy karácsonytól, mintha máshová mennék.- Meg tudná fogalmazni, milyen hangulatot vár el?- Azt, amit gyerekkoromban kaptam..., nem tömjénszagút... Vé­gül is nem tudom megfogalmazni, mert csak gyerekkori illatokhoz és talán hagyományos ételekhez, meg ilyesmikhez köthető...- Lelkiekhez nem köthető? Esetleg ilyenkor türelmesebbek vagyunk, emelkedettebbek, job­ban szeretjük egymást?...- Ezt szoktuk mondani, de ezt nem állítanám. Ez is benne van, de ahogy én visszaemlékszem a gim­nazista korom karácsonyaira, ná­lunk mindig ez volt a nagy vesze­kedések napja. Hova rakjuk a ka­rácsonyfát? - minden évben elját­szotta anyám és apám. Minden év­ben ugyanott volt, de minden év­ben megcsinálták, hogy apám sze­rint ne rakjuk oda, mert ott az ő íróasztala. Akkor: „nem leszünk kész időre!”, „ki kötözi a szalon­cukrot”..., szóval ilyen viták vol­tak, de estére mindenki megnyugo­dott, minden a helyén volt, közben hallgattuk a Szelebiirdi családot a rádióban, akik szintén mindig ve­szekedtek... De estére minden szép sima volt, és fogtuk egymás kezét, és énekeltük a Mennyből az an­gyalt. Hogy a szeretet ünnepe? Ezek csak szavak.- Esetleg volt benne olyasmi, hogy „essünk már túl rajta”?- Ez soha.- Mikor jön az angyalka a dok­tornőnél?- Este hat és hét között. Nagyon jó lenne, ha hullna a hó, évek óta nem volt fehér karácsonyunk.- A plafonig érő karácsonyfát nehéz lesz egyedül felállítania, nem kell egy kis segítség?- Mikor ideköltöztem, a fölöt­tem lévő szomszéddal összebarát­koztam, azóta a harmadik felső szomszédom van, de azzal mindig jóban vagyok, a felső szomszédok beváltak. Milyen kár - mondanám, ha le­gény volnék. „Most másképp lesz” Már eggyel kevesebbet kell aludni Nyugdíjas sofőrünk sincs tudtommal a szomszédság­ban, de van fia­tal autószere­lőnk, aki ráadá­sul a rendőrség­nél dolgozik: Nádas Mihály. Felesége, Mag­dolna most gye­den van a három éves Renátával és az egyeszten­­dős Edinával. Karácsonykor lesz pontosan egy hónapja, hogy a huszon­nyolc négyzetméteres garzonból ideköltöztek egy háromszobásba. (Mondom, hogy tiszta átjáróház!) Velük lakik még Magdolna déd­­mamája, a kicsik ükmamája, aki nyolcvanéves lesz augusztusban. A nők úgy tizenhat, tizenhét éve­sen szültek ezen az ágon. Magdol­nát az édesanyja „már’ ’ tizennyolc évesen szülte, ő pedig a húszat „is” betöltötte, amikor az első kis­­lányamegszületett.- Általában úgy szokott össze­jönni a karácsonyunk, hogy ponto­san akkor nincs pénzünk - meséli Mihály. - Most sok pénz elment a költözködésre, bútort kellett venni, csillárt, szőnyegeket. Ebben a hó­napban megkaptam a fizetést, csa­ládi pótlékkal együtt tizenhatezer forintot, ebből tizennégyezer az OTP-be ment...- Nekem meg van ötezerhárom­száz forint gyedem - rakja hozzá Magdolna a magáét -, abból élünk. Jelentős szülői segítség nincs.- Akkor elmondható, hogy ami­óta összeházasodtak, nem volt egy boldog karácsonyuk?- Ezt nem lehet mondani - tilta­kozik a férj -, mert boldog kará­csonyunk volt, csak azok az anyagi gondok, amik előttük vannak... Keserűvé éppen nem teszik az ün­nepet, mert akkor eszünkbe sem jut, csak előtte, amikor ajándékot kell venni...- És házasságuk előtt milyenek voltak a karácsonyok?- Az enyém - mondja a férj - azelőtt nem volt igazi sosem, na­gyobb koromban nem is igen vet­tem észre, hogy karácsony van. Nálunk nem tartották számon sem a karácsonyt, sem azt, hogy valaki­nek névnapja vagy születésnapja van. így rögződött belém is, van, amikor megfeledkezem...- Ez elég rossz szokás, a felesé­gek nem veszik jó néven, ha a férj megfeledkezik, például, a házassá­gi évfordulóról.- Na nem, arról nem! Olyankor mindig megvan a rózsa, ahány év, annyi szál.- Tövises?- Ritkán veszekszünk. Általá­ban az anyagiak miatt van a baj. Mert annyi pénzünk sincs, amennyire szükség lenne. Mindig kevesebb. Nem élünk nagy lábon. Mondjuk, autónk van, színes tv, video, fagyasztóláda, automata mosógép, tehát mindenünk van, és ezt mind saját erőből vettük meg. De csak átlagos színvonalon él­ünk.- Visszatérve a karácsonyra: ez maguknál fontos ünnep?- Már kezdem én is úgy venni, hogy fontos. Most már, ahogy a gyerekek nőnek, észre veszik, ha hozok nekik valamit, egy kis cso­kit, örülnek neki. Azt már biztos nem fogom elfelejteni, hogy nekik mikor van a születésnapjuk vagy névnapjuk, vagy hogy éppen kará­csony van. A fa már két héttel ka­rácsony előtt meg volt vásárolva, a szaloncukor egy hónapja. Díszek még maradtak tavalyról is, de vet­tünk újakat is a lengyel piacon. Apránként össze kell hogy gyűjt­sük újra, mert amikor a kisasszony egyéves volt, magára borította a fenyőfát, összetörtek a díszek.- Ajándékokat még nem nagyon vettünk... - veti közbe Magdolna. Erélyes választ kap Mihálytól:- Összejön! Most, ha minden jól megy, összejön. Majd meglátod!- Házasságuk idején kialakult-e valami szokása az ünneplésnek?- Igen, de most másképp lesz - válaszol előbb a férj. - Eddig dél­előtt feldíszítettük a saját fánkat, és a szentestét a szülőknél töltöttük. Most ez lesz az első karácsonyunk, hogy a szentestét is itthon töltjük, az új lakásban.- Hát a férjem már reggel lefa­ragja és felállítja a fát - folytatja a feleség -, mert később mindig van mit csinálni. Előbb együtt feldí­szítjük, utána főzés. Nálunk úgy alakult, hogy karácsonykor eszem­­iszom van, én így szoktam meg, aztán a férjem is azóta, hogy együtt vagyunk. Amíg a szülőknél vol­tunk a szentestén, mindig halászlé volt a fő kaja, hát most... - sandán néz a férjére, aki szintén most hall­ja először az új „menüt” - töltött pulyka lesz. Sajnálkozom, hogy „lelőttük a poént”, mire a férj:- Nem baj, úgy is kiderült volna, ha eszem. Legalábbis remélem... Az oldalt írta: Molnár H. Lajos Fotók: Tarpai Zoltán Egyelőre egykén a szülök között A hangulat már megvan!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom