Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-25 / 146. szám
2 Hazai körkép 1991. JÚNIUS 25. A Hetek csúcstalálkozója előtt • • Antall: Örömmel utaznék Londonba- Amennyiben a hét vezető ipari ország londoni csúcstalálkozójának szervezőitől meghívás érkezik, örömmel utaznék az angol fővárosba, hogy Lech Walesával és Václav Havellel együtt tárgyaljak a közép-kelet- európai térség nyugati támogatásáról - mondta Antall József miniszterelnök az MTI munkatársának hétfőn adott inteijújában. A kormányfő azt is leszögezte, hogy hazánk és a térség országainak támogatása mindenképpen téma lesz a Hetek megbeszélésén, erről biztosította őt Helmut Kohl német kancellár, akivel hétfőn délelőtt telefonon beszélt. Megállapodtak abban, hogy Antall József még a londoni csúcs- találkozó előtt rövid magánlátogatást tesz a kancellár meghívására Németországban. A három kelet-közép-európai állam képviselőinek meghívását szorgalmazó Brzezinski-javas- lat kapcsán Antall József hangsúlyozta: külön-külön és egyeztetve is folynak az előkészületek, hogy a három ország a Hetek elé terjessze elképzelését a lehetséges nyugati támogatás módozatairól. Azzal most már a csúcsértekezlet valamennyi résztvevője tisztában van: nem lehet úgy támogatni a Szovjetuniót, hogy ezzel a támogatással hátrányba hozzák a térségnek azokat az országait, amelyek már eljutottak egy bizonyos szintre a demokratikus átalakulásban. Az MTI-nek adott interjújában Antall József kifejtette álláspontját a szovjet csapatok kivonulásával kapcsolatos pénzügyi tárgyalásokról, reagált Rácz Sándor és Torgyán József személyét érintő megnyilvánulására, szólt az FKgP hét végi nagyválasztmánya előtti várakozásairól, valamint a hatpárti tárgyalások e héten sorra kerülő újabb fordulójáról. (MTI) Annus Antal kontra Viktor Silov Holtponton a tárgyalások TV 2-müsorváltozás A Magyar Televízió TV 2 Intendaturájától kapott tájékoztatás szerint kedden és szerdán változás lesz a TV 2 műsorában a Parlamenti napló eltolódása miatt. Eszerint június 25-én, kedden 6-9 óra között sugározzák a NAP-kelte és a Reggeli információs magazin adását. A 16.10-kor kezdődő Hírek-Műsorelőzetes- Időjárás műsortól pedig változatlan a további program. Június 26-án, szerdán 6 és 9 óra között lesz a NAP-kelte, valamint a Reggeli információs magazin, majd 10 és 13 óra között kerül sor a Parlamenti napló, illetve a Kapcsoljuk az Országházat műsorra. Hasonlóképpen 14 órakor sugározzák újfent a Parlamenti napló és a Kapcsoljuk az Országházat műsort, s 16 óra 10 perctől (Hírek-Műsorelőzetes-Időjá- rás) a program változatlan. Austria Lottó ______ A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 25. heti osztrák lottó nyereményei az illeték levonása után a következő: 6 talá- latos 1 darab, nyereménye 11.899.890 schilling, 5 plusz 1 találatos 9 db, nyereményük egyenként 440.736 schhilling, 5 találatos 447 darab, nyereményük egyenként 13.310 schilling, 4 találatos 23.735 darab, nyereményük egyenként 334 schilling, 3 találatos 380.683 darab, nyereményük egyenként 26 schilling. A dzsókerszámra fizetett nyeremény 1.745.001 schilling. A nyerőszámok: 7,8,18,21,26,36, pótszám: 24 Dzsókerszám: 540.044. Totónyeremények 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 17 darab, nyereményük egyenként 417.377 forint, 11 találatos szelvény 394 darab, nyereményük egyenként 7.203 forint, 10 találatos szelvény 3.928 darab, nyereményük egyenként 1.084 forint. A kifizetés időpontja: 40.000 forint alatt június 29-től, 40.000 forint felett július 3-ától. Hatos lottó________ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Gyulán megtartott június havi hatos lottó nyerőszámai a következők: 21,27,28,31,41,42, a pótszám: 45 Tegnap este hét óra tájban feszült, szinte drámai vita után félbeszakadt a magyar-szovjet csapatkivonás anyagi, pénzügyi kérdéseivel foglalkozó hétfői tárgyalások. Annus Antal és Viktor Silov kormánymeghatalmazott abban állapodott meg, hogy este 23 órakor ismét találkoznak, hogy megvitassák a szakértők által időközben készített újabb jegyzőkönyv-, illetve megállapodástervet. Keleti György ezredes, a HM szóvivője ezzel összefüggésben ismételten rámutatott arra, hogy Viktor Silov a tárgyalások során mereven ragaszkodott ahhoz, a magyar fél számára elfogadhatatlan állásponthoz, hogy a tervezett jegyzőkönyv csupán a szovjet csapatkivonás tényét, az általuk átadott objektumok számát és értékét rögzítse. Az aláírandó jegyzőkönyben, de még még annak mellékletében se keriiljönek (Folytatás az 1. oldalról) háza dísztermében. Az ünnepség nyitányaként Meister Éva szín- művésznő, valamint Budai Zoltán és Szabó Béla előadóművészek adtak igen szépen válogatott, nagy sikerű műsort anyanyelvűnkről. Ezt követően König László polgármester az emelkedett hangulathoz illő köszöntőjében nyelvünk összekötő, megtartó erejéről szólt, majd Éder Zoltán, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára megnyitotta az Országos Verseghy Ferenc Nyelvművelő Versenyt. Éder Zoltán megemlékezett arról, hogy pontosan 200 évvel ezelőtt, 1791.június7-én mondta ki az országgyűlés, hogy országunk hivatalos nyelve a magyar, s így természetesen az oktatásé is. Ez az országgyűlési határozat Az Alkotmánybíróság - egy konkrét ügyben kezdeményezett eljárás során - határozatban állapította meg, hogy a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) kormány- rendelet 44. paragrafus (1) bekezdés b/ pontjában a „lakás céljára” szövegrész alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában többek között rámutatott, hogy a vizsgált rendeletrész szerint az állampolgárok, illetőleg a nem állami szervek tulajdonában álló szövetkezeti lakásokat és társasházi öröklakásokat a tulajdonos megfogalmazásra a magyar igények. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az objektumok állag- megóvásának elmulasztásából származó tetemes károk ugyanúgy figyelmen kívül maradnának, mint az ugyancsak nagy tételt - 60 milliárd forintot - képviselő környezeti károk. Annus Antal ezzel szemben ragaszkodott ahhoz a magyar állásponthoz, hogy a jegyzőkönyvnek a szovjet csapatkivonás tényén túlmenően rögzítenie kell a kialakult helyzet jellemzőit is. Ezt, mint kifejtette, annak ellenére is meg lehet és meg kell tenni, hogy a kártérítéssel összefüggő pénzügyi követelések mértékét tekintve eltérőek a két fél álláspontjai. A véleménykülönbségek ilyen módon történő rögzítése ugyanis egyúttal alapját képezheti a még nyitott kérdésekben szükséges későbbi tárgyalásoknak. (MTI) sarkallta többek közön Verseghy Ferencet is - Szolnok polihisztor költőjét, nyelvészét - anyanyelvűnk kutatására, tankönyvek írására. A tanszékvezető röviden értékelte Verseghy munkásságát, felidézte életútját, majd mai nyelvhasználatunkról szólva hangsúlyozta, hogy erkölcsi, szellemi és anyagi megújulásunk fontos alkotóeleme, hogy mennyire tudjuk pontosan megfogalmazni gondolatainkat, érteni a másikat, s ezáltal közel kerülni egymáshoz. Az országos döntőbe bejutott 10-14 éves diákok a táborozás után pénteken és szombaton mérik össze tudásukat anyanyelvi ismereteikből, az ünnepélyes eredményhirdetést pedig vasárnap délelőtt tartják meg. Lapunk 5. oldalán néhány versenyzővel készített riport olvasható. nélkül - maga használhatja, illetve lakás céljára részben vagy egészben bérbe adhatja, vagy másnak használatra átengedheti. Ez a tulajdonosi rendelkezési jogot korlátozó szabályozás - miután 1990 márciusában megszűnt az az MT-rendelet, amely addig jogi lehetőséget biztosított a tárgyalt lakások nem lakás céljára történő használatára, illetve hasznosítására - ellentétbe került a tulajdonnal való szabad rendelkezés elvével, s ez sérti a tulajdonhoz való alkotmányos jogot - állapította meg az Alkotmánybíróság. Országos anyanyelvi tábor és verseny Alkotmánybírósági határozat- a lakásügyi hatóság kiutalása Megnyílt a MARGARINT! Tegnap Szolnokon, a Baross úti üzletsoron megnyílt a Halápi es Társai cég „Margaret” illatszerüzlete. A reprezentatív boltban a márkás „Margaret Astor’ ’ világcég teljes választékával várják az érdeklődő vásárlókat (Fotó: T. Z.) Hosszú távú együttműködés Szolnoki Mezőgép - Landtechnik Rt. Mégis maradtak Rendőrségi vizsgálat indult egy illegálisan hazánkban tartózkodó szovjet hivatásos katona, valamint a megszűnő Déli Hadseregcsoport két polgári alkalmazottja és két szovjet útlevéllel rendelkező állampolgár ellen. Az öt személy még pénteken, Sziget- szentmiklóson egy rendszám nélküli Volgával közlekedett, amikor a rendőrjárőr igazoltatta őket. Az ellenőrzés során kiderült, hogy többek között milliós ösz- szegű forint, valamint külföldi deviza volt birtokukban, ezen kívül több gépkocsiokmányt, valamint nagy mennyiségű, tisztázatlan eredetű ruhaneműt és iparcikkeket is találtak a rendőrök. Ügyüket jelenleg a ráckevei rendőrség vizsgálja. Megtartja hagyományos keletnémet piacát a Szolnoki Mezőgép. A vállalat 1976 óta szállít adaptereket a szovjet exportra gyártott eszközök számára. Ezt az együttműködést a dollárelszámolásra való áttérés után is folytatni kívánják, a Szász-Anhalt tartománybeli Landtechnik Rt.-vei hosszú távú együttműködésre számít a Mezőgép. Ezért az Agrotek Mezőgazda- sági és Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalattal közösen képviseleti szerződésst kötöttek, illetve szándéknyilatkozatban határozták meg a további export-import kapcsolatot. A két magyar vállalat a szerződés szerint a német partner mező- gazdasági gépeit és alkatrészeit árulja, és népszerűsíti saját értékesítési helyein. A kereslet felmérése után a Mezőgép később a gyártásba is bekapcsolódna. A magyar mezőgazdasági gépgyár évente mintegy 3500 darab adaptert szállít partnerének, ezt a mennyiséget 1992-ben is exportálni fogja. A Szolnoki Mezőgép évi 4,5 milliárd forintos forgalmának 80 százaléka származott exportból. A vállalat termékeinek 65 százalékát az Agroteken keresztül értékesíti. Legjelentősebb partnerei: a volt NSZK, Franciaország, Hollandia. Belföldi, évi 1 milliárd forintos értékesítése az elmúlt évben egyhar- madára esett vissza, ezt a drasztikus csökkenést az export növelésével próbálja pótolni. A Mezőgép külföldi tőke bevonásával privatizációt tervez, ez leghamarabb fél év múlva kerülhet napirendre. (MTI)