Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1991-10-03 / 231. szám

I 4 A szerkesztőség postájából 1991. OKTÓBER 3. A Tisza-táj hírnevét vitték... Utastársaim neveben kívánom szóvá tenni azt a bosszantó ese­tet, ami a közelmúltban történt velünk. A Menthol Kft. és a Tandem Szállítási Vállalkozás utazási ajánlatát olvastuk a Szuperinfó­­ban, melyben többek között Tri­­eszt-Caole útvonalon - szeptem­ber 13-15-ig - egy bevásárlási út szerepelt. Erre jelentkeztünk Orosházáról több mint húszán. Az indulás 13-án 15 órakor volt, és a buszon tudtuk meg, hogy az említett kft. egy szolnoki szék­hellyel rendelkező utazási iroda, s az orosházi Tandem segített az út szervezésében. Az iroda veze­tője jelölte ki, hogy a busz melyik oldalán foglaljunk helyet, mivel Szolnokon még tíz, Budapesten pedig négy-öt utast kell felvenni­ük. Egyben közölte, hogy Szolno­kon ezt az utat s ezzel a busszal Velence útvonalra hirdette, így az utasait nem Triesztbe, hanem Velencébe viszi. Kérdezzük, ez miért csak az elindulás pillana­tában derült ki? Ha előre tudjuk, lehetőségünk lett volna vissza­lépni, vagy ugyanebben az idő­pontban egy másik utazási iroda szervezésével Triesztbe menni. Aztán az is kiderült, hogy az iro­da vezetője, aki egyben az ide­genvezetőnk lett volna, még nem járt Triesztben, nem tudja, hol lehet aránylag olcsón vásárolni. Ugyanis mi vásárlási szándékkal fizettük be a meghirdetett 2050 Ft-ot! Már az induláskor felhá­borodtunk, de azzal próbált meg­nyugtatni bennünket, hogy út­közben megbeszéljük a dolgokat úgy, hogy mindenki jól járjon. Hamarosan kiderült, hogy két személlyel többen vagyunk a bu­szon, mint amennyi az ülőhely, sőt akadt vagy öt potyautas, aki­ket elvittünk - a busz padozatán utazva. így a váltós sofőr, az ide­genvezető és egy személy felvált­va utaztak - hol a lépcsőn, hol a busz padozatán, vagy éppen az ülések előtti lehajtható ülőkén. Tivadar is ott állhatott a dobogó legmagasabb fokán. Rómában, 1960-ban „csak” bronzérme­sek, de 1964-ben Tokióban Bo­ros és Kanizsa ismét aranyér­mes. Ebben az időszakban több­szörös Európa-bajnokok játszot­tak a szolnoki vízilabdacsapat­ban. A Szolnoki MÁV vívószak­osztálya 1968-ban élte fényko­rát, és egy kitűnő képességű szolnoki párbajtőröző, B. Nagy Pál - folytatva a szép hagyo­mányt - Mexikóban aranyérmet nyert. De nem feledkezhetünk meg a kétszeres olimpiai ezüst­érmes, kajakozó Deme Józsefről sem. A főváros kivételével egyetlen városunk sem dicse­kedhet ennyi éremmel, sőt jó né­hány fejlett ország is megirigyel­hetné sportolóink sikereit. Csík Tibor ökölvívó, Cservenyák Ti­bor vízilabdakapus (Londonban és Montrealban nyertek olimpiai aranyérmet), a „kajakkirály” Csapó Géza (több mint féltucat világbajnoki aranyéremmel) sportpályafutása Szolnoktól el­választhatatlan. Úgy vélem, olimpiai bajnoka­ink nevét illő lenne a városháza oldalán - egy márványtáblán - megörökíteni, s az utcanevek át­keresztelésekor se feledkezzünk meg művészeinkről, tudósaink­ról, sportolóinkról, akik Szolnok hírnevét vitték el messzi tájakra, távoli földrészekre. A görög nevelési ideál a szé­pet és erkölcsöst ugyanolyan fontosnak tartotta, mint a szel­lem és testkultúrájának ápolását. A hellén szellemiség alapgondo­lata nagyon hiányzik napjaink divatos, alternatív oktatási prog­ramjaiból, ezért biztatást, támo­gatást érdemelne az az iskola, amely oktatási-nevelési célkitű­zéseiben integrálni tudná e szép elveket. Dr. Nemes András 1 esz könnyű, mindenesetre tanul­ságként tettük szóvá az esetet. Több mint húsz orosházi utas ne­vében: Bukta Ferencné A tárgyalóteremből Szeretetvendégség Tizenkét állami gondozott in­tézeti fiúval a tiszaföldvári me­leg vizes strandon töltöttük a hét végét nemrég, ahol ritkán ta­pasztalható élményben volt ré­szünk. Az önfeledten, ám mégis fegyelmezetten lubickoló gyer­kőcökkel először beszédbe, majd „vízipólós mérkőzésbe” elegyedett két barátságos úr. Kö­zülük az egyik a játék végén - előzetes hozzájárulás kérése után - megvendégelte a „játékos­társakat”. Noha nem csekély meglepetéssel, a szomszédos Muskátli panzióból hozott ízes palacsintahalmazt szemfény­vesztő gyorsasággal tüntette el a társaság. Rövid idő elteltével pe­dig a panzió vezetője (saját ne­vében) egy tálca jégkrémet kül­dött a gyerekeknek - tetézve a spontán ismeretséget, a szere­­tetvendégséget. Napjainkban is szól hozzánk az apostoli intelem, mely szerint ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valósággal. (I. János 3.18.) Ezúton is köszönjük a spontán barátságot, a szívélyes vendéglá­tást. Kiss Sándor nevelő Homok A Napsugár is ajándék... Örömmel olvastam az Ajándék­ként érkezett az Ajándék című ked­ves írást, mely a szeptember 16-i számban jelent meg. Bizonyára csaknem minden szülő várva várt gyermeke ajándék, szeme fénye a családnak. Mi, férjemmel együtt szintén ritka, de magyar, a köznév­ből eredő nevet adtunk leányunk­nak: Napsugár lett, aki bearanyoz­za, szebbé teszi életünket. A Nap, a napsugár számomra a legcsodála ­tosabb a Földön, mert „gyógyító'', és vidámmá teszi az embereket. Nem tudtuk, hogy a név illik-e majd leányunkra, ezért csak utó­névként mertük adni, hiszen nincs annál kínosabb dolog, mint ami­kor egy csúnyácska kislányt nevez­nek Napsugárnak. Szerencsére a környezetünk is megerősített ben­ne, hogy csakis Napsugár lehetett: mindig ragyog a szeme, az arca a mosolytól, a nevetéstől. (Első neve Bea.) Születésekor gondot okozott az orvosnak e ritka név, talán furcsá­nak, szokatlannak találta. Győz­ködtem, hogy benne van a a Ladó­­féle utónévkönyvben. Révész Nap­sugár grafikusnö szintén ezt a ritka magyar nevet viseli, amibe nem törik bele az ember nyelve. Min­denesetre tudtommal nem sok Napsugár szaladgál az utcákon. Lányunk ma már nyolcadik osztá­lyos, és a családtagok többnyire Beának, Beácskának szólítják, ám neki egyre inkább a Napsugár tet­szik. Tudjuk, hogy eljön az az idő, az idős kor, amikor talán senki sem nevezné Napsugár néninek. Azt hi­szem, komikus is lenne ... (A kép 14 hónapos korában készült róla.) Bálint Zsuzsa Abony „Aggaszt a kutya sorsa” Tudom, akadnak olyan embe­rek, akik epés megjegyzéssel il­letnek majd soraimat olvasva, hogy „a mai viszonyok között nincs nagyobb gondom?” - még­is a nyilvánossághoz fordulok, s az állatbarátok segítségét kérem. Nyár közepén egyik ismerő­sömnek ajándékoztam a 9 hóna­pos keverék, fekete, kis termetű, hosszú szőrű kutyámat, de sajnos az első adandó alkalommal - a szolnoki Kolozsvári híd alatt - elszökött tőle. A vasúti sínek kö­zött a „Pletykafalu” irányába szaladt, bizonyára ösztönösen a régi otthonát keresve. Mindig nehéz szívvel szemlé­lem az utcán kóborló, kivetett ál­latokat, most pedig különös ag­godalommal tölt el, hogy talán a mi kutyánk is közöttük van. Ag­gaszt a kutya sorsa, ezért kérem, ha a nyomravezetésben bárki se­gíteni tud, tegye meg. (Jelentős Topisan érkezett, elegánsan távozott Szerencsére nemcsak az ér­kezését, de távozását is kíván­csi tekintetek kísérték. Öltözé­kével hívta fel magára a figyel­met - azzal a „megviselt” sza­badidőruhával, amelyben a diszkóba kiöltözött fiatalok kö­zé jött szórakozni, valamint a mutatós bőrdzsekivel, amely­ben távozásakor parádézott. A topisan érkező és elegán­san távozó diszkóvendég Völ­gyi Árpád, Jásztelek, Bocskai út 9. szám alatti lakos. A husza­dik életévéhez éppen csak kö­zelítő fiatalember nem először került összeütközésbe a tör­vénnyel. Lopás vétsége miatt a Pásztói Városi Bíróság 1990 telén egy év próbára bocsátot­ta, és elrendelte a pártfogó-fel­ügyeletet. Utólag már nem lehet tudni, hogy Völgyi Árpád ez év janu­ár 26-án este a szórakozás vagy a lopás szándékával rándult át Jászberénybe, tény, hogy a Bercsényi úti Ifjúsági Házban kötött ki. Ott, ahová a szóra­kozni vágyó fiatalok - ha nem is mindig nyakkendősen -, de általában csinosabbik ruhájuk­ban jelennek meg. Völgyi azonban nem sokat adott az ilyesmire. A napközben hor­dott, viseltes ruhájában „tisz­telte’ ’ meg az ifjúsági házat, és hamar rájött, hogy nem a ruha teszi az ivós embert. Sietve le is itta magát, és ugyancsak si­etve mondott búcsút az egyéb­ként jó hangulattól hangos diszkónak. Csak a jókedvűen szórakozó ismerősöktől felej­tett elbúcsúzni. Valakik mégis észrevették, hogy Völgyi nem úgy távozott, ahogyan megér­kezett, mert amikor az egyik vendég - egy fiatal lány - két­ségbeesetten elpanaszolta, hogy eltűnt a 16 ezer forintos bőrdzsekije, eszükbe jutott az eltávozott Völgyi szokatlan eleganciája. Későn, mert Völ­gyit a rendőrség segítségével megtalálták ugyan, de az ello­pott értékes ruhadarabnak már nyoma veszett. A Jászberényi Városi Bíró­ság dr. Gondos Imre tanácsa hozott ítéletet Völgyi Árpád ügyében. Lopás vétsége miatt 5 hónap fogházbüntetésre ítél­te, és elrendelte a vádlott párt­fogói felügyeletét. A fogház­­büntetés letöltését a bíróság 1 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.- ésal-Hozzászólás cikkünkhöz Jelenleg nincs dohányválság jutalomra számíthat.) Ha azon­ban valaki befogadta, gondját vi­seli és szeretné megtartani, nem kérjük vissza, hiszen az új gazdá­ját már megszokhatta. (Kisfekete névre hallgat.) Címem a szer­kesztőségben, de személyesen is hagyható üzenet a Ságvári krt. 24. szám alatt, közvetlen a bejá­ratnál. Azok is kereshetnek, akik a jö­vőben szívesen alakítanának ál­latbarát kört. Nagy Lászlóné Szolnok Az Új Néplap szeptember 20-i számában, a Hazai körkép rovat­ban Dohányválság felirattal je­lent meg egy fotó, és a képalá­írásban a szerző - Lovas Sándor csépai gazdálkodóval folytatott beszélgetése kapcsán - elma­rasztalóan szól a Budapesti Do­hányfermentáló Vállalat Szolno­ki Üzeméről. Lovas Sándor régi dohányter­melő, tudja, hogy a természetes szárítású dohány átvétele csak október 15-e után kezdődik. Eb­ből eredően nem is lehet még az átvételről hitelt érdemlő infor­mációja. Elmondása szerint - szeptember 23-án felkerestük - ő a fotóriporternek a kistermelők általános gondjairól, a költség és az adó folyamatos növekedésé­ről, az értékesítés bizonytalansá­gáról beszélt. Az ültetvényen lé­vő felső dohányleveleket sem azért nem törte le, mert konkrét tudomása lenne arról, hogy a szolnoki dohányfermentáló nem tudja majd átvenni, hanem azért, mert tudja, hogy a kacslevél ipa­rilag nem hasznosítható. Ezúton is tájékoztatjuk a ter­melőket, hogy a vállalat beváltó­üzemei folyamatosan, a termék­értékesítési szerződésben rögzí­tett mennyiséget eddig is átvet­ték, s a feldolgozási ütemnek, valamint a raktárkapacitásnak megfelelően, továbbra is felvá­sárolják. De természetesen csak akkor, ha az megfelel a minőségi követelményeknek. (Ezt a ter­melőkhöz eljuttatott szab­ványelőírás tartalmazza.) Egyelőre a mesterséges szárí­tású dohány felvásárlása van fo­lyamatban, október 15-e után kezdődik a természetes szárítású átvétele. (Az árát 15 napon belül fizeti ki a vállalat.) Jelenleg tehát nincs „dohányválság”. Benedek János üzemigazgató Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Köszönet Kukoricaszállítás köz­ben - Kuncsorba körül - sajnos elveszett a fiam mo­torkerékpár-forgalmi en­gedélye. Nagyon bántott bennünket az eset, de leg­nagyobb örömünkre be­csületes ember találta meg, aki mindjárt el is küldte a címünkre. Segítségét, fá­radozását köszönjük. Hajdú Sándorné Kétpó MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Néplap című napilapot, és kérem, hogy azt a következő címre kézbesítsék: Név: Cím:........................................................város utca hsz. Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem be. aláírás E megrendelőlap bedobandó bérmentesítés nélkül bármely helyi postaládába. Előfizetési díj: 1 hónapra 245.- Ft 1 negyedévre 735.- Ft 1 félévre 1470.- Ft 1 évre 2.940.- Ft Csak a szépre emlékezzünk? Nem irigylésre méltó helyzet, de nekik biztosan így is megérte. Másnap fél nyolc körül érkez­tünk Triesztbe, de útközben egyetlen szó sem esett arról, ho­gyan is alakul majd a program. Itt közölte velünk az idegenveze­tő: ha csak egy utassal is, elmegy Velencébe. Bennünket, oroshá­ziakat, de voltak szolnokiak is, akik velünk tartottak, letessékel­tek a buszról, s megkérték az egyik sofőrt, mutassa meg, hol lehet vásárolni. (Mintegy tizen­öten maradtak a buszon, egy orosházi utas is velük ment.) Ne­künk pedig le kellett szednünk a buszról az utazótáskáinkat, s egész nap magunkkal cipeltük - az enni-, innivalóval együtt-, ha nem akartuk, hogy estig felkop­jon az állunk. Ugyanis azt mond­ták, hogy 18 órakor jönnek ér­tünk. Dél körül elfogyott a pén­zünk, így nem tehettünk mást, mint csomagokkal megrakva, holtfáradtan leültünk egy padra, és vártuk, hogy este 6 óra legyen. Elvégre mi azért fizettünk, hogy elvigyenek bennünket - ahogyan az idegenvezető mondta! Ezek után arról már álmodni se mertünk, hogy elvisznek Cao­lába is, hiszen a szolnokiak azért töltöttek 2 órával kevesebbet Ve­lencében, mert bennünket el kel­lett vinniük Triesztbe. Hazafelé Budapest-Szolnok-Orosháza volt az útvonal, ám a szolnokiak­­tóíúgy köszönt el az idegenveze­tő, hogy a következő héten mind­annyianfáradjanak be az irodá­jába. Felmerült bennünk, hogy csak nem azért a 2 óráért akar­ják őket kárpótolni? Minket va­jon ki kárpótol azért, hogy Cao­lába el sem vittek, a háromna­posra hirdetett út pedig 42 órára korlátozódott? Ennyit kaptunk a pénzünkért és sok-sok bosszúsá­got. A Tandem szervezőjét kelle­ne okolnunk, hogy így alakult a helyzet, de ez már rájuk tartozik - mondta búcsúzóul a szolnoki iroda vezetője, s kérte, hogy csak a szépre emlékezzünk, felejtsük el ezt a kis bosszúságot. Hát nem Az Új Néplap rendszeres ol­vasója vagyok, s örömmel érte­sültem, hogy szeptember 21-én dr. Boros Ottó emlékére vízilab­­datomát rendeztek a szolnoki Damjanich uszodában. A hír, a megemlékezés a következő gon­dolatokat ébresztette bennem. Az ókori olimpiákon a szel­lemi, művészeti élet kiválóságait ugyanúgy megkoszorúzták és olimpiai bajnokként tisztelték, mint az atlétákat. Szolnok, a fo­lyók és vizek városa - genius loci - mágnesként vonzotta a művé­szetek és sportolók tehetséges művelőit. A művésztelep megte­remtésével, 1902-ben a város el­sőként adott otthont a képzőmű­vészetnek. A magyar képzőmű­vész legkiválóbbjait ihlette meg a Tisza-táj egyszerűsége, csend­je, megragadóan telt, tiszta szí­nei. A magyar színházművészet­ben a Szigligeti Színház foga­lom. Híres magyar színészek, parádés rendezések, felejt­hetetlen színházi esték kötődnek városunkhoz. A szolnoki sportolók páratlan olimpiai sikerei egy sajátos al­földi-hellén atmoszférát kölcsö­nöztek a városnak. Az olimpiai mozgalom és a város kapcsolatát igazolja az alábbi összefoglaló is: Athénben, az első újkori olim­pián, 1896-ban a szolnoki Kell­ner Gyula maratoni futásban bronzérmet nyert. Az 1928-as amszterdami, majd négy évvel később, a Los Angelesben ren­dezett olimpián aranyérmet nyert magyar kardcsapat tagja volt egy szolnoki tisztviselő, Glykais Gyula; 1952 óta minden olimpián találkoztunk szolnoki sportolóval!; a vízilabdás Hasz­nos II. István aranyérmet hozott haza Helsinkiből; Melbourne .volt az olimpia színhelye, ahol 1956-ban a vízilabda-válogatott olimpiai bajnok lett, és két szol­noki fiú: Boros Ottó és Kanizsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom