Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-07 / 209. szám

1991. SZEPTEMBER 7. Kulturális panoráma 9 Dániai fesztiválon Még mélyebb lett a csend ... Szolnoki kórus szép sikere Úgy kezdődött, hogy február­ban a Magyar Köztársaság dán követségéhez levél érkezett Hjrringből. Ebben a levélben az állt, hogy az észak-dán városká­ban megrendezendő fesztivál résztvevői között szívesen látná­nak vendégül egy magyar kórust is a rendező szervek. A találkozó megrendezésének szép célját a Kelet és Nyugat között sajnos még ma is tátongó szakadék fe­letti híd építésében summázta a meghívó. A következő lépés ilyen eset­ben az, hogy a KOT A kijelöli azt az együttest, amely méltó arra, hogy a világhírű magyar kórus­mozgalmat magas színvonalon képviselje külföldön. A számí­tásba vehető együttesek közül a KÓTA választása a Szolnoki Ti- szaparti Gimnázium Kodály Le­ánykarára esett; a kórus karna­gya Bartáné Góhér Edit. Ezután következtek az előké­születek: az iskola igazgatója, dr. Pataky Mihály jó pár pályá­zatot írt, hogy a hosszú út anyagi fedezetét előteremtse; így nyerte meg az Eötvös Alapítvány, vala­mint a Művelődési és Közokta­tási Minisztérium támogatását, mely intézményekhez szponzor­ként csatlakozott a megyeszék­hely néhány vállalata is. A szü­lők gyönyörű kalocsai hímzéssel díszített blúzokat készíttettek a lányoknak, hogy a kórus ne csak a fülnek, de a szemnek is gyö­nyörűséget nyújthasson. Ily mó­don aztán Bartáné Góhér Edit­nek és az énekkarnak nem volt más gondja, „csak” a külföldi szereplésre méltó módon felké­szülni. Maga a fesztivál augusztus 14-19-ig tartott, a résztvevők fel­lépéseit, annak művészi színvo­nalát a mindig és mindenütt nagy létszámú közönség mellett nem­zetközi szaktekintélyekből álló zsűri figyelte és értékelte. A bí- rálóbizottságnak nem volt könnyű dolga, hiszen ki kellett választania a jók közül a legjob­bakat: a hazai színeket képvise­lő, figyelemreméltóan felkészült vokális és hangszeres csoportok mellett ugyanis keletről is, nyu­gatról is kitűnő együttesek ér­keztek. Szokatlan hangszer­összetételű zenekarok; hazájuk dalait és színpompás táncait be­mutató népi együttesek és nem utolsósorban kitűnő kórusok jöt­tek Hjrringbe Gdanskból és Moszkvából, Prágából és Vilni- usból, Bmoból és Osakából - te­hát valóban mindkét világtájról. A szolnoki leánykórus sze­replése elé nagy várakozással te­kintettek mindazok, akik már a nagyszabású nyitókoncerten is hallották énekelni az énekkart. A hatalmas csarnokban a fesztivál­hangversenyen mintegy ezeröt­száz főnyi közönség ünnepelte szűnni nem akaró tapssal a Ti- szaparti Gimnázium Kodály Le­ánykarát és karnagyát: Bartáné Góhér Editet, akik végül a zsűri­től átvehették a fesztiváldíjak egyikét, melyet mindenekelőtt Kodály Zoltán, Bartók Béla és Bárdos Lajos műveinek művészi tolmácsolásával érdemeltek ki. S ahogy az már lenni szokott, a legjobban szereplő együttesekre felfigyelt a tévé és a rádió is: a magyar lányok fellépését hely­színi közvetítés segítségével él­vezhették Dánia-szerte - a rádió által rögzített felvétel pedig a na­pokban hangzik majd el. A szép fesztivál időtartamára a hjrringiek gyönyörű időt ren­deltek az égiektől; maguk pedig - a kórustagokat vendégül látó családoktól a város polgármeste­réig - mindent megtettek annak érdekében, hogy a kedves ven­dégek ízelítőt kapjanak a dán vendégszeretetből. A magyar lá­nyok a kedveskedést sok emlé­kezetes hangversennyel viszo­nozták - néhány nap után már közkedveltekké váltak város­szerte. Nem véletlen hát, hogy a kórus máris meghívást kapott Hjrring alapítása 750. évforduló­jának 1993-ban esedékes ünnep­ségsorozatán való szereplésre. A meghatóan bensőséges bú­csúztatás után hazafelé tartó kó­rus szinte egy emberként fogal­mazta meg: jó volt Hjrringben magyarnak lenni. Szathmáry Judit .. szinte lebegni látszott” Szabó László kompozíciója Olaszországban FORME NEL VERDE 199 MOSTRA C0UFTIVA Dl ARTIST1 UNGH'S! A kiállítás plakátja A Formák a zöldben elneve­zésű szoborkiállítást immár 21. alkalommal rendezték meg az olaszországi San Quirico d’Orci- ában. A Horti Leonini parkban sok olasz és külföldi művész munkáiban gyönyörködhettek a látogatók. Közöttük magyar kép­ző- és iparművészek is szerepel­tek, és a közönség láthatta a Szol­nokon élő és dolgozó Szabó László szobrászművész Dante meglátja az Istent című kompo­zícióját is. A mű kiküldése előtt beszél­gettem Szabó Lászlóval a pályá­járól, erről a munkájáról és arról is, hogy mit vár a kiállítástól. A megnyitóról hazatért művészt most a tapasztalatairól kérdez­tem.- Milyen súlyú esemény ez a kiállítás az olasz kulturális élet­ben?- Korábban is sejtettem, hogy rangos esemény, és a tapasz­talataim igazolták a sejtésemet. Ott volt az olasz kulturális mi­niszter, több szenátor, a megnyitóról felvé­teleket készített a rá­dió és a televízió, több lap írt róla. Jelen volt a Római Magyar Akadémia kulturális titkára, Huszágh Nán­dor professzor is, hi­szen hét magyar kiál­lító szerepelt a tárla­ton. Ami a művészi jelentőségét illeti, azt hiszem, ezt nem tő­lem kellene megkér­dezni.- A kiadott gyö­nyörű katalógusok alapján, ha teljes ké­pet nem is, benyomá­sokat szerezhetünk arról, hogy milyen rangos művek és al­kotók szerepeltek a ki­állításon. Mi a véle­ménye a rendezésről, a fogadtatásról?- A rendezés nagyszerű volt, a kisváros látható­an büszke az ese­ményre, és min­dent meg is tett, hogy sikerüljön. A Horti Leonini barokk parkjában helyezték el a mű- alkotásokat. A parknak két szint­je van, a magya­rok kiállítását a felsőn helyezték el, ahová 30-40 lépcsőn kellett fölmenni. Én úgy éreztem, túl nagy volt a tér a ma­gyar anyagnak, de lehet, hogy azért rendezték így, hogy min­den művet körül lehessen járni, meg lehessen szemlélni önmagá­ban, illetve a természettel való viszonyában.- Elégedett a,,Dante meglátja az Istent’' elhelyezésével?- Egy romos bástyafal közelé­ben állt, nagyon szépen érvénye­sült. A napfény átvilágította az üveget, ettől szinte lebegni lát­szott. Megvalósult, amit szeret­tem volna. Pontosan ilyen hatást akartam elérni vele.- Három napot töltött ott, mi­vel telt az idő?- Gondoskodtak programról, mindig történt valami. Ez jó volt, bár szívesen megnéztem volna alaposabban a várost. Volt jel­mezes felvonulás, történelmi já­ték, a megnyitó után lucullusi la­koma vagy huszonöt fogással, sok találkozás, bemutatkozás, villámgyorsan eltelt az idő.- A magyarok közös kiállítá­sáról külön katalógus készült, amely röviden méltatja mind­egyik művész munkásságát. Meglepve olvastam, hogy Szabó Lászlót a kései szürrealisták kö­zé helyezi, akit, mint írja, Breton is biztosan szeretett volna. Mit szól ehhez ?- A kritikus ezt egyetlen mun­kám, a Dante meglátja az Istent alapján írta. Csak annyiban in­formáció értékű a megállapítása, hogy benne ilyen gondolatokat keltett. Ha más munkáimat is is­merné, valószínűleg nem he­lyezne a szürrealisták közé. B. A. Hadifogoly műkincsek- Arról a képről, kérem, ne készítsenek felvételt - érintette meg a vállam a Káma-parti kis­város múzeumának igazgatója. Értetlenül néztem rá. - Egy volt katonánk ajándéka... - Az igaz­gató nyelt egyet. - Kiállítani sem lett volna szabad, csak hát a mi kis városunkban ezt a kincset el­dugni az emberek elől - nem vitt rá a lélek. „Férfiképmás. Ismeretlen né­metalföldi mester, XI. sz.”- Ezt nem lenne szabad kiállí­tani? De miért? Az igazgató még nagyobbat nyelt.- Mert a drezdai képtárból va­ló.- De a képtár anyagát már ré­gen visszaadták...- Igen, azt visszaadták... csak tudja . . . szóval kérem, ezt ne fényképezzék . . . ebből nekem nagy kellemetlenségem szár­mazhat. Akkor öt évvel ezelőtt Juliá- nus barát nyomait kutattuk a Ká- ma vidékén, így nem firtattam tovább a dolgot, a nyersanya­gunk is kevés volt (még filmre forgattunk). Majd egyszer - gon­doltam - ennek is utána kellene járni . . . Megérne egy misét, mennyi mindent hurcoltak szét Európában a két nagy háború alatt. Ez legalább nem pusztult el, mint annyi minden más - zár­tam le magamban a dolgot. Akkor nem sejtettem, hogy sok minden más sem pusztult el, ami „megsemmisült a háború alatt”, vagy „eltűnt”. Mrávik László magyar művé­szettörténésznek közel tízéves munkájába került, amíg a Szov­jetunióba került magyar magán- gyűjtemények megközelítően Folyóirat-tallózó Életünk - Alföld Bizonyára többen vártak arra, hogy látogatása alkalmával a pápa bejelenti Battyány-Strattman László boldoggá avatását. Erre az eljárás kánonjogi bonyodalmassá- ga miatt még nem kerülhetett sor, folyóiratainkban mégis találkoz­hatunk a nevezetes orvos és herceg alakjával. Az Életünk augusztusi számában két cikk is foglalkozik vele, az egyik az életutat idézi fel (Tibola Imréé), a másik boldog há- zasságát (Puskely Máriáé). Ugyancsak portrét ad a Hitel 16. számában Domonkos János. Leg­szebben talán egy világot járt kol­légája jellemezte a „szegények or­vosát”: „Nemcsak orvos volt a hercegek között, hanem herceg az orvosok között.” Battyány-Stratt­man László életét két dolog töltötte be egészen: az orvosi hivatás és az istenhit. S természetesen a család. Pályája a nem hívő ember számára is adhat példát bőven, hiszen a szakma és a család szeretete, az embertársak megsegítésének vá­gya és képessége minden ember­nek élménye és sorsa lehet, ha nem fojtja el egészséges hajlamait és tehetségét. A napló műfaja, s rokonaként az emlékiraté, az utóbbi években egy­re népszerűbbé vált. S nemcsak új naplóké, hanem régebbieké is. Az Alföld augusztusi számát e téma­körnek szenteli. A legtágabban ért­ve a napló, a naplójegyzet fogal­mát, idősebb és fiatalabb szerzők - Kertész Imre, Hubay Miklós, Sza­bó Magda, Márton László és má­sok - idevágó írásait közli, majd kritikai szemlét ad e műfajcsoport­nak a hazai könyvpiacon található újdonságaiból: Márai Sándor, Illyés Gyula, Vas István, Sütő András, Fodor András műveiről és a kollektív alkotásként jegyzendő a Naplóról. Különösen Görömbei András elemzése érdemel figyel­met Sütő Andrásról, azért is, mert szűkebb tárgya és a mai irodalmi élet általános gondjai között rendre megtalálja a kapcsolatot, s a közös­ségi irodalomról, a kisebbségi sorsról és irodalomról, az emigrá- lásról, Csoóri Sándorról egyaránt fontosat mond ki. pontos műtárgyjegyzékét sike­rült összeállítania. .A nyomok összekeveredtek a háború alatt Nyugatra került gyűjtemények nyomaival. Ráadásul a speciális német kommandók a háború utolsó heteiben sokat veszítettek közismert rendszerességükből, és válogatás nélkül csomagolták ládákba a különböző gyűjtemé­nyek darabjait. Valószínűleg ez történt a Hatvany-, Herzog-, Andrássy-gyűjtemény egy ré­szével is, amit most sikerült fel­lelni és azonosítani Moszkvá­ban. A szovjet zónában magán- tulajdon össznépi tulajdonnak számított, így hát összecsoma­goltak és elvittek mindent. És nemcsak Németországból. In­nen, Magyarországról is. A ban­kok épen maradt széfjeiből láda­számra hurcolták el a németek elől sikeresen elrejtett ötvös-, porcelán- és képgyűjteménye­ket. Ezek egy része - most már tudjuk - valahol, valamilyen tit­kosított szovjet raktárban van. Talán . . . Mert az, hogy a Hat­vany- és Herzog-gyűjtemény tö­redéke előkerült, az annak kö­szönhető, hogy nem szolgáltat­ták be a Hadizsákmány Bizott­ságnak, és múzeumba került, ahonnan restaurálni küldték Moszkvába. Mert a műkincsek­kel foglalkozó embereknek a vi­lágon mindenütt van lelkiisme­rete. De milyen lelkiismerete volt annak a speciális bizottságnak, amelyik a háború után a szovjet külügyminisztérium mellett mű­ködött, és a hadizsákmány ma­gángyűjteményekből rendezte be az akkori párt vezető embere­inek dácsáit? Akinska művészettörténész mesélte, hogy amikor letartóz­tatták Beriját és Dekanozovot - aki a bizottság egyik vezetője volt -, kitört a pánik a régi párt­vezetők között. Egyszerre tele lettek a moszkvai antikváriumok ötvös- és porcelántárgyakkal, képekkel és bútorokkal. A párt vezető emberei rémülten igye­keztek megszabadulni minden­től, nehogy gyanúba keveredje­nek. Rasztorgujev (az európai mű­vészettörténet tanszékvezető ta­nára a moszkvai egyetemen), Jamscsikov (a Szovjet Kulturális Alap elnökhelyettese, restaurá­tor), Akinska (művé­szettörténész-újságíró, az ART NEWS moszkvai tudósítója) és mások remélik - és sok minden­ről már bizonyosságot is szerez­tek -, hogy a Szovjetunióból el­hurcolt, nyomtalanul eltűnt mű­kincsek jó része sem pusztult el. Azért harcolnak, hogy negyven­öt évvel a háború befejezése után kiderüljön az igazság. Gubenkót, a Szovjetunió Kulturális miniszterét lassan egy éve keresem, hogy nyilatkozzon ebben az ügyben, de a titkára és a sajtótitkára szerint: beteg. Pe­dig személyesen is ismerjük egy­mást még abból az időből, ami­kor kedves jókedvű színész volt Ljubimov színházában a Tagan- kán. Az Orosz Kulturális Mi­nisztériumban egyelőre nincs il­letékes. Szerintük ez össz-szö- vetségi ügy. A kör bezárult. Talán most, hogy a Szovjet­unióban a változásokat már nem lehet megállítani, a „hadifogoly műkincsek” ügye is kimozdul a holtpontról. Mata János Latinovits, a versmondó-próféta Hatvanéves lenne, tizenöt éve halott: a színészkirály, aki fensé­gesen uralta szerepeit, ha pedig verset mondott, próféta szólott belőle; „muszáj-Herkulesként” zengte a szót, mindig új és új vizekre vágyott, mert nem tudott volna beletörődni, hogy belőle a szürkék hegedűse váljék. Bármi­kor pódiumra lépett vagy kame­rák elé állott, megváltó szándék­kal mondta Adyt, József Attilát, Petőfit, mert „jól verset mondani nemzetépítő feladat” - vallotta hívő lélekkel, eltökélten. Sokféle színészt ismerünk, sokféle színészi egyéniséget; van, aki abban nagyszerű példá­ul, hogy egyéniségét hajléko­nyán illeszti mindig az adott sze­rephez, de van ellenkezőleg, aki a szerepeket idomítja magához, megőrzi mindenben sajátos ka­rakterét: nem ő, hanem a szere­pek „illeszkednek” hozzá. Most, hogy szerda este ismét megidézte Latinovits alakját a televízió, szerepeiből válogatva és felvil­lantva a versmondó művészt, most talán még szemléleteseb­ben mutatkozott meg Latinovits zsenialitása; az tudniillik, ho­gyan tudta önmagát adni lebilin­cselő módon bármilyen feladatra is vállalkozott. O mindenben ő volt. A nagy haragú próféták in­dulatával szállt szembe a csalók­kal teli, igaztalan világgal, és egy gyermek ártatlanságával fordult az emberiséghez, a lennék valaki áhítatos vágyával. Linka Ágnes szerkesztő az emlékeztető mű­sorba jó érzékkel válogatott a fennmaradt felvételekből - lám, milyen szerencse, hogy gazdag anyag áll rendelkezésre Latino­vits műsorainak felvételeiből -, olyan verseket, melyek megszó­laltatásával a színész legben­sőbb érzelmeit, legfontosabb gondolatait ismerhettük meg csokorba kötve, meggyőző képet adva arról, ki is volt ő igazán. Volt? Van, hisz most, hogy fel­vételről újra láthattuk és hallhat­tuk őt, mindvégig úgy érezhet­tük, mintha jelen időben szólna hozzánk. Azon ritka művészek közé tartozik ő - ez a műsorban is elhangzott -, aki túlélte a halálát, aki ha megszólal, mindig úgy érezzük, közel van hozzánk, sza­va nem a múltból szól, csak a vonatzakatolás robaja és a „roha­nó” sínek előtűnő képe, mintegy refrénként a műsor folyamán, döbbentett rá egy-egy pillanatra a valóságra, a színész tizenöt éve már halott. Megszólaltak a pályatársak, akik személyes varázsáról me­séltek, s beszélt az anya is fiáról, aki - anyja szerint - nem tudta valójában kiteljesíteni tehetsé­gét, mert a rendezés lett volna az a terület, ahol oroszlánkörmeit igazán megmutathatta volna. De a rendezés sokáig elkerülte, csak részben jutott hozzá, s az emiatti keserűség is rombolta erejét, s növelte benne robbanásig a lelki feszültséget, hozzájárulván korai halálához. Latinovits már nem él, de őutána sem Adyt, sem József At­tilát nem lehet úgy mondani már, ahogy előtte mondták, mert ő for­radalmasította a magyar vers­mondást, merészen felrobbantot­ta a hagyományos szavalás kere­teit, s világossá tette számunkra: a vers élet, s nem csupán költe­mény. Bizony hiányoznak, na­gyon hiányoznak az övéhez mél­tó művészi próféciák! Éppen ezért akkor tesz helyesen a tele­vízió, ha Latinovitsot nemcsak születésnapi évfordulókon, de műsorainak napirendjében is mi­nél gyakrabban szólaltatja meg, mert erő, bátorítás van benne, ha ő megjelenik a képernyőn - ma is. A gondosan szerkesztett, jó ritmusban felépített megemléke­zés - rendező Kálmán János - méltó volt Latinovits géniuszá­hoz: nagyvonalú és emelkedett, ugyanakkor végtelenül emberi és megható. Valkó Mihály Ipernvője e\6tV

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom