Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-24 / 171. szám

1991. JULIUS 24. Megyei körkép Eltitkolt jövedelmek nyomában Az APEH hathetes ellenőrzési akcióba kezdett Július 15-től hathetes akciót in­dított országszerte az APEH, azzal a céllal, hogy megvizsgálja: eleget tesznek-e a tavaly elrendelt nyug­taadási kötelezettségnek a ma­gánszférában dolgozó vállalkozók. Tizenötezer ellenőrzést, illetve próbavásárlást tartanak, és azokon a helyeken, ahol nem adnak nyug­tát, húszezer forintra büntetik a vál­lalkozót. A 15 ezer ellenőrzés az egyéni vállalkozók 4 százalékát fogja át, a társas vállalkozások üz­leteinek pedig mintegy 2 százalé­kát fogják felkeresni az elkövetke­ző hetekben. Mint Vámosi-Nagy Szabolcstól, az APEH osztályvezetőjétől meg­tudtuk, igen jelentős eltitkolt bevé­telnek, és így eltitkolt adónak lehet ily módon a nyomára jutni. Az APEH csupán az első félévi rutin- ellenőrzések során a tavalyi hason­ló összeg kétszeresét, 12 milliárd forint eltitkolt adót fedezett fel. A becslések szerint egyébként országszerte mintegy 200 milliárd forintra tehető az eltitkolt jövede­lemösszeg, és ez évről évre az inf­lációt jelentősen meghaladó mér­tékben nő. Az idei személyi jövedelem be­valláskor már egészen hihetetlen összegek szerepteltek az íveken: eszerint az adózó polgárok beval­lott átlagjövedelme tavaly 200ezer forint körül volt, a vállalkozók pe­dig átlagosan mindössze 160 ezer forintot vallottak be. Jóllehet való­ban nem minden magánvállalkozó gazdag ember, ám a hétköznapi ta- pasztalat nem ezt a jövede­lemszintet mutatja. A vállalkozók körében mind el­terjedtebb jövedelemeltitkolás egyébként egészen közvetlen ha­tással van mindannyiunk adótéte­leire, hiszen a költségvetés csak úgy juthat az előre betervezett be­vételhez, ha a vállalkozók által el­titkolt összegeket is azokon hajtja be, akiknek keresete fillérre nyo­mon követhető. Természetesen az APEH is tisz­tában van azzal, hogy a nyugtaadá­si kötelezettség - amely az egyetlen módja a valós vállalkozói bevéte­lek nyomon követésének - csak ak­kor tartható be, ha a vevők maguk kény szerítik ki a számlát. Épp ezért jó tudni, kik kötelezettek máris, és kik kaptak haladékot 1992. január 1-ig. Tavaly július elsejétől általában minden kereskedőre, vállalkozóra kötelező nyugtaadás, amelynek tartalmaznia kell az eladó nevét, adószámát, az áru ellenértékét. Át­meneti mentességet élveznek még egy fél évig az egyszemélyes élel­miszerboltok, a palackozott italo­kat árusító üzletek, a játékautoma­tákat üzemeltetők, azok a büfék, ahol nincs felszolgálás, a vásáro­zók és az utcai árusok. Persze itt is van kiskapu, amivel sokan éltek is, hiszen ha a butikos palackozott itallal bővítette profilját, akkor át­menetileg mentességet élvez. Min­denesetre az minden üzletfajtára igaz, hogy ha a vevő kéri, a keres­kedő köteles számlát adni. Az alig egy hete megindult el­lenőrzések tapasztalatai még nem általánosíthatók, de bizonyára nem elszigetelt az a zalai adat, amely szerint az összes megvizsgált vál­lalkozás több mint felénél „feled­keztek el” az iparosok, boltosok a nyugtaadásról. A mai helyzet tart­hatatlanságát jelzi az az adat is, hogy jóllehet több mint 200 ezer vállalkozónak kellene nyugtát ad­nia, eddig csupán hatezren vásárol­ták meg azokat a pénztárgépeket, amelyeket lényegében ingyen kap­nak. Az ódzkodás titka bizonyára az, hogy ezekbe a pénztárgépekbe beépítettek egy olyan fekete do­bozt, amelyik öt évig igazolja a bevételeket. Márpedig a bevétel az adó alapja lenne, ha hitelt érdemlő­en bizonyítani lehetne. P. Képes beszéd Ingyenálom Bár a Balatonról, az ottani ritka vendégforgalomról, csődről és pangásról ijesztő hírek érkeznek, úgy véljük, nem szabad általáno­sítani, és az egész országra kiter­jedő pesszimista következtetése­ket levonni. Mint látjuk, a szol­noki vasúti pályaudvar - a bala­toni szállodák állítólagos har­mincszázalékos terheltségéhez viszonyítva - meglehetősen élénk idegenforgalmat bonyolít le, mondhatni, alig van szabad „talpalatnyi” hely. A nonstop rendszerben üzeme­lő, teljesen ingyenes szálláshely kínálata nemigen nevezhető egyoldalúnak. Aki harántcsíko­kat akar a hátára, amoda fekszik, aki pedig hosszantiakat, emide. Mindkettőnek megvannak az előnyei, a harántcsíkos változat­ról nem lehet nagyot esni, én mégis a padot ajánlanám, mely­nek kellemes ívelése kedvező ál­mokat ígér, és leesni róla nem­csak a támlás oldalon nem lehet, hanem a másikon sem, hisz a ki­dugott láb és fej hánykolódás, avagy forgolódás esetén fenn­akadna a fém hurkában. Félő azonban, hogy a pályaud­vari maszekinvázió - hírlap­árusok, butikosok és egyebek - kiterjed a fekhelyek bérbeadásá­ra is. Vállalkozói világunkban nem kizárt, hogy - teszem azt - Kovács János és Kis Pista „Szun­di ’ ’ Kft.-t alapít, jó pénzért bérbe veszi a padokat a MÁV-tól, és az amúgy is zsúfolt utascsamokban kiterjeszti a magánaltatás szol­gáltatását. Valószínű a piaci szel­lem, az egészséges konkurencia javítaná a szolgáltatás minősé­gét, persze nem a két szép sze­münkért. Például: szimpla pad óránként tíz forint, kispárnával húsz, bilivel a pad alatt harminc, altatódallal vagy esti mesével negyven s így tovább. Es akkor már csak sajnálkoz­hat a tisztelt vendég, hogy anyám, én ingyen álmot akar­tam! ...- molnár h. lajos -D Fotó: Tarpai Fohász egy parkért Valljuk be, a Széchenyi-lakótelep (mint annyi más lakótelep) nem szépségdíjas. Talán madár­távlatból megkapó a rendezettsége, mint valami társasjáték figurái kezdőállásban, úgy sorakoz­nak az épületek, de lent ezek a nyomasztó monst­rumok - úgy érzed - rád akarnak dőlni, és a rendezettség sivársággá válik, ahogy a perzselő betonkockák között tévelyegsz. Persze voltak elszórt, lelkes kezdeményezések parkok, játszó­terek kialakítására, de ezek fenntartására, továb­bi gondozására - úgy látszik - elfogyott a pénz, s a lassú, de biztos enyészet omladozó bástyái lettek; a játszótéren rozsdásodó láncon nyikorog a hinta, a valaha zöld füvön pedig „kutyagumik” aszalódnak. Ballagsz például a zöld ABC és a szolgáltató­ház környékén, s emlékszel, évekkel ezelőtt gon­dos parkosítás folyt itt, szép, formatervezett, fe­hér színű padok guggoltak a járda szélén, a bolt előtt hozzájuk illő kerékpártároló pompázott, a facsemetéket pedig szintén a padokkal harmoni­záló hajlított vasrács védte, mondanom sem kell, kevés sikerrel. Mert nem tudni milyen mesebeli fanyűvők (talán akik a nyilvános telefonokat be­lezik ki rendszeresen) a facsemetéknek sem ad­tak túlélési esélyt, mint a gyufaszálat, kettétörték őket. A gondosan lefektetett burkolólapokat nap­perzselte fű és gyom veri fel, amit nem tud leta­posni az itt szaladgáló gyerekhad lába sem. Mert ez a terület még leromlottsága ellenére is nappal a gyeden lévő anyukák és lurkóik kedvenc helye, s estelente pedig az ifjúság ücsörög a padokon, melyekről egyre bőszebben pereg a valaha fehér festék, és itt-ott egy-egy léc is hiányzik, de ahol megvan, ott jól prosperáló együttesek neveit fa­ragták fába. Egyéb, bicskával vésett üzenetekből az is kiderül, hogy Lajos szellemi képességei nem az eget verik, ki kit szeret, valamint egy-egy nemzetközileg is ismert anatómiai piktogram ta­nulmányozásában Tévedhetsz el pihenés közben. A beton virágágyásokban is csak néhány gyom agonizál csendesen. Tudom: az enyészettel - főleg ha vandalizmus­sal párosul - szinte reménytelen versenyt futni. De itt ez a tenyérnyi hely, melyet egy tervező szépen megálmodott, és az álomból egy kis időre szívderítő valóság lett. Próbáljuk meg újból azzá tenni!- zsoldos ­Tiszaburától az illúziók v ilágbaj nokságáig Képzeljük el, hogy a lausanne-i Kongresszusi Palota csodálatos színpadán csendesen pipázva ül­dögél egy csikós szép, magyaros gúnyában, miközben igazi magyar muzsika szól. Hirtelen zeneváltás­sal keleties hangulatba kerülünk, szétnyílik egy hatalmas japán le­gyező, és előlép mögüle egy fekete ninja... Sok-sok tűz, lebegő kard, megjelenik majd eltűnik egy fehér galamb - feszült csend a nézőtéren, aztán összecsukódik a legyező, is­mét a pípázgató csikóst látjuk. És felcsattan a taps! Július közepén egy hétre az illu­zionistáké lett a svájci város. Ott tartotta 18. kongresszusát a mágu­sok nemzetközi szövetsége, és megrendezte a bűvészek világbaj­nokságát is. Szerkesztőségi szobámban nyá­rias civilben, kihajtott nyakú fehér ingben üldögél az említett csikós, alias fekete ninja, azaz a tiszaburai illetőségű fiatal bűvész, Nagy Csa­ba, aki egyedül képviselte Ma­gyarországot a találkozón. Alig pár napja érkezett, vagyis érkeztek haza, hiszen ezúttal már útitársa is volt.- Valóban. Június 29-én volt az esküvőnk Szolnokon, és nászúira mentünk Ágnessel. Időztünk Münchenben, Grazban, Zürich­ben, Genfben is, de a főcél a bű­vészkongresszus volt. Laikusok nem is lehettek jelen, csak szakmai közönség előtt léptem fel. napló Békés nyári bámészkodás erkélyünkről. Ötéves fiam feláll egy kisszékre, ő is nézelődik. Csendben könyökölünk. Lányok haladnak alattam, olyan húsz körüliek. Blúzuk kivágásából vonzó kunhalmok villannak az első emelet felé. A fiam odasúgja.- Apa, megcsöcsörésznéd őket?- Meg. Hát te?- Én is. Ha verekednének, még akkor is. Hallgatunk tovább, nézelődünk. Egy részeg im­bolyog. A fiam ismét a fülemhez hajol.- Apa, ez a bácsi olyan, mint Szamanta.- Mint kicsoda?- Tudod! A Dzsoki felesége.- Aha. Este van már, lassan sötétedik. Nagyobb csoport közeledik, fiatalok. Egy hetvenkedő fiú tartja szóval a társaságot. Beugrik egy név a napokban látott filmből: olyan, mint Hegyoldalban Bömbölő Szar­vasbika. S engedelmesen követi őt Fehér Borjú. No meg Üres Hordó, Toll Fülbevaló és Piros Karika ­hogy az indián neveknél maradjunk. Belőlük sem hiányzik a tüzes víz, úgy látom. Csendes a tér. Később két részeg férfi botorkál a kocsmából hazafelé.- Ezek is olyanok - súgja a fiam.- Milyenek?- Mint Szamanta. Valóban. A fél ország olyan, mint Szamanta. Tudják, a Dzsoki felesége. Dzsok menye, Bobi sógornője. Dallasban. A fél Magyarország olyan. No, nem olyan gazdag! Olyan részeges. Könyökölünk a szürkületben. A fiam karjára te­lepszik egy muslinca. Nézi, töpreng.- Apa, hány lóerős egy muslinca? Először meghökkenek, nyikkani sem tudok. Az­tán rájövök valamire: ez a gyerek annyira szereti az autókat, hogy mindent ehhez a fix ponthoz viszo­nyítva igyekszik megérteni a világból. Nézem az alant kacsázó részegeket. Talán egy ilyen fix pont hiányzik az életükből. Nem tudják, hogy hány lóerős egy muslinca. Körmendi Lajos- így nagyobb a siker súlya! Lá­tott-e a hatnapos program során sok újat, tanult-e a kollégáktól?- Inkább tanulságot szűrtem le: a bravúros kézügyesség kevésbé számít, most inkább a technikai trükkök a menők, távirányítással mozognak a tárgyak a színpadon. Show-műsort kell csinálni. A zene is nagyon lényeges, mert a fülbe­mászó muzsikát, az ismert slágere­ket amint meghallják, máris bejön a taps... Káprázatos program volt, különleges élmény, amit látni kel­lett, elmesélve már nem olyan. Szemtől-szembe olyan nagyokkal, mint például David Copperfield, akit a televízióban is látni olykor, most szombaton is lesz műsora. No meg a trükkök vására ... Szinte kezdettől figyelemmel kísérjük lapunkban Csaba művé­szi útját, ezért méltán izgat a do­log:- Hogyan jutott el a nagyok közé, a világtalálkozóra?- A jelentkezés mellé ajánló is kellett. Nekem Molnár Gergely, az országos bűvészklub elnöke adta az ajánlólevelet. Csakhamar kiderül, pénzt per­sze nem mellékelt hozzá, a költsé­geket saját erőből fedezték. Rá­ment a nászajándék is, mert az el- őtakarékosságból nem futotta. A fiatalok most néhány napot Tisza- burán, Csaba szüleinél töltenek, aztán, mint az újdonsült férj meg­jegyzi: ideje lesz állás után nézni. Hosszú szerződés kötötte őt a deb­receni Aranybika bárjához, két hó­napot Ausztriában is dolgozott, de újabb szerződése még nincs. Ág­nes, aki szolnoki lány, Debrecen­ben szerzett friss diplomával, orosz-német szakos tanárként a szolnoki nyelviskolában fog dol­gozni. Állandó tartózkodási he­lyük viszont Gödöllő, mert ott van lakásuk.- Valami újat szeretnék kitalálni, amíg az össze nem áll, nem akarok tartósan külföldön dolgozni. A fe­leségem szimpatizál a bűvészénél, bár ő még nem csinálja, csak segít, de megfordult a fejünkben, hogy közösen állítunk össze egy magya: ros számot, s azzal jövőre kint pró­bálkozunk. Talán Baden-Baden- be, az Európa-bajnokságra is elju­tunk.- A kővetkező világbajnokság?- Három év múlva, Tokióban lesz, bár a választásnál hajszálon múlt, hogy nem Budapesten. Jobb lett volna, hiszen a fiataloknak, akik inkább versenyeznek, kevés a pénzük. Japán szinte elérhetetlen messzeségben van. A siker azért közelebb is elérhe­tő, kívánom, hogy Nagy Csaba mi­előbb ismét magyar színpadon ta- lálkozhassék vele!- rónai - Fotó: Mészáros

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom