Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-14 / 267. szám
2 Hazai körkép 1991. NOVEMBER 14. Elnapolták a III/III-as vitáját Nincs nyereség a patina alatt (Folytatás az 1. oldalról) kolta az álláspontok módosulását. Kónya Imre pedig cáfolta, hogy hallgatólagos megállapodás köttetett volna a tárgyalásokon az elszámoltatás meghiúsításáról. A frakcióvezető hozzájárult ahhoz, hogy nyilvánosságra hozzák a Fekete Doboznak a háromoldalú tárgyalásokon forgatott filmjének teljes anyagát. A vitát elnapolták. A nap hátralévő részében a hazai gazdálkodás, illetve a külföldi befektetések szempontjából egyaránt kulcsfontosságú pénzintézeti törvényt tárgyalta a Ház. A többórás szavazás eredményeként megszületett jogszabály szabályozza a többi között a banktevékenység kereteit, meghatározza az állami felügyelet és az állam tulajdonosi funkcióit, a külföldi tőke mozgási feltételeit, illetve az állami garanciavállalás és a banktitok fő paramétereit. A törvény - mint az előterjesztő Botos Katalin tárca nélküli miniszter is kiemelte felszólalásában - konszenzust tükröz a szabályozás főbb elemeiben. A törvény meghatározza a pénzintézetek közötti piaci verseny szabályait. A jövőben gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók is foglalkozhatnak pénzváltással, és kereskedelmi bankot már 1 milliárd forintos alaptőkével is lehet alapítani. Garanciális elem, hogy egy tulajdonos tulajdoni hányada nem haladhatja meg a 25 százalékot egy pénzintézetben. A törvény 1991. december 1 -jén lép hatályba. Rendhagyó módon ért véget a szerdai rendhagyó ülés: Szabad György házelnök este fél hétkor még megkísérelte részletes vitára bocsátani a szövetkezeti törvényjavaslatot - amelynek általános vitáját a pénzintézeti törvény tárgyalásába ékelve fejeztek be -, ám a szemmel láthatóan elcsigázott honatyák faképnél hagyták elnöküket. Tudományos ülés a MÁV Kórházban A gyógyszereket és gyógyászati eszközöket előállító gyárak ajánlatára a Szolnoki MÁV Kórház vezetősége előadássorozatot szervezett, melynek keretében tegnap a cukorbetegségek és gyógyításukkal kapcsolatos tudományos ülésre a Novo Human inzulinkészítmények bemutatására és ismertetésére került sor. A cukorbetegség nemcsak világszerte, hanem hazánkban is népbetegség, éppen ezért igen széles rétegeket érint. Nagyon fontos, hogy a szakemberek időben megismerhessék az új kutatási eredményeket, a korszerű készítményeket és alkamazási lehetőségeket. Dr. Gyimesi András, a Békés megyei kórház főorvosa az inzulinkészítmények múltjáról, jelenéről, jövőjéről, a humán (géntechnológiával előállított) inzulinok jelentőségéről és alkalmazásáról tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a cukorbetegek életben tartása, hanem a betegség krónikus szövődményeinek megelőzése is nagyon fontos feladat, s ebben igen nagy szerepet játszhat a humán inzulinok elterjedése. Jelenleg a világ három nagy gyára gyárt ilyen készítményt. Hazánkban október elején kezdték meg a kiszerelését Gödöllőn. Egyelőre a hagyományos inzulinoknál kisebb mennyiségben és drágábban kerül forgalomba, ezért elsősorban speciális esetekben alkalmazzák. Akinél a hagyományos terápia már bevált, azon nem célszerű változtatni. Az előadás után bemutatták a D-Cont egyéni vércukorszintmérő készülék legújabb típusát, valamint a NovoPen félautomata inzulinadagolót, mely alakjában egy töltőtollra hasonlít. Patronnal működik, kezelése a betegnek egyszerűbb. Pontosabb, kisebb fájdalommal járó inzulinadagolást tesz lehetővé. Sajnos a régi fecskendőknél lényegesen drágább, és csak humán inzulin adagolására alkalmas. - k. é. -Kosárlabda Nem vallottunk szégyent Magyarország-Görögország 73-85 (29-52) Budapest, 5000 n., v.: Trumpke (német), D’Este (olasz) Magyarország: Walke 14, Zsebe 8, Karagits 19, Berkics 17/3, Bodrogi. Csere: Nagy Z., Dávid 10, Tóth A. 3/3, Mihály, Turcsán 2. Szövetségi kapitány: Ránky Mátyás Görögország: Patavukasz 19/3, Jannakisz 24/12, Fasszulasz 7, Papadakosz 9, Hrisztodulu 11/3. Csere: Gaszparisz 5/3, Lipiridisz 6, Milonász 1, Agelidisz 2, Tszekosz 1. Szövetségi kapitány: Efthimisz Kimurtzoglu Az Európa-bajnoki középdöntő nyitótalálkozójára nem kisebb ellenfél látogatott Budapestre, mintáz 1980-as évek sikercsapata, az Eb-aranyérmes görög válogatott. A magyaroknak már hosszú évek óta nem sikerült átverekedni magukat a selejtezőkön, de idén tavasszal megtört a jég, a svájci válogatón veretlenül végzett együttesünk, így kerülhetett sor a tegnap esti összecsapásra. Az első félidőben a várakozásnak megfelelően az történt a pályán, amit a vendégek akartak, magassági és súlybeli fölényüket jól érvényesítették a palánkok alatti csatában. Berkicsék nem sok vizet zavartak ebben az időszakban, hiszen a hórihorgas Fasszulasz vezényelte görög zóna minden támadást jól hárított. Kinti dobásokra kényszerültek Walkéék, de Karagits kivételével ezek többnyire célt tévesztettek. Jannakisz bemutatta, hogyan is kell kosarat szerezni, mindegy volt számára, milyen messziről próbálkozik, egyszerűen nem tudott hibázni. A félidő végére úgy tűnt, nem képes megakadályozni a nagyarányú vereséget válogatottunk, ám a szünet jót tett játékosainknak. A folytatásban nem akart hinni szemének a közönség, mintha szerelést cseréltek volna az együttesek. Egy kishitűségét levetkőzött magyar csapatot és egy könnyelműsködő hellén gárdát láthatott viszont a nagyérdemű. Berkics egyre biztosabb kézzel szórta a kosarakat, és Tóth Attila is betalált végre egy hárompontossal, (50-66). Érezték a veszélyt a vendégek, komolyabban vették a játékot, de a különbséget már nem sikerült növelniük. A lefújás pillanatában a szolnokiak „királya”, Berkics még a félpályáról elengedett egy triplát, mely csont nélkül hullott a gyűrűbe. Minden dicséretet megérdemel a magyar együttes, mely a második félidőben felnőtt neves ellenfele mellé. Reméljük, a jó folytatás sem marad el, hiszen a hét végén Romániában kell pályára lépnie csapatunknak. (&j) A o NYELVISKOLA Kl I KI RESKI 1*1 I Ml. KIVIMi ZOI. I'm uras. hj/mi'it'anM adó. hot \ 0“i lpéntek du. + szombat de.i t autói i.itnol hirdet \0\I.MIil KI KI /hl ss| I : Il i i VI KI /1 S| II \ I AUIDO: l'WI. \<>\ I Mill U IS. Szolnok. Kossuth ti. 2. tsz. S3, tinemeh.izai Telefon: ?<> 44-706. 3>1-433 I5S mellek. (Folytatás az 1. oldalról) ják?) rá a kulcsot, és a Kis Tisza tovább fogad vendégeket. De bizonyosan sok-sok kombináció van még ...- Nem túl megnyugtató koncepció annak, akit az érdekel, lesz-e néhány hét múlva munkája .. .- Nem is állítottam, hogy lenne valamiféle koncepciónk, azt ugyanis csak akkor lehet kidolgozni, ha tudjuk, milyen követelményeknek kell megfelelni. Márpedig jelenleg csak annyit tudunk, hogy a HungarHotels egységeinek egy részéből december 15-ével egy részvénytársaság alakul. Ebbe a csoportba a HH-nak 20 szállodája nem került bele - általában a 100 szobánál kevesebbel rendelkező és háromcsillagosnál alacsonyabb kategóriájú egységek. (Van azonban a „kirekesztettek” között egy nagy hal is, a Duna Intercontinental. Ennek felújítására három éven belül 1,5-3 milliárd dollárt kellene költeni - a szerk.) Egy csapatban a vállalat privatizációjának előkészítésével megbízott Swiss Bank Corporation cég csak a most az új rt.-hez kerülő szállodákat találta piacképesnek, egy más felállású vállalatba külföldi tőkét bevonni nem látott esélyt.- És mi lesz a mazsolázás után kimaradt, zömmel vidéki szállodák sorsa?- Ezek - mint például a szolnoki „Tisza” is - az ÁVÜ tulajdonába kerülnek december elsejével, és az ügynökség egyenként privatizálja majd őket. Addig azonban az üzemeltetés a HungarHotels, ijletve utódjának feladata lesz. És innentől fogva bizonytalan nagyon sok minden. Nem ismerjük az ÁVÜ szándékait, nem tudjuk, ki és meddig hajlandó lenyelni a Tisza négyöt évig még biztosan meglévő veszteségeit. Mert csak a szállodai és az éttermi forgalomra jutó költségeket és bevételeket öszszevetve hiába jön ki most is szerény nyereség, a nemrég befejezett rekonstrukció évente közel 10 milliós hiteltörlesztéseit is beszámítva, már nagy veszteséget mutat a könyvelés. A HH „nagy kalapjába’ ’ ez belefért, elbírta a jól menő üzletek haszna, sőt még azt is elismerték Pesten, hogy nem dolgozunk rosszul: „csak hát ezek a hitelek...” Ma az a kérdés, mennyi időt kapunk az ÁVÜ-tői, hogy rentábilissá tegyük az üzletet.- Lenne erre lehetőség?- Ha azt írják elő, hogy azonnal a minimumra kell mérsékelni a veszteséget, csak egy megoldás kínálkozik: a szinte rhindig telt házzal menő, jó nyereséget hozó szállodát tovább működtetjük, az éttermeket pedig becsukjuk. Ha több időt kapunk, a költségcsökkentés kevésbé drasztikus módszereivel is próbálkozhatunk. Régen tudjuk például, hogy túl nagy létszámmal dolgozunk, nyugaton 29 szobás szállodát néhány fős családi vállalkozásban üzemeltetnek, mi viszont 85-en vagyunk. Igaz persze, egy a miénkhez hasonló nyugati szálló nem is akar első és másodosztályú éttermet, drinkbárt és nyáron nagy kerthely iséget is üzemeltetni, ehhez állandó létszámot tartani. Én sem szívesen mondanék persze le az étteremről, de ha nyitva tudjuk tartani például a Kis Tiszát, akkor is másként kellene felosztani a munkaköröket. Elég lenne kevesebb felszolgáló, és a megmaradók a takarítószemélyzet munkájának egy részét is ellátnák. A létszámcsökkentés megtakarításából azonban béremelésre is jutnia kell.- Nincs esély inkább az éttermi forgalmat növelni?- A szállóvendégek éttermi fogyasztásának gátat szab, hogy csak 29 szobánk van. Olcsóbb árakkal dolgozva lehet hogy nagyobb városi közönséget vonzanánk, a több vendég azonban lényegesen nem költené többet.- Úgy tűnik, a Tisza Szállónál okkal számítanak létszámcsökkentésre az alkalmazottak. De mennyi esély van rá, hogy a szolnokiaknak is teljesen le kell mondaniuk az önök konyhájáról?- Az éttermi üzletág pangása, a túl nagy létszám tények, de hogy a rentábilitás javítása érdekében mit kell tenni - mint mondottam -, az végül is attól függ, az Á VÜ-nek mik a tervei velünk. Sok múlik azon, hogy mikor és milyen körben kívánják privatizációra meghirdetni a „boltot”. Az sem lényegtelen, hogy lehetőséget kapunk-e, hogy a privatizáció előkészítésébe bekapcsolódjunk, és mi magunk is keressük a befektető partnereket, hogy a fürdőt ma birtokló Víz- és Csatornamű Vállalattal üzleti együttműködésről tárgyalhatunk-e, hogy a városi önkormányzatnak milyen szerep juthat? Én úgy gondolom, egy a helyi gyógy-idegenforgalomra alapozó, tőkeerős belföldi társaságban a „Tisza” megtalálhatná a helyét. De a pillanatnyi gazdaságosság javítására kínálkozó megoldások közül választani, a szálló hosszú távú sorsáról tárgyalni nincs felhatalmazásom. Az én munkahelyem itt ugyanolyan bizonytalan, mint a többi dolgozóé. Egyelőre minden az ÁVÜ-n múlik. V. Sz. J. ÜNNEPELJEN VELÜNK! A Ramexa Kft. most hároméves! Az ünnep alkalmából hívja Önt a délelőtti üzletnyitóra. A születésnap tiszteletére mintaboltot nyitunk Szolnokon, tíz órakor a Móricz Zsigmond út 16. szám alatt, ahol a világhírű Ferraro-termékeket árusítjuk, mégpedig REKLÁMÁRON: y Kinder-tojás y Kinder-csokoládé y Kinder-mikulás y Duplo y Rafaello y Nutella ! A GYERMEKEK ÖRÖMÉRE KILÓRA MÉRJÜK: y a felhúzható autókat, y a kitűzőket, y az ügyességi játékokat és a kislányoknak y babákat - a javából! Kiváló minőségű: nyugati I. o. használt - és áruházi maradék - ruhát kilónként ötszáz forinttól! * Nyitás: ma délelőtt tízkor! Nyitva tartás: mindennap este hatig, szombaton tizenhárom óráig várják Önt a Ramexa munkatársai, akik ezúton is kérik: ÜNNEPELJEN VELÜNK!