Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)

1991-11-12 / 265. szám

2 Hazai tükör 1991. NOVEMBER 12. Épül a szennyvízcsatorna, de minek? • • Úgy lett az Alföld-programból (Folytatás az 1. oldalról) fogja megfizetni, ma még nem tudható. Lesz tehát a városunk­nak egy közel 350 millió forintos csatornája, amin semmi sem fo­lyik majd sehova, amit egyelőre semmire sem lehet használni. A Környezet- és termé­szetvédelem - a vízcsapból is ez folyik, s közben azt látjuk, semmi, de semmi nem történik. Ugyan­olyan zaj van a városban, ugyan­úgy pusztulnak az élőlények a fer­tőzött vizekben, ugyanúgy meg le­het fulladni a városi utcán csúcs­­forgalom idején, mint mikor még nem beszéltünk róla. Mintha meg­annyi környezetvédő - Don Quijo­te vívná szélmalomharcát egy szép, távoli eszméért. Ha ezzel kapcsolatosan a legkisebb dolog­gal - ami kézzelfogható -, össze­akadok, azonnal belekapaszko­dom, mint a realitás, legalábbis ezen eszmék realizálásának szal­maszálába. Így beszélgettem á Varga Katalin Gimnáziumban Ju­hászáé Szlovák Mariann és Paffé­­riné Tassy Olga tanárokkal, akik egy - lényegében új - tantárgyat, az Ember és környezetét tanítják.- Hol találkoztak ezzel az új tan­tárggyal, hogyan, miért választot­ták éppen ezt?- Érkezett egy ismertető a tan­tárgyról, diaképekről, könyvekről, feladat- és szöveggyűjteményről. Az anyag nagyon jó volt, mindket­ten rendkívül hasznosnak találtuk. Az igazgatónő ötlete volt, hogy a technika tantárgy keretén belül kezdjük el tanítani a negyedik osz­tály második félévében.- Mi a véleményük, lesz a későb­biekben valami gyakorlati hasz­na?- Mi kigondolhatunk itt minden­féle nagyszerű módszert, hihetjük, mint ahogy hisszük is, hogy ez fon­tos, elmondhatjuk, mi mindent csi­nálunk a tananyag későbbi realitá­sa érdekében, kikerekedhet ebből egy nagyszerű újságcikk, de az a lényeg, hogy végül a gyerek mit mond róla. Ha őszinték akarunk Ezzel a címmel jelent meg tudó­sításunk tegnapi lapszámunkban, amelyben lapunk munkatársa a Szolnoki Hetényi Géza Kórház és az egészségügyi alapellátás kap­csolatáról, illetve a városházán megtartott egészségügyi fórumról tájákoztatott. A tudósítással kap­csolatban Várhegyi Attila, Szol­nok alpolgármestere arról tájékoz­tatott bennünket, hogy az írásban foglaltak egy része hibás megálla­pításokat, másutt pontatlan megfo­galmazásokat közöl. Az alpolgár­mester - pontosítása szerint - azt fogalmazta meg a fórumon, hogy nincsenek abban a helyzetben - tör­vényi és finanszírozási hiányok miatt -, hogy körültekintően dönt­senek a hovatartozás kérdéséről. Másik alapelve az önkormányzat­nak, hogy egy működő rendszert addig nem szabad szétverni, amíg jobbat az önkormányzat vagy má­sok nem tudnak mondani. E véle­ményét több felszólaló, többek kö­zött dr. Nagy Béla, dr. Lengyel tervezett cukorgyári szennyvíz­­tisztító telep ugyanis inkább álom, mint realitás. Létesítését, úgy tűnik, a kö­zeljövőben el sem kezdik, mivel másfél milliárd forintba kerülne, s az Országos Vízügyi Hivatal - amely az ígéretek szerint kiemelt lenni, el kell mondani, amit a gye­rekek órán mondanak ezzel kap­csolatban. Hogy tudniillik szétnéz­nek az országban, és nem látják nyomát annak, hogy fontos az, amit tanulnak.- Mégis, mit tesznek önök, mint tanárok, hogy az amúgy is túlter­helt gyerekek még ezt az informá­ciót is be tudják fogadni, be tudják építeni esetleg még a jellemükbe is?- Mi őszintén komolyan vesz­­szük a környezetvédelmet, oly­annyira, hogy mosogatás közben az jut eszembe, na most éppen foszfátszennyezem a Tisza vizét, s ezt a gyerekeknek is elmondom - mondja nevetve Paffériné Tassy Olga. Én meg nem egyszer felhí­vom a figyelmét a tanítványoknak, mondom, ne vidd sétálni a gyerme­kedet - a főutcára legalábbis ne! És ne tologasd kirakatnézés közben babakocsiban, mert csak az ólmot szívja be - teszi hozzá Juhászné Bertalan, dr. Rotyis György mele­gen üdvözölték. A félreértést e té­ma körül minden bizonnyal az okozhatta, hogy elhangzott: a me­gyei és városi önkormányzat kö­zött megállapodás született arról, hogy a Hetényi Géza Kórház költ­ségvetésében az alapellátás 1992- ben külön költséghelyen szerepel a kórház szervezetén belül. Dr. Csordás József és dr. Nagy Béla hozzászólása valóban a tudósítás­nak megfelelően hangzott el, ám ezt nem a jelenlegi helyzetet jelle­mezve hangoztatták, hanem arra az esetre hívták volna fel a figyelmet, ha az önkormányzat az azonnali leválasztásra igent mondott volna. Az alpolgármester hozzátette: a tu­dósítás által leírt majdani felállás szerintük is nehezen érthető, vi­szont erről az önkormányzati fel­adatról törvény rendelkezik. Ami pedig az elégedetlenséget illeti, vé­leménye szerint a már meglévő, ám még inkább a már másfél éve húzódó, s meg nem alkotott tör­célcsoportos beruházásként fe­dezetet biztosított volna - idő­közben megszűnt. A város szennyvize tehát továbbra is tisztítatlanul folyik a Tiszába a Gábor Áron térnél. Szlovák Mariann. Ezek a kis apró, gyakorlati dolgok biztosan meg­maradnak bennük később is, ha így vidáman, poénkodva mondjuk.- Milyen területeket ölel fel a tankönyv?- Természetvédelem, környe­zetvédelem: ember és egészség, drogok, szexuál- és mentálhigié­nés problémák, zaj, városi ártal­mak és még sok egyéb. Emellett nagyon jó videofilmét kaptunk a Tisza Klubtól a városi környezet­védelemről, tehát szemléltetőesz­közeink is vannak bőven.- Miben látják a környezetvédel­mi nevelésre való figyelemfelkel­tés igazi lehetőségeit?- Egyszer talán megtaláljuk azt a hangot, amely kapcsán olyan ha­tás éri a gyereket, hogy megérti: egy életet átformáló dologról van itt szó. Hiszünk ebben, különben nem tanítanánk. K. Sz. Fotó: KÉ vények miatt volt ez érezhető. En­nek hangot is adtak a fórumon je­len lévők. Ahogyan azt dr. Lengyel Berta­lan mondta: tájékoztatni kellene az embereket pontosan, mert a mi­nisztérium cselekvési programja egy javaslatot úgy ír le, mintha az már a végső, elfogadott megoldás lenne. (Folytatás az 1. oldalról) nák, mi van itt; átvenni sem a mintákat kívánatos, hanem az el­fogadott értékeket. Dr. Tóth Albert kiemelte an­nak a példaértékét, ahogyan (amilyen gyorsan és csupán egyetlen tartózkodás mellett) el­fogadta az Országgyűlés az Al­föld-program kidolgozására vo­natkozó határozatát. A jó ügy felismerése győzött, valamint annak megértése, hogy egy vi­lágprobléma helyi vetületének kezeléséről van szó, a tájvéde­lemről, mint egy adott térségnek, egy komplex együttesnek, egy világértéknek a védelméről. Vé­leménye szerint az Alföld-prog­ram sikeres véghezvitelében igencsak fontos a szakmai meg­alapozottság, mert a kormány­­program csak akkor lesz jó e vo­natkozásban, ha a szakma tá­masztja alá, és nem fordítva, mert akkor a ;,gombhoz varmá­nak zakót”. És ha az eddigi ta­nácskozásokon nagyjából kör­vonalazódott a mit kell tenni, ak­kor most arra kell megtalálni a választ: kikkel és hogyan? A hogyanról nekem a lesz-e miből jutott eszembe, és rögtön kiderült, nemcsak én gondoltam erre. Maga a szónok említette bevezetője végén az úgynevezett financiális garanciákat, melyek meglétéről, illetve megszerzésé­nek majdani lehetőségéről meg Korányi Éva Ember és környezete s Uj tantárgy a Varga Katalin Gimnáziumban Tanári előkészület a szemléltető oktatáshoz. Képünkön Juhászné Szlovák Mariann (balra) és Paffériné Tassy Olga Ismét „lefaragnak”a kórházból Újra JM-Q—VÁSÁR Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban (Hild tér) 1991. november 14-én, 15-én, 16-án 10-18 óráig. Diszkontárak! Ajánlatunkból:- Uniden műholdvevő rendszer (8800 beltéri, 128 cm-es antenna)- Casio, Seiko, Orient, Citizen, Fevietron órák nagy választékban!- Panasonic, Technics, Sony, Pioneer termékek teljes skálája! Mindenkit szeretettel várunk! *69096/ 1 * van győződve (költségvetési fe­dezeteket és pályázati rend­szerben elnyerhető összegeket tartott valószínűnek). Tennivaló pedig van bőven, győződhetett meg a tanácskozá­son részt vevő dr. Nyíri László előterjesztésének (Felelős­ségünk és tennivalóink az Al­föld-programot megvalósító táj­kutatásban) meghallgatásakor. Néhány a Nagyalföld gondjai közül: belvízveszélyre számít­hatunk, láposodás fenyeget, el­terjedtek a szikes talajok, fel­gyorsult az elsavanyodás, a sa­­vasodás folyamata, a porosodás; ez az ország leginkább csapa­dékhiányos területe, igen nagy a légköri szárazság stb. Konzultációk és munkaebéd következett, majd a tanácskozás végén megkérdeztem dr. Nyíri László igazgató urat, mennyire elégedett a tanácskozás eredmé­nyeivel. A következőket nyilat­kozta:- Az Alföld-program csak az összes szakterület együttműkö­désével valósítható meg munka­­megosztáson alapulva. Ennek megértetése volt a találkozó egyik célja, és ezt sikerült elérni, a tanácskozás légköre és tartal­ma ezt tükrözte. Minden kutató­hely úgy nyilvánította ki szán­déknyilatkozatát, hogy ezt szá­mításba vették.- Mi lesz a folytatás?- A mostani tanácskozás alap­ján módunkban áll pontosan ki­dolgozni, milyen kutatóhelyek milyen feladatot oldanak meg. Legkésőbb január közepéig lete­szünk a kormányprogramot ki­dolgozó bizottság elé egy aján­lást, amely már nemcsak a prog­ramra, hanem a megvalósítás feltételrendszerére is vonatko­zik. Ennek érdekében hívtunk létre egy munkabizottságot.- Melyet Ón vezet.- Igen. Elhangzott, hogy aTu­­dományos Akadémia létrehoz egy Alföld-program koordináci­ós testületet, amely a koncepcio­nális dolgokat fogja át, és a Deb­receni Agrártudományi Egye­tem, melyhez a mi intézetünk is tartozik, a program bonyolításá­nak operatív munkáját vállalta. Ebben a karcagi kutatóintézet to­vábbra is vezető szerepet játszik. Tehát az Alföld-program azért is halad jó úton, mert elkezdődhet a gyakorlati munka. Az az igaz­ság, hogy az Alföld-programot már vissza sem lehetne csinálni, mert ez már sokunknak a véré­ben van. Hála Istennek, eljutot­tunk egy olyan pontra, amelyért - most már nyugodtan merem mondani - érdemes volt ennyit dolgozni. Kívánjuk, hogy az ez utáni munkának még több és valóban gyakorlati haszna legyen!- molnár -„Zsírosság” vagy torgyánosság (Folytatás az 1. oldalról) rülhetetlen első lépése. Az egy­ségért mindenképpen meg kell szabadulni a pártelnöktől, aki a párt munkáját a parlamentben és a társadalomban ellehetetleníti. Torgyántól, illetve a funkcióban lévő Torgyántól akkor is meg kell szabadulnunk, ha nem vala­melyik vérbíró, hanem törté­netesen egy kiváló forradalmár fogalmazója volt. Nemcsak hogy alkalmatlan, de hatalomvágyá­val rendkívül kártékony a pártra. Ezután a képviselő a pártelnök III/III-as múltjának frakció előtti tisztázását javasolta, és ennek alapjául a miniszterelnöknél lé­vő anyagot tartotta alkalmasnak. Torgyán József a frakcióülé­sen nem kommentálta az elhang­zottakat, de megismételte az el­nökség múlt heti határozatát, mi­szerint a képviselők kötelesek csütörtök estig neki eljuttatniuk egy nyilatkozatot, amelyben ki­jelentik, hogy a frakció tagjai kí­vánnak maradni, és magukra nézve kötelezőnek tartják az or­szágos vezetőség, az elnökség határozatait, valamint a pártal­kotmányt. Pásztor Gyula frak­cióvezető a sajtó képviselői előtt az ülés után kijelentette: nem tud arról, hogy bárki aláírta volna a „hűségnyilatkozatot”, de ezt mindenki egyénileg dönti el. Hozzáfűzte: a frakció megpró­bálja rábírni az elnökséget állás­pontja megváltoztatására. Tor­gyán József kijelentette azt is: Zsíros Géza bojkottra hívott fel a kongresszus ellen, ezért a pártból azonnali hatállyal kizárták, és el­lene fegyelmi eljárás indult. Az érintett képviselő különben arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy egy, a napokban megtar­tandó frakcióülésen dől el: el­­megy-e bárki a képviselők közül a kongresszusra. Cseh Sándor alelnök, aki a sajtónak adott nyilatkozataiban hétfő délben határozottan kiállt a Kisgazdapárt egysége mellett, közölte: a következő pártelnök­ségi ülésen bejelenti lemondását. Ugyanakkor határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, misze­rint Torgyán József a frakcióülés előtt megfenyegette, hogy ki fogja zárni a pártból. Mint Cseh Sándor elmondta: lemondásának oka, hogy nem tud megoldani semmilyen problémát, amivel a párt budapesti központjában szembe kell néznie. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A GELKA Vállalat - mint alapító • pályázatot hirdet a szolnoki korlátolt felelősségű társaságnál (5001 Szolnok, Baross u, 8. sz.) 1992. január 1-jei megbízással ügyvezető igazgatói munkakör betöltésére. A kft. tevékenysége: híradástechnikai és háztartási beren­dezések javítása, közösségi és egyedi antennarendszerek szerelése, elektronikai cikkek kiskereskedelme. Műszaki végzettségű, szolgáltatásban széles körű ismere­tekkel rendelkezők jelentkezését várjuk, akik a vállalko­zást befektetési lehetőségnek is tekintik. A részletes szakmai önéletrajzzal ellátott pályázatokat a GELKA Vállalat munkaügyi szakterületére (1908 Buda­pest, VII., Dohány u. 98.) kérjük legkésőbb, 1991. decem­ber 5-ig megküldeni. Telefon: 1-220-679 *68841/ 1* Ma folytatja a parlament az expovitát (Folytatás az 1. oldalról) egyet a munkaadói és a munka­­vállalói járulék tervezett nagy­mértékű emelésével. A módosítás feletti vitát elna­polva a képviselők mintegy órá­nyi szavazási procedúra nyomán nagy szavazattöbbséggel elfo­gadták a bíróságokról szóló 1972. évi jogszabály módosítá­sát. A törvénymódosítás az ál­lamhatalmi ágak pontosabb elha­tárolását, valamint a bírói függet­lenség további erősítését hivatott szolgálni. A hétfői ülésnap utolsó napi­rendi pontjaként a szövetkeze­tekről szóló törvényjavaslat, il­letve az ezzel összefüggő átme­neti szabályozás mikéntjét rögzí­tő tervezet általános vitáját foly­tatták. A szűkre szabott vitaidő­ben szót kapott képviselők első­sorban a szövetkezeti tagok joga­ival foglalkoztak, de felvetődött számos, a természetvédelemhez kapcsolódó kérdés is. Végül - te­kintettel a felszólalásra jelentke­zett képviselők nagy számára - az általános vitát elnapolták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom