Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-14 / 215. szám

1991. SZEPTEMBER 14. 7 Nézőpontok Sakkjátszma az életéit Törékeny demokrácia - avagy a demokrácia törékeny Én csupán a módszer Up ellen emelek szót. Azt, hogy a hatalom birto­kosa élni is akar a ha­talmával, termé­szetesnek tartom. Amióta világ a világ, így volt ez mindig. De nem mindegy, hogy hogyan teszi ezt. A bajom azzal van, hogy az utóbbi időben többször is találkoztam a hatalom durva meg­nyilvánulásaival, s ezek kísértetiesen hasonlíta­nak azokhoz, amelyeket az elmúlt évtizedekben tapasztalhattam. Akkor sem örültem nekik, ma sem tudok rajongani értük. Korábban a kommu­nizmus ígérete, mostanában a demokrácia han­goztatása révén próbálják legitimmé tenni a dön­téseket. Ez ugyan hasznosnak tűnik, de egy idő után megbosszulja magát. Különösen akkor, ha az, amire alapoznak, a gyakorlatban tulajdon­képpen nem létezik. Az elmúlt két hét alatt öt olyan eset volt, melyek kiváltották belőlem a fenti gondolatokat. Lapunkban is olvashattak egy megyei intéz­mény volt vezetőjének történetéről. A demokrá­cia szellemében - mint mindenki másnak - neki is pályáznia kellett arra az állásra, melyet addig betöltött. Pályázatát szakmailag kiemelkedőnek tartották, a munkahelyi kollektíva őt támogatta. Mégsem tarthatta meg addigi pozícióját, bár - elismervén alkalmasságát - más vezetői beosz­tást kínáltak neki. Ő ezt nem fogadta el. Méltány­talannak érezte a vele történteket. Ugyanez tör­tént egy másik volt igazgatóval is. Neki a végén helyettesi állást kínáltak fel. Nem értette a dol­got. Mármint azt, hogy miért kellett pályázatot kiírni akkor, amikor nem a szakmai, hanem a politikai szempontok döntenek az állás odaítélé­sekor. Miért nem vállalta a hatalom azt, hogy kimondja: „Most egy kicsit szüneteltetem a de­mokráciát, nem lesz itt sem választás, sem kivá­lasztás, nem a szakmai követelmények a fonto­sak elsősorban, hanem az, hogy az én emberem kerüljön erre a bizonyos posztra, amelyre indok­lás nélkül ki is nevezem.” Jelenleg mindkét volt- a pályázatok alapján is kiválónak minősített - vezető szakember munkanélküli. Eszembe jut­tatják ezek az esetek azt a mendemondát, hogy Kádár János minden választás előtt a mellény­zsebéből húzta elő a később megválasztottak listáját, s alsóbb szinteken - kisebb kádárkákkal- ugyanez történt. Akkor sem örültem, most sem tudok. A harmadik eset országos visszhangot keltett, ezért éppen csak megemlítem Kónya Imre nyil­vánosságra került dolgozatát, melyben arról is ír, hogy eljött az az idő, amikor már élhetnek a megszerzett hatalommal. Finoman fogalmaz­tam, remélve, hogy ők is finoman élnek majd vele. A negyedik a napokban történt itt, Szolnokon. Összevontak három kulturális intézményt. El­képzelhető, hogy a döntés minden szempontból helyesnek bizonyul majd az idők során. De az, hogy ismét felülről döntöttek, meg sem kérdezve az ott dolgozók véleményét, nem tájékoztatták őket a várható átszervezésről, amely talán eg­zisztenciális problémát is jelenthet néhányuk számára, már megint a régi időket juttatja eszem­be. , Az utolsó eset - utolsó csepp a pohárban, mely túlcsordult, s a, cikk megírására késztetett - egy körlevél részleteitolt, melyet a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet küldött ki valamennyi középiskola igazgatójának: „.. . A Művelődési és Közoktatási Minisztérium közlé­se szerint a Bevezetés a filozófiába c. tankönyv nem fog megjelenni. A Bevezetés a filozófiába, valamint a Társadalomismeret tantárgyak közöt­ti választási lehetőséget - további intézkedésig - ideiglenesen felfüggesztik. A középiskolák IV. évfolyamán a Társadalomismeretet kell tanítani. (Akik a Bevezetés a filozófiába tankönyvet ren­delték, újrarendelés nélkül a Társada­lomismeretet fogják megkapni.)” Ennyi. És ter­mészetesen ez is indoklás nélkül, a nyár végén, augusztus 26-án (tankönyv azóta sem érkezett). A nyolcvanas évek elején hatalmas vívmánynak számított az, hogy középiskolában idealista gon­dolkodók tanaival is meg lehetett ismerkedni, ráadásul eredeti szövegek alapján. A cél az volt, hogy minden tanuló maga döntse el, hogy milyen módon viszonyul a világhoz. Egy gyengülő ha­talom megengedte az általa hirdetett ideológiá­val szöges ellentétben álló nézetek tanítását és megismerését is. Egy erősödő hatalom ezt nem teheti? Mindenesetre furcsa. Ilyen esetek szerencsére nem mindennap tör­ténnek, de úgy tűnik, egyre többször fordulnak elő. A hatalom nyers érvényesítése sokakat irri­tál, s félelmet kelt. Ha a régi módon nyilvánul meg továbbra is, akkor egyesek nagyon messze fordulhatnak tőle, mások pedig árnyékában - úgy, ahogyan régen, bújtatva - továbbra is fogják Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás filozó­fiai nézeteit „taní-tani’. De miért van erre szükség? Valerij és társai magyar iskolában Szokatlan kéréssel kereste fel egy orosz édesanya még a nyár elején Román Bélát, a szolnoki Ságvári Körúti Általános Iskola igazgatóját. Férje, akitől elvált, hazament a kivonuló szovjet csapatokkal, ő viszont itt akar maradni Magyarországon gyer­mekeivel. Albérletben laknak, s mivel az orvosi diplomáját még nem sikerült honosítani, ápoló­nőként dolgozik. Nem tudná vál­lalni, hogy a hatodikos kisfiát Pesten, a követség orosz iskolá­jában taníttassa, hiszen az havi tíz-tizenegyezer forintba kerül­ne. Sem eligazító, sem tiltó jog­szabály nem lévén hasonló eset­re az oktatási törvényben, az igazgató a szívére hallgatott. S Dimát az iskola bim-bam csen­gőjének „De nehéz az iskolatás­ka” dallama szólította a padba szeptember 2-án. Valahogyan híre mehetett a dolognak, mert a Szolnokra szerződött orosz spor­tolók s egy Ungvárról áttelepült házaspár is a Ságvári körúti isko­lába „íratta át” gyermekeit. így három orosz anyanyelvű és a két ungvári magyar anyanyelvű fiú­val tovább gyarapodott a tanuló­létszám. A gyerekek szeretnének „randevúnkon” meglepni azzal, hogy a filmnyomóval leírják la­tin betűkkel a nevüket. Sajnos nem működik a szerkezet. Szem­mel láthatóan jól érzik magukat, szinte ráfekszenek az igazgató asztalára, kapkodják egymás ke­zéből, háthogyha sikerül megja­vítani. Kedvesek, vidámak, ugyanolyanok, mint a hasonló korú fiúk bárhol a világon.- Mennyit tudtok már magya­rul? - kérdezem őket.- Kevés - hangzik a válasz. De azért kikerekedik két mon­dat is: „Nem tudom”, „Hagyjál már békén!”. Mit mondjak, jel­lemző, s elég elkeserítő, hogy a gyerekek ez utóbbi mondatot az elsők között tanulták meg Ma­gyarországon.- Szigorúak a magyar taná­rok?- Nem. Ugyanolyanok, mint Ungváron - mondják a Sándor testvérek, Norbert és Tamás. Valerij Abeljanov és Dima persze még nem tud ilyen össze­hasonlítást tenni, hiszen ők most csak elsősorban a magyar nyel­vet tanulják, osztályzatot még nem kapnak.- A tanári karral úgy döntöt­tünk, hogy a gyerekek féléven­ként tesznek osztályozó vizsgát. Elképzelhetőnek tartom, hogy egy évig akár nem is kapnak bi­zonyítványt -jegyzi meg az igaz­gató. - Egyébként a koruknak megfelelő osztályokba járnak, s azokon az órákon, ahol nem kulcskérdés a nyelv, mint példá­ul a matematika, a kémia, a tech­nika, a testnevelés stb. termé­szetesen tanári segédlettel ugyanúgy haladnak, mint a töb­biek. Szerencsére mindannyian jó képességű, jó tanuló gyere­kek, s annyit minden pedagógus tud oroszul, hogy segíteni tud a diákoknak a tananyag megérté­sében, de a tantestület három orosz szakos tanára vállalta, hogy gardírozza őket, s el-elbe- szélget a fiúkkal. Egyébként be­szereztük azokat a tankönyveket is, amelyekből eddig tanultak.- Az ungvári gyerekekkel nyil­ván könnyebb a dolguk.- Igen, de hiába jártak magyar iskolába, nálunk más a tanterv. S ezzel egyáltalán nem panasz­kodni akarok, hiszen önként vál­laltuk a tanításukat. Köteles­ségünknek éreztük, hogy felka­roljuk őket, hiszen a gyerekek alapvető joga a tanulás az egész világon. S ha ők itt vannak, ak­kor itt kell őket tanítani. T. G. Magda .lánas esete már messze túlnő a/ igazságügy konvencionális keretein. A/ok. akik valamiképpen szereplői ennek az ügynek, biztos, hogy a jogtörténetbe masíroznak. Már esak azért is. mert olyan anomá­liái mutatkoznak meg a jogfilo­zófiának. melyre még évszáza­dok múlva is hivatkoznak majd a tailárosemberek. Idézik jogal­kotók. s talán kérdésként is kap­ják vizsgázók az egyetemeken. E jogtörténeti kuriózum pedig az átlagemberekben az indula­tok máglyáit lobogtatja. Magda Jánost 1983-ban gyer­mekgyilkosság vádjával halálra ítélték. Aztán felmentették, mert a közvetett bizonyítékolyüáncából hiányzott egyetlen szem. Kár szé­píteni, a rendőrség nem állt a hely­zet magaslatán, a nyomozati szak­ban meglehetősen nagyvonalúan kezelték a bűnjeleket, ami aztán visszaütött. Elég volt egy zseniális védőügyvéd, és a bűnüldöző szer­vek trehánysága Magda Jánosnak az életet jelentette. Felmentették, szabadult, és a szandaszőlősi kő­műves élte, éldegélte unalmasnak egyáltalán nem mondható életét. Párt is talált magának Makkainé személyében, akit aztán 1986-ban olyan kegyetlenül megvert, hogy az asszonynak az állkapocscsontja törött el. Magda János ült is mind­ezért négy évet, majd 1990-ben szabadult. És hogy most ismét bör­tönlakó, erről lapunk január 16-i számában így számolt be: „Mint azt tegnapi lapszámunkban megír­tuk, lakásában vasárnap este hol­tan találták az 53 éves Makkai Kálmánnét, akinek testén több - feltehetően bántalmazásból szár­mazó - sérülést találtak. A rendőr­ség Makkainé élettársát, az 55 éves Magda Jánost őrizetbe vet­te... Vasárnap este hárman italoz­tak együtt, Makkainé és húga, Ott Györgyné, valamint Magda János. Az elhunyt szervezetében nagy mennyiségű gyógyszert találtak, és természetesen alkoholt, és az már­is valószínűsíthető, hogy Magda Jánosnak köze van a gyilkosság­hoz. Az elkövetést azonban tagad­ja, féltékenységi indítékot sző az ügybe. A rendőrségi vizsgálat fo­lyamatban van, melynek tétje az, hogy kiderüljön: ki fojtotta meg Makkainét.” Magda János a magyar jog szent tehene. Egy olyan elítéltet, akit vé­dője az akasztófa árnyékából me­nekített ki, csak úgy lehet ismét elmarasztalni, ha minden pont és vessző a helyén van az ítéletben. Ehhez is tartja magát mindenki: tudta a rendőrség, az ügyészség és tudja a bírónő is, hogy még egy­szer nem történhetik meg az, hogy eljárási hiba miatt kelljen támad­ható ítélettel előállni. Nos hát, a kilencedik hónapja előzetes letartóztatásban lévő Magda János a közelmúltban leve- let írt szerkesztőségünknek. Újságírót kért, mert beszélni akar. Hát persze, hogy rohantunk lélek­szakadva, nehogy késlekedésünk miatt jóvátehetetlen jogi hátrányt szenvedjen emberünk. Hát kérem: a szolnoki büntetésvégrehajtási in­tézet parancsnoka, Doktor Károly ezúttal is messzemenően segítő­kész volt. Elmondta, hogy Magda János asztmájára való tekintettel a gyengélkedőn fekszik ablak mel­lett, ami nyitva van éjjel-nappal. Ugyancsak félretett minden elinté­zendő aktát dr. Antal Enikő védő­ügyvéd is, hogy ott legyen a Mag­dával való beszélgetésnél, hiszen mint mondtam volt, az illető a ma­gyar jog szent tehene. Hűvös tár­gyalóban találkoztunk a jókora szakállt növesztett vádlottal, aki­nek ügyében eddig már három tár­gyalás zajlott, és a következőre szeptember 19-én kerül sor.- Mi hát a baj, Magda János? - kérdeztem a vádlottat.- Panaszom van: a helyszínen készített fényképeket nem mutat­ták meg nekem a rendőrségen, és ezt nem akarja elhinni a bíróság. Én ugyanis eltérést látok a fénykép meg a valóság között. Amikor utoljára láttam az élettársamat, egy szűk, magas nyakú pulóver volt rajta, és most a fényképen egy egé­szen idegen, kivágott, kötött blúzt visel. Ez azért fontos, mert én ma­gas nyakúban nem láthattam a nyakán a sérülést. Ha ezt a kivá­gottat viselte volna, szembeötlik nekem, hogy valami történt a nya­kával, és a kihallgatás során szóvá teszem, mint ahogyan azt elmond­tam, hogy az állán megsérült. A keze sem úgy van a képen, aho­gyan mi otthagytuk, amikor a hú­gával újraéleszteni próbáltuk.- Ezenkívül érzi-e, hogy valami­féle méltánytalanság érte a rend­őrségi eljárás során? Megsértet­ték-e a törvényességet a vizsgálat alkalmával?- Én ugyanúgy, mint 1983-ban, az első megvádolásom alkalmá­val, most sem írok alá semmiféle jegyzőkönyvet. Eléggé rosszul lá­tok, hamar bekönnyesedik a sze­mem. És mégis másfél-két órát ad­tak az iratok tanulmányozására, pedig ez nekem kevés volt. Meg azzal sem értek egyet, hogy milyen jogon tartanak itt engem immár kilencedik hónapja, minden bizo­nyíték nélkül? Sem a Rákosi-rend- szerben, sem a piszkos kommunis­ta rendszerben nem vagyunk, ahol Kádár egy tűért adott nyolc meg tíz évet!- Lezajlott három tárgyalás, Ön szerint merre billent az igazság mérlegének nyelve?- Nézze, olyan tanút hallgatnak ki, akivel 1982 óta nem beszélek. Haragosom, megölne egy kanál vízben. Hát ilyen alapon akarnak megint elítélni? Vagy ott van Ott Györgyné, aki már koronatanúm volt 1983-ban, és kiderült róla, hogy hazudott, mert hát engem fel­mentettek, pedig ő ellenem vallott. Most is ez a hamis tanú a korona­tanú. Ezek szerint én is meggyanú­síthatom őt, hogy amíg elmentem borért, ő ölte meg az élettársamat, mivel oka lett volna rá, hiszen a lakásra feni a fogát. Be is akarok idéztetni egy olyan tanút, akinek azt mondta, hogy érdeke engem a rács mögött látni, mert a lakásra mindenáron szüksége van.- Tényleg úgy érzi tehát, hogy igazságtalanság áldozata?- Nézze, engem már egyszer tönkretettek, halálra ítéltek, akkor húsz hónapot ültem igazságtala­nul. Az isten megsegített, és sike­rült bebizonyítani az ártatlanságo­mat. Nem is tudom, most miért vagyok itt? Én egy ember életét nem tudnám elvenni, Makkainéval jól megvoltunk, 1985-ben állandó lakásbejelentőt adott nekem, együtt akartunk élni örökre.- Még egyszer megkérdem: érez törvénytelenséget vagy elfogultsá­got magával szemben?- Ha a bíróság azt mondja: itt van ez a Magda János, egyszer már erősködött, hogy nem csinált sem­mit, aztán csak elítélték és lehúzott húsz hónapot. Hátha most is igazat mond... Én a döntést rábízom a bíróságra, szerintem nem ítélhet­nek el. Azért, mert egy szakértő azt állapította meg, hogy a halált ful­ladás okozta, ez még kevés elle­nem. Ha mégis elítélnek, igyek­szem azon, hogy Pesten az ártat­lanságomat bebizonyítsam. En­gem már megmentett ott egyszer dr. Orosz Balázs.- Ón tehát abban bízik, hogy Pesten megszületik ismét afelmen­tése?- Nem, én abban bízom, hogy már Szolnokon sem ítélnek el. A közvetett bizonyítékoknál minden láncszemnek kapcsolódnia kell. Az első megvádolásomkor esak egy láncszem hiányzott, és fel­mentettek. Most legalább három láncszem hiányzik. Az egyik, hogy nem az a ruha volt az élettár­samon a valóságban, mint a fény­képen. Aztán ellenkezően van be­gombolva a ruha, de van még más is... Dr. Antal Enikő, aki végighall­gatta a beszélgetést, már az első, 1983-as megvádolásakor is Mag­da János közelében volt. Igaz, ak­kor még nem volt szakvizsgája, tehát a buzgólkodásához a szak­mai érdeklődés adta a motivációt. Most a jogászt kérdem: valóban elfogultak a bűnüldöző és az igaz­ságügyi szervek Magda Jánossal szemben? A védő úgy találja, in­kább gesztus értékű eljárásban van része Magdának mind a rendőrség, mind a bíróság részéről. A nyomo­zás során is kínosan ügyeltek a törvényességre, de dr. Niku Valé­ria bírónő is pörgeti az eseménye­ket, a tárgyalások között kevés idő telik el, és ez azért megkülönböz­tetett bánásmódra vall. Termé­szetesen mind a fénykép ügyében, mind pedig a tanúk meghallgatásá­nak dolgában észrevétellel élnek, hiszen a vádlott adott esetben el­mondhatja kifogását a tanúval szemben, de ez nem elégséges ah­hoz, hogy a bíróság eltekintsen az illető kihallgatásától. Mindeneset­re a vádlott fenntartása egy adalék a vallomás értékeléséhez. A bíró­ság a kihallgatás ellenére is juthat arra az elhatározásra, hogy a tanú- vallomást kirekeszti a bizo­nyítékok köréből. Ezután hosszasan beszélgetek Magda Jánossal, és egyre nehe­zebben tudom palástolni csodál­kozásomat. Ez az ember, akinek a betűvetés is nehezére esik, máso­dik vakszimultán meccsét vívja komoly, jól felkészült apparátu­sokkal; a rendőrséggel, ügyész­séggel, bírósággal. Miközben az „ellenfeleinek” papírra van vetve a nyomozati anyag, írásba lefektet­ve a vádirat, Magda Jánosnak fej­ből kell kontráznia minden cselek­ményt, minden dátumot. Úgy ám, hogy a sakktábla nincs előtte. És mindezt kilenc hónapja egyfolytá­ban. És előtte ugyanezt húsz hóna­pig. Képletesen szólva, ha éjjel fel- költik, fel kell mondania azt, ami az ügy számára legkedvezőbb. Azt mondja, fárad, mindinkább nehe­zére esik már a koncentráció. Pe­dig ez a sakkjátszma az életéért folyik, mert kiszámolta, hogy ha ismét „bevarrják”, csak húsz év múlva kérheti az életfogytiglan fe­lülvizsgálatát, és ő az asztmájával aligha húzza 75 éves koráig. Ez az érem egyik oldala. A má­sik oldalon áll az igazságszolgálta­tás csapata. A bírónő lelkiismerete rajta, hogy olyan ítéletet hozzon, amely kizárja, hogy egy gyilkossal éljen együtt egy ház, egy utca, egy város, egy ország. Tudom, a bíróság túl sokat nem lehet a történés kiderítésé­ben. Megkapta a/ építőkocká­kat. melyekből lel kell húznia az igazság katedrálisái. Úgy. hogy az megálljon, úgy. hogy az időtálló legyen, úgy. hogy az építőmesternek ne kelljen szé­gyenkeznie miatta. Biztos, hogy a bíróság a legjobb lelki­ismerete szerint teszi a dolgát. Mégis, éppen ennek az ügynek a kapcsán merül lel bennem a kétség: a jog meg tud-e védeni bennünket mindenkitől, aki ve­szélyt jelenthet ránk. a társada­lomra? Magda János sokféle alak­ban jelenik meg előttem. Leggyakrabban Houdin. a nagy szahadulónnívész. ké|ié- ben. amint a paragrafusok le- kervényes polipkarjaiból menti ki magát. Ha ártatlanul kerüli tragikus esetek kellős közepé­be. úgy ő a sors kiválasztott balekja. I la gyilkos, ám a balhé elől mindig kitér, úgy zseniális bűnöző. A választ - a megnyug­tató és kikezdhetetlen választ - az igazságszolgáltatástól vá­rom. Úgyhogy én Önnek szur­kolok. bírónő! Palágvi Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom