Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-09 / 210. szám

4 A szerkesztőség postájából 1991. SZEPTEMBER 9. A disznókért két hónap múlva fizetnek Nádas Emilné újszászi olva­sónk elkeseredetten panaszolta szerkesztőségünkben - álattartó társai nevében is hogy a július­ban leadott sertésekért a mai na­pig sem kapták meg a vételárat. Sürgetésükre azt válaszolta a felvásárló, hogy a miskolci hús­kombináton keresztül értékesí­tik, azok pedig akkor fizetnek érte, ha eladták. Olvasóink sérel­mével először a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalatot kerestük meg, ahonnan az alábbi tájékoz­tatást kaptuk: „Újszászon július 22-én való­ban a miskolci vágóhíd szervez- tette és vásároltatta fel a sertése­ket. Vállalatunk közreműködő­ként vett részt ebben az akció­ban, és kizárólag a mérlegelést végeztük. A termelőket azonban - átadás előtt - tájékoztattuk, hogy a miskolci húskombinát legkevesebb 60 nap múlva tud' fizetni. Ezt tudomásul vették, el­fogadták. Ennek dacára hozzánk is több panasz érkezett, melye­ket továbbítottunk a miskolci társvállalathoz, akik ígéretet tet­tek tartozásuk rendezésére, de ez a mai napig nem történt meg (szeptember 4.). Egyetlen esetben tettünk ki­vételt, amikor egy idős újszászi termelő azért kérte soron kívül a vételárat, mert felesége kórház­ba került. Nehéz helyzetére te­kintettel, méltányosságból segí­tettünk rajta, de a mi anyagi le­hetőségeink is végesek, és a társ- vállalat helyett nem fizethetünk ki minden termelőt. Sajnos nem tudunk mást tenni, mint hogy a vételár kifizetését sürgetjük, egyben az átadók szíves türel­mét kérjük. Péter Gábor termeltetési igazgatóhelyettes Hajdú József term, és felv. főosztályvezető Támogatókra vár a „Szivárvány” Ez év elején alakult meg Szol­nokon a Szivárvány Művészeti Egyesület. Célunk - melyet alap­szabályban rögzítettünk - a vá­rosban és környékén működő amatör művészeti csoportok és művészek támogatása, új közös­ségek létrejöttének segítése. Ezen keresztül az ifjúság művé­szeti életének és emberi érték- rendjénekformálása,fejlesztése, valamint a város és a megye kul­turális színvonalának emelése. Mindezek elérése érdekében ké­réssel fordulunk a gazdálkodó- szervezetekhez, vállalkozókhoz és mindazokhoz, akik a kultúrá­nak eme igencsak a perifériájára szorult - de hitünk szerint szerves részét képező - amatőr művészeti tevékenységet a szívükön viselik, lehetőségeikhez mérten anyagi­lag is segítsék egyesületünket. Megalakulásunktól támogat­juk a „FASÍRT’ ’ irodalmi szín­padot, és segítséget nyújtottunk egy fiatal költő első megjelené­séhez. Nagyon szerény anyagi­akkal rendelkezünk, ami a támo­gatóktól, a városi önkormányzat kulturális pályázatán elnyert ki­sebb összegből és a színjátszó csoport előadásai után kapott tiszteletdíjból, valamint a tagdí­jakból jött össze. Egyesületünket - ideiglenesen - a szolnoki Olaj­bányász Klub fogadta be. A vá­rosi önkormányzat segítökészsé- gét méltányoljuk, azonban az ál­taluk felajánlott termek bérleti díját nem tudtuk volna megfizet­ni. Talán nem kell hangsúlyozni, hogy a csoportos amatőr művé­szeti tevékenységhez elsősorban terem szükséges, s hogy az el­múlt időszakban többnyire álla­mi vállalatok, ipari és mezőgaz­dasági szövetkezetek tartottak fenn ilyen csoportokat. Az ismert társadalmi és gazdasági válto­zások kapcsán az említett gaz­dálkodószervezetek első reform­lépései közé tartozott megszaba­dulni ezektől a kis közösségektől. Szolnokon és a megyében is jó pár öntevékeny csoport széledt szét emiatt. Mi arra vállalkoz­tunk, hogy legalább a szűkebb környezetünkben megállítjuk ezt a folyamatot. Egyre több pályakezdő fiatal néz szembe a munkanélküliség­gel, ami nemcsak az egzisztenci­ájuk megteremtését veszélyezte­ti, de szellemi életüket és érzése­iket is a perifériára sodorhatja. Tudjuk, nem kis feladat áll előt­tünk, amikor az ilyen sodródó embereken próbálunk segíteni azzal, hogy lehetőséget terem­tünk szabadidejük hasznos eltöl­téséhez, és szellemi leépülésük megakadályozására. Minden anyagi eszközünket e cél szolgá­latába állítjuk, tagjaink pedig a jó értelemben vett társadalmi munkával segítenek a megvaló­sításban, és az Önök támogatá­sára is számítunk. (Levélcímünk: Olajbányász Klub - 5000 Szol­nok, Költői Anna út 13. Megta­lálhatók vagyunk minden hétfőn és csütörtökön 18 és 21 óra kö­zött. Számlaszámúnk: OTP Ba­ross úti körzeti fiók: 459-98142 Szivárvány Művészeti Egyesület -837004765-4) Cibakházán exponált helyen áll e nyilvános WC - fedetlen tetővel. Nem tudni, használják-e, mindenesetre csúnya látvány. (Fotó: T. Z.) Akkor mit szóljanak mások? A szeptember 2-i Új Néplap­ban jelent meg „Ha Rózsa Sán­dor élne, szövetkeznék vele” címmel az az írás, melyben egy tiszatenyői nyugdíjas mondja ezt, majd feleségével együtt üze­netet küldenek Antall József mi­niszter úrnak. Azt üzenik, hogy költse el a büfében, (az Ország­házban) azt a 600 Ft-ot, amit a nyugdíjasoknak adott tüzelőre. Felháborító! Régen ezért meg­kapták volna a magukét . . . S miután a házaspár elmondta azt is, hogy három gyermeket isko­láztattak, nemrég pedig 10 disz­nót adtak el, nem gondoljuk, hogy anyagilag nagyon rosszul állnának. Ha rádöbbennének, mennyi­re nehéz gazdasági helyzettel küzd az ország, hogy nagyon sok ember él szegény körülmények között, de mégsem kér segélyt és nem fordul a kormányhoz, nem így beszélnének. Magam is 80 éves múltam, beteg vagyok és nincs nyugdí­jam, nincsenek gyerekeink, akik segítségünkre lennének, még­sem kérünk támogatást. Férjem csekély nyugdíjából élünk ket­ten. Cs. J.-né (Olvasónk kérte, hogy ne­vét és címét tartsuk a szerkesz­tőségben.) ELIXÍR-akció — némi csalódással Az utóbbi időben én is azok közé tartozom, akik érdeklődnek a természetgyógyászat iránt. Ezért tavaly óta, ha pénztárcám engedte, megvásároltam a Ter­mészetgyógyászat és az Ú j Elixir című kiadványokat. Ez utóbbi akciót is indított - annak érdeké­ben, hogy aki a régebbi példá­nyokat nem tudta megvenni, most kedvezményes áron hozzá­juthasson. Ennek nyomán meg­rendeltem az első 15 számot - 25 Ft darabonkénti áron, a 16-tól 20-ig szóló példányokat pedig 35 Ft-os egységáron. (A posta­költség a kiadót terheli.) A gyors ügyintézés érdekében az első, 375 Ft-os megrendelé­sem árát július 31-én rózsaszín postautalványon adtam fel, s a feladóvevényt a megrendeléshez mellékeltem. Sajnos a mai napig sem kaptam rá választ. Két héttel később - levelezőlapon küldtem el a következő megrendelést (ló­tól a 20. számig), de az érte járó összeget már nem fizettem be előre. E példányokat agusztus 30-án megkaptam, azonban 247 Ft-ot kellett fizetnem érte, ami azt jelenti, hogy 49.40 Ft-ba ke­rült darabja. Ez nem csekély összeg, lévén a lap rendes, nem csökkentett ára 48 Ft. Nem ér­tem, mi ebben a kedvezmény? Mihók Istvánné Szolnok Követendő példa lehetne, de ... Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnázium előtt több üvegezett tábla is bemutat egy sor olyan dolgot, amire büszke lehet a város. Szinte művészi kivitelű fotókon keresztül sporteredményeket, tanulmányi versenyeket, a fiatalok teljesítőképességét dicsérő tú­rákat. Szemet gyönyörködtető látvány, de sajnos nem mindenki­nek. Akadnak, akiket valósággal bosszant minden, ami szép, amire büszkék lehetnek az emberek. Ok aztán menetrendszerűen - havonta legalább egyszer - betörik, szilánkokra zúzzák a hirde­tőtáblák üvegét. Ezért örültem annak a pár sornak, amely az egyik táblán, az üveg mögött békejobbot nyújt a vandáloknak. Barátságos hangon ajánlja: „Ne okozzon kárt az üveg betörésével, inkább kérje el a fotót”. Jó ötlet gondoltam, egyfajta megelőzés, követendő példa. Aztán eszembe jutott, hogy mégsem. Mert mit írjanak ki például a műszaki áruházak kirakatába (ott is gyakran betörik az üveget). Ők mégsem javasolhatják, hogy inkább kérjék el a színes tv-t vagy a videomagnót...- illés ­Hozzászólás cikkeinkhez Elismerésünk minden aratónak Olvasván az augusztus 31-i számban megjelent, Köszönet az aratóknak című írást, úgy érez­tem, mintha kicsit egyoldalú len­ne a köszönet. Igaz, megemlítik benne a háztáji és kisegítő gaz­daságokat, a derekasan helytálló mezőgazdasági dolgozókat, mely kategóriába végül is belefér mindenki, aki a mezőgazdaság­ban ténykedik. Majd részletesen kitértek rá, hogy ötezer tsz-tag és állami gazdaságban dolgozó, il­letve kétezer kisegítő (nyugdíjas, diák) vett részt a munkában, de a nagyüzemekről beszélnek szíve­sebben - elismerve „a tsz-ek tag­ságának, állami gazdasági dol­gozóknak, továbbá az ellátás­ban, felvásárlásban közreműkö­dőknek az erőfeszítéseit, akik a kánikulával is dacolva tették a dolgukat becsülettel. ’ ’ Hogy mi a gondom ezzel? Semmiképpen nem az, hogy kétségbe vonjam a közös gazdaságok fáradozását. Magam is kint jártam a helyi tsz földjén, ahol meggyőződhettem, hogy nem valami ideális körül­mények között (sár, csírázás, megdőlt gabona) végezték a munkát. Tisztelet érte a tsz-ben dolgozóknak - nemcsak a jászjá- kóhalmiaknak, hanem a megye más településén munkálkodók­nak is, valamint ezúton szeretnék köszönetét mondani a megye összes egyéni gazdálkodójának, akik ugyancsak kivették a részü­ket az aratásból, sőt rosszabb kö­rülmények közt, mint a nagyüze­mek. Legalábbis egyelőre, amíg szerepük nem nő nagyobbra a mezőgazdaságon belül. Sértette a szememet, hogy nyári kam­pányként említették az aratást. Szerintem nem kampány, hanem nyári munka. Az aratásnak ép­pen nyáron van az ideje, amit kampány nélkül is meg kell csi­nálni, amire minden gazda előre készül. Szükségesnek tartottam e né­hány megjegyzést - nem csorbít­ván, csupán kiegészítve a Jánosi úr és Benedek úr által leírtakat. Fodor István polgármester Jászjákóhalma A tárgyalóteremből „Se veled, se nélküled!” B. Miklós majd húsz éve - 1973-ban - ismerkedett meg élete nagy szerelmével, N. Lászlóné- val. Bár mindketten házasok vol­tak, kapcsolatuk tíz éven keresz­tül - N. László haláláig - titokban folytatódott. Három év múlva, 1986-ban B. Miklós is elvált fe­leségétől, és a szerelmespár élet­társi kapcsolatot létesített. Ettől fogva kapcsolatukat beárnyékol­ta B. Miklós egyre elhatalmasodó féltékenysége, állandó volt a szó­váltás, ami sok esetben a tettle- gességig fajult. Az állandó vesze­kedések következményeként B. Miklós 1989 decemberében el­költözött a közös lakásból, de gyakran visszatért, amikor is a viták ott folytatódtak, ahol az elő­ző alkalommal abbamaradtak. B. Miklós szerette volna visszaállítani az élettársi kapcso­latot, azonban N. Lászlóné elzár­kózott előle, mert bár nagyon szerette a férfit, tudta, hogy a ki­alakult áldatlan állapot folytatód­na. B. Miklós nem tudott, nem akart ebbe belenyugodni, s a fél­tékenység egyre jobban elhatal­masodott rajta: „téves eszmékkel jellemzett elmezavar - paranoid pszichózis alakult ki nála, s úgy érezte, egyetlen megoldás, ha megöli szerelmét. Múlt év december 13-án, dél­után B. Miklós magához vett egy 13,5 cm pengehosszúságú kony­hakést, és elindult végzetes útjá­ra. N. Lászlónét a megye pere­mén lévő kisváros bölcsődeud­varán érte el, ahol utoljára még megpróbálta rábeszélni a kap­csolat helyreállítására. Amikor nem ért el eredményt, mellkason, majd háton szúrta az asszonyt. Hála a hideg idő miatti meleg­vastag ruházatnak, a szúrások csak könnyebb sérüléseket okoz­tak. B. Miklós emberölés bűntet­tének kísérlete miatt állt a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Bíró­ság előtt. Dr. Nikula Valéria bíró által vezetett tanácsa - az ügyészi indítványnak megfelelően - B. Miklóst elmezavara miatt fel­mentette, ugyanakkor elrendelte a kényszergyógyítását, amelyet zárt gyógyintézetben kell végre­hajtani. Az ítélet jogerős.- Bence ­Felvételünkön Kisújszállás városközpontját örökítettük meg (Fotó: Mészáros) Andrej Tyubin csak egy van! Örömmel vettem kezembe az Új Néplap szeptember 2-i, hétfői számát, mert már alig vártam, hogy a Szolnoki Olajbányász va­sárnapi eseményéről, az Olajbá­nyász Kupáról olvashassak. Kedvenc sportágam a kosárlab­da, s ha csak tehetem, mind a női, mind a férfi mérkőzéseket meg­nézem. Az Olaj mindenkinek kosarat adott című tudósításban megem­líti a szerző, hogy a tavalyi „ász”, Tyubin, pókerarccal csak a nézőtérről követte az esemé­nyeket, s miután pénteken nem sikerült megegyeznie az egyesü­lettel, szerdán visszarepül Le- ningrádba. Én a „B’’-közép alatt ültem, szemben az „ásszal”. A pókerarc jelző s hogy az ász idé­zőjelben, nem váltotta ki a ro- konszenvemet. Talán nem az? Nem a bajnokság legjobbja volt? Úgy láttam, a szép támadásokat megtapsolta - nem volt kivétel Zsarkov sem, aki ellenlábasa le­hetne -, végig együtt élt a játék­kal. Csóválta a fejét, amikor Vik­tor hárompontost dobott. Szerin­tem nem irigységből ... A kép­aláírásban ez áll: Zsarkov lesz az új Tyubin? - Véleményem sze­rint aligha! Tyubin csak egy van, aki a pályán szerénységével tűnt ki, mindig a legegyszerűbb, de a legjobb megoldást választotta. liehet, hogy Zsarkov (ha akarja) jobb, mint Tyubin, de kár lenne őket összehasonlítani. Esetleg új és jobb Bell? A tudósítás olvasásakor a „Meghalt a király, éljen a ki­rály!” jutott eszembe. Most az újat istenítjük. De ne feledjük, hogy Andrej mennyi örömet szerzett nekünk, s talán ő rakott legtöbbet abba a kosárba, mely­nek bajnoki cím lett a vége. Nem érdemli, hogy cikizzük, inkább köszönjük meg neki, amit eddig tett. Talán egy búcsúmeccsel. Már a németek ellen is csak egy tripláját említették - míg Viktor­ról hozsannáztak -, pedig láthat­tuk, hogy edzés nélkül is a me­zőny egyik legjobbja volt. Tisztelt Kocsis Erika! Azt ír­ja, hogy egy Tyubin-éltetés se hangzott el, pedig látták, hogy ott van. Erre csak idézni tudom azt az embert, aki majdnem a legtöb­bet tette a csapatért, s aki ezt mondta: most nyugalomra van szüksége a csapatnak (feledjük el a Tyubin-kérdést), mert ezzel a játékosállománnyal kell elérni a nagy célt. Lehet, hogy nemcsak Tyubin ludas abban, hogy nem maradt nálunk? Remélem, idő múltával, majd ha nyugalom lesz, minden kiderül... ifj. Molnár Sándor Szolnok * * * A szerző megjegyzése: Sajnálom, hogy félreértette soraimat, cé­lom nem Tyubin nimbuszainak megtépázása volt. Sőt, ha az év eleji szavazásban részt vettem volna, mint legszimpatikusabb sportolóra, Andrejre voksolok. Ezt a véleményemet a vele folytatott beszélgeté­sek - egyike mai lapunk 13. oldalán olvasható - tovább erősítették. Tyubin, mint „ász” pedig azért szerepelt idézőjelben, mert a szó eredeti értelmében a kártyajátékban használatos. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné ként exportálják a Szovjet­unióba, de csak 90 nap után kap­ják meg az árát. Emiatt az ígért határidő előtt (60 nap) képtele­nek kifizetni az állataitokat, és nincs miből megelőlegezniük az összeget, hiszen így is 40-44 szá­zalékos kamattal felvett hitelből finanszírozzák az akciót. Végtelenül sajnáljuk, hogy a sertéstartók égető gondján nem tudunk segíteni. (A szerk.) Mindezek után Kecskés Gá­bornak, a Miskolci Adatforgal­mi és Húsipari Vállalat felvásár­lási igazgatóhelyettesének is fel­tettük a kérdést; hogy tulajdon­képpen mire számíthatnak a szo­rult helyzetben lévő újszászi ter­melők, mikor juthatnak a pén­zükhöz. A hosszú várakozási időt azzal indokolta, hogy a má­justól tartó torlódás levezetésére átvállalt húst hasított félsertés-

Next

/
Oldalképek
Tartalom