Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-10 / 211. szám

1991. SZEPTEMBER 10. Megyei körkép 3 A politikát nem sikerült megkerülni Munkanélküli-továbbképző az igazgatónőnek A munkanélküliek sorsával, lehetőségeikkel kevesek ismer­kedhettek meg jobban Jász-Nagykun-Szolnokban, mint dr. Sza­bó Rudolfné, a megyei munkaügyi központ volt igazgatója. Mondják azonban, a jó pap holtig tanul, és ha úgy vesszük, Szabóné felszenteltetett: a munkanélküliség poklának mélyebb bugyrait tanulmányozhatja néhány hete - immár nemcsak (egy­kori) ügyfelei elmondásából, hanem a saját bőrén. A megyei munkaügyi központ vezetőjének tisztére benyújtott pályázatát ugyanis - mint erről az Új Néplap is beszámolt - nem fogadták el, az igazgatói szék betöltésére a Munkaügyi Minisztérium mást alkalmasabbnak talált.- Amikor a hóhér a zsámolyra áll, ugyanaz a dolga, mint egy közönséges elítéltnek? On ugyanúgy áll sorba állásért, mint (korábbi) munkahelyének folyo­sóján bárki más?- A munkanélküli-járadékhoz jutás szabályai mindenkire ugyanúgy érvényesek. Felvették az adataimat, bejegyezték két közgazdasági diplomámat, a munkanélkülivé válás előtti be­osztásomat, az eddigi fizetése­met. Havonta jelentkezem a szolnoki központban, és ha ki tudnak közvetíteni, majd megke­resem az ajánlott céget.- Mi került „adatlapjának' ’ az elhelyezkedés nehézségeit firtató rubrikájába?- No, keserűen röhögéséivé ezen, sokat törtem a fejemet...- Csak megmondták tán, hogy miért nem fogadták el az igazga­tói szék megtartására benyújtott pályázatát.. . Valóban politikai szempontokat mérlegelve minő­sítették „alkalmatlannak" ?- Szóba se került, hogy a mi­nisztériumban döntők miért nem fogadták el pályázatomat, amit a megyei munkaügyi tanács és a minisztérium szakmai bizottsága is a legjobbnak tartott. Igaz, az el nem fogadott pályázatok benyúj­tóinak nem is kell indoklást adni - minden szabályszerű volt.- Ez a vége nagyon beletörő­dőén hangzott... Nem mondana mégis valamit a közszájon forgó politikai indítékokról?- Amiről beszélnek, arról én is csak hallottam vagy olvastam, mint például a munkaügyi mi­nisztérium államtitkárának véle­ményét is az Új Néplapban arról, hogy az új megyei igazgató „kis­gazda kötődése” nem hátrány. Hivatalosan velem semmit nem közöltek, így aztán, amit saját fülemmel hallottam a politikai érvekről és érvelőkről, arról sem mondhatok semmit. Már csak 78 éves édesanyám megnyugtatásá­ra sem igen beszélek. O mosta­nában mindig azzal akar óvni, hogy arról példálózik, emlék­szik, hogyan támadták meg, vit­ték el az embereket „a politika miatt”. Hiába is nyugtatnám, hogy most más idők vannak.- A politikát azért most sem kerültük meg ...- Ebben az ügyben nem is le­het. Mert az, hogy az Országos Munkaügyi Központ főosztály- vezetői állást ajánlott megfonto­lásra, a minisztériumból pedig a megyei központ szakmai helyet- tességének elvállalására biztat­tak, nekem azt jelenti, munkám ellen szakmai érvek nemigen szóltak. Mi marad? - a politika! Aminek fontosságát éppen el is fogadhatom. A harminc év alatt, amióta dolgozom, megszoktam, „így kell lenni”. De miért nem lehetett ezt nyíltan megmondani, miért nem lehetett a politikailag megbízhatónak tartott vagy a ko­alíción belüli osztozkodás miatt kívánatos megyei vezetőket egy­szerűen kinevezni? Minek kel­lett szakmai pályázatot játszani?- Ha elfogadja az előbb emlí­tett ajánlatokat, most nem mun­kanélküli lenne.- Talán nem. Talán, mert ki tudja, ha már megyei igazgató­nak nem voltam jó, mikor talál­nak alkalmatlannak Pesten fő­osztályvezetőnek. Még egyszer mondanám, alkalmasságom - al­kalmatlanságom okairól semmit nem mondtak. De nemcsak ilyen praktikus okai vannak, hogy nem tudtam tárgyalni a kínált ál­lásokról. Ha ebben a kormányza­ti munkaügyi szervezetben dol­gozom tovább, „legitimálom” a velem történt procedúrát.- Akkor hát, míg adják, marad a munkanélküli-járadék . ..- Én ezt nem tehetem meg. Nem azért, mert a jövedelmem így fele annyi, mint korábban volt... A szakmától elvenni nem tudták a kedvemet, igaz ezen a mostani „állami vonalon” meg­égettem a számat, de tudom, annyi a teendő, amennyit egyet­len országos, a munkaerőkérdé­sekkel foglalkozó szervezet se­hol a világon nem tud „lefedni”. Nem akarom, hogy ötleteimet mások valósítsák meg, ezért ter­veimről inkább nem mondanék semmit... Nagyon bízom benne, hogy néhány hét múlva már nem kell a munkaerőközpontban je­lentkeznem, hogy érkezett-e ne­kem való állás.- V. Szász ­Ha lesz Expo, nyertek — ha nem, tévedtek A megyei önkormányzat közgyűlése, a Társaság az Expóért JNK-Szolnok Me­gyei Szervezete és a Világki­állítási Programiroda ma 10 órától a megyeháza dísz­termében megyei világkiál­lítási napot rendez. Már csak azért is jó lenne egy naprakész értelmező szótár, hogy megnézzem benne, mit je­lent napjainkban az, hogy „társa­dalmi munkás”. Ha ugyanis az ingyen végzett, odaadó, köz­hasznú tevékenységet jelöli, úgy a T ársaság a V ilágki áll ításért Or­szágos Egyesület tagjai továbbra is társadalmi munkások. Polgár­jogon álltak össze abból a célból, hogy az Expóért mindent meg­tesznek, amire erejükből futja. De hát a döntés végül nem rajtuk múlik, erről a parlament voksol, méghozzá szeptember végén vagy október elején. Amennyi­ben a képviselők úgy döntenek, hogy szükség van arra, miszerint kis hazánk megmutatkozzon a világ előtt, úgy az Expóra adják szavazatukat. Ebben az esetben a fent említett társaság már lé­péselőnyben lesz. Amennyiben elveti a parlament a világkiállí­tás gondolatát, ezek a polgárok egy álommal lesznek szegé­nyebbek. Bár hiteles döntés még nem erősíti szándékukat, azért ezek az Expo-hívők teszik a dolgukat. A hét végén éppen az Agrokomp Rt. látta őket vendégül Kiskörén. A házigazda sem akárki: a rész­vénytársaság elnevezés valójá­ban a Vörös Hajnal Termelőszö­vetkezetet rejti, amely az évek során 40 millió forintnyi adóssá­got gyűjtött össze. Ezt kigazdál­kodni a klasszikusan vett mező- gazdasági tevékenységből el­képzelhetetlen, így hát a szövet­kezet részvénytársasággá alakult volna. Csakhogy a közelmúltban jött az értesítés, miszerint nem jegyezték be őket. Pedig elkép­zelésük az volt, hogy a hitelüket részvényekkel törlesztik, és fe­dezetül azt a szerencsés adottsá­gukat ajánlják fel, miszerint a község a Tisza-tó partján fek­szik. Mondom, a téeszből még nem lett részvénytársaság, de amint Sári József elnök - téesz- elnök - vezérigazgató mondta, újra próbálkoznak, s remélik, hogy a bejegyzésük előbb-utóbb megtörténik. Ebben az esetben pedig feltétlenül elvárják az ide­genforgalom „prófétáit”, mert hogy ez számukra immár létkér­dés. A hét végén az Expo-társaság elnöksége jó benyomásokkal tá­vozott a Tisza-tó mellől. Elegáns vendéglátók voltak a házigaz­dák, hiszen sétahajózás, igazán ínycsiklandó halászlé, miegy­más fogadta a fővárosból érke­zett vendégeket, akikhez Boros Lajos, a megyei önkormányzat elnöke is társult. Az ő funkciója itt perdöntő volt, hiszen e társa­ság elnökségének úgy tagja ő, hogy három megye tartozik hoz­zá, mint régiófelelőshöz. Termé­szetesen a hevesi partok mentén ő Jász-Nagykun-Szolnok me­gyét képviselte elsősorban, s amikor a kisköreiek magukat ajánlották, ő mindig rákérdezett: „És mi lesz a másik parttal, Abádszálókkal?” A válasz min­den esetben megnyugtató volt, ha a világkiállítás programjába bekerül a Tisza-tó, úgy mindkét partjával együtt kínálja magát a várható vendégforgalomnak. Egyébiránt a Társaság a Vi­lágkiállításért Egyesület egy ele­gáns lapot tart fenn, Expo ’95 címmel. A kihelyezett ülésen olyan döntés született, hogy az újság következő száma nem fog másról szólni, mint Jász-Nagy­kun-Szolnok megyéről. Az Éx- po sorsa s vele együtt a megye boldogulása is immár a képvise­lők kezében van.-pb­Jegyzetíapoüi Pihent elmével Milyen jó, hogy nem tőlem függ politikusaink pihenőszabadságának kérdése! Mert biz’ Isten, nem tudnám eldönteni, hogy egyáltalán enged­ném őket lazítani, vagy még hosszabb kikapcso­lódásra küldeném. Ahogy elnézem ezt az uborka- szezon utáni nekibuzdulást, hát vagy túl sok volt nekik (és megártott) a pihenés, vagy túl kevés. Bizonyos politikusi megnyilvánulásokat fi­gyelve, nyilatkozatokat hallva kétségtelennek tű­nik, hogy ezekhez pihent agy kell, amúgy normá­lis megterhelés mellett vagy közben az embernek hasonlók meg sem fordulhatnának a fejében. Más alkalmakkor pedig a túláradó vehemencia, inge­rültség, ellentmondásokba keveredés nem is oly halványan jelzi, hogy hoppá, az urak mintha nem tudták volna kiheverni eddigi „feszített ritmusú” erőkifejtéseiket. Itt van ez a nyavalyás újságírás, ismét ez került a politika kereszttüzébe, mintha minden más megoldott, avagy kevésbé fontos lenne. Éber vagy lankadó figyelmek kipécézték ezt a legna­gyobbnak látszó búbánatot: kié legyen a sajtó, a rádió, a televízió?, lelkendezzen-e a „közvéle­mény alakítója” vagy bíráljon?, kormánypárti legyen-e vagy ellenzéki?, a sajtó ellenőrizze a politikát, avagy a politika a sajtót? stb. Ezekre a rendkívül aktuálisnak felnagyított kérdésekre meg sem próbálok válaszolni, csupán fenti dilem­mám miatt teszek hozzájuk még egyet: uraim, hogyan telt a szabadságuk? Ez utóbbi kérdés azért is létjogosult, mert erő­sen „begyűrűzött” a sajtóvita, melynek kapcsán egészen újszerű jelenségeket vélek feltűnni: Al­kotmánybírósághoz már nem az ellenzék fordul, hanem a legnagyobb kormányzó párt; a fiatal demokraták - a jelek szerint - fejlődőképesnek tartják a fórumos demokratákat, hisz míg a tava­lyi kormányprogramra még csak azt mondták, „fogalmazvány”, most a Kónya-tanulmányt már „szemináriumi dolgozatának minősítették; al­kotmányos válság van, és veszélyben a demokrá­cia - kongatja a vészharangot nagyon igyekezve a legnagyobb ellenzéki párt... És mindez a sajtó miatt! Uraim, kipihenték magukat? Nem menné­nek még néhányan inkább pecázni egy kicsit? Az „egyelőre második ’’-ként kormányzó párt­nak viszont mintha nagyon is hosszú lett volna a vakáció és sikeres az erőgyűjtés, nagy lendülettel vágtak a „Világ kisgazdái, egyesüljetek!” moz­galomba, mit sem törődve a tömegtájékoztatás­sal. Nyilván ők fel sem teszik maguknak a lesz-e alkotmányos válság kérdést... Nem tudom, miért, de úgy emlékszem a nyár elejére, hogy mindenki számára függőben maradt néhány létfontosságú gazdasági és társadalmi kérdés, mintha meg kellene állítani bizonyos ne­gatív folyamatokat, mintha gond lenne a pénztár­cáinkkal, az életszínvonalunkkal és egyéb „cse­kélységekkel”. Még szerencse, hogy a feltételez­hető „vakációs-zavarok” alól akad néhány kivé­tel. Például Kádár Béla miniszterünkön vasárnap este láttam a tévében (az Ez történt a héten című műsorban), hogy az ő pihenőszabadsága jólmé- retezettre sikeredhetett: derűsen érvelve hitette el három francia újságíró-kisasszonnyal és velünk, hogy milyen jól áll Magyarország szénája. Köszönjük, a mi nyarunk is eltelt valahogy, pont olyan fáradtak és pihentek vagyunk, mint azelőtt. És hogyan legyen igazuk azoknak, akik az újságírókat nyavalygással, „negatív jelzések” elburjánzásával vádolják, felhoznék egy példát arra, hogy „pihent elmék” idelent is vannak. Az autóbuszon a jegyellenőr potyázáson csíp el egy fiatalembert. Be akarja hajtani rajta a bírságot, a legény közli, hogy nincs egy vacak fillérje sem. Akkor adja a személyazonosságiját! - így az ellenőr. Nincs. Hát az ott micsoda, ami kilóg a zsebéből?! - erősködik a potyautasok réme. Azt nem adom! - tiltakozik a nyár végi utas -, az a munkakönyvem! ... Hát persze hogy a sajtóval van a baj. Molnár H. Lajos Isten veled, Réz utca? Jó pár évvel ezelőtt nem mindennapos szomo­rúsággal vették tudomásul a szolnoki gyerekek, hogy ki kell költözniük kedvenc tanyájukból, a jelenlegi Technika Házából. A lerongyolódott épület felújítására nem volt ugyanis pénze a fenn­tartónak. „Eladta” hát annak, akinek volt. Kár­pótlásul a Réz utcába hurcolkodott át a hajdan­volt úttörőház. Az intézmény elhelyezése nem volt szeren­csés, hiszen az emeleten a zeneiskola kapott he­lyet. Ennek ellenére, ha apróbb súrlódásokkal is, úgy ahogy együtt tudott élni a két intézmény, s lassanként a gyerekek is megszokták új helyüket, az épület melletti sportpálya meg egyenesen jól jött az iskolapadban „megmacskásodott” gye­reklábaknak. A Napsugár Gyermekház - ma már termé­szetesen politikamentes gyermekintézmény - 3,8 millió forinttal gazdálkodik, ebből kétmillió az úgynevezett dologi kiadás, a fűtés, világítás, esz­közök stb. A megyeszékhely általános iskolás korosztályának minden egyes tanulójára 31 fo­rint jut a ház költségvetéséből. Igaz azonban, hogy nem fordul meg havonta valamennyi kisdi­ák a gyermekházban. A statisztikai adatok szerint ezer-ezerkétszázan töltenek el hosszabb-rövi- debb időt a házban egy átlagos hónapban. Ha van valamilyen nagyobb rendezvény, mint például a farsangi jelmezbál, a nyuszibuli vagy éppen go­kart verseny, akkor ennél természetesen jóval többen mennek el az intézménybe, de főleg nyá­ron nagyobb a forgalom. Az idén júliusban, ami­kor tizenegyféle stúdiót kínált a ház a vakációzó kisdiákoknak, kétezer-ötszáz gyerek ismerkedett meg többek között a repülőmodellezéssel, a ko­rongozással, a tűzzománckészítés fortélyaival, a csillagászattal stb. A diákoknak kínált nyári programok között a gyermekházé voltak a legol­csóbbak. Ez persze nem a minőséget jelenti. A ház dolgozói alkalmi közvélemény-kutatást is végeztek a diákok körében, milyen más progra­mot szeretnének még, egyáltalán hogyan érzik magukat a házban. Az egyik kis lurkó azonnal elvágta a társalgás fonalát: itt nincs mit megfúrni, úgy jó, ahogy van - jelentette ki. Ez a kisdiák persze nem fog ma elmenni a város közgyűlésére, ahol többek között a gyer­mekház sorsáról is döntenek a felnőttek. „Szük­ségesnek érezzük a Napsugár Gyermekház, vala­mint a Széchenyi városrész Közművelődési Iro­dája intézményi, illetve önálló státuszának meg­szüntetését, s e tevékenységek csatolását a Városi Művelődési Központba” - olvasható abban az előterjesztésben, amely a majdani Városi Műve­lődési Központ létesítéséről szól. Mint ismeretes ugyanis, az MMIK-t a megyei önkormányzat átadja a városnak. Ettől még nem lenne feltétle­nül „szükségesnek érezhető” a gyermekház „in­tézményi, illetve önálló státuszának” megszün­tetése. Valószínűleg inkább anyagi okok moti­válták e „szükséget”. Hiszen az előterjesztés eleve hat népművelővel számol a majdani Városi Művelődési Központban. Mindenesetre ha a közgyűlés elfogadja az elő­terjesztést, a gyerekek búcsút mondhatnak Réz utcai tanyájuknak is. Várhegyi Attila alpolgár­mester ugyan próbált arról megnyugtatni, hogy ezután is fontosnak tartják a gyerekek szórakozá­sát, művelődését - talán sikerül belátható időn belül egy igazi gyermekparadicsomot is létrehoz­ni a Tiszaligetben -, de ennek nemcsak egyetlen lehetséges módja a gyermekház. A szűkös anyagi keretek egy felnőtt számára bizonyára elfogad­ható érvek. Ám mit szólnak ehhez a szolnoki gyerekek? T. G. Cukor helyett mosópor a süteményeken (Folytatás az 1. oldalról) romlott termékeket hoztak. Ok azt válaszolták, hogy nem rom­lott az áru, csak valami mással lett megszórva. Ezek után min­denkit értesítettem, és sikerült visszavennem az összes süte­ményt, mielőtt még ettek volna belőle az itt dolgozók.- Mi ugyanígy jártunk - újsá­golta Hajnal Istvánná, a Hatva­nas néven közismert csemege­áruház igazgatóhelyettese. Mi­után szólt az egyik vevő, azonnal leszedtük a pultokról ezeket a dolgokat, és küldjük vissza a sü­tőiparhoz az egészet. Természetesen tegnap reggel fölhívtuk telefonon Frey Feren­cet, a sütőipari vállalat igazgató­ját is, aki nem cáfolta a hírt. Arról persze még ő sem tudott mondani semmit, hogy szándé­kosan vagy tévedésből szórták-e meg a süteményeket porcukor helyett valami mással, valószí­nűleg mosóporral.- Mindenesetre munkatársa­im - folytatta - már nyakukba vették a várost, végigjárják az üzleteket, s ellenőrzik ezeket a termékeket. Az kézenfekvő, hogy mindenkit kártalanítunk, s az ügyben azonnal megindítjuk a vizsgálatot, melynek eredmé­nyéről beszámolunk. El is várjuk. Mindenesetre annyit azért még megjegyez­nénk, hogy mivel - az igazgató elmondása szerint - a mosóport nem ugyanott tárolják, mint a cukrot, így aligha lehet véletlen vagy tévedés, hogy tisztítószer került a sütemények tetejére. Ar­ra már nem is merünk gondolni, hogy ez az egész képtelenség több lehet, mint egy magányos, végsőkig elkeseredett ember ak­ciója. Nem tudjuk, mit szólnának hozzá a vállalat pékjei, ha a hen­tes mondjuk nem szavatolná a húst a kolbászhoz, vagy az épí­tők a biztonságot a lépcső hasz­nálatához. Feltehetően nem örülnének neki. Hát így vagyunk ezzel mi, vásárlók is. Nem örülünk az ilyen tréfáknak. Mert ha leg­alább előtte szóltak volna, hogy ha veszünk néhány darab süte­ményt, akkor összejön egy hét­végi nagytakarításra való tisztí­tószer - tán még bele is mentünk volna. De így? N. T.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom