Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-29 / 150. szám

1991. JÚNIUS 29. Nézőpontok 7 A kormányzó hazakészül Kenderesnek megkülönbözte­tett sorsot szánt a történelem. Azzal, hogy Horthy Miklós kor­mányzó szülőhelyéül jelölte ki, a falura hol széles kévékben hullt a fény, hol pedig borongós évti­zedek keserítették az itt lakókat. Mert, ugye, Horthy idejében épült posta, községháza, több is­kola, állomásépület, kövesút, vízvezeték-hálózat, amit a szom­szédos községek irigykedve néz­tek. Aztán jött a böjt az urbani­zációs farsang után, és évtizede­kig hallgathatták a kenderesi elöljárók, hogy „nektek nem kell semmi, mert Horthy mindent megépített”. A faluban máig megmaradt az igényesség a hu­mán szférában: a legjobb orvos, a legjobb prédikátor, a legjobb postamester kell a helybéliek­nek, mivel az nekik jár. Ezzel szemben megindult a káderek áramlása is: a faluba csak meg­bízható, jó elvtársak kerülhettek vezető beosztásba. Itt is műkö­dött tehát - egy másféle szelek­ció. Ettől aztán a jámbor község politikai hadszíntérré is vált, akarata ellenére. Ma érthető mó­don gyanakvó mindenki. Ami­kor az utcákat járva a polgárokat megpróbálom szóra bírni abban a kérdésben: vajon miként véle­kednek Horthy Miklós hamvai­nak hazahozataláról, legtöbben megtagadják a választ. De akik­nek véleményük van, azok is ké­munkatársai egymásnak adták a kilincset a községházán. Eltérő hangvételű cikkek jelentek meg a szándékról, és alaposan felka­varták a vizet Kenderes körül. Megnyugtatom, hogy most mindössze a végakarat aktualitá­sa miatt hozom szóba az itthoni újratemetést, hiszen Horthy Miklós végrendeletében az áll, hogy csak akkor helyezhetik ma­gyar földben örök nyugalomra, ha az utolsó szovjet katona is elhagyta az országot. Márpedig napjainkban ott tartunk ... Aztán hosszasan beszélgetünk a Horthy-legendáriumról, ami ugyancsak bőséges. Mesélik, hogy amikor kijött a délelőtti is­tentiszteletről, megállt beszél­getni a templomdombon az em­berekkel, és hiába érkezett lélek­szakadva a fullajtár, hogy várják az ebéddel, ott diskurált a temp­lom előtt a falubeliekkel, míg a délutáni istentisztelethez be nem harangoztak, és csak annak vé­geztével ment haza. Egy cigány­embert nem engedett be hozzá valamelyik kapunálló, mikor a kormányzó ezt megtudta, elza­varta a tettest, mert úgymond, hozzá mindenkinek szabad bejá­rása van. Emlékeznek arra is, hogy aratáskor szigorú gazda volt: már hajnalban kilovagolt ellenőrizni a munkát, de amikor a kenyémekvaló már keresztek­be volt rakva, és az aratók letet­deklődés. Tucatjával érkeznek a levelek a polgármesteri hivatal­hoz, és ezek íróinak 90 százaléka egyetért a hazahozatallal, a fenn­tartásokkal élő 10 százalék azok­ból tevődik ki, akik súlyos egyé­ni sérelmet szenvedtek a Horthy- korszakban, vagy pedig kemény Horthy Miklós felesége társaságában rik, nevük ne kerüljön nyilvá­nosságra. Azért ez még mindig békésebb véleménynyilvánítás, mint az a néhány év előtti, ami­kor Horthy egyik testközeli em­bere a kutyáját uszította rám, mi­dőn a portáján arról kérdeztem, milyen ember is volt a kormány­zó. Pedig Kenderes az egyetlen település az ország térképén, ahol vitéz nagybányai Horthy Miklóst az itt lakóknak nem tör­ténelmi mércével kell mérniük: nem kormányzói nagyságáról vagy esendőségéről kell véle­ményt mondaniuk, hiszen meg­teszik ezt a politikusok és a tör­ténészek, mindössze az emberi kvalitását kell mérlegre tenniük, amikor érzelmek fogalmazód­nak bennük arról, hogy milyen indulatokkal fogadják vissza a hamvakat a családi kriptába? Baranyi Mihály polgármester kissé megriad, amikor megtudja, mi járatban vagyok. Aztán azt is elmondja, miért: amikor a télen a Magyar Tengerészek Egyesü­lete felvetette a kormányzó ham­vának hazahozatalát, a sajtó ték a kaszát, nem akadt olyan summáslány, akit meg ne táncol­tatott volna. A polgármester szerint egyéb­ként minden feltétele megvan a hazahozatalnak, hiszen a húsz porhüvelyt befogadó családi kripta az egyházak jóvoltából megfelelő állapotban van. Ha a feleségét is hoznák, annak sincs akadálya, bár ő katolikus volt, míg Horthy református, ám a kripta éppen a katolikus és refor­mátus temető határán áll, s gya­níthatóan bölcs előrelátással épí­tették így meg. Konkrét tárgya­lások ebben a pillanatban nem folynak, de a közelmúltban ka­pott egy képeslapot Baranyi úr, amelyik Szimon Miklóstól, az egyik szorgalmazótól érkezett Lisszabonból, ahol a kapitány Bowden Ilonával, Horthy István özvegyével is találkozott. Felte­hető tehát, hogy a hazahozatal is szóba került. (Özvegy Horthy Istvánná új férjének a nevét vise­li.) Egyébként amióta a hír felröp­pent, országszerte nagy az ér­balosok azok, akik tiltakoznak a temetés ellen. Kenderesen is el­indult egy aláírás-gyűjtési akció, de a közel hatezres településen mindössze öt-hat támogatóra ta­lált a tiltakozó. Szalay Pál református lelkészt mint teológiát ismerő embert kérdem: az egyházközség mi­lyen érzésekkel várja vissza egy­kori tagját? A tiszteletes úr egy újságcikket vesz elő, melyben egy Párizsban élő emigráns esik neki durván Horthynak, és hábo­rús bűnösnek titulálja. A lelkész cáfolja, hogy az országból eltá­vozottak lennének a leghivatot- tabbak ítélkezni hazai dolgaink­ban. Egyébként a Svájcban élő ismerősei, genfi volt iskolatársai már érdeklődnek az újratemetés ceremóniájának pontos dátumá­ról, a repülőjegy megváltása mi­att. A tiszteletes úr érdekes pár­huzamot talált Horthy Miklós és Churchill életpályája között. Egyikük sem volt jó tanuló, mind a ketten jelentkeztek a ten­gerészeihez, de egyiküket sem vették fel. Végül mind a ketten bekerültek némi protekció ré­vén, mindketten elvégezték az iskolát, és mindketten vezetői lettek az admiralitásnak, majd egy országnak - aztán az életút­juk elvált, de a kezdet párhuza­Mindszenthy hercegprímás pél­dája bizonyítja, hogy egy-egy te­metési szertartás nem bolygatja föl az ország lelkét. Ami az újra­értékelését illeti, azt hamarosan el kell végezni: nyilvánvaló, hogy nem volt fasiszta diktátor, ahogy korábban beállítani kí­vánták. Voltak a kormányzása alatt pozitív és negatív jelensé­gek. Nem feltétlenül a legsöté­tebb pontja volt a történelemnek a Horthy-korszak. Ám az a beál­lítás is hamis volna, ha őt egy jó indulatú, kedves, liberális öreg- úrnak festenénk meg. Ne legyen zászlója egy késői feudális, utó- rendies restaurációnak. Jóllehet, a kormány politikájának vannak olyan elemei, amelyek efelé a tendencia felé mutatnak. Kitün­tetéseket akarnak visszaállítani, felvetik a reprivatizációt is, mindez azt jelzi, hogy a kor­mány számára nem túlságosan idegen Horthy szellemisége - ám ami a végső döntést illeti, ezt nem az országnak kell meghoz­ni. Családi ügy legyen a hazaho­zatal. Pető Iván, az SZDSZ frakció- vezetője belpolitikai veszélyt ■ A családi kripta, mely két vallás mezsgyéjén áll A kastélybelső, amikor még a vadászszenvedélyéről is híres kormányzó lakott benne nem lát abban, ha Horthyt szülő­helyén helyezik végső pihenőre. Inkább a külpolitikai reagálás miatt aggályoskodik. A szom­széd országok számára Horthy egyfajta külpolitikát, egyfajta te- ruletszemléletet jelképez, így aki a hazahozatalának szervezé­sébe belekeveredik, tudnia kell, mit vállal. A legszerencsésebb az lenne, ha a család bonyolítaná ezt a végső ceremóniát. Vissatérve a kenderesi lelké- szi hivatalba: oda is rengeteg le­vél érkezik, és az érdeklődők at­tól félnek, hogy esetleg titokban temetik majd el Horthy Miklóst, nem lesz benne az újságban a hazahozatal dátuma, ám ők sze­retnék tudni, s a kormányzóval az életük egy darabját temetnék újra. Ami pedig a temetés mikéntjét illeti? Alighanem erre a kapuci­nusok adhatnak példát, akik ce­remóniáját Szalay Pál ismertet­te. Megérkezik az elhunyt, s ki­szól a kápolna ajtónállója:- Kit hoztok? Hosszasan sorjáznak a címek, nevek: ilyen apostoli király, amolyan királyi fenség, mire az ajtó döngve bevágódik. Újra ki­szól az ajtónálló:- Kit hoztok? Mire a halotthozók:- Egy esendő, megtért embert. Erre a kapu sarkig kitárul. Hát így legyen. Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán A kenderesi kastély, amely ma szakmunkásképző iskola ma alighanem adalékkal szolgál­hat Horthy angolorientációjá­hoz. Az anyaggyűjtés közben a par­lamentben országgyűlési képvi­selőkkel is beszélgettem a köz­véleményben gyűrűző problé­máról. Körösi Imre MDF-es képviselő természetesnek talál­ta, hogy ott helyezzék örök nyu­galomba, ahol jól-rosszul politi­zált. Hőst nem kell belőle csinál­ni, hiszen többen tettek tőle több jót ennek a hazának, így az újra­temetését nem kell a politikai esemény rangjára emelni. Vitányi Iván szocialista párti képviselő már bőségesebb elem­zéssel szolgált. Pártjának nincs kifogása a hazahozatal ellen, ak­kor protestálnának, ha azt látnák, hogy Horthyt történelmi példává avatnák. Jászi Oszkár vagy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom