Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-22 / 144. szám

Hazai körkép 1991. JUNIUS 22. I Rendőrségi felhívás 1991. június 20-án, 13.05-kor Tiszabura külterületén, a 3216-os sz. útvonal 34. sz. kilométere kö­zelében, a „pusztataskonyi”el- ágazásnál Molnár Mihály puszta- taskonyi lakos, kerékpáros nem adott elsőbbséget a védett útvona­lon haladó fehér színű, feltehető­en Lada 1200 tip. személygépko­csinak, és összeütköztek. A Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság kéri mindazo­kat, akik a balesettel kapcsolatban felvilágosítást tudnak adni, illetve a Lada személygépkocsi vezető­jét és utasait (meghallgatásuk vé­gett), jelentkezzenek a Tiszafüre­di Rendőrkapitányságon. Albán diplomáciai kapcsolatok _______ T irana. Albánia és az Európai Közösség csütörtökön diplomá­ciai kapcsolatokat létesített egy­mással - jelentette pénteken az ATA albán hírügynökség. Az al­bán kormány már korábban jelez­te kapcsolatfelvételi szándékát, és az EK nevében hétfőn Luxem­bourgban hasonlóan nyilatkozott Jacques Poos luxemburgi kül­ügyminiszter. A végleges döntést a szervezet csütörtökön jegyzék­ben közölte a tiranai vezetéssel, miután szerdán Albániát felvették az Európai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet tagállamai közé. Az EK hamarosan szakértői bizottságot küld Tiranába, hogy felméije egy kereskedelmi meg­állapodás megkötésének lehető­ségeit. Megnyitották a magyar reformátusok II. világtalálkozóját (Folytatás az 1. oldalról) gyományát, aki odahagyta Nyu­gat megannyi híres és békés egyetemét, hogy idehaza szol­gáljon”. Göncz Árpád beszédében megemlékezett a protestáns szellem óriásairól, köztük Balas­siról, Csokonairól, a nemzet füg­getlenségéért küzdő Bocskairól és a vallásszabadságot törvény­nyel szavatoló Bethlen Gábor­ról. A köztársasági elnök kö­szöntőjét a következő sorokkal zárta: „A reformáció a szellem forradalma volt, mely a keresz­tyén hitre kötelező szeretet és hosszú tűrés eszközeivel harcol­ta ki a világban érvényesülését. Hiszem, hogy az is marad. Úgy legyen!” A református egyház nevében Hegedűs Lóránt püspök, a zsinat lelkészi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A köszöntők után a magyar reformátusok II. világtalálkozó­ja Havadtői Sándor, Ameriká­ban élő lelkipásztor prédikáció­jával, Czine Mihály Dunamellé- ki Egyházkerület főgondnoká­nak beszédével és közös imád­sággal folytatódott. A világtalálkozón bemutatták Tóth Máthé Miklós „A zsoltáros és a zsoldos” című egyfelvoná- sos történelmi játékát. (MTI) Szaga van a laktanyáknak! Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban Többek között erről is szó esett tegnap, a Szolnoki Polgár- mesteri Hivatal szokásos sajtótá­jékoztatóján. A kincstári va­gyonkezelő szervezet vezetőjé­vel tárgyalt múlt héten ez ügyben az alpolgármester, s kérte, tegye­nek mielőbb lépéseket, elsősor­ban a Városmajor úti elhagyott szovjet laktanya elhullott állata­inak eltávolítására, a terület fer­tőtlenítésére. Azóta erre - a több­szöri nyomatékos felszólítás el­lenére - válasz még nem érkezett. Bűz ide vagy oda, ennél sokkal jelentősebbek a különböző kör­nyezeti szennyezések, bár kide­rült, Szolnokon jobb a helyzet, mint például a Dunántúl néhány laktanyájában. Ennek ellenére Szolnokon meghaladják a 150 millió forintot az elmaradt rekul­tiváció költségei (például vastag betonalapok eltávolítása). Elhangzott még, hogy hétfőn az alpolgármester a víz- és csa­tornamű vállalat igazgatójával találkozott, a vállalat átalakulá­A megyei közgyűlésen Alapítványok, kitüntetések születtek (Folytatás az 1. oldalról) A díjat 1992-től a megyei köz­gyűlés adományozza augusztus 20-án azoknak, akik a társadak mi, gazdasági, tudományos, kul­turális, művészeti életben, az ok­tatásban, a gyógyításban, az ipa­ri, a mezőgazdasági, a kereske­delmi, a műszaki és egyéb terü­leteken kiemelkedő tevékenysé­get fejtettek ki. Évente öt díjat adományozhatnak. A közgyűlés határozott arról, hogy egymillió forint indulóva- gyonnal „Jász-Nagykun-Szol- nok Megye’ Tudományáért ^Ala­pítványt” alapít a tudományos élét segítésereT menedzselésére, á tudományos élet területén dol­gozók érdekképviseletének tá­mogatására. Az alapítványhoz Szolnok önkormányzata 250 ezer forinttal járult hozzá. Elfogadták a „Jász-Nagykun- S zolnok Megyei Vállalkozásfej ­lesztési Alapítvány” létrehozá- saTísTTízt a megye társadalmi szervezetei, pénzintézetei, válla­latai, vállalkozásai, érdekképvi­seleti szervei, önkormányzatai és a Magyar Vállalkozásfejlesz­tési Alapítvány közösen hozták létre. Célja, hogy segítse a régió vállalkozásait, fejlessze a helyi munkaerő vállalkozói ismereit, készségeit. Az alapítvány va­gyonából nyilvános pályázat út­ján anyagi juttatások nyújthatók. Még egy alapítvány létrehozá­sáról határoztak: „A Tiszazug és a Körös-völgy holtágainak hasz- nosításáért” elnevezésű alapít­ványról) Döntöttek arról is, hogy eme­lik azoknak a lakossági kötvé­nyeknek a kamatát, amelyeket a 4-es főút Szolnokot elkerülő sza­kaszának megépítése segítésére bocsátottak ki. Ézek a kötvények jelenleg 12 százalékkal kama­toznak. December 15-től ezen az alapkamaton felül további 12 százalék kamatprémiumot is ki­fizetnek. Nagy vita előzte meg annak az előterjesztésnek az elfogadását, amely a megyei víz- és csatorna­mű vállalat részvénytársasággá történő átalakításának feladatai­ról szólt. Végül a megyei köz­gyűlés úgy döntött, hogy a víz- és csatornamű ne csak a rész­vénytársasággá történő átalaku­lás lehetőségét vizsgálja meg, hanem az üzemigazgatósági szintű működés lehetőségét is. Ugyanakkor a helyi önkormány­zatok nyilatkozzanak a számuk­ra elfogadható formáról. A következő napirendi témát viszont vita nélkül fogadták el: Schwajda Györgynek, a Szigli­geti Színház igazgatójának a ki­nevezését meghosszabbították 1992. július 31-ig. Jut eszembe! Ismét nyár, és ismét az ál­dozatait szedő cseppfolyós halmazállapot. A vízhalál az elmúlás legostobább fajtája. Elég egy tánciskolái lábralé- pés, egy ki nem tett index a közúton, és a víz ezért embe­réletet követel. Kicsit nem lehet vízbe fulladni. Itt nincs nyolc napon túl gyógyuló baleset. Olvasom az újságban, hogy egy kánikulai hét végén huszonnégyen lelték halálu­kat folyókban, tavakban. És a felelősök: a felnőttek, akik hűsölni próbáltak, aztán a szülők, akik nem voltak elég körültekintők stb., stb. Ne­kem viszont eszembe jut a drága barátom, aki kris­tálytiszta logikával ezt prog­nosztizálta: - Felment a strandbelépők ára a csillagos égbe. Meglátod, mennyi víz- befulladás lesz! Tényleg, enre az összefüg­gésre gondolt valaki?-pb­A Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat Gép- és Járműjavító Üzeme vállalja: Gépjármüvek javítását- személy és tehergépkocsik, pótkocsik mindennemű javítása, fényezése, műszaki vizsgára felkészítése,- különleges felépítmények javítása, daruk szerkezeti és fővizsgálata. Építőipari gépek javítását, telepítését • földmunkagépek és szerelékeik igény szerinti javítása,- betonkeverő, betonpumpa, habarcskeverő, vakológép, légsűrítő, talajtömörítő gépek, szállítószalagok, szerelőállványok, személy- és teherfelvonók, téliesítö gépek stb. Egyéb szolgáltatások- forgácsolás, marás, fékdob szabályozás- műhelygépkocsival telephelyen kívüli javítás, szerviz, vontatás- gumiabroncs-szerelés minden méretben- bértargoncázás Várjuk megrendeléseiket! Szolnok, Vércse út 17. szám alatt hétfötöl-pénteklg, 7-15.30-ig. Telefonon: 56/34-755/25 m., fax: 56/32-575 [CRÖM-VANAD|UMl sának lehetőségeiről beszélget­tek. Ugyancsak ő a környezetvé­delmi felügyelőség elé terjesz­tette az Ipari Minisztériummal e héten egyeztetett tervezetet, amely a Tiszamenti Vegyimű­vek által pártolt akkumulátorle­rakó létesítésének körülményeit tartalmazza. Ebben a kérdésben az önkormányzat jelenlegi állás­pontja: várakozás a döntéshoza­talra. Foglalkoznak a városhá­zán a városi tv új helyre költözé­se műszaki feltételeinek megte­remtésével is, a stúdió kialakítá­sára a hivatal 5 millió forintot szán. Hétfőn a polgármester nap­ját a megyei rendőrfőkapitány meghallgatásával töltötte, aki rövidesen választ ad az új városi rendőrkapitány személyét illető­en. S végül megtudhattuk, azon megtiszteltetés érte König Lász­lót, hogy a Vízgazdálkodási Tár- sulatok Országos Választmá­nyának alelnökévé választották. técsi Terjeszkedik a Renault (Folytatás az 1. oldalról) Nos, így került kapcsolatba a francia állami óriásvállalat hazai főhadiszállása és a T & T Kft. Ennek eredményeként immár második hete működik az első au­tószalon a megyeszékhelyen. A Sütő utcai bemutatóteremben fo­rintért megvásárolható a jó hírű cég mintegy negyven típusa, a mozgékony ötöstől a fényűző lu­xuslimuzinig, a 25-ösig. É mellett természetesen kaphatók még kü­lönféle teherbírású kisáruszállítók, kombik és mikrobuszok, amelye­ket a személykocsikhoz hasonlóan egy-három hét alatt szállítanak le a boldog, tehetős vevőknek. Csupán a páncélozott furgonra kell néhány hónapot várni. Akinek viszont megfelel a készleten lévő autó, akár azonnal is hazaviheti. A legnépszerűbb típuscsalád kétségtelenül az 1991-es év autó­jának megválasztott Clio, mely pestiesen szólva ki van találva. Meglehetősen élénk az érdeklődés a 19-es számot viselő modellek iránt is. Ez utóbbi kétféle karos­szériával készül, és az európai si­kerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a négykerekűek oroszlánbar­langjában, a német piacon ez az első számú importkocsi. A jelenlegi autószalonban azon­ban nem sokáig lehet ezeket a jár­műveket megvásárolni, ez ugyanis ideiglenesen létesült. Dr. Pintér Zoltán cégvezető elmondta, elkép­zeléseik szerint a jövő év végére a 4-es út várost elkerülő szaícasza mellett 40-50 milliós költséggel felépül az igazi Renault-komple- xum, persze ha a hatóságok is úgy akarják. A tanulmányterv szerint lenne itt 300 négyzetméteres be­mutatóterem, éjjel-nappali szerviz festőműhellyel és mosóval, Shell- töltőállomás és gyorsétterem, ahol mellesleg harminc-negyven em­bernek biztosítanának majd mun­kát. Addig is a kocsik szervizelését az autóklub szolnoki műszaki állo­mása vállalta, ahová már megér­keztek a gyári célszerszámok, és a szerelők is megismerkedtek a Re­nault műszaki tartalmával. A teljes körű alkatrészellátás magától érte­tődően megoldott. L. Z. Tegnap Szolnok szabadtéri színpadán szokatlan közösség töltötte meg a nézőteret, s szo­katlan előadók követték egymást a színpadon is. Bizonyosan azok voltak most kevesebben, akik csak úgy találomra, egyszerű já­rókelőként tévedtek arra, s top­pantak be egy zenés evangélizá- ciós műsor kellős közepébe - in­kább azok telepedtek le a kék ég alatt, akik tudták, hová és miért jönnek. A Hit Gyülekezet városi szervezői azonban nem kérde­zősködtek, mindenkire kedve­sen visszamosolyogtak, akik csak átlépték a kaput. Egy szol­noki boxbajnokból lett evangé­lista szavai után rockosra hang­szerelt vallási dalokat pengetett gitárján az első előadó, majd őt követően egy szólóénekes lépett a pódiumra, aki nem is olyan rég még országosan ismert heavy metal csapat tagjaként járta a ke­mény muzsika útjait. Fellépett még Pajor Tamás Ámen nevű együttese is, s aztán befejezésül - ahogy mondani szokták, az est fénypontjaként - egy amerikai fiatalokból verbuválódott panto­mimcsoport adta elő testképek­ből álló műsorát a Romlás vilá­gáról. A Teen Mania nevű kül­földi misszióscsoport tagjai egész nyarukat Magyarországon töltik, megyénkben az elmúlt hé­ten több helyen is nagy sikerrel felléptek, gyakran spontán, csak úgy az utcán. (técsi) üun; WVIl műi És ha ma befizeti, legkésőbb 1991. auguszus 31-ig átveheti Skoda Favorit 135 L a legkedvezőbb áron, áfával együtt csak 419 500 Ft-ért GARANCIÁVAL, korlátozott darabszámban! KEDVEZŐ LÍZINGELÉSI LEHETŐSÉG! GARANCIÁLIS JAVÍTÁSOK AZ INTERSERVICE ORSZÁGOS HÁLÓZATÁNÁL! Forgalmazza: Iff® d!Wjr Külkereskedelmi Vállalat 1087 Budapest. Andrássy út 10. AGROKER Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat 6000 Kecskemét, Halasi út 29 Részletes felvilágosítás és befizetés: Budapesten — Komplex: 111-6297, 111-7010, Kecskeméten — AGROKER: 7^28-600, 29-184. AZ INTERSERVICE GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ ES KERESKEDELMI KFT. TELEPHELYEIN VÁC: 27/10-608, GYŐR: 96/29-123, DEBRECEN: 52/12-104, SZEGED: 62/11-069, PÉCS: 72/10-942, VESZPRÉM: 80/25-684. Munkatársaink további részletes információkkal szívesen állnak rendelkezésére! Jelentkezési határidő: 1991. július 5. Az igények kielégítése a jelentkezés sorrendjében történik! Siessen! Most olcsó! Pantomim és hit

Next

/
Oldalképek
Tartalom