Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-20 / 168. szám

1991. JÚLIUS 20. Kulturális panoráma 9 Lehotka Gábor hangversenyéről Szerzőként is bemutatkozott Immár szinte biztosra vehető, hogy a nyaranta a Belvárosi Nagy­templomban megrendezésre kerülő hangversenyek egyikének vissza­térő vendége Lehotka Gábor orgonamüvész -,s az is biztosra vehető, hogy fellépésének híre minden alkalommal széleskörű érdeklődést kelt. így volt ez hétfőn este is: a templom padsorai csaknem szűkösnek bizonyultak a hangverseny közönségének befogadására. Pedig ez a koncert a szokványostól eltérő műsort hirdetett: az orgonamüvész ezúttal zeneszerzőként kívánt bemutatkozni a megyeszékhely közön­ségének. Szolnok és a megye között Kutya-macska barátság? Lehotka Gábor személye körül nemrégiben vihar kavargóit; épp ezért a hangverseny szervezőinek és a szerzői estet házigazdaként fogadó templomok elöljáróinak - Barotai Imre kanonok úr mellett a tiszaföldvári és a túrkevei refor­mátus egyházközségek tiszteletes urainak - elvitathatatlan érdeme az orgonaművész meghívása. Mind­hárman letették ezzel szavazatukat a megbékélésre, mely alapjául szolgál a rendszerváltásnak. Eb­ben az elhatározásukban bizonyá­ra megerősítette őket Jézus Krisz­tus példája, az „az vesse rá az első követ...” nagyon is időszerű mon­danivalója. Döntésük helyes voltát mi sem igazolhatná fényesebben, mint az a tény, hogy a három kon­certből álló sorozatot az MTA-So- ros Alapítvány támogatja. E sorok írójának az a határozott vélemé­nye, hogy a templomokból kiker­getni a kufárokhoz hasonlóan in­kább azokat az „előadóművésze­ket” kellene, akik a zene, és azon keresztül hallgatóságuk ellen kö­vetnek el merényleteket, - ilyen esetekről azonban sajnos nincs tu­domása. Habár az orgonaművész-zene- szerző korábbi szolnoki hangver­senyeinek egyikén már előadott néhány részletet saját műveiből, mégis ez a koncert tekinthető első szerzői estjének. Saját művein kí­vül csupán egyetlen komponista, J.S. Bach két nagyszabású orgona­darabja szerepelt az előadóművész műsorán, minden bizonnyal az utolérhetetlen példakép előtti fő­hajtás gesztusaként: úgy aze-moll Preludium és fuga, mint a g-moll Fantázia és fuga a művész tisztelő­inek elvárása szerinti kifogástalan, mintaszerű tolmácsolásban hang­zott el ezúttal is. A zeneszerző saját darabjai in­terpretálásához fogékony partne­rekre lelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Vájná Katalin karmester vezette Kamarakórusá­ban. A zeneszerző és a kórus közös tolmácsolásában ismerhette meg a közönség Lehotka Gábor Babits Mihály három fordítása ihlette da­rabját: a Zágrábi ismeretlen Him­nuszát Szűz Máriáról, Nagy Szent Gergely pápa Alkonyi Himnuszát és Szentviktori Ádám Húsvéti Énekét. Az egy csokorba tartozó művek utolsó darabjaként Mag- nentii Hrabani Mauri Pünkösdi Himnusza hangzott el. A kórusra és orgonára komponált műveket - melyekben néhol konvencionális zeneszerzői technikát alkalmaz, néhol pedig merőben új és eredeti hangon szólal meg a szerző - egy nagylélegzetű, szóló-orgonára komponált darab: a háromtételes Noel közbeiktatása tette változato­sabbá. A mű egyik témájaként a „Kirje.kirje, kisdedecske” kezde­tű népdal feldolgozása is hallható volt; azé az éneké, melynek dalla­mára nemrégiben hallgathatott az orgonahángversenyek állandó kö­zönsége egy nagyszabású impro­vizációt Vamus Xavér orgonamű­vésztől, s ilymódon összehasonlí­tásában is élvezhette a két kompo­nista sajátos stílusvilágát. A műsor befejezéseként az or­gonaművész a kórus és karnagya kitűnő közreműködésével - a ko­rábban már hal lőtt, szóló-orgonára írott tételek után - előadta a teljes Jáki misét. A mise, melynek részei kidolgozottságukkal, a mondani­valót tökéletesen aláfestő zenéjük­kel kivívták a koncert hallgatósá­gának tetszését és elismerését -, egyaránt sikert hozott a zeneszerző és orgonaművész Lehotka Gábor­nak, a karnagyok kamarakórusá­nak és Vájná Katalin karnagynak. Megfontolás tárgyát a komponista számára csupán a zaklatott hang­vételű Postludium-tétel képezheti, melynek átgondolása, átformálása „megérne egy misét”. (A zene tör­ténete nem egy zeneszerzőt ismer, aki a későbbiekben korrigálta egyik vagy másik művét.) A koncertről hazatérők beszél­getését hallgatva úgy tűnik, hogy Lehotka Gábort a szolnoki közön­ség újabb minőségében: zeneszer­zőként is szívébe fogadta. Szathmáry Judit A nemrégen lezajlott „miniszté­rium-megye” találkozó a közmű­velődés, közoktatás helyzetével kapcsolatosan sok érdekes problé­mát vetett fel. Ezekből adunk át egy csokorra valót olvasóinknak. A megoldandó és a korábbi évek­hez képest új feladatok már az óvo­dáknál elkezdődnek. Sokat közü­lük be kell zárni, részben a pénz, részben a jelentkezők hiányában. Az általános iskolák esetében el­lenkező irányú problémával talál­kozhatunk. Néhány kistelepülé­sen, amelyek eddig nem voltak önállóak, nincs hol oktatni. Saját erejükből nem is képesek ezt a gondot megoldani. Általános probléma ezen a területen is a nyu­gati nyelvet oktatók hiánya. A kö­zépfokú oktatásban a struktúra, az oktatás szerkezete a megváltozta­tandó. A gazdasági élet, a szerke­zet gyorsan változik, az iskolák­nak, ha talpon akarnak maradni, ehhez kell igazodniuk. Ez az elkö­vetkezendő évek nagy feladata lesz, s olykor vita forrása lehet a tényleges változások iránya. A kö­zépiskolákhoz kapcsolódó kollé­giumok helyzete főleg Szolnokon kritikus. A megye középiskolásai­nak 40 százaléka jár Szolnokra, a kollégiumi helyek pedig inkább csökkentek az elmúlt időszakban. A megye vezetői a szovjet lakta­nyák átadásában vélik a megol­dást. A minisztérium vezetői a ka­tonai kollégium sorsát sem látják reménytelennek. A felsőfokú oktatáshoz érve henysúlyozni kell, hogy a tanács­kozáson a legtöbb visszhangot ez a terület kapta. Különböző irányú megközelítések kerültek napirend­re, amelyek közül-az élet dönti el, melyek az életképesek. A legtöb­ben az együttműködés, a struktúra továbbfejlesztésének szükségessé­gét hangsúlyozták. Az együttmű­ködésnek két dimenziója vázoló- dott fel. Az egyik a megye főisko­lái közötti szint, a másik a közgaz­dasági főiskolák és az önkormány­zatok közötti, ide értve a két szol­noki főiskola anyaintézményét is. Abban nincs vita, hogy mind a mi­nisztérium, mind a megye, mind a város és az érintett főiskolák egy önálló közgazdasági jellegű főis­kolában gondolkoznak. A vita a „hogyanon”, a „mikoron” s a „miből” folyik. A minisztérium képviselője úgy véli, egy határo­zott, kiérlelt elképzelést minden további nélkül támogatnának. A közgazdasági felsőoktatással már a szerkezetet is érintettük. Itt kell még megemlíteni, hogy Jászbe­rény önállóan a humán szolgáltatá­sok felé veszi az irányt. Közműve­lődési intézményeinket az orszá­gosan is kiemelkedő munka és sokszor tragikus körülmények jel­lemzik, további nehezítő tényező a hatáskörök, a finanszírozási kérdé­sek rendezetlensége. A legkeve­sebb a gond a levéltár esetében, bár ott is raktár kell. A múzeumnak a mostani épület egésze felelne meg, amelyben most - ha nehézségek árán is - folyik a rekonstrukció. Szomorúan konstatálták az érde­keltek, hogy egy-egy kiállítás előbb eljut Franciaországba, az or­szág más vidékeire, mint a megyé­be, a városba. Az igazi nagy baj a megyei könyvtárban van. Szinte minden rendezetlen, s erről legke­vésbé az ott dolgozók tehetnek. Miként tisztázatlan a pedagógiai szolgáltatások helye, szerepe, s így a pedagógiai intézeté is. Az emlí­tett intézmények finanszírozásá­ban sajnos még nem következett be rendszerváltás. Sokszor tapasz­talható a csodavárás. A minisztéri­um képviselői is csak azt tehették, hogy több pénzt kívántak az intéz­ményeknek, de felhívták a figyel­met arra, hogy sok kérdést helyben kell megoldani. Fontos, hogy e közben a kutya-macska barátság elkerülhető legyen a megye és Szolnok városa között. Az egyházak említése nélkül nem lehet teljes az összefoglaló. Sok gonddal küszködnek, sok fel­adatot szeretnének felvállalni. Eh­hez pedig feltételek kellenek. Nagy gond a lelkészutánpótlás. A megyében most százan vannak. Ez évben mintegy 2500-an vesznek részt a hitoktatásban. Az iskolák általában segítőkészek, de vannak problémák. Jó hír az egyházaknak, hogy a híres mezőtúri gimnázium 1992 ősztől egyházi gimnázium lesz. Szapárfaluban befejezés előtt áll a templom építése, máshol jól halad, míg Martfűn az alapítás tör­tént meg. Jászberényben több in­gatlan átadásáról már megtörtént az egyezség, Szolnokon ez még várat magára. Karcagon a reformá­tus óvoda sem indulhatott el még az elképzelések szerint, viszont úgy néz ki, van lehetőség reformá­tus osztály indítására egészségügyi szakon. Szolnokon a zsidó hitkö­zség nehezményezte, hogy a volt egyházi épületben, amelyet vissza szeretnének kapni, most „kocs­ma” működik. Ez a probléma is jelzi, az ingatlanok ügyét közös megegyezéssel, rendezni kell. Eközben talán érdemes figyelem­mel lenni a kölcsönös érzékeny­ségre is. Ez a Tisza mozit üzemel­tetőknek is szól. Füle István OSCAR Stílusgyakorlatok: rajz szénnel és ecsettel Július 12-én képzőművészeti 'tábor nyílt Kisújszálláson kö­zépiskolai diákok részére. A tíz napig tartó, készségeket és isme­reteket fejlesztő nyári foglalko­zásokat Császár Gáspár kisúj­szállási rajztanár és Czobor Sán­dor, a József Attila Művelődési Ház munkatársa vezeti. Az ifjúság nevelése és a köz- művelődés érdekében tett szol­gálat az az erőfeszítés, amelyet a kultúrára nézve oly ínséges idő­szakban a tábor szervezői és tá­mogatói tettek annak érdekében, hogy tizenhat fiatal csekély saját hozzájárulás ellenében tartalmas szórakozással tölthesse el a nyár egy részét. Á képzőművészeti tábort anyagilag a kisújszállási ifjúsági ház, a József Attila Művelődési Ház támogatja, a gimnázium pe­dig kollégiumában ingyen bizto­sított kulturált szállást a résztve­vők számára. E táborozás külön érdekessé­ge, hogy a táborlakók között egyetlen egy kisújszállási diák sincs. A tizenhat fiatal zöme a kun városok középiskoláiból ér­kezett, de vannak itt fiatalok Szolnokról és a Jászságból is. A kisújszállási diákok ebben az időszakban a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum kertjében működő szabadiskolában hódol­nak a képzőművészet iránti szenvedélyüknek. A kisújszállá­si képzőmővészeti tábor egyik színhelye szintén egy emlékmú­zeum, a gyakorlati művészeti foglalkozásokat Papi Lajos, ma emlékmúzeum-és alkotóházként működő egykori lakóházában és műtermében tartják. A tábor iránt váratlanul nagy érdeklődés nyilvánult meg, a résztvevőket végül is negyven jelentkező közül választották ki. Mint ahogy Császár Gáspár és lusgyakorlatokkal is elmélyítve ilyen irányú ismereteiket. A tábor szervezőinek feltett szándéka, az érdeklődést látva és a munkában eltöltött néhány nap tapasztalatai alapján, hogy jövő­re újra meghirdetik ezt a progra­mot. Reméljük, szándékuk meg­valósításához támogatókat is ta­lálnak majd. R.G. Fotó: Illyés Csaba A tévé képernyője előtt Apropó: mit ér az ember? Lehet-e választ adni, konkrétan és meg- ' foghatót a címben szereplő kérdésre, arra, hogy mit is ér az ember? De nemcsak konk­rétan, általában is, mert mit mondhatnánk mást, mint üres közhelyekét: például azt, hogy sokat, vagy hogy mindent, vagy épp ellenkezőleg semmit - ha nihilista módon közelítünk hozzá. De azért is nem könnyű a válasz, mert valójában minden ember más és más, belőle két azonos nincs a földön. Hogy mégis érdemes feltenni a kérdést újra meg újra, akár a képernyőn is napjainkban, Ké­pes András műsora győzött meg róla szerda este; Kepesé, aki képes volt megéreztetni velünk a kérdés izgalmát, a válaszok sokrétű lehetőségét, még hogyha kielégítő, meg­nyugtató válassszal'ő sem szolgálhatott. Apropó című, egyórás, riportokból felépülő-, de valójában publicisztikus hevülétű műso­rában az ember értékelhető tulajdonságait villantotta fel - kezdve az emberi külső, a megjelenés mérlegelésével. Vajon jelent­het-e előnyt például a vonzó küllem, vagy épp a kevésbé szemrevaló soványaknak van előnyük másokkal szemben, például a kövé­rekkel, akiknél általában többet "keresnek, így tartja a babona. S ha csúnya vagy netán, lehet-e más értékekkel ellensúlyozni a kül­sődből származó hátrányokat? Feltette Ké­pes a kérdést a kifejezetten szépeknek is, ők vajon mit is .éreznek és érnek, például a csinos kirgiz lányok, akik különböző kft.:k közbejöttével most hazánkban tanulják a man’eken mesterséget, potom ötezerért ha­vonta, azaz áron alul. Lám, a piac hogy torzíthatja az értékeket! A rosszul működő piac, amely „leányvásár” formáját ölti. El­gondolkodtató volt látni a szép lányok füzé­rét, akik értéken alul keltek el az ügyeskedők piacán. Hát így mérettetnék meg az ember? Meg lehet-e mérni az embert a piac műkö­dése szerint, aligha. S erre adott bizonyságot két beszélgetés is, az egyiket a szemfüles Fekete Dobozosak készítették azokról a konfliktusokról, amelyek a külföldről, főleg Romániából jött s munkaerejüket olcsóafel- kínáló és az ugyancsak munkát kereső pesti polgárok között robbantak ki. Egyáltalán nem biztos támpont tehát, hogy az áruba bocsátott ember végül is mennyit, mit ér. Legfeljebh az állapítható meg, hogy adott pillanatban mennyire taksálja az, aki hasz­not szeretne húzni belőle. Akad persze, aki nem adja el úgymond magát, függetlenül, teljesen szabadon „tengeti” életét, mint az a bizonyos Dóka Attila, aki polgárpukkasztó különcködéseivel'tartja távol magától az emberek zsibvásárét;, képeket fest magának, s kedvese gondoskodik róla. Vajon mit ér ez az ember, ha ván erénye, miben áll? Ösztö­nösen éli világát, ösztöneit nem tudja érté­kesíteni, vajon mit kezdhetünk az efféle ém- berfajtával? Megszólalt a riportok sorában néhány csepeli munkás is, s az emberi érté­keket körültapogató program mondhatni át- tüzesedett ezen a ponton, kényes területre érkezett a kérdező: mit ér ma egy munkás, dolgozzon például az egykori Vörös Csepe­len. Nos, amit hallottunk, nem volt szívderí­tő, a munkássors keserűsége áradt belőle. Eltűnt a munkásöntudat is, legalábbis a ri­port szerint, s csak az lehet megnyugtató, hogy a munkás ma is barátja, híve az értel­mes, gyümölcsöző munkának; ezt az értékét ma is őrzi. Hogy mit ér az ember? - kérdésre meggyőző, mondhatni csattanós érvvel szolgált egy gyermektelen házaspárral ké­szült riport, ők mindent .elkövettek, vállalva a mesterséges megtermékenyítés ma még vitatható s némiképp restelerrdő megoldását i's, .csakhogy utód, utóduk születhessék, aki­ből majd ember lesz, ha idővel felnő. Riportokat szedett csokorba Kepes And­rás, s pátosz nélkül beszélt az emberről, akit igyekezett közelünkbe hozni; az embert, akit sokszor csak egyszerű adatként vagy adófi­zetőként, esetleg választópolgárként vesz- • nek tudomásul. Az Apropó (milyen silány, semmitmondó ez a cím,'aligha kelt elöljáró- ■ ban érdeklődést, s ez kár) a gondolkodás kivételes formájának tekinthető a képer­nyőn, mély bölcselet, publicisztikai hév és lüktető élet együtt jelent meg benne, szerves egységben. Valkó Mihály Stallone mint nevettető Ki hitte volna, hogy Ar­nold Schwarzenegger után a másik árnyékharcos, Sylvester úr is nekilát a has­csikorgató komédiázásnak. Hogy a keményöklű és agyú, ércszívű magányos lo­vag leteszi félkezéből a pán- célökíöt, letekeri habtestéről a töltényhevedert, kioldja homlokán a fejpántot, s el­kezd jóízűen bolondozni. Nevettetni! Persze, széles mosolyra nem ragadtatja to­vábbra sem magát (ha már olyan következetesen kivív­ta magának a fapofa jelzőt), inkább az események, a fél­reértések áradata sodorja a filmet a bohózat irányába. S félek tőle, hogy Stallone be­vált e szerepkörében, ezáltal nem is utolsó dobása ez a mostani a filmvígjátékpia- eon. A sztori nem új, a franci­ák már egyszer kiaknázták a benne rejlő végtelen lehe­tőséget, Louis de Funes-sel az élen. Angelo „Frankó” Provolone - Stallone maga - foglalkozását te­kintve született szeszcsempész és rettegett gazember. A mi jóked­vünk érdekében azonban megju- hászodik apja halálos ágyánál - igazi nagy-nagy könnyek csorog­nak kisfiús szeméből -, s kénytelen megígéri, hogy' felhagy áldatlan mesterségével, a becsület ingová­nyos útjára lép. Az atyának több se kell, mielőtt kihűlne végképp, ki­oszt egy-két „feloldozó’ ’ atyai tas- lit. Frankó épp hozzá is kezdene szentté magásztosUlásához, ám nem hagyják, gyanakodva tekinte­nek rá yolt gengszterkollégái. Rá- ■ adásul él kell sóznia gyorsán meg­ejtett lányákezét is, s ennek termé­szetesen sokféle akadálya támad. ' Ebből a kulimászból kimászni még egy filmjeiben Vietnamot és Afganisztánt megjárt partizán em­bernek sem könnyű... (A film 26-ától indul a mozik­ban!) -técsi­Stallone Filmbéli asszonya, a híres olasz színésznő, Ornella Muti. Czobor Sándor elmondta, céljuk nem a művészképzés, hanem a képzőművészeti ismeretek át­adása és rögzítése a készségeket is fejlesztő, élményt adó módon. Három, a modem művészetet meghatározó stílussal, az imp­resszionizmussal, az expresszio- nizmussal és a kübizmussal ba­rátkoznak a fiatalok ez alatfa tíz nap alatt, az elméleti előadáso­kon kívül manuális módon, stí-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom