Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-27 / 199. szám

1991. AUGUSZTUS 27.

Megyei körkép

3

Növekvő árak, csökkenő kereslet a bútorkereskedelemben

Az emberek közérzetét nagymértékben befolyásolja környezetük berendezése. Ma egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy alapvető berendezési tárgyaikat gyakrabban cserélgessék.

A megvásárolt bútorok bizony évtizedekig kísérnek bennünket még akkor is, ha már sem a divatnak, sem az ízlésünknek nem felelnek meg. A szolnoki Domus áruházban arra kerestünk választ: milyen változások figyelhetők meg most a bútorkereskedelemben, érezhető-e a piacgazdaságot jellemző verseny?

Lipcsei Imrétől, az áruház igazgatójától megtudtuk, hogy a Domus áruházak fő tevékenységi körét - így a szolnokiét is - a bútorkereskedelem alkotja, ami a forgalom háromnegyedét teszi ki. A fejlett országokban a bútoráruházakban az értékesítés több mint felét már a kiegészítő termékek adják, mint például a híradástechnikai cikkek, lakástextil, konyhai felszerelések, stb. A nyitás a szolnoki Domusban is már régen megtörtént, lakberendezési tanácsadást vállalnak, legutóbb éppen hang- szershopot alakítottak ki.

Az áruház vezetőjének véleménye szerint azonban bőven van még mit tenni a hagyományos bútorkereskedelemben is. Egyre természetesebb a vevőkörnek a minta utáni értékesítés, de a megrendeléstől a szállításig 30-60 nap is eltelhet. A bútoripar rugalmatlansága miatt nem képes rövidebb idő alatt kielégíteni a keresletet. A beszerzési források között éppen ezért egyre jelentősebbek a kisebb vállalkozások, amelyek élénkebben reagálnak a kereslet bármilyen irányú elmozdulására.

A bútorkeresletet a vásárlók jövedelme mellett az árak is nagymértékben befolyásolják. Ebben az évben a bútorok termelői árai már háromszor emelkedtek. Ez az egyik oka, hogy a bútorforgalom az első nyolc hónapban 15-20 százalékkal esett vissza. Relatíve kisebb a keresletcsökkenés az elemes és a kiegészítő, a kisebb bútorok esetében.

Vásárlási szokásainkat korábban az is jellemezte, hogy tartós fogyasztási cikkeket hitelben vásároltunk. Ez a lehetőség ma is fennáll, de az üzleti kamatok bevezetése óta a Domusban egyre csökken a hitelben történő vásárlás.

A bútorkereskedelemben ma még nem alakult ki jelentős verseny. Nagy, konkurens áruházak nincsenek egy adott településen. A megnyílt, kisebb kereskedések még nem igazán veszélyeztetik a nagyok pozícióit. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szemléletváltozás. Az ámház igazgatója szerint nem tartható sokáig az a szemlélet, ami ma jellemzi a Domus áruházakat: minden réteg - a legszegényebbtől a leggazdagabbig - igényeit ki kell elégíteni. Szakosodni kell, megcélozni valamely társadalmi réteget és annak igényeit kielégíteni. A jelenlegi technikai felszereltségük, áruházi méretük alapján a középrétegek vásárlóerejére számíthatna az áruház. De ma e réteg olyan átalakuláson mégy át, hogy csak rájuk építeni illúziónak tűnik. Bármilyen átalakulás következne be a bútorkereskedelemben, ez egyben az ipar változását is feltételezi. _ N. R.

Magyar

pszichológusok

első

világtalálkozója

A magyar és magyar származású pszichológusok augusztus 28-án kezdődő első világtalálkozójára 15 országból 75 magyar származású pszichológus érkezik - jelentette be a hétfői sajtó- konferencián Pataki Ferenc , az MTA Pszichológiai Intézetének igazgatója. A találkozó célja - folytatta -, hogy lehetőséget teremtsen a véleménycserére, s elmélyítse a kapcsolatokat a Magyarországon tevékenykedő, valamint a külföldön élő magyar származású pszichológusok között. Ennek érdekében a szervezők úgy állították össze a programot, hogy a világ különböző országúiban élő magyar pszichológusoknak módjuk legyen egymás munkásságának megismerésére. Ez pedig lehetőséget teremthet egy-egy konkrét tudományos témában az együttműködésre.

A többnapos - szeptember 1- jéig tartó - találkozó programja három nagyobb témakört fog át. Szó lesz a kisebbségek és az emigráció pszichológiai kérdéseiről, a fejlődés- és neveléslélektan aktuális vonatkozásairól, valamint a klinikai pszichológia kutatási eredményeiről és metodikai problémáiról. A konferencia hivatalos nyelve a magyar és az angol.

A tájékoztatón végül bejelentették: a Magyar Pszichológiai Társaság szeretné létrehozni a külföldön élő pszichológusok tagozatát. (MTI)

A tanár úr, aki méhészkedik

Csirke Béla csöndes, halkszavú, szelíd arcú ember. Sokan ismerik őt nemcsak lakóhelyén, Jászberényben, hanem városszerte is, hiszen majd húsz éven át tanította a kémia és a matematika tudományát a Gyakorló Általános Iskola diákjainak. 1970-ben vette kezdetét herényi pedagógusi pályafutása, és ugyancsak ebben az esztendőben költöztek be pelyhesparti lakásukba.- 79 ezer forintot kellett befizetni a lakásba,-amelynek akkor 199 ezer forint volt az ára. Komoly összegnek számított az akkoriban, nekünk meg különösen, hiszen csak csekély tanári fizetésünkre támaszkodhattunk. Kölcsönökből és a méhészkedésből származó bevételből tudtuk fedezni a beugrót. Szerencsés volt az akkori év számunkra, hiszen előtte nem sok hasznot hozott a konyhára a méztermelés. De épp ebben az évben még a méhészet is jól „összejött”. Meglett a lakás, de nemcsak megszerezni, bebútorozni, fenntartani is kellett. Szegények voltunk, de boldogok, hiszen megvolt amire vágytunk. De hát ezzel nem voltunk egyedül. Nemcsak a lakások jó műszaki állapota miatt szeretünk itt lakni. Egy házat a lakói tesznek élővé, lélegzővé. Csodálatosnak tűnő dolog, de ebből a lépcsőházból az elmúlt húsz év alatt senki sem költözött el. Ugyanaz a gárda él ma is itt, akik a kulcsátadáskor jöttek. Összekovácsolódtunk, összeszoktunk ennyi év alatt. Az sem túlzás, ha azt mondom, hogy meg is szerettük egymást. A hat lakás lakói között családias légkör alakult ki, amelyre jellemző mind a mai napig egymás megsegítése a bajban, de osztozkodás az örömben is. Kedves gesztusként kialakult a lépcsőházban az a szokás, hogy amikor valamelyik család gyermeke megházasodik, s elmegy otthonról, kap a lakóközösségtől egy ébresztőórát. Négy gyermekünk közül

kettő már kiérdemesült a vekkerajándékra. Biztonságot ad az a tudat, hogy nemcsak magamra, hanem a szomszédaimra is számíthatok.- Milyen volt, hogyan alakult a házon kívüli élet?- Lényegesen különbözött a városrész akkori arculata a maitól. Fokozatosan épült ki a ’70-es évek végére a lakótelep ma jól ismert zöldövezeti területhez hasonló arculata. Amikor ideköltöztünk, még szinte mindennapos jelenség volt az épülő házak és utcák közötti legelésző tehén, ló, birka és baromfi. A bolt sem állt még, bejártunk a Pesti Csemegébe. A hetvenes évek elejétől kezdett el működni mai formájában az ABC, és ugyancsak ekkoriban adták át az általános

iskolát, a bölcsődét és az óvodát. A jellegzetes garázssor is fokozatosan épült meg, a lakók közreműködésével. Sok társdalmi munkával igyekeztünk kinn is, benn is otthont teremteni magunknak.- Térjünk vissza egy kicsit a személyes történésekre. Tanár urat mint méhészt is sokan ismerik itt. Hogyan került kapcsolatba a méhekkel kémia-matematika szakos pedagógusként? .- Mindig nagyon szerrettem a természetet. Édesapám ugyan csizmadia volt, de vett egy szőlőskertet a város közelében, ahová gyakran kijártam én is. Amikor közeledett a tavasz, nagyon vágytam a Neszűrbe. Elvégeztem a herényi tanítóképzőt, és álláslehetőség híján elkerültem tanítónak a Tápiószentmárton határában lévő Bertalan-major- ba, ahol olyan kollégám akadt, aki méhészkedett. A többi aztán- ha nem is olyan gyorsan és simán - ment magától. Egyre jobban beleástam magam én is ebbe a tudományba, és 1957-ben- egyéves ifjú házasként - már volt egy kaptár méhem is. A kertes ház hiányát számomra tulajdonképpen áthidalta a méhészet. Nyaranta hajnaltól estig kint lehetek a jó levegőn a fák között, gondoskodhatok azokról a szorgalmas kis élőlényekről, amelyek tudtukon kívül nagy ajándékot adnak az embernek: az egészséget és életenergiát hordozó mézet. De az érzelmi oldala mellett az sem mellékes, hogy a megélhetésünkben is jelentős segítséget jelent ez a tartalmas, és több szempontból hasznos időtöltés. Az emberi kapcsolataim is bővültek, gyarapodtak, hiszen tagja vagyok a helyi méhészegyesületnek. Jó érzés családom és lakókörnyezetem mellett egy másik olyan közösséghez is tartozni, amelyben szintén sokat kaphatok és adhatok.

K. M.

(-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------^

Keddi jeflijzet_____________________________________________

A mi kis berlini falaink

Már nem lehet nem észrevenni fényes nappal az utcákon céltalanul őgyelgőket, a játszótéri padokon, a bokrok alján vagy a pályaudvarokon alvókat, a szemétben turkálókat. Emlékszem, néhány éve még legyintettünk rájuk, s elintéztük azzal, hogy csövesek, alkoholisták meg deviánsok. Csakhogy közben egyre többen lettek. S az egészben az a legdöbbenetesebb, hogy szép lassan kezdjük megszokni őket. Hozzátartoznak mindennapjainkhoz.

Kétségtelen, hogy Magyarországon nő a nyomor, egyre több a hajléktalan, rohamosan emelkedik a munkanélküliek száma, s ezzel együtt sok emberben a kilátástalanság, a kiúttalanság érzése kap lábra. Mert úgy gondolják, hogy szegénynek lenni bűn és szégyen. Ok szégyenkeznek és nem mi.

Ok és mi. Lám, már én is különbséget teszek köztük és köztünk. Pedig emberi mivoltunkban egyek vagyunk. így nekünk, a jobb sorsúaknak kell segíteni rajtuk. Mert van megoldás.

Mert például ha egy faluban nincs munkahely, akkor az emberek ugye téblábolnak, s mivel valamiből élniük kell, hát előfordulhat, hogy lopnak. Nos, ilyen esetben nem hiszem, hogy az egyedüli és üdvözítő lépés az lenne, hogy egy rendőr helyett kettőt vagy hármat állítanak be. Hisz az jóformán nem old meg semmit. Legfeljebb csak bérletet váltanak a balhékra, és kiássák a lövészárkokat. Mert be kell látni: ahol nyomor van, ott a bűnözés is hódít. így sokkal inkább okos és ésszerű munkerő-politikával vagy dohos, beszűkült tudatunk feljavításával lehet célt érni.

Ha megélhetési gondok szorítják az embereket, akkor a városokban, községekben lakók életének a minőségét kellene javítani, már ha erre is van pénz és jó szándék.

Persze nem úgy, hogy ha egy hivatali beosztásban lévő valakinek a hozzátartozója elcsen a közértből néhány holmit, azt az ügyet elsimítják, míg a másik emberről csak gondolják, hogy lopott, de máris pellengérre állítják. Egy ilyen világban sosem lesz rend, hisz az emberekben felgyülemlő hiányérzeteket nem tudják úgymond kompenzálni, és nem bírnak adni nekik valamit, miközben megkövetelik tőlük, hogy törvénytisztelő állampolgárok legyenek. Ilyen rend a valóságban nem, csak valamiféle álomvilágban jöhet létre.

S marad a nyomor, a szegénység, a másság, a szakadt ing, meg az a szituáció, amikor a hajléktalan fiatalasszony a hivatalban szoptatja meg gyermekét.

Persze az újságíró munkája során ennél sokkal súlyosabb helyzetekkel, sőt az öngyilkosság felé induló emberekkel is találkozik. Égy tiszántúli kis faluban például nemrégiben összefutottam a település legszegényebb lakójával. Ám hiába beszélgettünk több mint egy órát, a köztünk lévő távolság szinte semmit sem csökkent. Sőt, lehet, hogy még nőtt is, mert amikor kifizettem a kávéját, alig akarta elhinni, hogy e mögött nincs semmiféle sanda szándék vagy csalás. Pedig nem volt. Ezzel szemben a nagyvárosokban élő szegények sokkal másabbak, szóval óriási közöttük a különbség. Igaz, mind a kettő nyomor, csak a rájuk adható válaszok eltérőek.

Szinte erre a helyzetre rímelve, a napokban egy baráti társaságban éppen arról folyt a beszélgetés, hogy ez az ország igaz egy kicsit erőlte- tetten, mesterségesen, de mégis három részre szabdalható. A Dunántúl az európaibb, a Duna- Tisza köze már nem annyira, a Tiszántúl viszont egyenesen balkáni. Ez utóbbi megállapítás az

emberek beidegződésére, szocializációjára, feudális hierarchiához szokott szolgalelkűségére, a „ne szólj szám, nem fáj fejem”, vagy a „nem beszélek, mert még én húzom a rövidebbet” stílusára vonatkozott. Nos, ebben a megállapításban is lehet valami igazság, mert az a két folyó, nem sok hídjával tényleg, mintha valamiféle kis berlini falat képezett volna azért, hogy a különböző áramlatok ne nagyon hathassanak egymásra. Talán ha nincs a Duna meg a Tisza, s a közlekedés nem annyira körülményes, vagyis ha jobban átjárható lenne ez az ország, akkor ezek az éles határvonalak sem lennének meg. Ám így minél keletebbre megyünk az országban, megfigyelhető, hogy annál inkább nem tudunk mit kezdeni a hirtelen ránk szakadt demokráciával. Itt, ezen a tájon elképzelhető, hogy tán még azt is jobban vennék az emberek, ha vitéz Nagybányai Horthy Miklósné megint szétszórna egy kis pénzt a szegények között. Mert könnyen előfordulhatna, hogy akkor őt éltetnék és nem azt, aki mondjuk más értékek mentén dolgozik és próbál eredményeket elérni.

Tulajdonképpen ha azt mondom, hogy nekem jobban tetszik egy zűrzavaros demokrácia mint egy áttekinthető és vegytiszta diktatúra - nos, nem vagyok biztos abban, hogy a többség egyetértene velem.

Ugyanis az utóbbi időben sokszor beszélgettem munkásokkal, parasztokkal, s közülük többen is arról próbáltak meggyőzni, hogy jobban megtalálták a helyüket korábban, amíg megmondták nekik, hogy mit csináljanak. Tudták mi a dolguk, mennyit kapnak érte és kész. Ismerték korlátáikat, s lehet, hogy még jól is érezték magukat.

Persze szó sincs arról, hogy visszasírnánk a múltat, csak hát a demokráciát még mindannyiunknak tanulnunk kell. Vagy inkább a létezés technikáját kéne elsajátítanunk úgy, mint annak az ismerősömnek kellett volna, aki 18 esztendeig állami gondozott volt, s miután kikerült az intézetből, megjárt vagy féltucat börtönt, mert mindig lopott valamit. Eddig legalább már, tíz évet ült. S amikor legutóbb kikerült, többen is próbáltak foglalkozni vele, igyekeztek visszasegíteni a civil életbe, ám nem sikerült. Újból lopott, főleg azért, hogy visszakerülhessen a börtönbe. Mert ott minden olyan világos - mondta. Pontosan tudta mi történik reggeltől estig, ki kicsoda és így tovább... Ám amikor kijött, se lakása, se anyja, se ismerőse és fogalma sem volt arról, hogy a civil élet problémáit hogyan oldja meg. Hisz számára idekinn minden olyan véletlenszerű, és esetleges volt. Nem ismerte a létezés technikáját. De honnan, is ismerhette volna, hisz az intézetben 18 éves koráig még a kenyeret is más szeletelte, az ágyneműjét is más mosta neki. Onnantól kezdve meg mindig beesett egyik börtönből a másikba.

Hát negyven-egynéhány évig valahogy így voltunk mi is ezzel, hisz mindig más diktálta, más mondta, hogy mit csináljunk.

Igaz, hogy az utóbbi egy-két esztendőben lebontottuk azokat a sokat emlegetett évtizedes falakat, ám az emberekben kialakult régi reflexek, beidegződések még tovább élnek. Éppen ezért embertelenül nehéz közérthetővé tenni az itt élők jobb sorsáért sorompóba lépő jószándékot és kivédeni az ellendrukkerek gáncsoskodá- sait. De ez is sikerül, ha létrejön egy olyan rendszer, amelyik nem egy királyból és az alattvalók tömegéből, hanem a jogaikat és kötelességeiket kiválóan ismerő állampolgárokból áll.

Nagy Tibor

Természetpatika aSzéchenyin • Szolnokon, a Széchenyi városrészben is található e héttől természetpatika, így nem kell beutazni a városba gyógynövényekből készült termékekért és gvógykozmetikumokért. A megvásárolható készítmények és könyvek meílett ingyen megmérik a betérők vérnyomását is a Jászi Ferenc úti üzletben. Fotó: Mészáros