Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-13 / 162. szám

1991. JÚLIUS 13. Kulturális panoráma 9 A falusi turizmusról Strasbourgban A falu, amelyet szeretek Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek az Európa-palotában Eltűnőben a régi falu, de vajon veszendőbe mehetnek-é értékei? Mit kezdhetünk az örökséggel, ami belőle ránk marad? Üzletiesen gondolkodván: értékesíthetjük; morálisan közelítve hozzá: megőrizhetjük magunknak és mindazoknak, akik érdeklődnek iránta. Akár múzeumba is gyüjthetjük. Jász­apátiban járt külföldiek - tanúsíthatom - sokáig emlegették az ottani paraszti múltat és kultúrát dokumentáló falumúzeumi kiállítást. Valami hasonlóra ösztönöz egy európai szervezet, a falusi turizmust szorgalmazó Euroter is, a falu régi értékeinek új életre keltésére, s ugyanakkor vonzó falusi környezet megteremtésére. Ehhez kellenek jó ötletek, kell hozzá összefogás és pénz is természetesen - bár nem ez a legfontosabb. Az Euroter azért hirdette meg maga is páneurópai pályázatát - címe Village que j’aime (Falu, amelyet szeretek) -, hogy ötleteket, elképzeléseket, esetleg terveket hozzon felszínre. A pályázat eredményhirdetése történt meg július 4-én az Európa-palotában, s ott voltak az ünnepségen Jász-Nagykun-Szolnok küldöttei is. Tudják-e, hol található Bellefosse fa­lucska - Franciaország melyik részén? Úgy vélem, aligha, s nem csoda, bizony mi is alig találtunk rá, pedig oda igye­keztünk. A térképen is hiába keresgél­tük, ott sem szerepel. Még a környékbe­liek is tanácstalanul nézegettek egymás­sen dokumentumokat, az esetleges eredményekről videofilmét, s küldje be a pályázatra. S Európa megmozdult, több mint ezer pályamunka érkezett az öreg földrész legkülönbözőbb országa­iból, közöttünk hazánkból tizenhatan vállalkoztak, illetve pályáztak. S ami ra, amikor hollétét tudakoltuk. S talán még ma is keresgélhetnénk, ha kéré­sünkre meg nem szán bennünket egy épp közúti ellenőrzést végző rendőr, aki örömünkre kocsijába vágva magát, el- ■ vezetett a megfelelő irányba, a Vogézek irányába, ahol a hegyek között húzódik meg a keresett, kedves falucska - százöt­ven lakosával, 900 méter magasan a tenger szintje felett. Polgármestere, aki vendéglátónk, egy asszony, akinek a szerepe - a későbbiekben majd kiderül -, korántsem merült ki a szíves fogadta­tásban. Hogy valójában mit is kerestünk mi ezen a vidéken, a megyei önkormányzat településfejlesztési irodájának vezetője, Lakatos István és munkatársa, Csík Jó­zsef és a népművelők megyei egyesüle­tének elnöke, dr. Horváth Attila, továb­bá e sorok írója, aki a nyelvi nehézsége­ket áthidalandó, csatlakoztatott a há­romtagú küldöttséghez? Röviden: kap­csolatokat! S az alkalrpat egy, a már a bevezetőben említett esemény kínálta. Egy ceremóniára voltunk hivatalosak, az európai pályázat eredményhirdetésé­re, az Európa Tanács (Conseil de l’Eu- rope) székházául szolgáló hatalmas pa­lotában, mely inkább hatalmas, mint­sem szép, belül szebben fest talán, mint sejtetni külseje engedi. Viszont jó érzés volt látni, hogy az épület előtti téren az alapító tizenkettek zászlai mellett ott leng már a magyar trikolór is, tagjai vagyunk a Tanácsnak; s némi büszke­ség tölthette el az embert, amikor a díj­kiosztó „szertartást” bevezető ünnepi szózatban az Európa Tanács főtitkára. Madame Lalumieíe külön is aláhúzta' a Kelet-Európából érkezettek jelenlété­nek fontosságát. Például Abádszalók Egy éve hangzott el a hívó szó, hogy aki úgy véli, úgy érzi, van hasznosítható ötlete arra, hogyan lehet vonzóbbá tenni mind a lakosok, mind pedig az odaláto­gató idegenek számára a falusi környe­zetet, hogyan lehet odacsalogatni az ér­deklődő turistát is, nosza, írja le, készít­követő beszélgetésben - egyelőre aka­dályai vannak, a vértesszőllősi önkor­mányzat nem túlságosan lelkes, aho­gyan az ötletgazda Jenei házaspár, mindketten a Ferropoli Kft. tagjai, diszkréten elárulták, nehezen találnak megfelelő helyet neki a településen. Kész tehát a terv, 22 sátor és a hozzá való kiegészítés úgy, ahogyan őseink laktak hajdanán benne, csak hát... S itt kapcsolódott be a gondolatsorba Laka­tos István, aki igen rokonszenvesnek találván Jeneiék elképzelését, rögvest akcióba lépett: mi lenne, ha ez jurtafalu nem az édes pannon tájra kerülne, ha­nem valahová a Nagykunságba? Vajon nem természetesebben élhetné-e életét a szikárabb kunsági puszta világában? (És vonzhatná oda a külföldieket is, te­gyük hozzá.) De ha a vértesszőllősiek mégis meggondolnák magukat, hason­lóképp a jurtafaluhoz, nem volna-e fel­építhető egy halászfalu eredetiben, egy teljesen ősi miliő a Tisza-tó valamelyik térségében? És miért ne készíthetné el a terveit a sikeres pályázó, hozzáértően! Eddig jutott a közös gondolkodás Stras- bourgban, s remélhető a folytatás ideha­za. Lám, milyen különös - vetődhet fel az emberben -, több ezer kilométert kel­lett megtenni, hogy két hazai fél idegen­ben egymásra lelhessen. De hisz a ren­dezvénynek magának is nem egyik célja volt-e, hogy így hozza össze egymással a különböző közösségeket? A vér- tesszőllősieket például nemcsak mi ta­láltuk meg, megkereste melegében egy dél-franciaországi falucska képviselője is, arra kérvén őket, ugyan építenének fel náluk is egy mini jurtafalucskát, ott ugyanis hasonló, ősi településformáról kicsiben vannak már példák, hadd bő­vüljön tehát a választék, amivel megkí­nálhatják az oda látogató idegeneket. S a kapcsolat meg is teremtettetett. (Le­het, hogy frank honban, a Pireneusok­ban előbb lesz jurtafalu, mint nálunk, idehaza? Szomorú lenne ...) Polgárok -szabad áramlása Talán nem érdektelen, mivel és mit nyerhettek a pályázók, főleg a legjobb kilenc, mert ennyi volt a díjak száma. Az első hely egy kis francia falunak Jenei József és Vámosi Andrea, a díjnyertesek Horváth Attila társaságában mes természeti környezet adottságait, s még inkább, hogy miként kívánják bő­víteni az idegencsábító lehetőségeket. Igaz, a szűkmarkúan osztogatótl díjak­ból egyiknek sem jutott,ám az elismerő szavakból bőségesen. Maguk a szerve­zők és a tekintélyes zsűri, köztük az •Európai Közösség, az Európa Tanács képviselője, továbbá miniszterek, be­vallotta, hogy szinte valamennyi munka díjat érdemelt volna, de hát honnan vet­tek volna ennyi díjat? Persze végül-mi, magyarok sem maradtunk díj nélkül, az öt különdíj egyikét a vértesszőllősiek- ■ nek ítélték, egy létesítendő sátorfalu ter­vezete győzedelmeskedett. A zsűri kü­lön is aláhúzta egyedülállóságát. És itt álljunk meg, egy kis kitérő kö­vetkezik. Ügyanis a díjazott, zseniális­nak, eredetinek minősített ötlet megva­lósításának - mint kiderült a ceremóniát „jutott”, merthogy alig néhány ezres., költségvetésük ellenére, már-már cso­dálatos módon m i 11 iókat tudtak elővará­zsolni, hogy falujukat komfortossá te­gyék, hogy egy holt falúból élő telepü­lést teremtsenek. Most az oklevéllel és az éremmel együtt 20 ezer ECU. ütötte a . markukat (az Európa Tanácsnál már ECU-ben számolnak és fizetnek), ez volt a fő díj, melyet maga a Tanács adott. A harmadik hélyezettek pedig az­zal bűvölték el a zsűrit, hogy ismertették több mint ezer darab mechanikus zenei hangszerekből álló gyűjteményüket, a hangszerek Európa minden tájáról szár­maznak, s múzeumba rakva őket, világ­raszóló falusi érdekességet jelentenek. Egy díjnyertes hollandiai pályázat azzal emelkedett ki, hogy dokumentálta: mil­liók keresik fel az aprócska falut, ahol fesztiválokat, különleges játékokat szerveznek rendszeresen. Minél von­zóbb falvakat, hogy minél többen keres­sék fel őket - ez a gondolat erősen összecseng a pályázatot szellemileg is támogató Európa Tanács törekvéseivel, ugyanis - és ismét csak Lalumiere asszonyt idézem, aki hangsúlyozta, „mi nemcsak a gondolatok szabad áramlásá­ért küzdünk, hanem azért is, hogy sza­badon áramolhassanak a polgárok is egy humánus Európában”. Emberek szabad áramlása - kapcsola­tok! Ami a határokat illeti, azok már aligha jelentenek akadályt, jellemzően a határként is szereplő Rajnán, annak egyik hídján például semmi nem jelzi, hol kezdődik Franciaország és hol vég­ződik a német terület. Bárki nyugodtan, TOURISM IN RURAL EUROPE TOURISME EN EUROPE RURALE EUROPÄISCHER TOURISMUS AUF DEM LANDE Kapcsolatok Alsó-Rajnával? A másik irány, melyet Leckler úr kép­visel, kapcsolatok az ifjúság és a kultúra területén, ő e vonatkozásban villantott fel lehetőségeket. Sőt, javaslatokkal is sibt Az Európa-palota bejárata oda-vissza közlekedhet rajta. A kapcso­latokhoz azonban ismeretség szüksé­geltetik, ezen az úton érhetünk el egy­máshoz. Küldöttségünk nem titkolt szándéka volt társakat találni egy kiépítendő fran­cia kapcsolathoz; megtalálni azokat, akik ebben a törekvésben segítségünkre lehetnek, hogy olyan francia falvakkal teremthessünk kapcsolatokat, amelyek­ben a falusi turizmusnak kialakult ha­gyományai vannak, s amelyeknek ta­pasztalataiból mi is meríthetünk. De egyáltalán, az önkormányzatok tevé­kenységének tapasztalatait is jó lenne kicserélni, különös tekintettel a telepü­lések fejlesztési lehetőségeire. És itt ka­nyarodhatunk vissza a már idézett .hegyi falucskához, Bellefosse-hoz. Mert pol­gármesterében, Alice Morei asszonyban igazi partnerre találtunk, aki népszerű, s akit jól ismernek Alsó-Rajnában, hiszen a falvak szövetségének egyik vezető egyénisége. De itt találkoztunk a Ferme Auberge napfényes teraszán az adott megye, Bas-Rrhin (Alsó-Rajna) műve­lődési és ifjúsági házai szövetségének direktorával. Theo Leckler úrral, aki igen nagy fogékonyságot tanúsított szándékaink iránt. Ragyogó környezet­ben - a friss levegőt a Vogézek erdei szállítják - két irányban is elindult a közös tervezgetés útja. Morei asszony a falusi polgármesterek esetleges cseréjé­nek gondolatát karolta fel, azaz egy olyan kölcsönös látogatás tervét, misze­rint először a franciák, majd ezt követő­en a megyénkbeliek kelnének útra, ta­pasztalatszerző „kalandozásra’\hogy a helyszínen cseréljenek eszmér, gondo­latot. Hogy azután majdegy-egy francia és magyar falu közvetlenül is‘ kapcsola­tot teremthessen, hogyha úgy hozza a sora. Talán már 1992-ben. Bár, a francia polgármestereknek igen sok a dolguk, hisz a faluban általában kevés a segítő a hivatalban, s ha egy alkalommal egy esztendőben meg is engedhetik maguk­nak, hogy kiránduljanak, egy-két nap- .nál tovább nem tarthat e kiruccanás - mondja a beliefosse-i polgármester. Persze rendkívüli esetben ez a kirándu­lás szerinte meghosszabbítható, s kinő­het belőle egy magyarországi utazás. O elszántan vállalta fel a gondolat propa­gandáját, ami biztató, bár kétségtelenül sok körülmény vár tisztázásra még. előállott. Megpendítette népművelők cseréjét, akik azután Szerinte tovább­építhetnék a megismerkedés után speci­ális kapcsolataikat, továbbá beszélt fia­talok cseréjéről, melyre ugyancsak mód nyílnék, hisz nyaranta ebben a megyé­ben is ifjúsági táborokat szerveznek, amelyben a fiatalok, a résztvevők kuta- tóútra indulnak egy-egy tájegység érté­keinek felfedezésére, ez a munkájuk. Egy ilyen táborban öt-hat tagú magyar csapat is vígan részt vehetne. Hogy mindez nem csupán szó, mely elszállhat könnyedén, az igazgató írásos formában is rögzíti hamarosan ajánlatait, s szep­tember havában meg is küldi az önkor­mányzat illetékeseinek, illetve a nép­művelők egyesületének. Külön fejeze­tet képezhet a falusi turizmuson belül is a családok kapcsolata, azaz francia és magyar családok barátsága, az úgyne­vezett „familiáris diplomácia” kiépíté­se. Ők is, mármint a franciák, mi is, magyarok a megyében készíthetnénk egy listát, hangzott el a hegyi randevún, ami olyan családok címeit tartalmazná, amelyek szívesen választanák az ismer­kedésnek ezt az útját. Kicsit talán ridegen hangzanak, szá- razak ezek a mondatok így, a lényegre szorítkozva. Ám ha valósággá válhat mindaz, amiről szó esett, s ebben a re­ményben búcsúztunk Bellefosse-től és vendéglátóinktól, akkor ez a kicsi, he­gyi település, amelyről most már ponto­san tudjuk, hol található, magassága, tündöklő tisztasága révén jelképessé is válhat. Valkó Mihály A díjkiosztó „szertartáson” külön is örvendetes, egynegyede Jász- Nagykun-Szolnok megyéből érkezett: Nagykörű, Abádszalók (Horváth Attila pályaműve), Nagyrév-Kunszentmár- ton, Tiszapüspöki küldte el dossziéját, amelyben arról számolnak be, milyen módon kívánják „értékesíteni” a kelle­Egy mechanikus zenei hangszer, amelyet a pályázók magukkal hoztak

Next

/
Oldalképek
Tartalom