Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-09 / 210. szám

1991. SZEPTEMBER 9 5 Az Uj Néplap Törökszentmiklóson Hiánycikk tulajdonképpen nincs, de azért van A miklósi Ideál kereskedelmi Kft. papírboltjában nagy a forga­lom. Természetesen elsősorban füzeteket, iskolai felszereléseket vásárolnak a szülők.- Június elején megvolt az in­dulási készletünk - tájékoztat a bolt vezetője, Csikós Andrásné. Ebben a hónapban azonban szin­te síri csend volt, a szülők később kezdtek vásárolni. Nagyon so­kan megvárják, amíg a tanár kéri a felszereléseket, füzeteket.- Van-e olyan, amit hiába ke­resnek?- Most például nincs többek között pontrácsos papír, tizenkét színű vízfesték. Négy-öt nagyke­reskedelmi céget is megkeres­tünk, de hiába.- Azt mondják, hogy ma már nincs hiánycikk...- Hiába hozok ide négyszáz forintos vízfestéket, ha nem tud­ják megvenni. A vásárló a 82 forintos Pávát keresi. Azt is néz­ni kell, hogy mit képesek megvá­sárolni az emberek.- Nem sokallják a füzetek, fel­szerelések árát?- Dehogynem! Egy középis­kolás füzetkészlet például 6-700 forintba kerül. És akkor az még csak a füzet! A táskákat - láthat­ják - 900 forint körüli áron kínál­juk. A szülők egy részének pedig több iskoláskorú gyermeke van .- Volt-e engedményes vásá­ruk?- Augusztusban tartottunk áfa-mentes vásárt, ami 25 száza­lék engedményt jelentett.- A tanév megkezdődött, de a vásárlók rohama nem múlt el, sőt mintha erősödne . . .- Igen, ilyenkor derül ki, hogy mi minden hiányzik még a gye­rek táskájából. Úgyhogy délutá­nonként - amikor vége az iskolá­nak -, elég sokan vannak. Mint például tegnap is... Az általános iskola negyedik osztályában használatos vonalas füzetből most például ezer darabbal ren­delkezünk. De még két ilyen ro­ham, mint tegnap volt, és elfogy az összes... Közeledik a 100. születésnap Hogy mi a hosszú élet titka? Ha Várdai János életét tekintjük át, ak­kor a következő „receptekre” buk­kanhatunk: részt kell venni az első világháborúban, katonaként meg­járni Szerbiát, harcolni az olasz fronton. Hazatérve válasszon az ember valami „nyugalmas” fog­lalkozást, legyen például fogházőr. Aztán menjen nyugdíjba 1942-ben korkedvezménnyel és némi gyo­morfekéllyel. Ne igyon szeszes italt, ne dohányozzék. Idősebb ko­rában azonban mégiscsak melegít­se föl magát naponta egy kis bor­ral. Nyolcvanévesen határozza el, hogy végre engedi megműteni a sérvét, mondván: most már eleget élt. János bácsi életében ugyanis - sok más mellett - ilyen események történtek. A sok más azt jelenti, hogy nyugdíjaztatása óta gazdál­kodással töltötte az életét, hogy négy gyermeke, hat unokája és hét dédunokája van. Most a lányával él egy kertes házán. Bizony, ennyi idős korára összegyűltek a betegségek, a lába is fáj, így hát napja nagy részét leginkább az ágy melletti karos­székben tölti. Ha mozdulni szeret­ne valahová, akkor a lánya vezeti el a kívánt helyre. Televíziót nem­igen néz - gyönge már a szeme -, a lányával beszéli meg a világ dolga­it. Mostanában különösen a Szov­jetunióban és a Jugoszláviában tör­tént események érdekelték. A jelen mellett azonban egyre gyakrabban felbukkan a múlt: visszaemlékszik testvéreire, szüle­ire, gyerekkorára. Várdai János 1891. szeptember 15-én született. A 100. szüle­tésnapját együtt ünnepli meg a csa­lád - huszonketten ülnek majd az asztal körül. Szeptember 16-án pe­dig a város polgármestere köszönti János bácsit. Ezt a paradicsom- paprikát a polgármeste­ri hivatalban Szécsi Mi- hályné mutatta meg ne­künk. Nemcsak érdekes tagolása emeli ki a hét­köznapi paradicsom- paprikák soraiból, ha­nem a súlya is; közel 30 dekát nyom. Megkérdeztük az alpolgármestert: Hogy érzi magát, mint saját maga beosztottja? Furcsa helyzetbe került Mé­száros János, a város alpolgár­mestere. Három hónapra a Hu­nyadi úti iskola megbízott igaz­gatója lett. Mint arról lapunk ko­rábbi számaiban tudósítottunk, az általános iskolában „igazga­tóválság” van: az igazgatónő ki­nevezése augusztus elsején le­járt. Hogy ki legyen az új igazga­tó: a régi-e vagy valaki más; ab­ban a tantestület és az önkor­mányzat nem ért egyet. Közben a nézeteltérésből „ügy” lett: a bíróság mondja ki majd a meg­nyugtató ítéletet. Addig is: az is­kolát igazgatni kell valakinek. Hogy ez a valaki éppen a város kulturális és oktatási feladataiért felelős alpolgármestere lett - nos, ez nemcsak nekünk tűnt furcsá­nak, de utcai szóbeszédek tárgya is. Hiszen az alpolgármester igazgatóként tulajdonképpen ön­magának a beosztottja. Hogyan érzi magát ebben a kettős szerep­ben? - erről kérdeztük Mészáros Jánost.- Itt a pedagógusok hónapok óta bizonytalanságban élnek: nem tudják, mi lesz velük és az iskolával. Pedig nem ezt érdem­lik, hiszen szeretik a gyerekeket. Ez egy olyan intézmény, ahol a tanárok többre képesek, mint amit az iskola felmutatott. Ezt a többletet kihozni a kollégákból - többek között ez is a feladata an­nak, aki az iskola igazgatója lesz.- Miért épp önre esett a vá­lasztás, hogy az átmenet idején igazgasson?- Egyszerűen nem vállalta senki. Jómagam több mint tíz pe­dagógussal beszéltem, de senki nem volt hajlandó rá. Végül is érthető: aki ebbe a székbe ül, an­nak tudnia kell, hogy ez a meg­bízatás csak három hónapra szól. Az iskolának a híre se túl jó, az idén több mint húsz gyereket, akik területileg hozzánk tartoz­tak volna - más oktatási intéz­ménybe írattak be a szülők. Én az önkormányzat képviselőinek ja­vaslatára, felkérésére lettem megbízott igazgató. A városért vállaltam ezt a feladatot.- Közben tanít a Kölcsey úti iskolában ...- Igen, így aztán, hogy alpol- gármeser is vagyok, a végered­mény az lett, hogy mostanában 10-12 órát dolgozom naponta.- És hogy érzi magát a Hunya­di úti iskolában?- Jól, hiszen a kollégák na­gyon kedvesek. Amikor idejöt­tem, azt mondtam, hogy egyszer meg ne halljam valakinek a szá­jából, hogy igazgató úrnak szó­lít: tanár úr vagyok vagy János. Én azért jöttem ide, hogy a régi és az új közt hidat verjek, hogy addig is, amíg kinevezik az új igazgatót, nyugalom és béke le­gyen. Azt szeretném, ha nem len­nének veszekedések, hanem a gyerekekre figyelnének a peda­gógusok.- Ön nem pályázik az igazga­tói állásra?- Nem. Ha ez az ügy megol­dódik, visszatérek a Kölcseybe. Az az én iskolám ... Ez történt, történik...- Szeptember 12-én, csütör­tökön 16 órakor ülést tart az önkormányzat képviselő-tes- tülete. A napirendi témák kö­zött szerepel többek között a jelentés a csatornamű-társulat tevékenységéről. Javaslat hangzik el a munkáltatói támo­gatások odaítélésére és új utca elnevezésére. Mint arról oldalunkban ko­rábban beszámoltunk, ideiglenes bizottságot hoztak létre, melynek feladata az építkezésekkel kap­csolatos szabálytalanságok ki­vizsgálása volt. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy a tanács- rendszer utolsó időszakában sza­bálytalanul adtak ki építési enge­délyeket. Ezeknek az ügyeknek a kivizsgálására alakult az ideigle­nes bizottság. A bizottság a csü­törtöki ülésen beszámol arról, hogy milyen szabálytalanságo­kat észleltek.- Két héten belül elkezdik az önkéntes városi polgárőrség konkrét szervezését. "Az egyesü­letként működő polgárőrséget az önkormányzat szervezi együtt­működve a rendőrséggel, és be­vonva a területi képviselőket. A polgárőrségnek intézkedési joga nem lesz, Figyelőszolgálatot tel­jesít majd. Tevékenységüktől a közbiztonság javulását várják.- így, szeptember elején, a tanévkezdés napjaiban érde­mes összegezni azokat a híre­ket, amelyek az oktatási intéz­mények életében történt válto­zásokról szólnak: a Bercsényi Gimnáziumban elkezdte mun­káját az az évfolyam, amely ta­nulmányait a nyolcosztályos gimnázium keretében folytat­ja. A Bethlen úti iskola pedig ének-zene tagozatos reformá­tus iskolaként nyitott. A böl­csőde - a rémhírek ellenére és az önkormányzat ígérete sze­rint - nem zárt be, működik. Az óvodaépületek közül 10 várta a gyerekeket: egyet megszüntet­tek, egy pedig - a Petőfi úti - ideiglenesen bezárt néhány hétre; előre nem látható javítá­si munkák hátráltatják a nyi­tást. Az oldalt írta: Paulina Éva Fotó: Korényi Éva A 4 kilós merőkanál és a 800 alumíniumtányér A négyes főúton tábla mutatja: Színesfém-felvásárlás. Lekanya­rodunk a döcögős földútra. A régi ház kapuját Balogh Sándor nyitja ki; a Király Kohászati Kft. felvá­sárló-értékesítője. Hogy hogyan is adta fejét szí­nesfém-felvásárlásra, -értékesítés­re, annak történetét így meséli el:- Korábban Budapesten lak­tunk, én víz- és fűtésszereléssel foglalkoztam. Sok másod- és főál­lással kerestem a kenyeremet. Sze­retem a vidéki életet, és jó lett vol­na egy olyan munka, melyet itthon lehet végezni. Ez a törökszentmik­lósi ház - amely most a telephe­lyem - a nagymamámé volt, régeb­ben mindig itt nyaraltam. Megis­merkedtem a székesfehérvári székhelyű kft.-vei, és így jött a gondolat,. hogy színesfém-felvá­sárlással foglalkozzam.- Jó üzlet ez most?- Régebben jobb volt, például akkor is, amikor nyitottam: két év­vel ezelőtt. Alumíniumot, rezet, il­letve ezek ötvözeteit vesszük át. Az alumínium és a réz világpiaci ára pedig ingadozik, most például a felét adják érte, mint tavaly. Volt olyan guberáló, aki megélt abból, hogy összeszedegette ezeket a fémtárgyakat, hulladékokat, és le­adta.- Mit hoznak ide az emberek?- Nagyon változó: edényeket, lábasokat, kávéfőzőt, szifont, tehát úgynevezett lakossági selejtet. Van ipari hulladék is: lemezdara­bok. Vállalatok, cégek ritkábban hoznak anyagot. A magánemberek között viszont akadnak törzsven­dégeink is. Mikor gyedet vagy munkanélküli-segélyt fizetnek, akkoriban nemigen hoznak sem­mit, de mikor nincs pénzük, meg­keresnek bennünket. Ezeket az időpontokat szinte előre ki lehet számítani.- Emlékszem, gyerekkoromban, az iskolában sokszor gyűjtöttünk a papír mellett fémhulladékot is. Most jönnek-e a diákok?- Igen, sok gyerek is a kuncsaf­tunk.- Hoztak-e olyan tárgyakat, amelyek érdekességet jelentenek a színesfémhulladékok között?- A kivonuló szovjet csapatok­tól kaptunk 800 alumínium mély­tányért, és olyan merőkanalat, amelynek súlya elérte a négy ki­logrammot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom