Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-27 / 279. szám
2 Hazai körkép 1991. NOVEMBER 27. MDF-küldöttség Pozsonyban Kedden Csurka István vezetésével háromtagú MDF-küldöttség folytatott pártközi megbeszéléseket a Független Magyar Kezdeményezés pozsonyi központi irodájában. A Független Magyar Kezdeményezés meghívására Pozsonyba érkezett küldöttség vezetője elmondta: - Nekünk, mint az anyaországnak kötelességünk odafigyelni arra, hogy milyen helyzetben van a szomszédos országok magyar nemzeti kisebbsége. A tájékozódás, az odafigyelés szándéka vezetett bennünket arra, hogy most már az FMK-val is folytassuk a korábban felvett kapcsolatokat. Életmentő kártya Életmentő kártya bevezetését kezdi meg a MedCard Kft., az Állami Biztosító Rt. és a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet. A bankkártyához hasonló kis műanyag lapon a szükséghelyzetben fontos orvosi, egészségügyi adatok, az értesítendő családtagok, a kezelőorvos vagy kórház adatai szerepelnek - jelentették be a három érdekelt cég képviselői. Tiltakoznak a fuvarozók A Magyar Közúti Fuvarozók—Egyesülete, a Magánfuvarozók Országos lpartestülete, valamint a Közúti Közlekedési Kamara - tagsága nevében - tiltakozik a gépjárműfelelősség-biztosítás díjának tervezett felemelése ellen. A Biztosítási Felügyelet a napokban közölte: jövőre várhatóan további 25 százalékkal emelik a gépjárműfelelősség-biztosítás tarifáit. Ezt az érdek-képviseleti szervezetek nem fogadják el. Esztétikum és magas árak (Folytatás a: 1. oldalról) mű került a könyvesboltokba és az árusokhoz az idei télelőn. A 118. alkalommal megszervezett vásáron az egyik „legsúlyosabb” mű a 2,5 kilogrammot nyomó Magyar Larousse-enciklopédia első kötete, mely 1.190 forintos árával várja az ajándékozni vágyókat. Egyébként a teljes kollekciót 132.460 forintért bárki megvásárolhatja. A teljesség legkisebb igénye nélkül néhány kötetet szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani. Itt van például a fiatal „sikeríró”, Esterházy Péter műve, a Hahn-Hahn grófnő pillantása, amelynek főhőse az Utazó, aki jelen esetben végigvonul a Dunán, szabadon kalandozva az időben és a történelemben. Kilencedik kiadását élte meg Szerb Antal Magyar irodalomtörténete, amely ezúttal - a háború óta először - teljes kiadásban lát napvilágot. A Tibeti Halottaskönyv a halálról, a halál utáni létről és az újjászületésről szóló fdozófia minden ember számára felfogható alkotása. A XVI. századi Spanyolországból származó Kaufmann Haggáda - amely a zsidóság egyik legnépszerűbb vallásos könyve - az egyiptomi kivonulás történetét beszéli el, valamint az ahhoz kapcsolódó áldásokat, imákat és énekeket tartalmazza. Megjelent David Attenborough Az élet erőpróbái című munkája is, amely a trilógia záródarabja. A szaporodás, az utódnevelés, a táplálékszerzés, a fészekrakás és a társkapcsolatok kihívásairól beszél a szerző a legmodernebb fotótechnika és elektronika segítségével. A felsoroltakon kívül számtalan szebbnél-szebb alkotás várja a vastag pénztárcával rendelkezőket, akik maradandót szeretnének ajándékozni szeretteiknek. Szépek az új könyvek! Tartalmuk mellett komoly gondot fordítottak kiadóik az esztétikus megjelenésre is. A fakszimile kötetek hűen tükrözik az első kiadás ma már patinás kiállítását, mint például Beatrix kirányné imádságos könyve. A képzőművészeti albumok - ahogy Salvador Dali Miatyánkja. amely a 2000 év óta milliók ajkáról naponta elhangzó imák imáját tíz nyelven, a mester 9 képével közreadó kötet - arra is alkalmasak, hogy külföldön élő ismerőseinket lepjük meg a karácsony ünnepén. A megjelent könyvek szándékkal az ajándékozást hivatottak szolgálni. Araikban is tükrözik megjelenésük nívóját, tehát cseppet sem mondhatók filléreseknek. Még a gyermekkönyveket sem tehet egy százas alatt megvásárolni, és nem ritka a több ezret érő ritkaság sem. Ezek a kiadványok ajándékozásra várnak. És ezzel nem is lenne baj. Am az illendőség megköveteli, hogy a belsőt hűen tükrözze a külcsíny, a csomagolás is. A könyvesboltok pedig jelenleg nincsenek erre felkészülve. Filléres, inkább rút, mint esztétikus papírban kapják a vásárlók az egyébként esztétikus müveket. Kár, mert megint csak a pénztárcáinkat terheli a dolog, ha adunk a részletekre is. Ugyanis a könyvhéten megjelent az ajándékok szép és praktikus csomagolásában segítő Sok szeretettel! című kiadvány, amelyet pluszban meg kell vásárolnunk, ha az ajándékokat - figyelmességünket bizonyítandón - stílusosan szeretnénk átadni. V B. Cs. Jégkorong OB I. Ki gondolta volna? Ferencváros-Lehel HC 4-6 (1-1,2-3,1-2) Budapest, 2000 n., v.: Szabina, Tóth, Árkovics FTC: Juhász-Lukicsev, Oreskin (1), Dragomir (2), Andrejev 1, Simon 3, Paraizs, Mayer, Orbán, Pindák, Balogh, Térjék, Szajlai (1), Hudák, Kiss, Póznik (kapus). Edző: Basa János Lehel HC: Mihonik- Vaszjunin (1), Vlaszov 3, Nagy, Kulikov 1, Puskarjov 1, Bató, Balia, Szajka 1, Antal (1), Bugyi. Edző: Kereső Csaba Kiállítások: 2, ill. 6 perc Fradi-támadásokkal indult a mérkőzés, de a zöld-fehérek játékán érződött, nem heverték még ki az UTE-101 nap elleni vereséget, ennek következtében Vaszjunin kiállítását követően sem tudták kihasználni létszámfölényüket. A hatodik percben váratlan ellentámadás végén Szajka lövése valósággal becsorgott Juhász lábai között, ezzel megszerezték a vezetést a herényiek. Erősítettek a hazaiak, ám Mihonik mindig a helyén volt. Hiába bekkelték azonban ki az emberhátrányt a jászok, a tizenharmadik percben mégis egyenlített a Fradi, Dragomir átadását Andrejev lőtte a vendégek kapujába. A harmad hajrájában mindkét „ketrec” előtt adódott még lehetőség, az eredmény azonban nem változott. Közepes első harmadot követően egészen más sebességgel kezdték a csapatok a második húsz percet. Hazai tűzijáték után szerencsés góllal szerzett vezetést a fővárosi együttes, de mielőtt még ünnepelni kezdhettek volna a zöld-fehér szurkolók, két és fél perc alatt háromszor is megzördült Juhász hálója. Előbb Kulikov, majd Vlaszov kétszer is megadásra kényszerítette a válogatott „portást”. A negyedik jászberényi gól után kapust cserélt az FTC. Jó iramú, küzdelmes volt a találkozó, Simon révén a 33. percben egy góllal csökkentette hátrányát a listavezető. Óriási iramot diktált a befejező harmadban az FTC, Vaszjunin újbóli kiállítását 8 másodperc alatt használta ki. Hősiesen küzdött a két jászberényi sor, Mihonik többször is egészen káprázatos bravúrt mutatott be. Nagy hazai rohamok közepette az 53. perc elején egy ártalmatlannak tűnő támadás végén Vlaszov a kígyótérről pókhálózta ki Póznik kapujának bal felső sarkát. Remekül küzdöttek a jászberényiek, s az utolsó percben emberelőnyből növelték előnyüket. Helyenként színvonalas, sportszerű találkozón a jobb teljesítményt nyújtó Lehel HC bravúros győzelme teljesen megérdemelten. Valamennyi jégre lépett jászberényi játékos dicséretet érdemel, de külön ki kell emeli Mihonikot, aki a mérkőzés hőse volt. Kézilabda NB I./A-csoport Feszültség alá került az Olaj Férfiak: Szolnoki Olajbányász-Elektromos 17-23 (9-11) Szolnok, 400 n.. v.: Dzsipoff. Kiss Szolnok: Köteles-Moszkalec 5, Mezei 1, Bendo 1, Vo/.ár 8 (6), Kotormán, Berényi. Csere: Horváth (kapus), Maguska, Rigó 2, Woth. Edző: Zsiga Gyula Hétméteresek: 11/6, ill. 3/3; kiállítások: 6, ill. 6 perc A várakozásnak megfelelően már az első pillanatokban betonfalnak bizonyult a fővárosiak védelme, míg Vozár gólra törési kísérleteit végre büntetővel „jutalmazta” a sípmester, amit a sértett értékesített, 1 -0. Folytatódott az adok-kapok harc, már ami a gólokat illeti, egészen 7-8-ig. A hazaiaknál ez idő tájt Vozár teljesítménye emelkedett ki, mind lendületével, mind - különösen büntetőből szerzett - góljaival, az ellenféltől Horváth vigéckedett. Egyenlíthettek volna Zsiga Gyula tanítványai, ám ahelyett, hogy Kotormán belőtte volna a hétméterest, az ellentámadásból Molnár növelte kettőre a Tromos előnyét. Elhúzni készültek a vendégek, amit a szolnokiak eladott labdáinak, kidolgozatlan helyzeteinek, elkapkodott kapura lövéseinek köszönhettek. Bendó alig egy perccel a félidő vége előtt gyönyörű összjáték után érthetetlenül a kapu mellé lőtt, hibáját Vozár hetesből javította, így kétgólos különbséggel tértek pihenőre a fiúk. A második harminc percben Horváth ismét három gólra növelte csapata előnyét, sőt következő találatával, amit Kertész is megtoldott, már néggyel vezettek a fővárosiak. Többször adódott lehetőség az Olajnak a különbség csökkentésére, ám a buta labdaeladások, rövid indítások meghiúsították a terveket. A hajrában Vozár zokon vette Domasenkó védekezését, a szóváltást kettős kiállítás követte. Ahogy telteik idő, a különbség is egyre nőtt. Fáradni látszott a Bányász, amit az eladások és a gyatra támadások jeleztek, ennek köszönhetően maradt az ötgólos hátrány. Jók: Vozár, ill. Zsemberi. Molnár, Horváth Az osztrák gyakorlatról Szolnokon Szakszervezet frakciókkal Az MSZOSZ Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselete a közelmúltban megszervezett egy felkészítő tanfolyamot az üzemi tanácsok, szakszervezetek részvételéről a területi és szakmai érdekegyeztetési munkában. A tanfolyamot nem kisebb személyiség, mint az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) Nemzetközi Osztályának volt vezetője, Karl Hummel vezette. Az alkalmat felhasználva kerestük őt meg néhány kérdés erejéig.- Hummel úr, mivel foglalkoztak a tanfolyam egy hete alatt?- Engem mindenekelőtt arra kértek meg, hogy a szakszervezeti és munkásképviselők előtt beszéljek az ÖGB szervezeti formájáról, különös tekintettel az üzemen belüli és azon kívüli dolgozói beleszólás lehetőségeiről. Szóltam az üzemi tanács gazdasági, szociális kérdésekben kifejtendő feladatairól, a kollektív szerződés megkötésének módjáról, hogyan lehet összehangolni a különböző kollektív szerződéseket gyáron belül és azon kívül. Ausztriában a gazdasági partnerség fontos kategória, amelynek keretei között a munkavállalók és munkaadók gazdasági, szociális, bér- és árügyekben döntenek. További kérdés volt az üzemek feletti viszonylatban az, hogy a törvények milyen lehetőséget adnak a sztrájkra. Fontos hangsúlyozni, hogy Ausztriában az önkéntesség elve különös szerepet kap. A szakszervezet a pártoktól függetlenül működik, de nem politikamentes. Az ÖGB-n belül három fő irányzat működik, frakciókat alkotva. így létezik egy szocialista, egy keresztény és egy kommunista frakció, igaz, ez utóbbi befolyása 1968 óta igencsak csekély, de a demokrácia nekik is megadja a lehetőséget. Tulajdonképpen létezik egy negyedik irányzat is, a pártonkívülieké, de ők nem alkotnak frakciót. A politika persze inkább az üzemi tanácsi választásokon derül ki.- Miben tud segíteni az ÖGB a magyar szakszervezeteknek?- Mindenekelőtt információkkal, vagy mint most első ízben Szolnokon, a véleménycserékkel. Pénzügyi téren is kellene gondolkozni, de erről most nehéz dönteni. Valószínűleg ezt a kérdést a frakciókon keresztül lehet megközelíteni.- Mi a véleménye a szakszervezeti pluralizmusról Magyarországon?- Alapjában véve ez a szakszervezetek életében olyan jelenség, amelyet üdvözölni kell, ez a demokráciában normális. A dolog másik oldala, hogy a szétszakítottság a mozgalomban magát a mozgalmat gyengíti, csakúgy, mint átütő erejét mind a kormányzat, mind a munkaadók felé. Ausztriában ennek a problémának a megoldására hozták létre az ÖGB-t, amely a pluralizmus képviselhető formája nálunk. Ezt persze nem szabad utánozni. Nálunk is történelmileg nőtt ki.- Mennyire egységesen tudnak fellépni önök a különböző tárgyalásokon?- Természetesen vannak véleménykülönbségek a különböző politikai beállítottság miatt. Ezeket viszont általában sikerült kitárgyalni. Kifelé mindig közösen lépnek fel. A kérdés magyar vonatkozása alól sem akarok kitérni, de az egység a magyar munkásoktól függ. Mindenféle kötelezés nélkül mondhatom viszont, hogy a szétforgácsoltság nehézzé teszi a pozíciókat.- Köszönjük beszélgetést. Füle István Ahol a lakosság véleménye döntő (Folytatás az I. oldalról) pénzügyi, financiális kérdésekét, valamint a menedzsertechnika kérdéskörét. Az öt hét alatt megismerkedtünk a városi önkormányzat összes működési formájával, valamint több intézményének szerkezeti felállásával. Érdekes volt számunkra, hogy Hollandiában a rendőrség és tűzoltóság is az önkormányzathoz tartozik, s főnökük a polgármester. Először is azt kell látni, hogy félelmetesen sokat számít egy város életében az infrastrukturális háttér. Míg nekünk a belső munkafeltételek (fénymásolók, számítógépek) színvonalának megteremtése rengeteg energiát felemészt, addig ott ezen rég túl vannak. A másik dolog, ami első látásra szemembe ötlik, a munkafolyamatok előkészítettsége. A várható városi feladatokat év elején pontosan felmérik. Év közben van idő foglalkozni azokkal, van idő lakossági véleményeket is kérni. A bizottsági ülésekre rendszerint meghívják a lakosságot is. Jóval nagyobb szerepet kap a lakossági vélemény a városi döntésekben, mint Magyarországon. A harmadik dolog, amire talán érdemes kitérnünk, a közművelődés szervezése. Mindez kis közösségekre alapul, amelyekben minden réteg, minden korosztály megtalálja a maga helyét. Az ilyen jellegű munkák szervezésébe rengeteg önkéntest vonnak be, de az állandó alkalmazottak száma mindössze egy vagy két fő. Azzal együtt, hogy a csoportoknak feladataik ellátásához elegendő pénze van, működésük nem megy át karitatív tevékenységbe. A tagok igenis támogatják anyagilag a szervezetet. Az itt elmondottakon kívül talán még egy delfti szociális otthonban tett látogatásunkról szólnék. Sokat adnak arra, hogy a bentlakók autonómiájukat megőrizzék, hogy megmaradjon a kvázi tulajdonosi szemlélet. Szobájuk, esetleg kis lakásuk ajtaján nevük ugyanúgy ki van írva, mint a kint lakóké, ami azt gondolom, az emberi tartás szempontjából rendkívül fontos. Végül a naponta reggel 9-től este 6-ig tartó, nagyon feszített program alaptanulságaként azt szűrhetjük le, hogy mindenféle önkormányzati tevékenység akkor működik igazán jól, ha minden iroda, szervezet megkapja azt az anyagi fedezetet, amelyre munkájához szüksége van, s ráadásul nem úgy, hogy egy másiktól vonják el rá a pénzt. A Hollandiában szerzett tapasztalatok közül, amire ugye nem kell pénz - a közvéleményre való nyitottságot már csináljuk is. Igyekszünk minél több szakmai fórumot szervezni, s ebbe a szakembereken kívül a lakosságot is bevonni. Nagyon valószínű, hogy a delfti kapcsolat folytatódik, szeretnénk meghívni Szolnokra ottani kollégáinkat, kicsit intenzívebbé, rendszeresebbé tenni kapcsolatunkat. A szakmai együttműködés felé ez az első lépés volt. K. Sz. DISZKONT 2000 Áruháza Szolnok, Csaba u. 26. LELTÁROZ 1991. november 29-30-án. 1991. november 29-én, pénteken a viszonteladókat — hagyományos módon — a szakraktárakból kiszolgáljuk. Az áruház dolgozói december 2-án, hétfőn 8.00 órától állnak vásárlóink 2| rendelkezésére. *70176/1* PADLÓSZŐNYEG OLCSÓ, MUTATÓS, 21 SZÍNBEN NÉMET IMPORTBÓL JÁSZLADÁNYON: ÁFÉSZ Ruházati Bolt Hősök tere 4. KENDERESEN: Olcsó Ruházati Bolt, Szabadság u. 1. ÁFÉSZ Áruház, Szent István út 42. KISÚJSZÁLLÁSON: ÁFÉSZ Lakberend. Bolt, Kossuth L u. 8. Ismét Szolnokon a „LUCA” holland bálás áruk vására! Helye: Művelődési és Ifjúsági Központ, városközpont. Ideje: 1991. november 28- 29, csütörtök-péntek 8-16 óra. (kocsis)