Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-22 / 144. szám

II. évfolyam 144. szám 1991. június 22., szombat Ára: 7.90 Ft „A reformáció a szellem forradalma volt” Megnyitották a magyar reformátusok II. világtalálkozóját „Bízom benne, hogy a világta­lálkozó hozzájárul az óhazában, a kisebbségi sorban és a fészek - telen szétszórtságban élő ma­gyarság szellemi és lelki közös­ségéhez, azoknak a gyökereknek a felkutatásához és életben tartá­sához, amelyek az anyaország­hoz kötik idegenben élő honfitár­sainkat - ezekkel a szavakkal kö­szöntötte a magyar reformátusok II. világtalálkozójának megnyi­tóján a részt vevőket Göncz Ár­pád pénteken, a szinte zsúfolásig megtelt budapesti Kisstadion­ban. A köztársasági elnök remé­nyének adott hangot, hogy a vi­lágtalálkozó elősegíti az egyhá­zak egymásra találását, hozzájá­rul az egyházakban megkezdő­dött megújulási folyamatok ki­terjedéséhez. Göncz Árpád hangsúlyozta: szükséges, hogy az egyházak megkapják a külde­tésük betöltéséhez nélkülözhe­tetlen feltételeket, és így teljesít­sék önként vállalt küldetésüket; az értelmiség és a fiatalság be­kapcsolásával elősegítsék lelki sebeink orvoslását, nemzetünk felemelkedését. A köztársasági elnök kijelen­tette: „Hiszem, hogy a reformá­tus egyház megőrzi azt a Mohács után megjelent új emberideált, a reformáció legmaradandóbb újí­tását, az autonóm személyiséget, a részekre szakadt hazában szent elszántsággal vándorló, fáradha­tatlan református prédikátor ha- (Folytatás a 2. oldalon) Három • • m • • otos a lottón A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 25. heti szelvények ér­tékelése során három darab öttalálatos szel­vényt találtak, egyet Budapesten, kettőt Miskolcon, mindhá­rom előfizetéses szel­vény. Az kiértékelés lapzártakor még tar­tott. Német mezőgazdasági gépek Budapest Mezőgazdasági gépek és alkatrészek magyaror­szági forgalmazását kezdi meg a német Landtechnik Rt. Schöne­beck, az Agrotek Mezőgazdasági és Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalaton keresztül. Augusztus­ban megérkezik 50 darab szecs­kázógép, 1992-ben pedig már 100 darab gépet szándékoznak eladni a magyar piacon. A német cég mintegy 7 millió márkás for­galomra számít évente. Beilin diadala A német főváros kormányzati és parlamenti székhellyé történt választása elégedett, helyenként túláradó reagálásokat váltott ki berlini politikusokból. Eberhard Diepgen, Berlin kormányzó pol­gármestere bevallotta, hogy az éj­szakai Bundestag-szavazás után „nagy kő esett le a szívemről”. A szavazás kimenetele szerinte a Berlin és a keleti tartományok iránt érzett felelősség elismerését jelenti. A „porosz vízfejtől” ag­gódók megnyugtatására a kor­mányzó polgármester leszögezte, hogy Berlin „nem akar a centra­lizmus városa lenni”. Annus-Silov tárgyalás Budapest Tegnap 11 órakor folytatódtak a tárgyalások a ma­gyar-szovjet csapatkivonás anya­gi, pénzügyi kérdéseiről. A ma­gyar delegációt Annus Antal kor­mánymeghatalmazott, a szovje­tet pedig a kormánymeghatalma­zottként vissszatért Viktor Silov vezeti. Mint ismert a szovjet fél kedden váratlanul 48 milliárdról 100 milliárd forintra emelte köve­telését. A magyar követelés szin­tén mintegy 100 milliárd forint Ismét Orbán Viktor a frakcióvezető Lsmét Orbán Viktort választot­ta vezetőjének két tartózkodás mellett ellenszavazat nélkül a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja. Megerősítet­te tisztségében a három eddigi frakcióvezető-helyettest: Áder Jánost Deutsch Tamást és Szájer Józsefet is - tájékoztatta Bayer Zsolt, a Fidesz szóvivője a fiatal demokraták pénteki évadzáró frakcióülésén született döntésről azMTI-t Shell-kút, gyorsétterem, festőműhely Terjeszkedik a Renault ■ A gazdaság tespedtségének idő­szakában sajnos hozzá kellett szok­nunk ahhoz, hogy egy beruházást szentesítő döntéstől a megvalósu­lásig általában borzasztó hosszú idő telt el. Mára azonban igencsak ma­gasabb fordulatszámon zajlanak le az innovációs folyamatok, külö­nösképpen a magánvállalkozók­nál. Erre jó példa a tiszakécskei csa­ládi vállalkozás, a T urucz & Turucz Kft., hiszen mindössze négy hét alatt európai normáknak megfelelő autószalont létesített Szolnokon. A tavaly decemberben alakult Re­nault Hungária Kft., mint generál importőr, az idén kezdte meg az országos szerződéses kereskedői, illetve szervizhálózat kialakítását. (Folyt, a 2. oldalon) Egy hét múlva Szolnokon Országos nagygyűlés előtt a Néppárt Mához egy hétre Szolnokon tartja országos nagygyűlését a Magyar Néppárt-Nemzeti Pa­rasztpárt. A nyilvános rendez­vényre a megyei művelődési központban, délelőtt 10 órától kerül sor. Szokatlan, hogy egy párt or­szágos nagygyűlését - ami kong­resszusként is felfogható - vidéki városban rendezik meg. Miért éppen Szolnokot választották színhelyül, és mi a nagygyűlés célja? - ezzel a kérdéssel keres­tük meg dr. Töröcsik Mihályt, a párt országos alelnökét. Dr. Tö- rőcsik Mihály elmondta, hogy a Magyar Néppárt-Nemzeti Pa­rasztpárt ebben a megyében a legerősebb - ezért tehát a szolno­ki színhely. Az itt nyilvántartott tagok száma 523, és csaknem ugyanennyi pártolótaggal ren­delkeznek. A rendezvény célja pedig - mint mondotta - a válasz­tások óta eltelt időszak tapasz­talatainak összegzése, és annak alapján a további teendők ki­munkálása. Sor kerül majd tiszt­újításra is, ami leginkább fiatalí­tást jelent. Ezenkívül kiemelt té­ma lesz a pártszervezés ügye, a párt szervezeti megerősítése. Az országos alelnök szerint a Magyar Néppárt-Nemzeti Pa­rasztpárt korábban kimunkált programjában, politikai koncep­ciójában jelentősebb változás nem várható. Tehát továbbra is a „saját út, magyar út, harmadik út” hívei. Várható viszont, hogy a párt deklarálja: a demokratiz­mus népi jellege megőrzésével közép-bal felfogású politikai erő kíván lenni a jövőben. A rendezvény egyébként fél tízkor egy lovasbandérium fel­vonulásával kezdődik. Tíz órakor nyitják meg a nagy­gyűlést, melynek napirendjén szerepel egyebek között a párt helyzete, a magyar gazdaság ál­lapota, s szó lesz a párt agrártézi­seiről. A megyei közgyűlésen Alapítványok, kitüntetések születtek Tegnap ülést tartott a megyei közgyűlés. Többek között elfo­gadta a megyei önkormányzat ta­valyi költségvetésének végrehaj­tását. Az önkormányzati ülésen megtörtént az idei költségvetés elfogadása is. Eddig ugyanis csak ideiglenes jelleggel állapították meg - a bevétel hiányos forrásai miatt. A költségvetés szerint az idén 3 milliárd 164 millió 994 ezer forint bevétellel rendelkez­nek majd. Elfogadta a közgyűlés a „Jász- Nagykun-Szolnok Megyéért ‘Díi” alapítására tett előterjesz- tést. (Folytatás a 2. oldalonJ Hatósági ellenőrzés a piacokon „Mérgezett” növényt nem találtak Ma már nemcsak Nyugaton, ha­nem hazánkban is egyre inkább ér­zékelhető a biogazdálkodás térhó­dítása, a növényvédő szereket és műtrágyákat nélkülöző termelésre való törekvés. A piacra kerülő áru döntő része azonban általában nem mentes a vegyszerektől. Ezért bi­zonyára mindenkiben felmerült már a kérdés, vajon veszélyeztet- hetik-e egészségünket a termelők­től és a viszonteladóktól vásárolt zöldségfélék és gyümölcsök. Nos, a minap erről érdeklődtem Benyák Józseftől, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás igazgató­jától.- Májusban végeztünk egy piac- ellenőrzést - kezdte válaszát. - A termelők és viszonteladók árujából összesen tizennégy mintát vettünk. Megkérdeztük tőlük, van-e perme­tezési naplójuk. Amennyiben ezt be tudták mutatni, akkor azt a nö­vényvédő szert kerestük a mintá­ban, amivel kezelték. Akinél vi­szont nem volt napló, ott a felhasz­nálható készítményeket vizsgáltuk meg az analitikai laboratóriumban.- Milyen eredményekkel zárulta vizsgálat?- Egy törökszentmiklósi terme­lőnek, aki azt állította, hogy nem permetezett semmivel, megnéztük a paprikáját, s egy tucat növényvé­dő szert analizáltunk belőle. A gázkromatográfiás és a biotesztes vékonyréteg-módszerrel a milli­gramm kétezred részét is mérni tudtuk. (Folytatás a 3. oldalon) HUNGÁRIA HÍR! Értesítjük Tisztelt Partnereinket, hogy a GÉPJÁRMŰ KÖTELEZŐ FELELŐSSÉG­BIZTOSÍTÁS gyors lebonyolítása érdekében 1991. június 24-től 28-ig a Hungária Biztosító Rt. Szolnok, dr. Csanádi krt. 10/a. alatti irodánkat 20.00 óráig nyitva tartjuk! Június 29-én szombaton és 30-án vasárnap reggel 8.00-tól 12-ig leszünk nyitva. /*57665/1* Partnerünk felelőssége a miénk! M^issÉG^snAs BOLT BT.[ Fűzfapoéták, zsenik, FIGYELEM! Reklámszlogent keresünk a FEHÉRHÁZNAK! PALYAZAT! A beküldött pályázatokat a hirdetési csíkban megjelentetjük, szavazásra bocsátjuk! A résztvevők vásárlási kedvezményre jogosító bonuszt kapnak, a három BOLT BT.] Két hét alatt nemcsak a kisebb Renault típusok, hanem még egy luxuslimuzin is gazdára talált a szolnoki autószalonban

Next

/
Oldalképek
Tartalom