Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1991-09-30 / 228. szám
1991. SZEPTEMBER 30. Megyei körkép Nemzetgazdaság felülnézetből A javulás: jövőre nem múljuk alul 1991-et Kupa Mihály előadása a bányászati és kohászati egyesület küldöttközgyűlésén (Folytatás az 1. oldalról) Bármilyen szűkebb értelemben vett szakmai koncepció azonban csak akkor lehet hasznos, ha kidolgozói ismerik a nemzetgazdaság igényeit és lehetőségeit. Nem véletlenül éppen dr. Kupa Mihályt kérték fel a közgyűlés első előadójának. A pénzügyminiszter Kánig Lászlónak, Szolnok polgármesterének a közgyűlést köszöntő szavai után kezdte meg a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről és kilátásairól szóló előadását, amelynek második részében a bányászatról és a kohászatról részletesebben is szólott. Az idei esztendőben a magyar gazdaságot a keleti piacok rendkívül és váratlanul nagymértékű szétesése, ezeknek a piacoknak a konvertibilissá válása, illetve az befolyásolta leginkább, hogy minden területen áttértünk a világpiaci árak alkalmazására, és ez nagy veszteségeket okozott - fejtette ki Kupa Mihály. A keleti kereskedelem a tavalyinak felére (talán annál jobban is) esik vissza, ezért a magyar gazdaság teljesítménye 6-8 százalékkal csökken, és a munkanélküliség elég jelentősen emelkedik, az év végére eléri a 300 ezret. Pozitív viszont, hogy a gazdaság szerkezeti átalakulása elindult, és ennek eredményeként a nyugati piacokon nagyon erőteljesen tudtuk növelni exportunkat. A gyors exportnövekedésnek köszönhetően a kereskedelemi mérlegünk • az év elején vártnak megfelelően alakul, fizetési mérlegünk pedig rendkívül jó, a forint stabil, nem kell leértékelni, és igen erőteljes á tőke Magyarországra áramlása is. A pozitívumok között említette a miniszter, hogy az infláció nem lépi át az előre látható kereteket, hogy a belső pénzügyi egyensúly valamivel jobb, mint egy évvel ezelőtt. „Persze, amikor azt mondom, nem állunk rosszul - tette hozzá a pénzügyi tárca vezetője -, tudom a nagy, súlyos gondokat, teli vagyunk regionális problémákkal, egyes ágazatok válságban vannak, egyes területeken sokkal magasabb a munkanélküliség, mint az országos átlag, és mondhatnám tovább ...” A gondok sommás jelzése után Kupa Mihály a jövő esztendei gazdasági kilátásokról vallott véleményét összegezte: 1992- ben a gazdaság visszaesését meg lehet állítani, talán elérhető egy szerény növekedés, és ezzel párhuzamosan 20-22 százalékra lehet fékezni az inflációt. Ezeket a várakozásait a pénzügyi kormányzat arra alapozza, hogy a keleti országokkal kereskedelmi kapcsolataink ennél rosszabbak A GÁBRIEL TAXI akár egy hónapra előre is felvesz rendelést kedves utasaitól. Várjuk előrendeléseiket taxisofőreinken keresztül, illetve a 44-111,32- 444 telefonszámon. <1 N IO V71» •«>« ^ már nem lehetnek. Ráadásul a magyar küldgazdasági kapcsolatokban Kelet-Európa súlya ma nem több, mint 15 százalék (az . NSZK részesedése 30 százalék). Magyarán, bármi történik ezekben az országokban, ennek ránk gyakorolt hatása csak korlátozott lehet. Mindenesetre inkább abban bízik, hogy az újonnan alakuló államokkal sikerül jó kapcsolatokat kialakítani; mindent megtesz a kormányzat azért, hogy a keleti piac ne vesszen el Magyarország számára. Az inflációról szólva a pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy semmi olyan külső árhatást és belső inflációs tényezőt nem látnak, amely ne tenné reálissá az infláció leszorítását és a gazdaság kiegyensúlyozottabb állapotba kerülését. A kormányzat az antiinflációt teszi az első helyre, még a munkanélküliség átmeneti növekedése árán is, mert szilárd pénzügyi viszonyokat kell kialakítani: ilyen kamatokkal, ilyen árakkal nem lehet tartósan együttélni. A gazdaság növekedését továbbra is az export fogja meghatározni: amilyen mértékben emelkedik az export, olyan mértékben növekedhet a gazdaság. A kivitel növekedését segíti, hogy - reményeink szerint - január elsejétől egyedül Magyarországot társult tagként felveszik az Európai Gazdasági Közösségbe, így a szabadkereskedelmi övezetekkel megfelelő gazdasági kapcsolatokat építhetünk ki, és lehetőségünk lesz szállítóként részt venni a Szovjetunióba irányuló nyugati segélyprogramokban is. Ha 1992 tehát stabilabb gazdasági helyzetet hoz - foglalta össze Kupa Mihály várakozásait -, tovább gyorsítható majd a privatizáció, erősíthető a külföldi tőkebevonás, és remény van rá, hogy 1992 második felére egy „tisztességes szintű” konvertibilitást vezessen be az ország. „A jövő év azonban még mindig nagyon nehéz lesz, nem fogunk dúskálni, a javulás annyit tesz, hogy az idei szintet már nem fogjuk alulmúlni, hanem afölé mehetünk, és a kibontakozásnak egy kicsit már több jele lesz, mint ma.” A pénzügyminiszter a küldött- gyűlésen elemezte az egyes- bányászati és kohászati ágazatok helyzetét, vázolta a sorsukat érintő kormányzati terveket, lehetőségeiket. Előadása után a fórum az egyesületi élet kérdéseinek megvitatásával folytatta, majd zárta munkáját a kora délutáni órákban.- V. Szász A FAVORIT AUTÓSISKOLA 50 %-os ELMÉLETI DÍJKEDVEZMÉNNYEL tegédmotor-, motoraiéi ize mély gépkocsi-vezetői tanfolyamot indít 1991. október 7-én 16 órakor, a Közgazdasági Szakközépiskolában. Jelentkezni a helyszínen vagy az IBUSZ Irodában, ilL a 31-«fe-es telefonszámon lehet Részletfizetési kedvezmény. SZEMÉLYGÉPKOCSIRA: 3 x 2.200 Ft NÁLUNK ENNYI, GYŐZŐDJÖN MEGt MÁSHOL MENYNYI, KÉRDEZZE MEG1 Mindent a Verseghy adott Ernőd Gyula (az ember először önkéntelenül Gyula bácsizná a 83 éves férfit, ám - hiába nem múlt el nyomtalanul a nyolc évtized - a beszélgetés első mondatai, partnere szellemi frissességének megtapasztalása után az ismeretlen tolakodó bizalmaskodásnak érzi az aranydiplomás kohómérnököt bácsinak szólítani). Több mint egy évtizede nem járt Szolnokon. Most szombaton is „csak’ ’ a kohészegy esület közgyűlésére jött. „Csak' ’, mert régen más szálak is fűzték a városhoz: 1929-ben Eremuszi Gyulaként a Verseghy Gimnáziumban érettségizett, és attól fogva (ha életének hányattatásai megengedték) minden esztendőben meglátogatta egykori osztályfőnökét, Valent István tanár urat. Miért ez a szokatlan kötődés az egykori alma materhez? „Mert én mindent a szolnoki gimnáziumi éveknek köszönhetek, mindent, amit a szakmában elértem, az egyetemi helytállást, a műszaki doktori és a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot, az aranydiplomás kohómérnöki címet. Mind-mind a Verseghy ben szerzett alapokra építettem fel. Elég erős volt, hogy ennyit elbírjon.’ ’ És nem csak a Tisza partján kapott tudástéglák bizonyultak elég szilárdnak. Az itteni diákévek idejéről eredezteti a mérnök úr azt a kitartást is, amire a székesfehérvári könnyűfémmű Németországba szállításának szabotálásához („ötszörösen ítélt ezért halálra a Gestapo’’) vagy az 1948-ig tartó orosz fogság elviseléséhez volt szüksége. Szolnokon ma már nincs kihez látogatóba jönnie Ernőd (Eremuszi) Gyulának, Valent tanár úr már régen „elment”, a még élő hat érettségiző társ szerte az országban. „Mégis milyen jó itt lenni...” És mennyire fontos - a közgyűlés miatt. A mérnök úrnak a szünet lejártával még az oly kedves Verseghy)'öl beszélgetni sincs már ideje, nemhogy az újság fotósát megvárni. Kezdődnek az előadások, és Ernőd úr nemcsak az egyesület legnagyobb kitüntetésének, a tiszteleti tag címnek a viselője. Rendes tag is, aki például a kohómérnökképzés korszerűsítésén dolgozik. Nyolcvanhárom esztendősen is ad erőt hozzá a Verseghy. ^ _________________________________- V. Sz. J. - J ‘ BeszéCjünkjóCa! Az egyén és az összeg Aláírásokat gyűjteni, tiltakozni ma már nem valami különleges dolog. Hozzászoktunk ehhez is, mint annyi minden máshoz. Egy 124 szigna- túrát tartalmazó tiltakozó listát azonban nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Kiváltképp nem akkor, ha az aláírások listája nem csupán ennyit tesz ki, minden bizonnyal a későbbiekben még bővülni fog. A dokumentum az elmúlt hét végén érkezett a szerkesztőségünkbe, és tudtunkra adja, az aláírók között - finoman szólva - nincs osztatlan sikere annak az elképzelésnek, amely szerint javasolják a törvényhozásnak, hogy a nyugdíjazás korhatárát emeljék fel 62 évre. Mit mondanak az aláírók? íme: már most hatalmas arányú a munkanélküliség, s ez a későbbiekben csak fokozódik. Azt mondják az aláírók - miért éppen akkor emelik fel a munkában eltöltendő évek számát, amikor sorban szűnnek meg a munkahelyek, s már most se tudnak elhelyezkedni az ötven év körüli nők, s amikor a fiatal pályakezdők jelentős hányada kénytelen úgymond utcán tölteni az idejét. Éppen munkahely híján. Mondják azt is, hogy a tervezett korhatár olyan magas, hogy sokan azt meg sem érik, illetve az emberek jelentős hányada ilyen idős korára megbetegszik. így hát kérik a képviselőket és az illetékeseket, és egyáltalán erre biztatnak más állampolgárokat is, hogy ne fogadják el az indítványt. Azon sem csodálkoznék, hogy erre a tiltakozásra nem a protestálás divatos szezonja miatt - mintegy reflexió gyanánt - újabb ellenfelszólalás érkezne a szerkesztőségbe, amely éppen a 62 évben megjelölt felső korhatár mellett tör pálcát. Hivatkozhatnának arra az ellenvélemény aláírói, hogy a nyugdíjak reálértéke olyan mértékben csökken az infláció miatt, amiért igenis fontos az, hogy minél magasabb fizetéssel, a lehető legkésőbbi időpontban vonuljon nyugállományba valaki. Mert számít még az a pár száz forint is. Hivatkozhatnának arra, hogy igen sok életerős, munkavégzésre alkalmas, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező embert küldenek nyugdíjba így is, és nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, ugyanígy hazaiak úgyszintén, hogy hatvanéves korában nem lehet még leírni az embert. A nyugdíjasok jelentős hányada - akik persze megengedhetik maguknak - így is munkát vállal, s vajon melyik ország teheti azt meg például, hogy szakképzett hegesztői, esztergályosai vagy éppen mérnökei még erejük teljében éjjeliőrködjenek. Vagy éppen szakértői, mondvacsinált szaktanácsokat osztogassanak. Érvelhetnének az aláírók azzal is, hogy általános az ország teljesítőképességének visszaesése. Legyen az ipar, építőipar, hogy a kereskedelmi és szolgáltatási ágazatok egynémelyikéről ne is beszéljünk. Egyébként is, ha az iparilag fejlett országok példáját követjük, ahol - mint például Németországban - 65 év a nyugdíjkorhatár, s amit szeretnénk majdan elérni mi is, akkor első lépcsőnek szükségszerűen adódhat a 62 esztendő megjelölése. Aligha hiszem, hogy az ilyesfajta petíciók igazságosságát vitatná bárki is. Anélkül, hogy a bölcs kádi szerepét vállalnánk, fontos arról beszélni, mi kerül a serpenyőbe. Mi az, ami egy- egy ilyen elgondolás, törvényjavaslat kapcsán döntéskor mérlegelésre kerül. Szakemberek mondják: az ezredév végére mintegy negyede lesz a felnőtt korú lakosságnak nyugdíjas. És ahogyan az már lenni szokott, a mindenkori keresőknek kell gondoskodniuk arról, hogy az idős emberek megélhetése a törvények szabta kereteknek megfelelően biztosított legyen. A mostani tervezet minden bizonnyal már erre az ezredfordulói helyzetre gondol. Hiba is lenne, ha nem így volna. Kérdés azonban, megenged- hető-e, hogy ennyire előreszaladjon az egyébként alkotó képzelet. Vajon csupán csak a praktikumnak alázkodunk meg akkor, amikor kimondjuk: most még nem. Most, ebben a gazdasági helyzetben a pillanatnyi, de igen mély gondokon kell úrrá lenni azzal, hogy munkahelyet teremtünk. Aképpen, hogy a 60, illetve 55 éves ember nyugdíjba vonul. Nem tartható szerencsésnek azonban, hogy ismét egy újabb verdikt születik. Miért kellene rácsapni mindenkire az ajtót? Miért nem lehet egyfajta rugalmas megoldással, munkaadó és munkavállaló közötti megállapodásnak tekinteni - adott kereteken belül - a nyugdíjazás korhatárát? Legyen például korkedvezmény ne csak előre, hanem úgymond hátra is. A társadalom adjon kedvezményeket, hogy akarata biztosabban érvényesüljön, és tehesse meg ezt a munkaadó is munkavállalójával. És ne feledkezzünk meg még egy dologról: azt megállapítani, hogy mennyi legyen a nyugállományba vonulás korhatára, s különböző le- és felmenő vagy oldalági szorzókkal kiszámolni, hogy mennyi legyen a nyugdíj, ez egyszerű művelet. Megőrizni ez utóbbinak vásárlóértékét - úgy, ahogyan az nem történt meg az utóbbi évtizedekben - már bajosabb dolog. Nemrégiben egy okos öregúrral beszélgettem. A létminimumnál alig magasabb nyugdíjából él - több mint hetvenéves, igen színvonalas tanári pályafutás után. Sok generációt nevelt, publikált, egy város majdhogynem apjaként ismeri. Széchenyi és Kossuth vitáiról beszélgettünk. Azt mondja nekem, Kossuth egyszer ekképpen írt: a nép nem absztrakt fogalom, hanem egyének aggregátuma. Bocsássák meg, de nekem az jutott eszembe erről a szegény, de annál okosabb, tiszteletben megöregedett tanár úrról, hogy az egyének aggregátuma olyan összeg, amelybe beletartozik ez a nyugalmazott igazgató. És bármelyik más nyugdíjas is. Hajnal József Szolnok - belvárosi részlet A Szabadság tér 3. Szolnok egyik legszebb épülete. Sajnos a környékéről ugyanez nem mondható el, mióta kezelője, a Közterület-fenntartó Intézmény pincéjét bérbe adta söröző létesítésére. Azóta esténként kisebb- nagyobb csoport iszogat a ház előtt, kitaposva a füvet, s szemetet, csikket, eldobott üvegeket, műanyag és üvegpoharakat hagyva maga után. Hogy meddig lesz ez így, ma még nem tudható. A Közterület-fenntartó Intézmény ugyanis jogutód nélkül megszűnik, ám a kocsma marad, mert bérleti szerződése hosszabb távra szól. Igaz, mint hírlik, a városatyák már foglalkoznak a kérdéssel. Míg döntés nem születik, felhívjuk a jelenségre a közterület-felügyelők figyelmét, mert úgy tűnik, a szemét csak a polgárok szemét szúrja, az övékét nem! Lehet, hogy azért, mert ők végső soron a városi önkormányzat alkalmazottai, s az épület tulajdonosa is a városi önkormányzat? Kép és szöveg: K. E.
